Fehérvári Hiradó, 1880. július-december (1. évfolyam, 55-105. szám)

1880-09-11 / 74. szám

74. szám I. évi folyam. ékesfehérvár, 1880. szeptember 11. |~--------------------------^ A lap ára házhoz hordással vagy postás küldve. Egy évre ... 6 frt. — kr. Fél évre ... 3 frt. — kr. Negyed évre . . . frt. 50 kr Bérmentetlen leveleket csak ismert kéztől fogadunk el. — A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetési és hirdetési díjak egyenest a ,,Fehérvári Híradó“ szerkesztőségének (Vörösmarty tér 6-iksz ) czimzendők. Kéziratok nem küldetnek vissza. ck_.__________________ra * TÁRSADALOM HETILAP. Megjelen hetenként kétszer szerdán és szombaton. sj—----------------Nyilttérben megjelenő közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. Hirdetmény a 30 kr. bélyegdíjon felül, minden három hasábos petitsor egyszeri beigtatásért 1kr. Többszöri beigtatásért olcsóbban számittatik. Lapunk számára hirdetéseket felvesznek Budapesten: Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa, Weisz Móricz. Bécsben : Hasenstein & Vogler, H. Schatek, Oppelik L. és Mosse Rudolf. Frankfurtban: Daubo & Comp. ni___________________Hí Népnevelési egyletek. in. A „Magyar Föld “-ben megjelent két czikkre megjegyzéseket tesz Körösközi. Örömét fejezi ki, hogy nevezett lap ez eszmével foglalkozik, nagyban és kicsinyben egyetért d. d.-vel, de — úgymond — nem fejtette ki teljesen ellenvéleményét. Igen örülök én is, hogy Körösközi azon nézetet osztja a Népnevelési egyleteket illetőleg, melyet én a fejér megyei népnevelési egylet alakuló gyűlésén kifejtettem, jelesül, hogy különösen a felnőttekre igyekezzék hatni az egylet és pedig a sajtó által s most is azt állítom, hogy egyedül ezen út vezet czélhoz. „Egyletekre, kivált humanisztikus egyletekre hazánk vidékein a talaj nem kedvező. Van egyletünk elég, de annak nagy része csak a látszat existentiájával bír. Többnyire egy-két egyén jóakarata, vagy pár ember hiúsága tartja fenn.“ Ebben osztjuk K. nézetét, mert bennünk sok a szalmatűz. Itt elmondja a tengődő gazdasági egyletekről való nézetét. „Aki az ily egyleteknek tagja számos anyagi kedvezményben részesül, kap egy szaklapot (nálunk nem, mert nincs) melyből gyakorlati ismereteket meríthet; ha cselédje jól szánt, díjat nyer; ha van jeles bikája, kanczája stb. az egylet jutalomban részesíti, kap jófajta vetőmagot, sorsolásokon nyerhet gépet, más eszközt s mindezek daczára gyökeret vertek- e valahol a gazdasági egyletek oly értelemben mint kellene? Egy két buzgó, jóakaratu ember tartja fenn az életet. Az ülésekre nem megy senki, a tagsági díjakat nem fizetik. És ily körülmények közt lehet e kilátásunk, hogy tisztán a népnevelése érdekében alakult egyleteknek országszerte egész rendszere keletkeznék?“ K. kételkedik, de később elmondja, hogy mikép gondolja ő. Nézetem szerint gróf Zichy Jenő és az ő terve igen összeegyeztethető. Elmondta ezután, hogy Eötvös felhívására megalakult megyéjében is a Népnevelési egylet, kinevezték a községi felügyelőket, működtek, sorba járták az iskolákat, a hiányokat pótolták. A lelkészek, tanítók eleinte eljártak az ülésekre, de aztán végkép elmaradtak. Nyáron elnézték az iskolamulasztást, mert belátták, hogy a szegény embernek szüksége van háza s gazdasága körül a gyermekére s a mulasztást télen akarták pótolni; de akkor meg előállott a ruhahiány, első évben azon is segítettek adakozás útján, de bizony a folytonos adakozást is megunja az ember s igy az egylet feloszlott. Ezeket előadva, elmondja nézetét a teendőkről s épen az a mint én képzelem a népnevelés keresztülvihetőségét. „Napjainkban — úgymond — nem a gyermek tanítására kell a fősúlyt fektetnünk, erre égető szükségünk nincs, van jó alappal bíró törvényünk, iskolánk, tanítónk elég, hanem a nehezebb végét kell megfogni a dolognak. A felnőttekre kell elsősorban hatnunk. Jól mondta d. d., hogy olvasni tudó földművelőink ponyvairodalomból, alantas színvonalon álló hírlapokból szedik szellemi táplálékukat. Ettől kell népünket elidegeníteni, megkedveltetni velők a közhasznú ismereteket, népszerű- s képes könyvekben és naptárakban, lapokban s ez után majd becsüli a tudás, a tanulás hasznát és szívesen küldi gyermekét az iskolába. Itt tehát igen szép hatásköre nyílnék a nemes szándékú indítványozónak. Mondjon le az ilyszerű egyleti szervezetről, álljon össze néhány hozzá hasonló buzgó emberbaráttal és tegyék feladatukká, hogy a közhasznú gyakorlati ismereteket, a jó erkölcsöket, a munkaszeretetet, takarékosságot terjeszszék a felnőttek között. Mindenekelőtt fejtsenek ki minél erélyesebb tevékenységet oly czélból, hogy népies modorban szerkesztett jó naptárak, gazdasági vagy erkölcsi irányú, munka és takarékosságra serkentő mulattató elbeszélések, gyakorlati irányú hírlapok nagymérvű terjesztése által a ponyvairodalmat kiszorítsák. Az ily czélu egyletet nem képzelem részvénytársaságnak, hanem olyannak mint a biblia, mint a sz. István-társulat, melyek ezer számra osztják ki a könyveket ingyen vagy hallatlan olcsó árakon. (Ha kezdetben ingyen is, de később okvetlenül olcsón, mert nem tanácsos a tömeget potyára szoktatni). Igaz, hogy ily vállalkozás áldozattal jár, de elvárjuk ezt azoktól, kiket a közjó előmozdítására czélzó mozgalmak élén látni szokva vagyunk, t. i.: tehetős a főurainktól, nagybirtokosainktól, kik a nemes indítványozó gróf buzditó példájára bizonyára sietni fognak, hogy egy anyagi s szellemi, kulturális érdekeinkre nézve valóban nagyhorderejű vállalkozásban részt vegyenek. Ennek zászlóját bontja ki Zichy Jenő gróf, igy végzi Körösközi, itt a közvetlen tettek mezején és nem ideális alapon álló egyletek szervezésében érvényesítse buzgó tevékenységét és örömmel fogjuk követni.“ Három czikket szenteltem gr. Zichy Jenő eszméjének, melyekben pro et contra nézetek foglaltatnak, tettem ezt azért, mert nézetem szerint akkor kell ütni a vasat mikor meleg. Ha a sajtó agyonhallgatja, még az eszme pártolói is elhallgatnak, kell tehát, hogy újra meg újra szítsuk a tüzet és e nemes eszmét elaludni ne engedjük. b. b. TÁRCZA. költői leprái Feleki Hugó barátomnak. 'Ií?yei hogy álnok, hamvas kis cziczátok Nem jósolta meg azt a nagy veszélyt, Hogy én, a költő rád olvasom még ma Büröksipomnak bús költészetét?... Kuvikmadár sem rítt az eszterhéjon E vészről, melyre nincsen érdemed; Lelkemböl szánlak édes jó barátom, Szegény fejecskéd, hogy ezt érte meg. ... De hát azért ne káromold az istent, Ma rajtad, holnap máson eshetik, Hogy egyik-másik érzelgő poéta Nevére költi fájó verseit... Oh ! mert a sorsnak nyikorgó kerékje — Tudod ’isten, hogy forog egyaránt!... Hej ! egykoron alá jutottam én is, Most te vagy soron szegény, jó barát!... Nem kérdezem, hogyan, mikép a dolgod? Elég tudnom, hogy szüled oldalán A szeretetnek élvezed melegjét, Mit lelked otthon bőven föltalál ... Nem kérdezem, hogy fölkeres-e olykor Egy gondolatod engem, hívedet? Nem kérdezem, mert hinni nem tudom, hogy A szived engem végkép feledett.... Lásd én egy perezre sem feledkezem meg A szép időkről, még egy perezre sem, S ha szivemet a keserűség marja, Barátságodnak írját keresem... S van ám keserve — sok is — a szivemnek, Leány kezétől támadt rajta seb, S mennél tovább nyúlik bús magányom, A szivem sebe annál mérgesebb. ...Jöjj hát barátom, jöjj hát vissza újra, S viraszsz, viraszsz kórágyam oldalán, Beszédes ajkad — csitító szavával — Meggyógyíthatja szivemet talán. .. S ha jösz faludból, térj be néhány szóra A hűtelenhez (tudod, hol lakik!) És mondd neki, hogy bús szivem a terhet Aligha bírja egy-két hónapig! ... Ezt mondd neki, s amikor ezt kimondod, Vizsgáld az arczát, milyen szint mulat? Hogy melyik érzés fogta el valóját? S szemén a könyv talált-e vaj’ utat?... Ha talált, akkor siess jó barátom, Oh! siess hozzám, jöjj el iziben! — Csak annyit mondj, hogy sirt, hogy könnye csordult — Meggyógyul ettől az én bús szivem !... Bánki Dezső, uán nő-vérete. — Beszély. — VII. A levél. Reggel Contarini a sétatéren járdáit, jövendő boldogsága fölött elmélázva, midőn Angelo lépett hozzá, a gróf boszosan fordult feléje: — Mit akarsz ismét? kérdezé. — Csekélységet Vittorio! Légy szives követni. — Hová és mi czélból ? — Lakomba, kissé csevegni akarok. — Takarodj, nincs időm rá. — De igen szépen kérlek Vittorio, mert máskép sokkal utáltabb helyre vihetnélek. — Nem értelek. Angelo hidegen egy fára mutatott, azután hidegen kérdé. — Mit szófiánál a vérpadhoz ? — Ballgas nyomorult. Szólj mit kívánsz? — Kövess. — De mi czélból? — Mondom csevegni akarok. Contarini követé Angelot, ki a fák közé vezeté. A gróf elborzadt. — Ne félj mondá Angelo, én nem a fák közé vezetlek, hanem most Ligetfalván lakom Egyszerű parasztiakba léptek. Angelo széket tön az asztalhoz, egy lapot Contarini elejbe s felszólitá, hogy foglaljon helyet. — Minek e sok esztelenség? kérdé a gróf. — Ne oly tüzesen, Vittorio, felelj: van-e pisztolyod? — Különös kérdés! Nincsen! — Pisztoly, tör, vagy hasonló ? — Ismétlem, hogy semmi sincs! — Igaz, most jut eszembe, hogy tőrödet elveszted. Nézd csak Vittorio. Contarini arczán rémület vonaglott, mert Angelo azon tört rajta, melylyel ő kevés nap előtt az ifjú tisztet ölé meg. — Nézd, nézd Vittorio, e tőrön vér is van. — Szűnj meg Angelo. Szólj az istenre kérlek mit akarsz. — Mondám Vittorio kedvem van csevegni. Contarini kezébe rejté arczát. — Emlékszel-e Contarini, mikor még én becsületes ember voltam családom körében? Contarini némán maradt. — Emlékezel e, hogy egyszer lakomba egy rongyos, éhes embert fogadtam be? — Emlékezem, mondá az olasz, s meg akarta ragadni Angelo kezét. — Ne bántsd Vittorio, ez a véres tör kezedet sérthetné meg. Contarini ismét elfedé arczát. — Talán nem is hinnéd, hogy az éhenhalástól megmentett ember jóltevőjének egy tervet ajánlott, mely öt, s családját a nyomortól megmenthető. Kincskeresésről volt szó, s az együgyü Angelo hitt neked, útközben egy ajtó elébe állitád őt, néhány perczre eltünél, utóbb előrohanál, egy tört adál kezembe, s én a véres tőrrel, mint gyilkos, és rabló fogattam el. Angelo nevekedő tűzzel szállott, s végszavainál oly hevesen csapott az asztalra, hogy társa összerezzent. — Én, mint a gazdag Jeromos gyilkosa fogságba vettettem, utóbb sikerült megmenekülnöm, hanem szökésem családomat nyomorba fujtá. Te pedig a gyilkos, külső mázt s Contarini gróf nevet vevél föl. Ide jövél, s nézd e tört Contarini. — Hallgass Angelo mindent megadok mit kívánsz, hidd meg, hogy én őt boszuból s nem pénze miatt gyilkolom meg. — Hiszen tárczája most is a zsebedben van. — Mit akarsz velem ember! szólj mit tegyek ? — Ha tőlem függene, lecsapnák fejedet Vittorio, de egy angyal könyörgött életedért. Tollat végy és irj. — Signora! Tudod Vittorio én műveit ember nem vagyok, ha tehát némileg darabos lenne a levél, azon ne ütközzél meg, folytasd: „Én gazember vagyok.“ — Mi ez ? — írj, hisz ez igen őszinte vallomás. — Félre veled nyomorult. Egy betűt sem írok. Hol vannak bizonyítványaid, hogy ez a tör enyém? — Erre számoltam bajtárs, s azért vigyázva is láttam a dologhoz. Nézd a tör markolaton e szavak vannak vésve: I conta Contarini. — Ezt más is oda vésethette. — Ugyan ne légy oly makacs Vittorio, feledéd, hogy a tör Pozsonyban készült s a magyar nem könnyen lesz megvesztegethető, hanem emlékezendik, hogy a tőrt az olasz gróf számára készíté. — Mit sem tesz, a tört ellophatták tőlem. — Most meg feledékeny vagy. Hát nem emlékezel, hogy midőn a játékhoz menél, adá át szolgád a tört. Azután én esküdni is tudok. Nos fogsz írni? Vittorio megragadó a tollat. — Gazember vagyok — ismétlé Angelo, megírtad már ezt— Igen, csak folytasd. — Jól van, kj , ki nem érdemli, hogy nagysád lábaival tapossa, írd csak, ismerjen ön bennem egy kalandorra. — Ah Angelo, te kegyetlen vagy! — Dehogy Vittorio, az csak neked látszik úgy folytasd: ki idegen földön rejte el arczát a világ előtt. Feledje nagysád örökre a gyilkos Vittoriót. Megvan? — Olvasd el. Itt van. — Jól van! Most czimezd Rengey Júliának, s innen egyenest oda fogsz menni. — Hogyan. — Oda fogsz menni Vittorio, e levelet személyesen átadod Júliának, s szóval is bizonyitandod a levél tartalmát. — Ezt nem teszem, kiáltó Vittorio határozottan. — Nem? Jól van! Fel vagyok oldva azon ígérettől, melyet a megcsalatott hölgy nővérének tevék. Ezen feltétel alatt fel nem A pécsi honvéd sátortáborból. Pécs, 1880. szept. 6. Szeptember havában Pécsett tartandó nagy honvéd hadgyakorlatokra szept. 2-án délelőtt megérkezett Hollán Ernő tábornok úr, az V-ik magyar kir. székesfehérvári honvédkerület parancsnoka személyzetével együtt, kik a következők: Schreiner Imre százados, segédtiszt; Vadászy Ambrus főhadnagy, parancsőrtiszt; Schwartz Róbert hadbiztos; Kollerits János főhadnagy kezelőtiszt és dr. Hamary Dániel kerületi törzsorvos urakkal. Ugyanekkor a helyben állomásozó zászlóaljakon és 8-dik hdzsárezreden kívül, melyek már fölszerelten majdnem teljesen készen voltak, útban valónak a kerület többi zászlóaljai és szept. 4-dike éjjelén a kiszabott időre mind megérkezének. Szeptember 5-én tábori mise volt. A sátortábor előtt levő térségen, az építményekkel szemben állott a szerény kis sátor, melyben a mise kiszolgáltatott, ettől jobbra és balra két nagyobb sátor állott a városból