Fehérvári Hiradó, 1883. szeptember-december (4. évfolyam, 35-52. szám)
1883-09-16 / 37. szám
IV. évfolyam. Székesfehérvár, 1883. szeptember 16 37. szám. A lap ára házhoz hordással vagy postán küldve. Egy évre ... 4 frt. Fél évre.... 2 frt. Negyed évre . 1 frt. Egy szám ára . 8 kr. ; A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (meg ;gyeház-utcza 8. szám) intézendők. \ Kéziratok vissza nem adatnak. \ VEGYESTARTALMU HETILAP. EMBegrjelen mixid epa vasárnap. A lap anyagi részét \ ; illető közlemények elő- \ fizetési, hirdetési pénzek a kiadóhivatalhoz (megyeház-utcza 8. sz.) intézendők. és Hirdetések jutányosan számíttatnak. Nyilt tér sora 20 kr. | Bélyegdíj a hirdetések után 30 kr. | Előfizetési pénzek elfogadtatnak a „Fehérvári Híradó“ kiadóhivatalában s minden postahivatalnál. — Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban. Budapesten Goldberger V. A. hirdetési irodájában, Hausenstein és Voglernél. Bécsben Hausenstein és Voglernél, H. Schaleknál, Oppelik L.-nél, V. Hrdlicka, Mosse Rudolfnál, M. Dukesnél. Frankfurtban Daube & Comp.-nál Hamburgban Steiner Adolfnál Fázisban Mosse Rudolfnál. A hivatalszobák napszámosai. Sok keserves feljajdulás hangzott fel mind a központi, mind a vidéki sajtóban a szegény napszámra másoló díjnokok keserves sorsáról, kiknek soraiban a sok eltévedt nagyság közt gyakorta jobb sorsra érdemes törekvő egyénekre találhatni, kik fótumszerűleg lettek az iroda asztalához örök rabszolgaként lánczolva, kiknek minden jobb reményük csak is alig számbavehető diurnum-emelésig terjedhet. Alig van osztály, melynek alkotó elemei oly ellentétes vegyülékét képeznek a társadalmi brancheoknak mint ez. Egy iskoláját félbenhagyott cseperedő suhancz mellett ott görnyed egy öreg ember, ki valamikor első szerelmese volt, egy vidéki színpadnak, majd egy bukott kereskedő mellett látunk egy úri sarjadékot, ki csak a hivatalos órákat kiülni van íróasztala mellett; arrább egy a háborúk zajához szokott veterán rakosgatja egymás mellé stoikus nyugalommal a betűket, míg mellette egy pensionatus kapitány nyugalommal tölt pipájára, majd tovább egy parlagi gavallér mellett, ki valamikor jegyzősegéd volt, egy sápadt arczu fiatal embert látunk, ki elaggott szüleinek egyetlen gyámola. De ha sokáig nézünk e stereoskopon, nem marad ki egy rétege sem a társadalomnak, mely itt képviselve nem volna. Nagyon kevés a kivétel, kik innét fölebb emelkednek s a fiatalabbak közül is igen kevésnek van meg az energiája, hogy mielőtt a napi küzdelmeiből kifáradtan hazatérve, nyugalomra hajtaná fejét, valamit tenne, mely kelletlen sorsán némileg javítana. Megnyugszik a kényszerűség non possumus-ában és viseli bármily keservesen is a sors terheit, melyeket e szó mind magában rejt, hogy: díj nők. Többféle javaslatok létettek, hogy sorsuk javíttassék, vagy hogy jövőjükre nézve—évek hosszú során át való szolgálat után — némileg biztosíttassanak, de falra hányt borsó volt mindaz, amit ez irányban beszéltek. Pedig a minisztériumok, királyi táblák, törvényszékek, járásbíróságok, sőt a megyei hivatalok is tömérdek ily névtelen hősnek segítenek e terhes vándorpályát nyújtani, hogy t. i. alkalmazást adnak nekik. De mi történik aztán az ily szerencsés szerencsétlennel, ha munkaképtelen, ha beteg lesz, figyelmen kívül hagyva a halál esetében hátramaradt családot, hisz’ egy ember helyett kerül száz? — Elzüllik s elmerül a társadalom posványában, ritkán akad oly szánakozó tehetős ember, ki segítene az ily nem önhibájáért szenvedőn. Épen e bajok kevesbítése és orvoslására alakult közel két éve a fővárosban az „Országos díjnok-egylet,amely az egész hazában lévő és sporadice elszórt díjnokok érdekeit egyesítve, az állás nélküli tagoknak új alkalmaztatás kieszközlését beteg tagjainak hetenkinti segélyezését, sőt rendkívülileg is valamely nem várt esemény folytán; halálesetén pedig az eltakaríttatást és a netán hátramaradt családnak a segélynyújtását is eszközli. Figyelmet fordítva ezeken kívül a szellemiekre is: a fővárosban állandó helyiséget tart, olvasószoba és könyvtárral, dalestélyek és műkedvelői előadások rendezése által az egyleti alaptőkét gyarapítja és kilátás van reá, hogy nagyobb mérvű beiratkozás folytán a nyugdíjaztatás kérdése is megoldató lesz, mely elvileg már az alapszabályokban is bennfoglaltatik. Ezen szép czélú egylet kiterjeszti működését a vidékre is és minden oly helyen, hol legalább tíz tag van, helyi választmányt alakít, mely a központtal áll összeköttetésben és a segélyezés, vagy kölcsönnyújtás stb. iránt véleményt ad. Részünkről csakis buzdítólag szólhatunk a megyénkbeli díjnokokhoz, hogy e saját működő egyletbe minél számosabban iratkozzanak be, hol az önsegély elvének alkalmazása mellett máris igen szép eredmények érettek el. Igen helyesen cselekszenek, ha a saját jól felfogott érdekükben azon kevés tagsági díjat az egylet pénztárába küldik és így tagokká lesznek, mely szükség esetén igen jótékonyan kamatozand részükre. „Segíts magadon, az Isten is segít!“ tartja a mondás. Balker Sándor: „Mimist Tárnája. DESZ. IvdE.-nels__ Gondolj csak a múltra hűtelen kedvesem Tetalál e földön egyetlen egy kincsem — E drága kincset egy irigy elrabolta, Könnyen . .. hisz szivedet, szavadat ő bírta. Ölelő karodból engemet kizártál, Ajkadnak csókjától, mézétől megfosztál — Felejted azt, ki nem bir elfeledni... Átkozod azt, ki nem tud csak áldani. Áldani tudlak és foglak amig élek, Mig bennem csak egy csepp meleg vért érezek. Éltemnek legszebbik napjait köszönöm Neked oh! hűtelen ... egykori kedvesem. Te valál ama lény, ki engem tanitál Édesen szeretni... erre te oktatál — Telkembe öntöd e legnemesbb érzelmet És most is el akarsz feledni engemet...? Csak feledj! hisz boldog: feledni ki képes — Légy boldog! életed legyen mint méz: édes; Én egyre epedek, búsongok utánad — Tudom, hogy végtére megöl a búbánat. Éjjeli zene. — Beszélyke. — Irta: Ifj. Turmáyer István. — Húzzátok !... azt a búsat___ — Hej kedvesem ! ha megcsaltál, itt vagyok most ablakod alatt utolszor; csak egyszer hadd énekeljem még el: „Volt szeretőm, de már nincsen.“ — Csak egy pillantást szánj még arra, kit egykor szemeid lángjával megbűvöltél; hajolj ki ablakodon, mint akkor, mikor eperajkad ezt rebegte: „Szeretlek én egyetlenegy virágom!“ — S mondd el szivemnek, mit egykor elmondani — kebled megrepedt volna: Nem szeretlek!... Isten veled. ... Ha nem gyűlölsz, s tán még élnek benned elmúlt boldog óráink emlékei, úgy vedd kezedbe fehér kendődet, hadd lássam múltamat visszatükröződni benne___ Csak húzzátok!... hadd sírja ki száraz fátok tengernyi bamat....... Mindennütt csend. A hold is oly félve bujkál a foszladozó felhők mögött, mintha sejtené, hogy fényével egy szerencsétlen ifjú lelkét kínozza, — mennyi csillag az égen! és mégis, ha egy le-lehull a magasból, szinte sajnáljuk, hogy fényével megszűnt szivünket rezegtetni s felnyitani annak emlékeit, mire sokszor akaratlanul is felsóhajtunk: Így tűnt le az én csillagom is! Egy ifjú államott az ablak alatt, körülötte a czigányok. Szép mulatság! — hegedüszó, sirás közbe. Szegény Ferkó! — mintha ő állna ott... csakugyan ő az. Hanem másnap este mindig ketten szoktak ott lenni s ma, daczára, hogy egy egész banda van mellette mégis csak egyedül van ... egyedül, egymagában. — „Isten veled ... Élj boldogan!“___ Utána minden csendes. Mindnyájan elhagyják az ablakot s arra kifelé mennek, ahová vinni szokták a boldogokat: a temetőbe! Szép füzeseken vezet keresztül az út. Némi szünet után újra lehetett hallani a hurok pengetését, s úgy lassan kisérte valaki: „Szomorú fűz hervadt lombja.“ — Szegény Ferkót ide is kiűzte a bánat, ily késő este! Csakhamar elérték egy fákkal sűrűen beültetett kerthez; kapufélfája nagy múltra vall, egy része már ki is dűlt... ott hever az árok partján. S mit jelentenek e keresztek? — ennyi halom ? — hát még az örökös csend ?... Temető, a boldogok kertje ez. Ferkó félénken haladt befelé bandájával, de mintha nem is a sirkertben lett volna, keresztülkasul járkált a kegyeletes halmokon, a mig egy halom előtt meg nem állt: Húzzátok most! — itt vagyunk már___ Egy fehér kendőt vett elő s leborult a sirhalomra, nagy búsan hangzott reá: „Édes lesz itt megpihenni.“ — A közeli bokrokban egy éji fülemile zavarta szivetandalitó hangjával a csendet. Mintha a múltat akarta volna felidézni Ferkó szivében, mert valamikor ő is így énekelhetett a boldogság mámorában egyetlen Erzsikéje lágy keblén, de most... Oh szegény jó anyám! — sóhajtott Ferkó — itt vagyok hantjaidnál ... fogadj öledbe ... fiad szegény, e földön nincs miért élnie. Ott fekszik, mintha kővé vált volna. Mellette már csak egy kormos pengeti két épen maradt húrján ujjakinját. Később az is tovaállott, Ferkó maga feküdt a kereszt lábánál, pihenni jött ki ide, s ki tudja meddig tart a pihenője?! * Kunházyéknál ma lesz az esküvő. Szerencsés egy pár lesz ebből az Erzsi meg Szélfy Bélából. Azt mondják, hogy nem szeretik egymást, pedig hiába csak nem rendezett neki Béla ma is éjjeli zenét. Már déltájban „férj és feleség“ lesz belőlök. Gyorsan is múlt az idő, mintha úgy kergették volna. Innen-onnan eljött a várva-várt perez. A menyasszonynak azonban már fogyni kezdett türelme, mert vőlegénye, kit különben nem a legjobb szívvel várt, még csak életjelt sem adott ma magáról. — Ugyancsak sokáig csinosítja magát, talán ő akar a legszebb ember lenni a világon — hallatszott fülbemászó hangon, a násznép csoportjából. Már delet is harangoznak s még nincs vőlegény. Csak a nélkül lehetne elvégezni a dolgot — sopánkodott a vőfény. Minél inkább közeledett az idő, annál szomorúbb s levertebb lett a menyasszony — Erzsiké. — Ejnye lányom! mi ért téged? — ki is látta esküvő napján sírni — kérdé csodálkozva édesatyja. — Nem sírok én kedves atyám, csak szomorú vagyok kissé. — Szomorú? — hogyhogy ? — Hát csak azért... magam sem tudom miért. — Már megint máshol jár az eszed — vágott közbe édes anyja pedig abból nem lesz semmi, nem engedem, hogy koldushoz menj, keressen az magának valót. — Oh édes anyám! — csak azt ne mondja, hogy koldus, ha nem akar végképen megtörni.... — No ti szépen beszéltek menyegző napján, — szólt meglepetve Kunházy — azt gondoltam minden rendjén van és most tessék! — Majd elfogod te azt a Ferkót felejteni__ — De édesanyám ... ő nem fog engem felejteni, soha. — Az nem tesz semmit, ha meg is ígérted, hogy örökre szereted, már én elvégeztem vele mindent.... — Csakhogy én — én nem végeztem vele — szólt halkan Erzsike. — Egy szóval, kifelé áll a szekere rudja; megszentem neki a te nevedben is, hogy kerüljön, mert te mást szeretsz. — Oh! jaj...mást szeretni — tört ki zokogva a menyasszony. Kunházy már annyira megunta a dolgot, hogy szívesen maga vette volna el Bélát csakhogy vége legyen a komédiának. — Már jön a vőlegény! kiáltottak többen. Egy valódi főpap. A gátot tört áradat ellentállás nélkül ront, pusztít. Az emberi erő mindent elkövet, hogy a bősz áradatnak gátat vessen s megmentse azt a mi megmenthető. Akiknek adatott hatalom, hogy uralkodjanak a lelkeken, emeljék fel szavukat, hogy a szenvedélyek viharzása, mely meggyalázza a keresztény elveket, homályt vet nemzeti becsületünkre, kétessé teszi felvilágosultságunkat, lecsillapuljon. Lelkünkből üdvözöljük Kovács Zsigmond veszprémi püspököt, a ki első emelte fel szavát, a ki felülemelkedett a felekezetiességen, szeretet nevében „megálljt“ parancsolt a féktelen szenvedélynek. Szent vallásunk két megdönthetlen oszlopon nyugszik és a kik e vérlázitó dulakodásban részt vesznek, e két oszlopot akarják ledönteni. „Szeresd az istent mindenek felett teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből,“ ez az első és nagy parancsolat, a második pedig hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.“ „Kik a mi felebarátunk? Minden emberek, kik e föld kerekségén laknak,m ezt tanítja szent vallásunk a templomokban, iskolákban és mi keresztények lábbal taposnánk ez isteni törvényeket? Azok a kik lábbal tapossák, vagy szűnjenek meg magukat keresztényeknek vallani, vagy szűnjenek meg felebarátaikat üldözni, mert e kettő, mint olaj és viz nem egyesülhet. Kovács Zsigmond veszprémi püspök a keresztény szeretet nevében ítélte el a zsidó üldözést s ennek nevében hívta fel a papságot, hogy hasson a kedélyek csillapítására. Felséges feladat, megtartani a keresztény vallás zománczát, megmenteni a nemzeti becsületet. A valódi főpap kivívta minden józanul gondolkodó ember, hazafi becsülését, mert embertársai, felebarátai védelmére szólalt fel. Hiszszük is, hogy lesz eredménye. Ha minden főpap azt hirdeti, hogy Krisztus nevét gyalázza meg az, aki felebarátját üldözi, lehetlen, hogy akiben a szeretetnek egy szikrája él, le ne küzdje szenvedélyét és le ne tegye a fegyvert, melyet azért emelt fel, hogy embertársa életére törjön. Igaz, hogy népszerűségét kockáztatja az, aki e divatos áradatnak elébe áll és azt feltartóztatni törekszik, de épen azért nagyrabecsülendő az, aki e silány népszerűséggel nem gondol és teszi azt, amit magas állása parancsol, amit szíve diktál. Azonban nemcsak a papságnak, minden jelentékeny politikai s társadalmi tényezőnek szent kötelessége, hogy támogassa a kormányt nehéz feladatában. Igyekezzünk, hogy a felzúdult kedélyeket ne a szurony fulaszsza vérbe, mert ez még nagyobb elkeseredést szül, hanem csillapítsuk azt felvilágosítás által. A józan részt ha lehet mentsük meg, a csőcselék ha vész is, úgy ismételye a dologtalan ember a társadalomnak. Tania-Minusa és a kivándorlás. .. A most említetteken kívül hasonló fontos szerep jutna az exponált gazdasági vándortanároknak, akiknek ösztönzésére ki lehetne kötni, hogy az albérlők a haszonbérnek egy minimális részét (pl. minden 100 keresztből egyet) természetben fizessék. A vándortanároknak az állam által nyújtott fix fizetésen kívül, ezen termékek is részét képezvén, jövedelmök azon mérvben növekednek, a minőben működésüknek eredményei sikeresebbek lennének. További teendői e banknak vizi- és szárazföldi utak, csatornák, építési vállalatának finanszírozása, talajjavítások, mezőgazdasági iparvállalat