Falvak Dolgozó Népe, 1974 (30. évfolyam, 1-23. szám)
1974-01-03 / 1. (1386.) szám
Tizenegy esztendős gyakorlati munkával szerzett tapasztalat birtokában indult el annak idején a fővárosba Ördög Sándor, a bodoki néptanács végrehajtó bizottságának titkára, háromhónapos továbbképző tanfolyamra. A három hónap elteltével visszatért megszokott munkájához. Most is itt ül a néptanács titkári irodájában, ahol a község számos kérdését rendszerbe fogó dossziékkal, regiszterekkel, űrlapokkal teli szekrény előtt megszokott munkáját végzi. Éppen a lakosság pénzbeli hozzájárulását összesítő kimutatáson dolgozik. Sürgős és rengeteg a munkája, de azért számomra is szakít egy kis időt. — Amint hallottam, az elmúlt évben háromhónapos továbbképző tanfolyamon vett részt. Milyen hatással van ez a munkájára ? — Annak idején, mielőtt elfoglaltam volna a községi néptanács végrehajtó bizottságának titkári tisztségét, egy hathónapos tanfolyamon szereztem képesítést erre a munkára Marosvásárhelyen. Az azóta eltelt tizenegy esztendőben sokat gyarapodott eredeti ismerettáram, de kezdve a mezőgazdaság szövetkezetesítésének befejezésétől a néptanácsok hatáskörének bővüléséig a körülmények és követelmények is sokat változtak, így hát nagyon jól fogott a továbbképzés. Értékes és felette szükséges elméleti ismeretekkel gazdagodtunk, világosabbá váltak számunkra egyes törvények, azok szelleme. Személy szerint rendkívül hasznosnak tartom a feladatok és hatáskörök pontosabb körvonalazását. — Hosszú ideje dolgozik mint néptanácsi titkár, összevetve a saját tapasztalatát a továbbképzés során szerzett ismeretekkel, mit jelölne ki a néptanácsi munka alapvető elemeként ? — Vitán felül a törvényesség tiszteletben tartását. Erre pedig elsősorban a végrehajtó bizottság titkárának kell ügyelnie. A törvényességet mindig szem előtt kell tartani, akkor is, amikor az ülésszak előkészítő munkáját végezzük, akkor is, amikor a határozatokat, döntéseket fogalmazzuk, s megvalósításukon tevékenykedünk, és akkor is, amikor a legjelentéktelenebbnek tűnő igazolást készítjük. A társadalom élete törvényes keretek között zajlik, s ha a keretek elformátlanodnak, minden esetben a tartalom is eltorzul, súlyos következményeket vonva maga után. — Min múlik a mindennapok gyakorlatában a törvényesség tiszteletben tartása ? — Községi viszonylatban elsősorban azon, hogy az összes képviselők, de különösképpen a néptanács keretében vezető szerepet betöltő képviselők ismerjék a törvényeket. Határozataik, döntéseik a törvények szellemében, előírásai szerint szülessenek, s ne sértsék meg azokat a végrehajtás során sem. Nagyon lényeges az is, hogy a lakosság ismeri-e vagy sem a törvényes rendelkezéseket. Ezzel azonban bezárul a kör, mert az, hogy törvényismerő és -tisztelő a lakosság vagy sem, nagyrészt szintén a néptanács tevékenységétől függ. Itt van például előttem a lakosság munka és pénzbeli, hozzájárulását összesítő kimutatás. Ezt a kérdést annak idején a 20/1971-es törvény szabályozta, amely rövid idővel ezelőtt módosult. De éppen azért, mert a lakosság nem szerzett idejében tudomást róla, nem értette meg elég alaposan a módosításokat, s nem egy esetben vita merült fel körülötte. Visszatérve a továbbképzésre, jó lett volna, ha a rendkívül gazdag elméleti felkészítő hasonló gonddal előkészített gyakorlati útmutatókkal párosult volna. Valamennyien szívesen vettük volna például, ha a Maros megyéből jövő titkárok rendelkezésére álló űrlapgyűjteményes kötet valamilyen módon feldolgozásra, értékesítésre került volna. Higgye el, nagyon fontos dolgok ezek. Gyakran ezen múlik egy adott helyzet helyes vagy kevésbé helyes felfogása, megítélése, hogy ne is beszéljünk arról, milyen fontos a lakosság, az ügyfelek szempontjából, akik az előnyomtatott űrlapok birtokában mindig a megfelelő adatokat szolgáltatják, illetve kapják. Ez csak egyetlen példa, de egyike azoknak, amelyek a legtöbb gondot okozzák. — Miben látja a végrehajtó bizottság titkári tevékenységében a jó munkát akadályozó tényezőket ? — A kapkodáson, rendszertelenségben, a nem rá tartozó feladatokkal való túlterhelésben. INOVAN HAJNAL MINDENEKELŐTT A TÖRVÉNYESSÉG BETARTÁSA HIÁNYCIKK, AMIT SÜRGŐSEN BE KELL SZEREZNI Lapunk december 19-i számában a DISZNÓVÁGÁS IDEJÉN... A FELELŐSSÉGÉRZETRŐL című írásban a Brassó megyei Ürmös fogyasztási szövetkezetéről közöltünk elmarasztaló cikket. Jó két héttel később, négyszázvalahány kilométerrel nyugatabbra, az Arad megyei Sofronyán tudakozódtunk hasonló ügyben az ottani, ugyancsak tágas, mindenképpen korszerű áruházakban — nagyjából hasonló eredménnyel. A részletekben persze rengeteg a különbség, de a lényegben alig valami. Aki itt disznóvágásra készül, hozzájuthat például paprikához, de borshoz itt sem, a boltosok nem kunyerálnak a szomszédból tűzifát (inkább nagykabátban árusítanak!), ahogyan az ürmösi lányok tették, s a kenyér minősége sem rossz, mint ahogyan azt a Brassó megyei faluban tapasztaltuk. Csakhogy... Csakhogy az a bökkenő, hogy bár a kenyérért már reggel nyolckor az üzletben topognak a vásárlók, most pedig kereken tíz óra, de kenyér még sehol! Akárcsak Ürmösön, Sofronyán sincs sütöde, Kürtösről hozzák a kenyeret... kétnaponként, pontosan meghatározott napokon, meghatározott órában, vagyis 8 és 9 között. Végre negyed 11-kor megérkezik a kenyereskocsi, fellélegzik a jókora sor. S ez így megy minden alkalommal. Persze, ha az összehasonlító számadatokból indulunk ki, a helyzet, mondhatni, rózsás. Amióta megnyílt az új nagyüzlet, a havi forgalmazás értéke csaknem négyszereződött a korábbi esztendők havi átlagához képest. S valóban, van itt úgyszólván minden, amióta nemcsak a hagyományos polcokról árulnak a falusi népnek, hanem a nagy üzlettér közepén látható különféle standokról is. Olyan áruk is, amelyeket régebben nem vittek ki falura. Oly sokatmondó tény ez, ami elvitathatatlanná teszi a nagyfokú fejlődést, ami egyrészt a falusi emberek vásárló erejének megnövekedésében, másrészt az áruválaszték nagyfokú kibővülésében mérhető le. De ezt az első pillantásra is megállapítható nagy árubőséget még mindig sok minden zavarja, s ez az, ami fölött szintén nem lehet, nem szabad szemet hunynunk. Valahogy úgy zavarja, ahogyan a kenyér esetében már jeleztük, azaz, nem mindig akkor jön az áru, amikor arra éppen szükség lenne, vagyis amikor annak a rendje volna, s néha nem is az jön, amit éppenséggel várnak, hanem valami más egyéb. De maradjunk csak a disznóvágásoknál, mivelhogy annak még most is teljében vagyunk. EHEGARTNER VASILE üzletfelelőssel kerülgetjük az egyik hatalmas standot, amelyre szép rendben vannak kirakva a zománcos edények: rengeteg és rengeteg féle, divatosak, modern formájúak, színezésűek, mintájúak, egyszóval olyanok, hogy méltóak a fényképezésre, hiszen mutatósak. Csak éppen egyetlen zsírosbödönt sem találni az edényépítményben, se kicsit, se nagyot, se modern színezésűt, se hagyományos barnás-vörösét — semmilyent! Keresik pedig, azazhogy most ezt keresik elsősorban, és érthető okokból. Volna itt bödön-nagyságú fazék, lábas, sőt, még nagyobbak is, s ezekből annyi, hogy félő, el se lehet adni. Szépek, díszesek, minőségre is prímák, csak éppen nem családi konyhába valók. A kért, oly sokszor kért bödönök helyett kaptak legutóbb egy egész halom... konzervnyitót. Olyanokat, amelyek gyártását alighanem évekkel ezelőtt leállíthatták, mert amellett, hogy szerkezetük túlságosan komplikált, működésük legalább annyira megbízhatatlan. Ahogy az árus mondja, tíz bániért se kellene a vevőnek, nemhogy tíz lejért, amennyi az ára. Persze, ez a konzervnyitó-ügy csupán kiragadott példa, a sort sok-sok hasonlóval lehetne folytatni. A november 27-én keltezett rendelési listán például 17 keresett árucikk szerepel, ám ezekből nem kaptak meg semmit. Kommentár ide aligha szükséges. Látogatásom idején az ajándékozások idényében is benne voltunk. De Sofronyán nem kapni régóta egy tábla csokoládét, s hiába szokás itt ősidőktől a téli fadíszítés, nem kapni egyetlen szem szaloncukrot. Miért nincs például szaloncukor? A kürtösi szövetkezeti vezetőségnél elhangzó érv akár megalapozottnak is tűnhet: azért nincsen, mert Edegartner üzletfelelős visszautasította a Sofronyának kiutalt szaloncukrot! Utánanéztünk, ez bizony így igaz, így igaz, és mégis másképpen. Olyanformán, hogy a brassói Dezrobirea cukorkagyár címkéjét viselő Sofronyának szánt szaloncukor szavatolási ideje már 1973 szeptemberében lejárt! Az üzletfelelős, aki régi, tapasztalt kereskedő, jól tudja, mit jelent jogilag is az áruszavatosság. Öt tehát, ha bírálni akarjuk, akkor kellene bírálnunk, ha átvette volna az árut, amelynek árusítása a törvények értelmében tilos. A méltányosság az lett volna, ha kap helyette másikat, megfelelőt. De nem kapott semmilyent .Ha nem kell, ami van, amit adnak a raktárból, ne követelőzzön, vessen magára!...) Hát ilyen és hasonló furcsaságokat fedeztünk fel, a különben pazar árubőség ellenére is! És még másmilyeneket is, szintén a nemtörődömségből kifolyólag. A falusi szövetkezeti kereskedelem korszerűsödését csakis a külsőségeiben szorgalmazó szemlélet és gyakorlat miatt is sok a visszásság. Tudjuk, a modern kereskedelem — s ez alól a falusi kereskedelem sem kivétel ! — az utóbbi években a csomagolás fejlesztésében óriási lépéseket tett meg. Ma már az ingek nagyobbik része külön karton skatulyába csomagoltan kerül forgalomba. Természetes tehát, hogy egy-egy falusi szaküzletbe vagy áruházi részlegre is halommal jönnek a skatulyás áruk. Amit örömmel üdvözöl mindenki, azt mondja a vásárló, na végre, a falusi kereskedelem is tud, lám csak, a kor követelményeihez igazodni ! Csakhogy... megint a csakhogy. Mivel az ingskatulyáknak, bizonyos cipőgyárak skatulyáinak (és másmilyen tíz- és tízféle áru skatulyájának) külön ára van, de a boltos a rendelkezések értelmében nem adhatja el a vásárlóknak, hanem vissza kell azt szolgáltatnia a nagyraktárnak — nagyon kellemetlen helyzet alakul ki. Az például, hogy a szabály csupán elvileg érvényesül, a gyakorlatban Sofronyáról egy esztendő óta nem vittek el egyetlen skatulyát sem (értékük több ezer lejre felmegy!), s mert azok a különben is kicsinyre méretezett áruraktárban egyszerűen nem férnek, kirakták nagy kazlakba az új, korszerű épület köré. Tönkre is megy ott mind, noha, ismételjük, nyilvántartott leltári értéket képez. Akárcsak a sok ezer, szintén egy esztendő során felgyülemlett és el nem szállított üres üvegek, így aztán az új, a különben előkelő, rangos, a község parkszerű központjának kellős közepére emelt üzletépület környéke úgy néz ki, mint egy modern környezetbe költöztetett __dzsungel. Egyszóval szégyenletes már maga a látványa is. Az, hogy mosógépet (és mosószereket hozzá), televíziós készüléket éppúgy nem kap az üzlet hosszú hónapok óta — hiába az ismételt rendelések —, ahogyan zsírosbödönöket sem, miközben villanyárammeghajtásos varrógépekből van itt tán tíz évre is elegendő készlet, a fenti látványhoz képest már szinte mellékes valaminek is számít. A lakosság úgyis jól tudja már, hogy bizonyos árucikkeket csakis Aradon tud beszerezni. Bemegy hát Aradra, s ott megveszi. Miközben Sofronyán megépült a nagyáruház, s van benne rengeteg, igazán rengeteg az áru.„ Kénytelenek vagyunk hát a következtetéssel ezúttal is visszakanyarodni oda, ahol a múltkor az ürmösi írást befejeztük: szövetkezeti kereskedelmünkben, minden vitathatatlan fejlődés mellett, hiánycikk még mindig a felelősségérzet. Jó lenne végre beszerezni. Reméljük, szó esik erről a január és február folyamán sorra kerülő szövetkezeti közgyűléseken is. HAJAS ISTVÁN Bő áruválaszték az ozsdolai „szupermagazinban“ 2 Falvak Dolgozó Nép©