Fehérvári Hiradó, 1882. január-június (3. évfolyam, 1-27. szám)
1882-03-26 / 13. szám
III. évfolyam. Székesfehérvár, 1882. márczius 26. 13. szám. A lap ára házhoz hordással vagy j | postán küldve. \ Egy évre ... 4 írt. ! ! Fél évre.... 2 írt. \ Negyed évre . 1 írt.Sétra. 10 kr. Elemi részét remények a iséghez (me ,za 8. szám) t :endők. ssza nem adatnak. \ VEGYESTARTALMU HETILAP. \ . ...?« IMIegj jelen minden vasárnap. i A lap anyagi részét illető közlemények előfizetési, hirdetési pénzek a kiadóhivatalhoz (megyeház utcza 8. sz.) intézendők. {■ s i Hirdetések jutányosan számíttatnak. j Nyilttér sora 30 kr. \ \ Bélyegdíj a hirdetések után 30 kr. Előfizetési pénzek elfogadtatnak a „Fehérvári Híradó“ kiadóhivatalában s minden postahivatalnál. — Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban. Budapesten Goldberger V. A. hirdetési irodájában, Haasenstein és Voglernél. Bécsben Haasenstein és Voglernél, H. Schaleknál, Oppelik L.-nél, V. Hrdlicka, Messe Rudolfnál, M. Dukesnél, Frankfurtban Daube & Comp.-nál Hamburgban Steiner Adolfnál Párisban Messe Rudolfnál. Előfizetési felhívás „FEHÉRVÁRI HÍRADÓ“ versestartam hetilap 1882/ E évfolyamára. invisetési f©ítét©í©fet Egész évre................................4 frt. Fél évre....................................2 frt. Negyed évre.............................1 frt. Az előfizetési pénzek egyenesen a „Fehérvári Híradó“ kiadóhivatalához küldendők. Az előfizetés legczélszerűbben postautalvány útján eszközölhető. Kiadóhivatal. Érdekes könyv. „Igénytelen nézetek a magyar főrendiház rendezéséről“ ily czimű röpirat jelent meg legközelebb. Czime mutatja, hogy abban oly intézményről van szó, mely törvényhozó testületünknek a rendi alkotmány idejében is, a legrégibb időktől fogva egyik lényeges alkatrésze volt s ezen minőségét a parlamenti rendszer behozatala után is mai napig megtartotta. Ez okból természetes, hogy a röpirat szerzője nem azon czélból nyúlt tollához, miszerint a főrendiház intézményének, mely alkotmányunk keretébe már rég beillesztetett és a jelenlegi parlamentáris rendszerrel is nagyon összefér, elfogadására bennünket rábírjon, mert ily rábeszélésre szükség nincs, hanem azért, hogy mint az e tárgyban tartott több rendbeli értekezletek egyik tagja, az ott nyilvánított nézetekkel együtt saját eltérő nézeteit is megismertetve, a főrendiház szervezésének felette fontos kérdésében általa készített törvényjavaslatot indokaival együtt annak országgyűlési tárgyalása előtt már előleges megbeszélés és érett megfontolás tárgyává tegye. Javaslatát a szerző a történelmi múltra fektetvén, — bölcsen tudva, hogy a múlt a jelennek anyja, — elősorolja a történelmi adatokat, melyekből kiderül, mily phazisokon ment keresztül nálunk a felsőház korunkig, mily elemekből áll jelenleg s mikép lenne szervezendő, hogy hazánk jelenlegi szükségleteinek s a mivelt állam követelményeinek megfelelhessen. A kérdés tehát az, váljon a felsőház az említett törvényjavaslatban foglalt 15. §. szerint rendezve, czéljának megfelelő szervezetet nyer és az eddigi szervezetében tapasztalt hiányok azok által pótolva lesznek-e? A röpirat nagyérdemű szerzője, egy hosszú életen át a jog, politika és törvényhozás terén szerzett dús tapasztalatainak eredményét rakta le azon 15. §-ban, melyek a főrendi ház alkotó elemeinek minőségét és számát a czélnak megfelelőleg állapítják meg, azon vezéreszméből kiindulva, mely szerint a felsőház rendezése kiválólag magyar nemzeties jellegre s a történelmi jogra alapítandó, ez okból mellőzendőnek véli, az 1870-iki Deákpárti javaslatot, mely a történelmi jogosultságot bizonyos censustól feltételezi, mert e miatt sok fényes történelmi múlttal bíró mágnáscsalád mostani kedvezőtlenebb anyagi helyzete miatt a jogosítandók sorából kimaradna, s a királyi kinevezés útján tagságot nyerők száma az öröklés alapján hivatottak számánál jóval nagyobb lenne. Ezen utóbbi osztálynak túlnyomó számú képviseltetése ellen pedig háromféle módot hoz javaslatba: t. i. az első csoportot az országban eddig főrendi jogot élvezett családoknak egy-egy legidősebb tagja, mégis bizonyos csekélyebb adóminimumtól föltételezett joggal; — a második csoportot az eddigi mágnási családok hitbizományainak tényleges birtokosai; — végre a harmadik csoportot a fekvő birtokaik után 5 vagy 10 ezer forint közötti kivételes nagyobb mérvű egyenes adót fizető főrangúak egyenként képeznék. Ezeken kívül királyi kinevezés utján a felsőháznak életük hosszára tagjai lehetnének oly kitűnő polgárok, kik az ország összes szellemi és anyagi érdekeinek fejlesztése körül kiválóbb érdemeket szereztek. A röpiratban széles körültekintéssel átgondolt számítás szerint a felsőház összes tagjainak száma mintegy 380-at tenne, és — a már alapított s ezután alapítandó hitbizományok nem mágnás birtokosai által királyi adományzásból nyerendő jogosultság alapján meghívandók odaszámításával is 400-nál kisebb lenne, ami a képviselőház tagjainak számával méltányos arányban állana. Ismerve a szerző jelentékeny egyéniségét, némi elbizakodás kell hozzá, hogy a rövidségében mégis olyan fontos művet kritikával kísérni merjük; különösen akkor, midőn a velős rövidséggel 15. §-ba szorított törvényjavaslatot megelőző indokolásban a szerzőnek tárgyilagossága és szerény hangja még fokozzák az imponáló tiszteletet, melyet személye költ. A fentebbi indokolásból látható, hogy a javaslat szerint a felsőház oly tagokból fog állani, akik a magyar nemzetiség, valamint a jelenkor egyéb igényeinek is képesek lesznek megfelelni s hogy abban a könnyen emelhető, de lakhatatlan légvárak mellőzésével államférfi, mély belátással a történelmi jog, bármely után szerzett érdemek és a különböző érdekek képviselete olyan öszhangzatos egységbe vannak öntve, amennyire csak ezen öszhangtalan világon lehetséges, mert még egyik előkelő hazai lapunknak azon megjegyzése is, hogy az izj. vallást követők egyházi érdekeik nincsenek képviselve a tervezett felsőházban, kielégítő választ nyer abban, hogy korántsem a vallások egyenlőségi jogának megtagadásából veszi eredetét, hanem csupán azon körülménynek tulajdonítandó, mely szerint az izraelita egyház még mindeddig nem bir oly közeggel, mely a főrendi ház tekintélyének megfelelő magasabb és egyetemes hatalmi körrel felruházva lenne. Mindezeknél fogva alkotmányunk szellemének, a kor igényeinek, az ősjognak, a hagyományos szokásoknak, a parlamenti rendszernek s a magyar nemzetiség eszméjének megfelelő eme törvényjavaslat épen azáltal, hogy úttörő kezdeményezéssel a bizonytalanságban lebegő általános elvek ködalakjait szilárd kézzel bevégzett törvényjavaslat tömör valóságába foglalta össze, elérte czélját, rövid keretében biztosabb alapja lehet az országgyűlési tanácskozásnak mint elvont fejtegetések bonyodalmai lehetnének s a szerző azon megnyugvással tehette le tollát, hogy drágakövet termelt, mely értékét nem kiterjedésében, hanem minőségében bírja. Jkfiunicipalista, *). *) Nem bocsátkozunk annak taglalásába, hogy a mágnás családok képviseletileg, a r kath főpapok in corpore tagjai a felsőháznak, csupán protestáns szempontból szólunk a tervezethez Az mondatik ugyanis, hogy a prot. főpapoknak is helyök legyen a felsőházban. Ekonomiai szempontból kérdjük, ha tíz protestáns főpap ott ül, legkevesebbet számítva évenként 30,000, három évre 90,000 forintba kerül a prot. egyházaknak, váljon megbírják-e ezt a terhet? A prot. főpapok egyúttal egy gyülekezet lelkészei is, váljon három évre elhagyhatják-e gyülekezetüket? Igaz, hogy a tervezet szerint világi felügyelők is meghivathatnak, de akkor meg az egyházi elem nem lesz képviselve. Szerk. A „Fohémri Uó“ Ma. »SStTfCrdtaam! Mhit3fvé“"(feb 31). I. Kicsiny bokor magas fák aljában. — Benne három aranyos madár van, Gyöngikék még szegény istenadták! Oh! tán meg sem érik a virradtat.... Anyamadár, mind a kettő vérzik... Haldokolván, „fiókáik“ nézik ... Szárnyaikat verve kérnek enni... Egy-két madár elvesz ése semmi! Gonosz vadász! Gyilkos! Nincs Istened! (Ég, föld kiveti tested, lelkedet.) Elölöd az anyámadarakat, S éhen hagyod veszni fiaikat...! .. Bárha kínos e betegség, Nem ez öl meg engemet; Bár aggódom hazám sorsán, S sietteti végemet: Sem egyik, sem másik az, mely Összezúzza éltemet: S hazám még boldog lehet... Itt hagyni... nyomorban, kiket Szivem imádva szeret! Árváim szörnyű jövőjük Szakítja meg szivemet.... III. Minden nap busább, mély reánk virrad! Oh! csak nekünk nem nyújt a sors vigaszt Mint örvény, mely a halálba sodor, Hány-vet irtózatosan a nyomor.... Csoda, hogy még gondolkozni tudok, — Hogy őrültként őrjöngve nem futok ... Vagy még borzasztóbb végzet vár reám ? Jaj! családom éhen halás után.... Szabó JVcLndor. Vtssapartl fffiset alatt. - Raji. - Bélától. Mikor takaródóra harangoztak, eljött a falu hadnagya a kisbiróval, hazaterelni a mulató ifjúságot! Szállinkáztak haza. A szép Ágnes is készült, búcsúzóra odanyújtotta kezét a legénynek e szavakkal: „Isten áldja kendet, egész délután együtt jártuk, aztán lássa még azt sem tudom kinek hívják, mondja meg hát honnan szakadt ide, hová való? „Hugóm lelkem, ha csak ez a bajod, könnyű segíteni azon a nevem Sárosi Pista, csikósbojtár vagyok a lovászháti pusztán, a Kompoltfalvi Sándor báró uradalmán. Hanem rózsám nekem nem elég ez az üdvösségre, mert látod, még soha nem éreztem azt amit a mai napon, azt hiszem a szivem ugrik ki a helyéből; mióta rám vetetted tekinteted, meg vagyok bódulva tőle, nem is ittam részeg vagyok... érzem, hogy megszerettelek téged halálosan, nem lehetek el nálad nélkül. — Mond meg húgom, mikor láthatlak meg újra?“ Körülnézett Ágnes, majd pajzánál, majd észbódítón mosolygott a legényre, ráhajtotta fejét annak vállára, feltekintett szemeibe s ennyit susogott neki: „Holnap estére kinn leszek a tiszarévi füzes alatt a Hillérben, megtalálhat, ha úgy akarja.“ A legény nem tudott uralkodni magán, egyik izmos karjával magához szorította Ágnest, a másik kezével megfogta njakát, felemelte, belenézett azokba a szép szemekbe hosszan mélyen mintha olvasni akarna belőlük és aztán rebegő hangon ennyit kérdezett tőle: „Szeretsz, ugye?“ A leány nem tudta elviselni azt a lelkéig ható tűz tekintetet, lesütötte szemét, átkarolta patyolat karjával a legény nyakát, magához vonta annak arczát, alig érthetően susogta az „Igent,“ amely egyetlen sokatmondó szócska, egy hosszú édes csókban fulladt el. Önfeledten állottak ott pár pillanatig, ajkaikra tapadva, sziveik dobogása úgy összhangzott egymással. Kibontakozott aztán a leány a legény ölelő karjaiból, megszorította annak két kezét még egyszer s ismételten ezt mondá neki: „Holnap este a füzes alatt.“ Mint könnyed őzike szökdécselt el az ivón keresztül a többi leány után. Pista ott maradt s gyönyörteljesen bámult a leány után, a boldogságtól ittasan hagyta el a tánczhelyet, kiment az állás alá, ahol a „Ráró“ türelmetlenül toporzékolva várt gazdájára; eloldta a kötőféket, felvetette magát a nemes állat hátára s száguldott az vele meg sem állt hazáig. Ott a tánczhelyen, azt hitte a szerelmeskedő pár, tanú nélkül folyt le kölcsönös vallomásuk, pedig bizony csalatkoztak benne, mert ahogy üres maradt a tér, onnan a félhomályból előlépett egy sápadt legény tántorogva, elszédülve támaszkodott oda ahhoz a tölgyfához, amely alatt az imént Ágnes állott Pistával. Szemei vérben forogtak, csak ennyit morgott magában: „Hát igaz-e az amit most láttam és hallottam, vagy csak a gonosz űzi velem a játékát, csak rosz álmot álmodtam. Hát ez a leány, akiről azt hittem olyan tiszta mint az angyal, képes lenne erre, hiszen ezelőtt egy esztendővel nekem mondta ugyanazt a mit ennek a legénynek, velem beszélt azon a hangon mint ezzel a legénynyel. Jaj neki jaj az üdvösségének, ha csakugyan megcsal, de még inkább jaj annak a legénynek.“ Ezzel aztán berohant az ivóba, bort kért a csaplárostól, egymásután sokat húzott az itczéből. Aztán szemére nyomta a kalapját, elhagyta az ivót s meg sem állott a Balog Ágnesék háza ajtajáig. Az ablakon gyertyavilág fénye tört elő. Megzörgette az ablakot, bekiáltott rajta: „Balog Ágnes, gyere ki egy szóra! Én vagyok itt Kincses Gábor, a biró fia! Ahogy az ablak megzörrent, ahogy a legény szavai elhangzottak, Ágnes egy sajátságos érzés által ösztönöztetve, kendőt borított vállára s késedelem nélkül kilépett az utcza-sjtóba. Remegő hangon kérdé a legényt: — Hát kendet mi hozta ide ily későn — tán csak nem esett valami baja? Gábor megfogta a leány kezét, mélyen a szemeibe nézett s fájdalmas hangon mondá neki a következőket: — Ágnes! három esztendeje annak, mikor legelőször a tánczban találkoztam veled, te tudod, hogy az első látásodra felgyulladt a szívem, azóta mindig lángol benne a te irántadi szeretetem; tudod te azt nagyon jól, hiszen sokszor elmondtam azt neked, te eleinte csak úgy félvállól vetted, de mindig jobban kezdtél vonzódani hozzám. Egy fél esztendő eltelte után — sohasem felejtem azt a napot — kint voltunk a Hillérben fűzágat metszeni, te is ott voltál édesapáddal, én segítettem neked, kerestük az alkalmas vesszőket, mind beljebb hatoltunk a füzesbe, egyszerre egy kis tisztásra értünk, te azt mondtad fáradt vagy, leültünk mind a ketten és elkezdtük kévébe csomózni a vesszőket, így magánosan veled még nem voltam soha. Melletted ültem, a közeledben egészen, te összeszorítottad a kévén a gúzst, én meg ráhurkolni segítettem, a kezeink folytonosan érintették egymást, olyan édes ismeretlen érzés futott át minden tagomon egy-egy érintésnél. Mikor az utolsó kévével is megvoltunk, te a kezedet az enyémben felejtetted, rámnéztél azzal a megbűvölő