Falvak Dolgozó Népe, 1974 (30. évfolyam, 1-23. szám)

1974-01-03 / 1. (1386.) szám

Tizenegy esztendős gyakorlati munkával szerzett tapasztalat birto­kában indult el annak idején a fő­városba Ördög Sándor, a bodoki néptanács végrehajtó bizottságának titkára, háromhónapos továbbképző tanfolyamra. A három hónap eltel­tével visszatért megszokott munká­jához. Most is itt ül a néptanács titkári irodájában, ahol a község számos kérdését rendszerbe fogó dossziékkal, regiszterekkel, űrlapok­kal teli szekrény előtt megszokott munkáját végzi. Éppen a lakosság pénzbeli hozzájárulását összesítő ki­mutatáson dolgozik. Sürgős és ren­geteg a munkája, de azért számomra is szakít egy kis időt. — Amint hallottam, az elmúlt évben háromhónapos továbbképző tanfolyamon vett részt. Milyen ha­tással van ez a munkájára ? — Annak idején, mielőtt elfoglal­tam volna a községi néptanács vég­rehajtó bizottságának titkári tiszt­ségét, egy hathónapos tanfolyamon szereztem képesítést erre a munkára Marosvásárhelyen. Az azóta eltelt tizenegy esztendőben sokat gyarapo­dott eredeti ismerettáram, de kezdve a mezőgazdaság szövetkezetesítésé­nek befejezésétől a néptanácsok ha­táskörének bővüléséig a körülmé­nyek és követelmények is sokat vál­toztak, így hát nagyon jól fogott a továbbképzés. Értékes és felette szükséges elméleti ismeretekkel gaz­dagodtunk, világosabbá váltak szá­munkra egyes törvények, azok szel­leme. Személy szerint rendkívül hasznosnak tartom a feladatok és hatáskörök pontosabb körvonalazá­sát. — Hosszú ideje dolgozik mint néptanácsi titkár, összevetve a saját tapasztalatát a továbbképzés során szerzett ismeretekkel, mit jelölne ki a néptanácsi munka alapvető ele­meként ? — Vitán felül a törvényesség tisz­teletben tartását. Erre pedig elsősor­ban a végrehajtó bizottság titkárá­nak kell ügyelnie. A törvényességet mindig szem előtt kell tartani, akkor is, amikor az ülésszak előkészítő munkáját végezzük, akkor is, ami­kor a határozatokat, döntéseket fo­galmazzuk, s megvalósításukon te­vékenykedünk, és akkor is, amikor a legjelentéktelenebbnek tűnő iga­zolást készítjük. A társadalom élete törvényes keretek között zajlik, s ha a keretek elformátlanodnak, min­den esetben a tartalom is eltorzul, súlyos következményeket vonva ma­ga után. — Min múlik a mindennapok gya­korlatában a törvényesség tisztelet­ben tartása ? — Községi viszonylatban elsősor­ban azon, hogy az összes képviselők, de különösképpen a néptanács ke­retében vezető szerepet betöltő képvi­selők ismerjék a törvényeket. Ha­tározataik, döntéseik a törvények szellemében, előírásai szerint szüles­senek, s ne sértsék meg azokat a végrehajtás során sem. Nagyon lé­nyeges az is, hogy a lakosság isme­ri-e vagy sem a törvényes rendelke­zéseket. Ezzel azonban bezárul a kör, mert az, hogy törvényismerő és -tisztelő a lakosság vagy sem, nagyrészt szintén a néptanács tevé­kenységétől függ. Itt van például előttem a lakosság munka és pénz­beli, hozzájárulását összesítő kimu­tatás. Ezt a kérdést annak idején a 20/1971-es törvény szabályozta, a­­mely rövid idővel ezelőtt módosult. De éppen azért, mert a lakosság nem szerzett idejében tudomást ró­la, nem értette meg elég alaposan a módosításokat, s nem egy esetben vita­ merült fel körülötte. Visszatér­ve a továbbképzésre, jó lett volna, ha a rendkívül gazdag elméleti fel­készítő hasonló gonddal előkészített gyakorlati útmutatókkal párosult volna. Valamennyien szívesen vettük volna például, ha a Maros megyéből jövő titkárok rendelkezésére álló űr­lapgyűjteményes kötet valamilyen módon feldolgozásra, értékesítésre került volna. Higgye el, nagyon fon­tos dolgok ezek. Gyakran ezen mú­lik egy adott helyzet helyes vagy kevésbé helyes felfogása, megítélé­se, hogy ne is beszéljünk arról, mi­lyen fontos a lakosság, az ügyfelek szempontjából, akik az előnyomtatott űrlapok birtokában mindig a meg­felelő adatokat szolgáltatják, illetve kapják. Ez csak egyetlen példa, de egyike azoknak, amelyek a legtöbb gondot okozzák. — Miben látja a végrehajtó bi­zottság titkári tevékenységében a jó munkát akadályozó tényezőket ? — A kapkodáson, rendszertelen­ségben, a nem rá tartozó feladatok­kal való túlterhelésben. INOVAN HAJNAL MINDENEKELŐTT A TÖRVÉNYESSÉG BETARTÁSA HIÁNYCIKK, AMIT SÜRGŐSEN BE KELL SZEREZNI Lapunk december 19-i számában a DISZNÓVÁGÁS IDEJÉN... A FE­LELŐSSÉGÉRZETRŐL című írásban a Brassó megyei Ürmös fogyasztá­si szövetkezetéről közöltünk elma­rasztaló cikket. Jó két héttel később, négyszázvalahány kilométerrel nyu­gatabbra, az Arad megyei Sofronyán tudakozódtunk hasonló ügyben az ottani, ugyancsak tágas, mindenkép­pen korszerű áruházakban — nagy­jából hasonló eredménnyel. A rész­letekben persze rengeteg a különb­ség, de a lényegben alig valami. Aki itt disznóvágásra készül, hozzájuthat például paprikához, de borshoz itt sem, a boltosok nem kunyerálnak a szomszédból tűzifát (inkább nagy­kabátban árusítanak!), ahogyan az ürmösi lányok tették, s a kenyér minősége sem rossz, mint ahogyan azt a Brassó megyei faluban tapasz­taltuk. Csakhogy... Csakhogy az a bökkenő, hogy bár a kenyérért már reggel nyolckor az üzletben topognak a vásárlók, most pedig kereken tíz óra, de kenyér még sehol! Akárcsak Ürmösön, Sof­ronyán sincs sütöde, Kürtösről hoz­zák a kenyeret... kétnaponként, pontosan meghatározott napokon, meghatározott órában, vagyis 8 és 9 között. Végre negyed 11-kor meg­érkezik a kenyereskocsi, fellélegzik a jókora sor. S ez így megy minden alkalom­mal. Persze, ha az összehasonlító szám­adatokból indulunk ki, a helyzet, mondhatni, rózsás. Amióta megnyílt az új nagyüzlet, a havi forgalmazás értéke csaknem négyszereződött a korábbi esztendők havi átlagához képest. S valóban, van itt úgyszól­ván minden, amióta nemcsak a ha­gyományos polcokról árulnak a fa­lusi népnek, hanem a nagy üzlettér közepén látható különféle standok­ról is. Olyan áruk is, amelyeket ré­gebben nem vittek ki falura. Oly sokatmondó tény ez, ami elvitatha­tatlanná teszi a nagyfokú fejlődést, ami egyrészt a falusi emberek vá­sárló erejének megnövekedésében, másrészt az áruválaszték nagyfokú kibővülésében mérhető le. De ezt az első pillantásra is megállapítható nagy árubőséget még mindig sok minden zavarja, s ez az, ami fölött szintén nem lehet, nem szabad sze­met hunynunk. Valahogy úgy za­varja, ahogyan a kenyér esetében már jeleztük, azaz, nem mindig ak­kor jön az áru, amikor arra éppen szükség lenne, vagyis amikor annak a rendje volna, s néha nem is az jön, amit éppenséggel várnak, hanem valami más egyéb. De maradjunk csak a disznóvágá­soknál, mivelhogy annak még most is teljében vagyunk. EHEGARTNER VASILE üzletfe­lelőssel kerülgetjük az egyik hatal­mas standot, amelyre szép rendben vannak kirakva a zománcos edé­nyek: rengeteg és rengeteg féle, di­vatosak, modern formájúak, szí­nezésűek, mintájúak, egyszóval olya­nok, hogy méltóak a fényképezésre, hiszen mutatósak. Csak éppen egyet­len zsírosbödönt sem találni az e­­dényépítményben, se kicsit, se na­gyot, se modern színezésűt, se ha­gyományos barnás-vörösét — sem­milyent! Keresik pedig, azazhogy most ezt keresik elsősorban, és ért­hető okokból. Volna itt bödön-nagy­­ságú fazék, lábas, sőt, még nagyob­bak is, s ezekből annyi, hogy félő, el se lehet adni. Szépek, díszesek, minőségre is prímák, csak éppen nem családi konyhába valók. A kért, oly sokszor kért bödönök helyett kaptak legutóbb egy egész halom... konzervnyitót. Olyanokat, amelyek gyártását alighanem évek­kel ezelőtt leállíthatták, mert amel­lett, hogy szerkezetük túlságosan komplikált, működésük legalább annyira megbízhatatlan. Ahogy az árus mondja, tíz bániért se kellene a vevőnek, nemhogy tíz lejért, a­­mennyi az ára. Persze, ez a kon­­zervnyitó-ügy csupán kiragadott pél­da, a sort sok-sok hasonlóval lehet­ne folytatni. A november 27-én keltezett rendelési listán például 17 keresett árucikk szerepel, ám ezek­ből nem kaptak meg semmit. Kommentár ide aligha szükséges. Látogatásom idején az ajándéko­zások idényében is benne voltunk. De Sofronyán nem kapni régóta egy tábla csokoládét, s hiába szokás itt ősidőktől a téli fadíszítés, nem kapni egyetlen szem szaloncukrot. Miért nincs például szaloncukor? A kürtösi szövetkezeti vezetőség­nél elhangzó érv akár megalapozott­nak is tűnhet: azért nincsen, mert Edegartner üzletfelelős visszautasí­totta a Sofronyának kiutalt szalon­cukrot! Utánanéztünk, ez bizony így igaz, így igaz, és mégis másképpen. O­­lyanformán, hogy a brassói Dezro­birea­­ cukorkagyár címkéjét viselő Sofronyának szánt szaloncukor sza­vatolási ideje már 1973 szeptemberé­ben lejárt! Az üzletfelelős, aki ré­gi, tapasztalt kereskedő, jól tudja, mit jelent jogilag is az áruszavatos­ság. Öt tehát, ha bírálni akarjuk, akkor kellene bírálnunk, ha átvette volna az árut, amelynek árusítása a törvények értelmében tilos. A méltányosság az lett volna, ha kap helyette másikat, megfelelőt. De nem kapott semmilyent .Ha nem kell, ami van, amit adnak a raktárból, ne követelőzzön, vessen magára!...) Hát ilyen és hasonló furcsaságo­kat fedeztünk fel, a különben pazar árubőség ellenére is! És még más­milyeneket is, szintén a nemtörő­dömségből kifolyólag. A falusi szö­vetkezeti kereskedelem korszerűsö­dését csakis a külsőségeiben szor­galmazó szemlélet és gyakorlat mi­att is sok a visszásság. Tudjuk, a mo­dern kereskedelem — s ez alól a falusi kereskedelem sem kivétel ! — az utóbbi években a csomagolás fej­lesztésében óriási lépéseket tett meg. Ma már az ingek nagyobbik része külön karton skatulyába cso­­magoltan kerül forgalomba. Termé­szetes tehát, hogy egy-egy falusi szaküzletbe vagy áruházi részlegre is halommal jönnek a skatulyás á­­ruk. Amit örömmel üdvözöl min­denki, azt mondja a vásárló, na végre, a falusi kereskedelem is tud, lám csak, a kor követelményeihez igazodni ! Csakhogy... megint a csakhogy. Mivel az ingskatulyáknak, bizonyos cipőgyárak skatulyáinak (és másmilyen tíz- és tízféle áru skatulyájának) külön ára van, de a boltos a rendelkezések értelmében nem adhatja el a vásárlóknak, ha­nem vissza kell azt szolgáltatnia a nagyraktárnak — nagyon kellemet­len helyzet alakul ki. Az például, hogy a szabály csupán elvileg ér­vényesül, a gyakorlatban Sofronyá­­ról egy esztendő óta nem vittek el egyetlen skatulyát sem (értékük több ezer lejre felmegy!), s mert azok a különben is kicsinyre méretezett á­­ruraktárban egyszerűen nem férnek, kirakták nagy kazlakba az új, kor­szerű épület köré. Tönkre is megy ott mind, noha, ismételjük, nyilván­tartott leltári értéket képez. Akár­csak a sok ezer, szintén egy esz­tendő során felgyülemlett és el nem szállított üres üvegek, így aztán az új, a különben elő­kelő, rangos, a község parkszerű központjának kellős közepére emelt üzletépület környéke úgy néz ki, mint egy modern környezetbe köl­töztetett __dzsungel. Egyszóval szé­gyenletes már maga a látványa is. Az, hogy mosógépet (és mosósze­reket hozzá), televíziós készüléket éppúgy nem kap az üzlet hosszú hónapok óta — hiába az ismételt rendelések —, ahogyan zsírosbödö­­nöket sem, miközben villanyáram­­meghajtásos varrógépekből van itt tán tíz évre is elegendő készlet, a fenti látványhoz képest már szinte mellékes valaminek is számít. A lakosság úgyis jól tudja már, hogy bizonyos árucikkeket csakis Aradon tud beszerezni. Bemegy hát Aradra, s ott megveszi. Miközben Sofronyán megépült a nagyáruház, s van ben­ne rengeteg, igazán rengeteg az áru.„ Kénytelenek vagyunk hát a kö­vetkeztetéssel ezúttal is visszakanya­rodni oda, ahol a múltkor az ürmö­si írást befejeztük: szövetkezeti ke­reskedelmünkben, minden vitatha­tatlan fejlődés mellett, hiánycikk még mindig a felelősségérzet. Jó len­ne végre beszerezni. Reméljük, szó esik erről a január és február folya­mán sorra kerülő szövetkezeti köz­gyűléseken is. HAJAS ISTVÁN Bő áruválaszték az ozsdolai „­szupermagazinban“ 2 Falvak Dolgozó Nép©

Next