Fehérvári Hiradó, 1881. július-december (2. évfolyam, 27-51. szám)
1881-10-09 / 41. szám
II. évfolyam. Székesfehérvár, 18 S1. Október 9. 11-ik szám. FEHÉRVÁRI HÍRADÓ, jutányos áron számíttatnák. VEGYESTARTALMU TÁRSADALMI HETILAP, MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. A lap ára házhoz hordással vagy postán küldve. Egy évre . . . 4 frt. — kr. Fél évre ... 2 frt. — kr. Negyed évre . . . Frt. — kr. Egy szám ára . — frt. — kr. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (megyeház-utcza 8. szám) intézendők. — Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. A lap anyagi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések a kiadóhivatalhoz (megyeházutcza 8. szám) küldendők, hirdetések Lapunk számára hirdetések felvételnek: Budapesten: Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa, Weisz Móricz. Bécsben: Hasenstein és Vogler, H. Schalek, Oppelik L. és Mosse Rudolf. Rotter & C. Frankfurtban: Daube & Comp. (Műveltség és boldogság, (■Folytatás.) Egyébiránt nem szükséges regényszerű, habár bölcsészetinek ígérkező művekből bizonyítgatnunk, hogy hová sülyedne az emberiség, ha a műveltség által nyújtott előnyökről lemondva ismét a természet karjai közé vetné magát. Előttünk a példa nemünk őstörténetében s az ezen ősi állapotok szerint élő mai vad népek példájában. Minél hátrább megyünk vissza azon kor felé, hol az írott történelem megszűnik s a föld belsejébe rejtett emberi kézművek beszélnek, annál inkább meggyőződhetünk róla, hogy az a dicsért boldog aranykor nem létezhetett a múltba, hanem ha lesz valaha, még csak ezután lehet vagyis inkább kell bekövetkeznie. Ki nevezné legalább aranykornak azt az időszakot, midőn az ember nagyrészt a természet adományaira volt szorulva élelméért, midőn az időviszontagságok ellen kezdetlegesen bírta vadbőrökkel befedni magát, midőn zsákmányának elejtésére durva kő- vagy csont eszközeinél s fegyvereinél nem volt egyebe; midőn a zsákmányért nemcsak a nála erősebb fenevad, hanem az azokkal vetekedő rokonfelei ellen is élethalál-harczot kellett vívnia. A vadnépek gondtalannak látszó életmódja nagyon is gondokkal terhes, ők valóban napról-napra élnek s ha egyszer elfogyott az eledel, ha rosztermés vagy vadhiány következik be, azonnal szembenéznek a legnagyobb ellenséggel az éhszükséggel s az éhhalállal. Lehet-e boldogságnak nevezni az oly állapotot, midőn az a ki ma dúsz? 1881 esc év szeptember tiétése napjára. Care Mihály! fido, pro festő nominis aimos, Pectore, nestoreos, cunetaque fausta precor! Pákozd, szept. 29. 1881. ________ LŐRINCZ KÁROLY: Élményeim 1848. XII. Horvátok 31agyarországon. Midőn az uj minisztérium megalakításával egy Batthyány Lajos jön a nádor által megbízva, az a férfiú, ki mint Magyarország első felelős minisztere történelmi nevét, becsületét s hűségét Magyarország önállóságával azonosította, minden aggodalom eloszlott a nemzet lelkéről; de midőn azon feltétel, melyhez állását kötötte, nem teljesittetett, mindenki belátta, miszerint a kamarilla oda akarja hajtani a dolgokat, hogy Magyaroszággal szakítson. Hogy azonban ily vészes pillanatokban a haza kormány nélkül ne maradjon,Batthyány Lajos megtartotta a miniszterelnökséget s hogy minden teher az ő vállaira ne nehezüljön hattagú bizottmány választatott, mely segédkezet nyújtson neki. Ezen honvédelmi bizottmányba megválasztattak Kossuth, Nyáry, Zsembery, Madarász László, Pálfy János s Patai. Ideje is volt egy ideiglenes kormány megalakításának, mert mint mondom Jellasich szeptember 11-én átlépte a Drávát s mintegy 40.000 emberrel magyar földön állt, s hogy meg ne lepessék a nemzet, erélyes védelemről kellett gondoskodni. Őszintén mondom, megdöbbentett mindnyájunkat a rémhir, mely Jellasich közeledtét futárként megelőzte. Szedett-vedett seregének csak a Dráváig volt rendes zsoldja, azontúl a zsákmányra volt utalva. Már a Muraközben, hol pedig nagy részben horvátok laknak, rémítő rablást s pusztítást követtek el. A lakosság csupa félelemből ingyen élelmezte e rablóbandát, mégis megfosztották a szegény embert minden marhájától. Ez nem elég, megrohanták a házakat, feltörték a szekrényeket, pénzt, ruhát raboltak, a bútorokat összezúzták, az ágynemű tollát szélnek eresztették s a védtelen nőkön a legborzasztóbb erőszakoskodást követték el. Horváth Mihály egy horvát tisztnek elfogott levelét közli, mely igy hangzik: „Néhány nap múlva Pesten leszünk. Jaj e városnak! Népünk ott borzasztóan fog gazdálkodni; már most sem lehet a legdurvább kihágásoktól visszatartóztatni. Rettenetesen lopnak és rabolnak. Naponként ezer palctaütést osztatunk ki, de nem használ semmit, egy isten sem volna képes őket visszatartani, nem hogy egy tiszt. Én kétségbeesem e rablókaland miatt, úgy érzem magamat mintha rablókapitány volnék... már itt legalább kétszáz pinczét törtek fel s a bort ezer akánként eresztik ki stb.“ A magyar nemzet tűr, de ha felbőszítik, rettenetes is tud lenni. Nagy-Kanizsán a magyarok tovább nem tűrhetvén a rablásokat, a kisebb csapatban kóborló s dúló horvátokat megtámadták s agyonverték. Jellasich tudta ezt, de hogy még jobban maga ellen ne bőszítse a magyarságot, látatlanná tette és sietett Budapest felé. A magyar had pedig részint csekélysége érzetében, részint vezéreiben nem bizva, Keszthelyről a Balaton nyugati oldalán sietett Fehérvár felé, hogy itt egyesülvén a fővárosból s a Duna túlsó oldaláról sereglő nemzetőrséggel, megmérkőzhessék az ellenséggel. Míg a magyar sereg Fehérvár felé haladt, az alatt István nádor megkísértette Jellasichot visszatérésre bírni és miután az nem sikerült neki, Fehérváron keresztül menve, elhagyta Magyarországot. A szájhősök hazaárulással vádolák őt, amit nem érdemelt meg. Nem hazaárulásból, hanem azon gyöngeségből távozott, hogy a kamarilla élén álló főherczegekkel nem akart ellenkezésbe jönni. A márcziusi napokban, azután is annyi számos jelét adta tiszta hazafiságának, hogy abban kételkedni is dicső emlékének meggya-