Fehérvári Hiradó, 1883. január-június (4. évfolyam, 1-24. szám)

1883-01-14 / 2. szám

IV. évfolyam. Székesfehérvár, 1883. január 14 2. szám A lap ára házhoz hordással vagy postán küldve: \ Egy évre ... 4 frt. ' Fél évre.... 2 frt. | Negyed évre . 1 frt. jt | Egy szám ára. 8 kr. A lap szellemi részét \ \ illető közlemények a \ | szerkesztőséghez (me-1 E­gyeház-utcza 8. szám)­­ intézendők.­­ Kéziratok vissza nem adatnak.­­ VEGYESTARTALMÚ HETILAP. Z~zTeg"jelen, minden vasárnap. A lap anyagi részét­­ illető közlemények elő- :­­ fizetési, hirdetési pén­­­zek a kiadóhivatalhoz (megyeház-utcza 8. sz.)­­ intézendők. ; Hirdetések jutányosan i­S számíttatnak . S ( s ! Nyilt tér sora 20 kr.­­ | Bélyegdíj a hirdetések­­ után 30 kr. Előfizetési pénzek elfogadtatnak a „Fehérvári Híradó“ kiadóhivatalában s minden postahivatalnál. — Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban. Budapesten Goldberger V. A hirdetési irodájában, Hausenstein és Voglernél. Bécsben Hausenstein és Voglernél, H. Schaleknál, Oppelik L.-nél, V. Hrdlicka, Mosse Rudolfnál, M. Dukesnél. Frankfurtban Daube & Comp.-nál Hamburgban Steiner Adolfnál Párisban Mosse Rudolfnál. Tapasztalat és tanulmány. Ész, szív és akarat teszik a lelket; az ész a tudományban, a szív és akarat a jellemben nyilatkozik. Hogy a gyermek, ez a leendő em­ber, emberkorában valódi ember legyen, föltét­lenül szükséges, hogy a lélek eme három tehet­sége, melyek azonban egymástól nem függetle­nek, hanem egymásra kölcsönös hatással vannak, összhangzatosan kifejlődjék vagyis a tudomány gyarapodásával lépést tartson a jellem szilár­­dulása, mert emberek, kikben nagy tudomány lakik jellem nélkül, vagy kiknek szilárd jellemük van, de tudományuk hiányzik, torz alakjai az emberiségnek. Szükséges tehát, hogy a tanító az iskolában a szív és akarat képzésére is gon­dot fordítson, tehát, hogy az iskola részben nevelő­intézet is legyen; megjegyzendő, hogy a gyermek lelkére két tényező van különös befo­lyással: a család és az iskola, — ezek képeznek a gyermekből embert az által, hogy a család a példa által nevel, jellemet alkot, az iskola az oktatás által tanít, tudományt nyújt, de sem a családnak nem kizárólagos czélja a nevelés, sem az iskolának a tanítás, hanem csak fő czélja s e mellett a család segélyére van az iskolának a tanításnál, a­mennyiben a családban szerzi első ismereteit a gyermek, mert a család nyújt tért az első szemlélésre,­­ valamint az iskola is támogatja a családot a nevelésben a jó fegyelem, a hittani és történelmi oktatás által és az egész tanítás erkölcsi irányával. De a család átalában több gondot fordítson a nevelésre, mint a taní­tásra, az iskola inkább legyen tan-, mint ne­velő­intézet. E néhány sorban főleg azon eszközökkel szándékozom foglalkozni, melyek az észt anya­gilag művelik a családban, iskolában és társa­dalomban, tehát melyek nem annyira elméleti, mint inkább gyakorlati tudományt nyújtanak. Legelőbb azonban ezen szóval szükséges tisztába jönnünk: tudomány. Hogy mi a tudo­mány, arra legszabatosabban megfelel Verulami Baco angol bölcsész, midőn azt mondja: A tu­domány a világ képmása lelkünkben. A tudo­mányt tehát úgy tekinthetjük, mint a világról egy arczképet, melynek létrejöttén a tapasztalat s tanulmány működtek közre. Tudománya tehát annak van, a­ki 1) a külvilágot belvilágává tette, vagyis képzeteket szerzett, 2) a képze­teket rendezte, vagyis fogalmakat alkotott. Mi a képzet? mi a fogalom? Ha látunk egy fecskét s annak részei, alakja, színe és nagysága megmaradnak lelkünkben, akkor mi egy képet, képzetet szereztünk. A fecske képe lelkünkben egy képzet, melyet az emlékező-tehetség által bármikor felújíthatunk. Képzet tehát az érzékelt tárgy képe lelkünkben. Ha látunk egy kalapot, kabátot, nadrágot, mel­lényt és czipőt és ezek közös jegyeit összefog­laljuk, akkor a „ruha“ fogalmát szerezzük meg magunknak; ha hallunk beszédet, éneket, sírást, köhögést, harangozást, óraütést, lövést, lánc­­­csörgést stb., akkor fogalmat nyertünk a „hang“­­ról. A képzet és fogalom viszonyából kitűnik: 1) hogy képzet és emlékezet nélkül nincs foga­lom, 2) hogy a külvilágban csupán tárgyak vannak önállóan, a fogalmak mindig ezekhez vannak kötve és csak lelkünkben léteznek, 3) hogy — mi paedagogiai szempontból igen fontos — a képzetszerzéshez elég az érzékelés, pl. a látás, de a fogalomszerzéshez okvetetlenül szük­séges a figyelmes vizsgálás. Ha egyes tárgyakat látunk, hallunk, sza­golunk, ízlelünk vagy megtapintunk, szóval ér­zékelünk, akkor képzeteket szerzünk, tapaszta­lunk. A tapasztalás tehát szorosan véve nem egyéb, mint a külvilág belvilággá tétele. Ha az egyes tárgyak, képzetek közt hasonlóságot és különbséget keresünk, akkor fogalmat alkotunk, tanulmányozunk. A tanulmányozás tehát a tár­gyak, képzetek hasonló jeleinek összefoglalá­sában áll. Kísérjük figyelemmel az ember lelki fejlő­désének egyik menetét, a tudományszerzést az ifjúkorig; vizsgáljuk meg, mit tapasztal és tanulmányoz a kisded, a gyermek és az ifjú a családban, iskolában és a társadalomban. A kisdednek a tapasztalásra csupán a csa­lád körében van tere; ez az ő iskolája és társa­dalma. Legelőbb itt kell neki a sokszoros érzékelés utján képzeteket szereznie s valamint Oh leányka, szép virágszál, Ki belém szerelmet oltál, Ki tanitál hőn szeretni, Nem tudlak soha feledni. Ifj. Schilberszky Jacaroly. Rousseau szerint (Emil. 38. lap.) a csecsemő sokat haladt, ha dajkáját meg tudja ismerni, úgy a kisded is eleget tud, ha a körülötte levő tárgyakat egymástól megkülönböztetni képes, tehát ha világos képzeteket szerzett. A kisded fogalmat alkotni, tehát tanulmányozni nem képes, ennek lélektani alapja az, hogy a kisded (2—6 éves) emlékező­tehetsége még gyönge, a képzeteket jeleikre bontani, tehát analysálni nem képes, annál kevésbé tudja a hasonló jele­ket összefoglalni, tehát synthesis által fogalmat alkotni. A család tehát nem adhat tért a kis­dednek a tanulmányozásra, de kell adnia a ta­pasztalásra; a család feladata ugyanis azon tárgyakról, melyek a házban, utczán és a mezőn találhatók, a kisdednek képzeteket nyújtani. A kisded lélekműködése e szerint passiv termé­szetű, mert csupán a képzetek befogadására irányul, de a szerzett képzeteket föl nem dol­gozza.— A gyermek (6—15. évig) már két tárlatból gyarapítja képzetgyüjteményét 1) a családban, 2) az iskolában, mely egyúttal tár­sadalom is rá nézve. A család teendője arra nézve, hogy a gyermek tudományt gyűjtsön, abban áll, hogy a fokozatos tapasztalásra tért és alkalmat nyújt. Míg azonban a család részéről a kisdednek elég az, ha a házi, utczai és mezei tárgyak közül a fontosabbakat és feltűnőbbeket megismertette, addig a gyermekre nézve szük­séges, hogy mindazon tárgyakról, melyek őt közvetlenül és közvetve körülveszik, képzeteket orvezzen. A legtöbb család a gyermek tanítá­sában passiv szerepet játszik, részint a szülők elfoglaltsága miatt, részint főleg azért, mert száz szülő közül kettő-háromnak van meg a kellő didactikai képzettsége, hogy a képzetekből fo­galmat alkosson és alkottasson. Ezen utóbbi körülmény hozta létre az iskolát és a tanítói állást. Az iskola a gyermeknek részben a tapasz­talás, főleg pedig a tanulmányozás tere; a ta­pasztalásé, mivel az iskola is szolgáltat tárgya­kat az érzékelésre,­­ a tanulmányozásé, mivel fő feladata, hogy a képzeteket fogalommá ren­dezze. Az iskola az által vezérli tapasztalatra a gyermeket, hogy 1) tárgyakat állít a gyermek érzékelése körébe; ezt tennie kell már a beszéd- és értelem­gyakorlatok előadásától kezdve egé­szen a szorosan vett terményrajzi órákig bezá­­rólag, 2) kirándulásokat rendez; ez a legelső tanévtől a legutolsóig fölötte fontos a gyermek tapasztalataira nézve, mert methodicai vezetés mellett nem oly egyoldalú tapasztalatot szerez, mint mikor a gyermek magányosan vagy a csa­lád körében tesz kirándulásokat a természet háztartásának megtekintésére, 3) természettani kísérleteket tesz; ez elkerülhetetlen, minthogy a természeti tünemények nem jönnek létre abban az órában, melyben ismertetésük szükséges. Az iskola feladata azonban az, hogy a ta­pasztalással a tanulmányozást összekösse, vagyis fogalmakat alkottasson, és csakugyan az iskola nem is tesz egyebet, mint minden tanórán más és más fogalmakat érzeményez. Tekintsük át röviden ezen fogalmak egy részét. Az első és második tanév alatt a beszéd- és értelemgya­korlatok óráiban a gyermek 1) több tárgyat vizsgál egy szempontból, külön alakra, külön a színre, a nagyságra, anyagra, használatra stb. nézve, 2) egy-egy tárgyat (pl. palatábla, asztal, könyv, kályha, kutya, macska, tehén, galamb stb.) vizsgál több szempontból, végül néhány természeti jelenségről nyújt képzetet; a harma­dik és negyedik tanévben főleg a földet teszi a gyermek tanulmánya tárgyává, még pedig ennek függőleges és vízszintes tagosulását és az em­berhez és állatokhoz való viszonyát,d­e két tanév alatt fogalmat alkot magának u­gyű-inn­­n a helységről, dombról, hegyről, bányáról, sík­ságról, útról, forrás-, patak-, folyó-, tóról, ten­gerről, hajóról, szellőről, szélről, viharról, a földmivelésről, az ipar és kereskedés anyagáról és eszközeiről, a községről, hatóságokról stb.; az ötödik és hatodik tanévben a terményrajzi és természettani órák alatt a földön, földben, föld felett és vízben található terményekről és az ezeken észlelhető tüneményekről szerez ma­gának fogalmat a gyermek, még­pedig minden terményben és tüneményben 1) a viszonytalan egyedet, jelenséget, 2) az emberhez való vi­szonyt vizsgálja. A nyelvtani és ének-órákon a gondolat és érzelem kifejezésének, a rajz-órák A „Fehérvári Híradó“ Tárczája, mint írjam I©?... Mint írjam le szép Jalánka Azt a két szép csillagot, Mely szemeid kék egéről Annyiszor rám csillogott? Úgy elnézem e két csillag Reszkető fény-sugarát; Benne látom elmerülni Keblem régi bánatát. S azt hiszem, hogy híven szeretsz, Úgy, miként én tégedet. Hej! pedig más néz szemedbe S ha nem vagyok közeledbe’: Csalfa szíved elfelejt!... Sziklity _P. Q­yula. Első szerelmünk. Rózsaajku bájos angyal! Én életem, szerelmem! Tudd meg végre, hogy imádlak, Érted dobog bő szivem. A­mióta megláttalak S szemeidbe pillantok, Kis édenkert jön szivemben: Hisz te tudod, dicső Ég! Uj világ nyílt én élibém, Mintegy újjá születtem; Arczom derült, szivem lángolt, Kéjérzetben fürödtem. Régi és uj idő. — El­beszélés. — Irta: Kraszevszki I. J. — Fordította: P. J. I. Gyakorlati ember és a családja. (’Folytatás.) Demborszki papa egy ideig föl- és alá járkált a teremben és mint látszott rajta, terveivel volt elfoglalva, midőn egy szolga ezüstráczán a mai postáról érkezett hírlapokat és leveleket nyújtotta át. Karosszékbe ült és megfontolva olvasta át a többnyire üzleti dolgokról szóló leveleket; szemei egyszerre egy idegenszerű levélre estek, mely esetlenül volt összehajtva és ügyetlenül czímezve, tehát a többi művészileg összehajtott és minden tekintetben kifogástalan társai közt úgy nézett ki, mint egy félig-meddig becsípett falusi paraszt egy csoport szalonképes dandy között. A vonások nem voltak előtte ismeretlenek, de mégis föltűnt előtte a nagy fekete pecsét, föltörte és nyugodtan, hogy egy izom sem rándult meg arczán, olvasta végig. Arról értesült, hogy egyetlen nővére ki­szenvedett és ennek gyermekei teljesen árvák maradtak, minthogy apjuk már régebben elhagyta e siralomvölgyet. „A mi jó anyánk nincs többé a földön“ — írták az unokafivér és unokahug — „a mi őrangyalunk a mennybe költözött, költözött hogy a Mindenható trónusánál érettünk esedezzen. E földön nélküle üres és puszta nekünk minden, se tudjuk magunkat elhagyatott állapotunkba bele­élni. A te gondjaira bízott bennünket utósó órá­jában, mert remélte, hogy szóval és tettel segít­ségünkre leen lesz. Mi várjuk a te parancsaidat, kedves nagybátyánk­­ és kérünk, légy hozzánk valódi atyai érzülettel.“ Demborszki nyugodtan hajtotta össze a leve­let, egy köny nem hullott szeméből, egy izom nem mozdult meg arczán, a levelet boritékába tette, oldalzsebébe csúsztatta és ment reggelizni Nem­sokára belépett Demborszkiné is, szokása szerint néhány könyvet, újságot és levelet tartott kezében, melyeket reggelinél röviden átfutott s tartalmukból néhány szót közlött környezetével s a mellett az idő rövidségéről és hivatásának fontosságáról és nehézségéről panaszkodott. Belépte alkalmával egy futó pillantást vetett férjére, ki egy hideg fej­­bólitással jó reggelt látszott kívánni, azután ira­taiba mélyedt. Kis szünet után a parancsra váró inasnak rendeletet adott: „Kéretem Emilia és Lujza kisasszonyokat, jöjjenek reggelizni.“ A kívánt hölgyek épen beléptek. Emilia, a házikisasszony, kit anyja húgának lehetett volna tartani, röviden üdvözölte szüleit, mit az anya szórakozottan, az apa pedig egy homlokcsókkal viszonozott. Helyet foglaltak, Lujza kisasszony, Emilia társnője, egy rút, de illatszerrel és arcz­­kenőcscsel bemázolt szenvelgő franczia hölgy, kinek azonban jó véleménye volt, arczának és termeté­nek bájai felől, a tea elkészítéséhez fogott. Min­denki hallgatott. Csak Timoleon hiányozott, mert mindig szándékosan elkésett, néhány pillanat múlva három agár kíséretében belépett, egyik kezében lovagostort, másikban finom szivarot tartva. Futó­lagosan üdvözölte szüleit, könnyű mosolylyal kezet nyújtott nővérének és egy karszékbe vetette magát és agaraival kezdett ingerkedni, melyek az étel­szag miatt ostromolni kezdettek széket. Az apa újságot olvasott, az anya jegyzeteket és kivonatokat készített egy könyvből, Emilia ásítozott és Lujza kisasszony kecses magatartást iparkodott segé­­lyezni, hogy az ifjú földbirtokos figyelmét magára vonja, kinek egykedvűsége hiúságát mód nélkül sértette. Az általános csönd, melyet csak a kanalak zörgése szakította meg, néhány perczig tartott. Demborszki egyetlen nővére halála nem tette komorrá, de szíve még sem változott az idők folya­mában annyira kővé vagyis aranynyá, hogy egé­szen közönyös maradjon. Szolszkiné néhány évvel idősebb volt Demborszkinál és csakugyan —mint gyermekei magukat kifejezték — valódi angyal volt; belátásában és becsületességében teljes bizalma volt, csupán hidegsége riasztotta a jó asszonyt vissza, ki mégis önmagát vádolta, hogy öcscsétől tartózkodott. Demborszki gyöngének és mindenek fölött gyakorlatiatlannak tartotta nővérét s e tulajdon­ságok mindegyike nála kárhoztató ítélet volt. Dem­­borszkit egészen igénybe vették üzleti viszonyai, Szolszkiné özvegy lett és teljesen gyermekei neve­lésének élt, pénzkérdésekkel keveset gondolt, annál is inkább, mivel a hátrahagyott jószág férje után rész­karban és adósággal terhelve volt. Tanácsot kért ugyan fivérétől, de ezt nem követte, mint­hogy nem akart külföldi gazdászokat és techni­­cusokat behívni, nem akarta a természettel becsü­letes lengyel népet pénzvágyókká változtati. Ipoly kevéssé neveltette gyermekeit bátyja tanácsa és módszere szerint; mindenekelőtt becsü­letes emberekké akarta tenni őket; csupán arra tanította őket, a­mi szükséges, mivel félt, hogy az ismeretek összehalmozása a jellem természetes kifejlődésének és a szabad akaratnak útjába fog állani. Demborszki fejét rázta és vállát vonogatta.

Next