Fehérvári Napló, 1949. november (4. évfolyam, 254-278. szám)
1949-11-01 / 254. szám
2 A megyében a sárbogárdi járás, Fehérváron a vízivárosi pártszervezet halad az élen a Fehérvári Napló terjesztési versenyben A vasárnapi nappal megindult az egész megyében a Fehérvári Naplónak, pártunk megyei lapjának sajtókampánya. Már az első napon a népnevelők ezrei indultak el, hogy szívós felvilágosító munkával meggyőzzék a dolgozókat megyei pártsajtónk jelentőségéről. Az eddigi adatok szerint a járások között a sárbogárdi, mely a tervkölcsön jegyzés során igen szép eredményeket ért el, most a Fehérvári Napló terjesztési versenyében is a legjobban indult. A járások között a márnál észlelhetők a legnagyobb hiányosságok és ennek folytán a lemaradás, fehérváron a vízivárosi pártszervezet népnevelői igen lelkesen és a Fehérvári Napló terjesztésének politikai jelentőségét átérezve fogtak hozzá a munkához, míg az alsó és a felsővárosi pártszervezetnél lemaradás mutatkozik. Sztahanovista munkabemutató Sárbogárdon A sárbogárdi tüdőgondozó építkezésénél a fehérvári Magasépítő N. dolgozói sztahanovista tömörfátázásból bemutatót rendeztek. Knittelhoffer József kőműves, ifj. Kiss Lajos átképzés, ifj. Arany Imre segédmunkás félóra alatt 2,51 köbméter falat készítettek el, amely egyenként 613 százalékos teljesítménynek felel meg. A munkákat Tüzes Sándor elvtárs, párttitkár, Csizmadia László vb titkár és László János elvtárs vállalatvezető irányította. A minőségi munka — ugyancsak sztahanovista módszer alapján — egyénenként 386 százalékot eredményezett. Ez a teljesítmény nem egyedülálló rekord, hanem napról-napra állandóan teljesíthető. A bemutatott munkamódszereket a sárbogárdi építkezés dolgozói átvették. Két évet kapott a csakberényi szélhámos Bodnár János veszprémi kertész pár hónappal ezelőtt megjelent Csákberényben és ott hamisitott DÉFOSz-igazolvánnyal körzeti ellenőrnek adta ki magát. Egy ottani gazdálkodó földjét kiosztotta s egy hold földért 1 forintot kért. Később a csákberényi erdőt önhatalmúlag Csókakőhöz csatolta. A törvényszékjogerően 2 évi fegyházra ítélte. Eljárás két hentes ellen • A kerületi kapitányság eljárást indított Szelman Sándor hercegfalvi és Szabó István iszkaszentgyörgyi hentesek ellen, akik bár engedélyezett sertéseket vágtak le, de ugyanakkor elfelejtették a hatósági húsvizsgálóval megvizsgáltatni a húst. Mire rajtakapták őket, a községek lakosai között kimérték. Egészségügyi kihágás címén vonják őket felelősségre. Köztársaság - mozi Mától szerdáig Két út Kisérő műsor ! Híradó! Előadások hétköznap : 6 és 8. Vasárnap: 3 5, 7 és 9 órakor Petőfi-mozi Mától szerdáig Leány a talpán Kisérő műsor! Híradó! Előadások: fél 6, fél 8. Vas- és ünnepnap: 3, 5, 7 és 9. ■HH6I1ÁB1 NABLU 1949. november 1. ÜNNEPÉLYESEN MEGNYÍLT a Új Dózsa György “-könyvesbolt A Könyvterjesztő NV fehérvári »Dózsa György« könyvesboltjánakmegtndására nagy számban gyűltek össze Fehérvár dolgozói a városházán. Bak Béla elvtárs, polgármester megnyitó szavai után a Magasépítő NV énekkara Szerepelt dr.Szemere Gyula vezényletével. A városi pártbizottság nevében Gyimóti István elvtárs beszélt. Hangoztatta: a népi demokrácia célja, hogy mint a dezó számára lehetővé tegye a kulturális fejlődést. Külön kiemelte, hogy a Dózsa-könyv és halti ünnepélyén ünnepelnünk kell a magyar könyvkiadás legnagyobb eseményét, Sztálin Összegyűjtött műveinek közkinccsé tételét. Szántó Klára, aBelvárosi Színház művésznője Majakovszkij két versét mondta el. Rendkívül tanulságos, mélyenszántó, de amellett szórakoztató előadást tartott ezután Füst József elvtárs szó — az olvasásról, a jó könyveknek az irodalom megismerésére vágyó, de eddig minden kultúrától mesterségesen elzárt munkás- és paraszi©Ivasókhoz való juttatásáról. Az előadás illuztrációjaként Szántó Klára a »Nagy futószalag című szovjet regényből olvasott fel részleteket. Dr. Kispéter István elvtárs, alispán köszöntötte végül az új könyvesboltot. A Könyvterjesztő NV legnagyobb profitja az lesz, ha az általa terjeszte könyvek minél több példányban kerülnek az olvasókhoz — jelentette ki nagy taps közepette. Tóth Imrének, a vállalat központi képviselőjének szavai zárták az ünnepségeket. A székesfehérvári képzőművészek kiállításáról Vasárnnp délelőtt fél 12 órakor nyitották meg a városi kultúrházban a Képzőművészek Szabad Szakszervezete helyi csoportjának képzőművészeti kiállítását. A kiállítást a Párt nevében Wagner János elvtárs nyitotta meg" és méltatta a kiállítás jelentőségét. A kiállításnak igen bőséges és változatos az anyaga. Hivatásos művészek mellett első ízben szerepelnek munkástehetségek. A kiállítás kiemelkedő művei Áron-Nagy Lajostól származnak, ő áll legközelebb a nagy példaképhez, a Szovjetunió szocialista realista festészetéhez. Különösen kiemelkednek a «Tutajosok,» a «ikohómmunkások» és a Gyufagyári részlete» című festményei. Erő, optimizmus sugárzik ezekből a képekből, a munka dicséretét és mindent átalakító erejét hirdetik. Utána mindjárt Bordás Lajos képei következnek. Bordás elsősorban grafikus és ebben az ágban tökéletesen művészit alkot. A festményei közül a «Kaolin bányászok» és a «Traktoros» című képei a legjobbak, éppen azért, mert technikaimegoldásban,közel állnak a grafikához. Azonban ugyanezt nem lehet elmondani minden festményéről, itt a bizonytalanság és a témakeresés problémája "érződik. Ezt bizonyítja az «Akvárium» című képe, amely teljesen impresszionista és távol áll a realista művészettől. Többiek közül elsősorban Tóth Istvánt, ezt a fiatal tehetséget kell kiemelni, aki már elindult a realizmus felé, de pl. a munkát ábrázoló képeinek nincsen távlata, merevnek hatnak, éppen ezért hiányzik belőlük a mélyebb eszmei tartalom. Meg kell szoknia, hogy ne csak a mozdulatokat lássa, hanem a mozdulatok formáló erejét is. Bodor Aladár magáért a színekért fest. Kissé elkapatja őt mesterségbeli tudása. Tájképei semmi haladást sem jelentenek azzal a téves és káros művészeti iránnyal szemben, melynek «művészet a művészetért» a jelszava. Pallay János képei — majdnem mind erdőrészlet — abból a káros természeti adatból fakadnak, amely lebecsüli az embert, a természet formálóját. Képei kimondottan idealista irányzatúak és nagyban hajlamosak a misztikum felé. Ivánka Lajos műveiből a témakeresés érződik. Nem vitás, hogy a realizmus felé halad, de meg kell tanulnia, hogy ne az eszme megjelenési formáját («Ságorúri emlékmű,» «Villanygyár,), hanem az eszmét mozgásában, tevé-ékenységében ábrázolja. «Fáradt kubinisok» emi képe pedig egyenesen pesszimizmust sugároz. Gáti Lászlóban tehetséges szobrászt ismertünk meg. A mukás tehetségek közül kiemelkedik a Felmayer képzősművészeti csoportja. Valamennyien tehetségesek, de még hiányzik náluk a szakmai tudás, amit, ha megtanulnak egészen biztosan érvényesíteni tudjáktehetségüket. Ugyanezt lehet elmondani Czentár Józsefről és Bodai Istvánnéról is. ___PÁRTÉLET Szerdán este 6 órakor városi propagandista értekezlet Az ünnepre való tekintettel a beli sajtófelelős értekezletet szerdán este 7 órakor tartjuk. Kérjük úgy az üzemi, mint a közületi és alapszervezeti sajtófelelősök teljes létszámú megjelenését. Halottainkat ünnepeljük ezen a borongós őszi napon. Azokra emlékezünk, akik örökre itthagytak bennünket, de a szívünkben mindig élni fognak. Az emlékezés őszi rózsái bontják a temetők sírjait a este felgyulladnak az együvétartozást, sironuli szeretetet hirdető gyertyák fényei Azoké ez a nap, akik elmentek tőlünk. De ne csak azokra gondoljunk, akiket szerettünk. Ismertünk, akik közvetlen hozzánktartozóink voltak. Gondoljunk a százezrekre akik fiatalon, idő előtt haltak meg egy esztelen vérpazarló háborúban. Gondoljunk a harctereken elhullott fiatal életekre, a légitámadások, gázkamrák áldozataira. Ne korai elmúlásukon keseregjünk, hanem az lebegjen a szemünk előtt, hogy Hitler után új gonosztevők jelentek meg a világpolitika porondján és ismét a háború árnyékát próbálják ráborítani a földkerekségre. Az új háború gyújtogatása nagy méreteket öltött Nyugaton. Politikusok, diplomaták, álkrok és sajtóorgánumok lépnek a halál szolgálatába. De szemben áll velük az erősek frontja, amely küzd a háború ellen, küzd a béke megtartásáért. És személy szerint minden becsületes dolgozónak itt a helye a békeharcban, Keleten és Nyugaton egyaránt. Ez számunkra a halottak napjának legélőbb, legelevenebb tanulsága. — Ügyeletes gyógyszertár : dr. Takácsy Nagy Loránd Vöröshadsereg útja 22. — Eljegyzés: Baranyai Irénke Tápiógyörgye és ifj. Szabados Miklós államvasuti főpályamester, jegyesek. Minden külön értesítés helyett. — Gánt készül az Októberi Szocialista Forradalom megünneplésére. Nagyszabású műsorral ünnepli majd Gánt bányász-társadalma a Rákosi kulturházban az Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját. A kulturgárda a szombati ünnepi esten neves orosz írók színdarabjait adja elő, majd reggelig tartó táncmulatság lesz. További esőre van kilátás Hazánk felett beborult az ég s kisebb-nagyobb megszakításokkal két napja esik. Ennek következtében erősen lehűlt az idő. Vasárnapra például Fehérváron mindössze 9.5 fok meleget mértek, míg éjszakára 4 fokra süllyedt a hőmérséklet s 1.6 mm. csapadék (ejtelt- Ma reggel 5,2 fok volt. Várható időjárás kedd estig, további esők s hőmérséklet egyre csökken. Halálozás: Mészáros Istvánná szül. Horváth Mária életének 48-ik, boldog házasságának 29-ik évében váratlanul elhunyt. Temetése november 1-én Mindenszentek napján d. u. 4 órakor lesz a Szent Kereszt (sóstói) temető kápolnájából, a róm. kat. egyház szertartása szerint. A szentmise 31-én volt a Prohászka Ottokár emléktemplomban bemutatva. Köszönetnyilvánítás. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen jó édesanyánk, nagyanyánk, anyósunk temetésén résztvettek, sirjára koszorút vagy virágot helyeztek és fájdalmunkat bármi módon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló Uszkai, Szalai és Paksi család. — Nincs változás a magánzóssertésvágások terén. A Megyei Közellátási Felügyelőség közli: A magán sertés vágások terén semmi változás nincsen a múlt évivel szemben. * Apróhirdetések 371 — GYÓGYHALKOTÓ, sérvkötő, lúdtalpbetét, gumiharsnya, ütőgépek késütője. Szőke kötszerüzem, Rákóczi u. 23. (József u. oldalán.) — 716 — CIÁNOZ, féregtelenit részletredarabárukat is. Vegyészmérnök, Rákóczi u. 23. — 1471 — Eladó szabadkézből 2. számú HÁZ. Érdeklődni lehet: Seregélyesi u. 25./a. 1268 — Kedvezményes pálinkafőzést vállal, nyersanyagot pálinkáért becserél Szilassy szeszfőzde. Major u. 23. — 1271 — Kisipari TŰZHELYEK kaphatók és megrendelhetők. Javítás garanciával Vincze lakcatosmesternél. Deák F- u. 35. — 1494 — Kadocsa u. 51. számú HÁZ eladó. Érdeklődni Rác u. 51. sz. alatt. — 846 — MOLÁBAT, járógépet, sérvkötőt, gyógy haskötőt, lúdtalpbetétet szakszerűen készít és javít. Bende Vörösmarty-tér 5. — 6301 — Egy prima tsaraszénnel füthető KÁLYHA eladó. Című kiadóban. —•841 — Ha nincs kidobni való pénze, TŰZHELYÉT szakemberrel javitassa. Kürtös, Bőrgyárdülői 12. Levelezőlaphivásra házhoz megyek__________________ -_■ 1463 — Kétszárnyu AJTÓT keresek megvételre, mely bejárati ajtónak is megfelel. 134x220 cm. körüli méretben. Zánthó Sándor Szőgyény M. u. 4. —■ 1513 — Keresek költségmegtéritésért 2, vagy 1 szoba összkomfortos lakást. Cím a kiadóban. 1502 — ELCSERÉLNÉNK két szobás utcai lakásunkat átszívószobával elválasztva egy 2 szobás, vagy 2 szoba-konyhás lakásért. Vörösmarty-tér 12., kapu alatt balra. 1507 — Játszó BABAKOCSIT vennék. Cimet kérem a kiadóba leadni.___ _ 1483 — 3 3/4 kát. hold. szántóföld bérbeadandó. Érdeklődjél kedden 11—12-ig. Távírda u. 17. sz alatt, vagy bármikor a DEOFS- ban._________.________________—■ 1479 — Bérbeadó 2 kát. hold SZÁNTÓ a Tabadcsucskai dűlőben. Vörösmarty-tér 8. sz. — 1470 — Sötétkék FÉRFIRUHA középtermetre eladó, megtekinthető Honvéd u. 1. — 6 — GYÜMÖLCSFÁT elsőrendű minőségben szállit, kérjen árjegyzéket. Dunántúli Faiskola, Szombathely. — 1508 — Jó állapotban levő RUHAFÉLÉK, sötét férfiruha, télikabát és bunda eladók. Szent István u. 5.______ — 1510 — TAKARMÁNYRÉPA eladó, Malom u.27. sz. 1511 — Kistelek u. 59. alatt TÉGLA eladó._________________ 1506 — Zámoly u. 4. sz. HÁZ fele és Pálya u. 54. sz. házhely szabadkézből eladó. Érdeklődjni: Marx-tér 23. sz.