Fejér Megyei Hirlap, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-02 / 206. szám

Kedd, 1958. szeptember 2. A szebb és boldogabb jövőbe vezető út nem mindig nyílegyenes, s nem zökkenőmentes. Előre nem látható nehézségek, buktatók, akadnak rajta, amelyeken eráns, és akaratunk megfeszítésével küldhetjük át magunkat, hogy azután ismét könnyebben, bizto­sabban juthassunk tovább. Ilyen előre nem látott „buktatót” küz­dött le a Vadásztölténygyár mű­szaki és fizikai dolgozóinak bátor kollektívája, amikor 1954—55-ben nekivágott a rádió­gyártásnak. Az akkori vállalkozás sikerrel járt. Sikerre vitte a kommunista és pártonkívüli dolgozók elszánt, szívós, lelkes törekvése, munkája. Évek teltek el, s a felfelé vezető útán most új nehézség jelentkezik. Az új helyzet azt követeli, hogy a hatalmas gyár új gyártmányféle­ségek előállítására készüljön, mi­vel illetékes szervek a jövőben csökkentik majd a gyár által ké­szített rádiókra vonatkozó meg­rendelést. Ennek következtében emberi erő és gépi kapacitás válik szabaddá, amely időveszteség nél­kül mozgósítható újabb célok, ter­vek megvalósítására. *— Egyiktnapos munkája során ezt ismerte fel az újjáválasztott üzemi pártvégre­hajtó bizottság, s beható véle­ménycsere után már ki is tűzte az új helyzetből való továbbjutás útját — mondta Tatai Imre elv­társ, a végrehajtó bizottság titkára. — Nem könnyű a feladat — foly­tatta tovább —, de az elmúlt években a szakmai ismeretekben nagyot nőtt dolgozókra számítva bizakodással nézünk az új munka­­folyamatok megindítása elé... Nem többről és nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy a gyár fokozatosan felkészüljön televíziós vevőkészülék széria­gyártására. Nem túlzás tehát Tatai elvtársnak az a kijelentése, hogy az üzem­ kollektívája „kissé ismeretlen” munka elé néz. A végrehajtó bi­zottság és a gyár szakmai vezetői által megjelölt cél nagysága s­­zűnik abból az intézkedési tervből, amelyet már elkészítettek. Felesleges volna a sokrétű, a részfeladatokat reálisan és vilá­gosan összefoglaló tervezet teljes ismertetése, egy-két tételét azon­ban­ feltétlenül szükséges meg­említeni. Jelen pillanatban "m­an- t is ezek a tételek szemléltetően fe­­jezik ki azt a nagy feladatot, amelynek végrehajtására a párt­­szervezet és a tömegszervezetek mozgósítják majd az üzem fizikai és értelmiségi dolgozóit. Még ebben az évben — mondja az intézkedési terv — 1500 tele­víziós készülékhez biztosítják az anyag és alkatrész-szükségletet. Ezen­ belül 500 készülékhez no­vember 15-ig, 20 televíz!-­­­lékhez pedig szeptember első felé­ben állítják elő, illetve szerzik be a szükséges alkatrészeket. Külön feladat az alkatrészek előállításá­hoz, illetve szereléséhez szükséges szerszámoknak az üzemben való elkészítése. Kereken 188 féle szer­szám biztosításáról van szó. Az in­tézkedési terv fokoza­tainak tel­jesítése szerint kell áll- 'p­ítani magától értetődően a megfelelő munkaerőt is. — Mindezeket, és a többi fel­adatokat is, a gyár jelenlegi tér-­­ síelésének zavartalan menetével­­ párhuzamosan akarjuk sikerre­l vinni — közölte Tatai elvtárs,­­ amikor erre terelődött a szó. — !­ Tudjuk, komoly dologról van szó,­­ de mi éppen ezért méginkább bízunk a dolgozókban. — A televíziós vevőkészülék g­­yártása csak egyik új dolog, amit megcsinálunk — folytatta aztán. I .­ Az elmúlt időkben ugyanis a­­ gyér műszaki gárdája hosszasan s tamulmítunyozta, hogy miként tudnánk segíteni az országnak, a külföldről hozott importanyagok mennyiségének csökkentésében. Úgy találták, hogy a rádió gyártá­sához szükséges mágnest, — ame-­­yet ezidáig más államok­ba­n vásá­­­roltunk, — a jövőben magunk is előállíthatjuk. A közben folytatott kísérletek sikerültek, így most abban a helyzetben vagyunk, hogy a magunk készített mágnessel, egyedül a mi gyárunk rádió ter­melésében 2 000 000 forintnyi meg­takarítást érhetünk el. A mágnes­ből még ebben az évben le­gyártunk 1000 darabot, s ezt a mennyiséget fel is használjuk a rádió készítésénél. A mágnesgyár­tás egyelőre kisüzemi szinten indul majd... Az új helyzetben folytatandó termelési harc „haditerve” tehát megvan. Jöhet a következő láncszem, amelynek megragadásával, úgy­szólván egyetlen lelkes csapatba lehet tömöríteni a Vadásztöltény­gyár dolgozóit. A tervek keresztül­vitelére, sorsára nézve ez döntő jelentőségű. Ezzel kapcsolatosan a következőket mondta a végreható bizottság titkára: " Most érkeztünk el odáig, hogy a végrehajtó bizottság és a gyárvezetőség elgondolásaival, ter­veivel a gyár dolgozóinak nyilvá­nossága elé lépjünk. Az a célunk, hogy az üzem továbbfejlődését és a dolgozók munka és kereseti le­hetőségét egyformán biztosító ter­veket mindenki megismerje, aki munkájával hivatott hozzájárulni a siker kivívásához. Más szóval: minden dolgozónak tudnia kell a nag’ vállalkozásról, tudnia­­ azt, hogy mennyit és rr ” '-"’l tel­jesítenie, ha becsülettel helyt akar állni. A pártszervezet szempontjál­l a II-es alapszervezet kommunistá­ira nehezedik a legjö v­b súly. A II-es alapszervezethez tartozó termelési üzemek h­­­ozói­nk is az új gyártmányfélesége’ - ben dolgoznak. Épület-berendez 'rt végeznek, célgépek, fa -elektromos bei----’ezések elkészí­tésével foglalkoznak, (s k~~ben gépala­zási munkálatokat is kí­­nálnak.) A merész vállalkozás kez­deti sikere tehát az itt dolgozó fizikai és műszaki dolgozók keré­ben van. Nem elég mindent el­végezni a megadott üzemidőre, mert az csak felszínes eredmény, ha nem biztosítják a megfelelő minőséget anyagban és munkában egyaránt. A dolgozók érdeklődéssel vár­ják a munka fejleményeit. Ezt az érdeklődést kell majd a magya­rázó, ismertető gyűléseken, esz­mecseréken aktív és lelkes mu­kalendületté változtatni. A kom­munistáknak és a szakszervezeti vezetőknek a követk­ő napokban ebben lesz a legfontosabb felada­tuk. Tatai elvtárs külön kiemelte, hogy a végrehajtó bizottság és a gyárvezetőség a legnagyobb elis­meréssel van a televíziós vevőké­szülék és a mágnes­gyártás kísér­leti munkálataiban odaadóan dol­gozó műszaki kutató brigád és a nagy fegyelemmel és igyekezett­el közreműködő fizikai munkások ér­demei iránt. — A nagyjelentőségű kísérleti munkákban a kitartó akarat­egység volt az eddigi eredmények egyik alapvető feltétele — mondta Tatai elvtárs. Ezt az egységet akarjuk most életre kelteni az összes dolgozó között és ezzel az egységgel előrelendíteni a rend­i termelési tervek és a fokozatosan megindítandó új gyártási munkák egyidőben való teljesítését. A pártvégrehajtó bizottságnak, a gyár szakmai vezetőinek, a tömeg­szervezeti vezetőknek a feladata, hogy a nagyszerű munkát — amelyben a sok nehézséget le­küzdött műszaki és fizikai dolgo­zók ismét előre lépnek a szak­tudásban, gyakorlati tapasztala­tokban — menetközben olyan osz­tatlan határozottsággal vi­s­ik, ösztönözzék és segítsék, mint ami­lyennel formába öntötték, kidol­gozták a szerteágazó intézkedési terveket. Hegedűs Péter BESZÉLGETÉS egy üzemi arubizottság titkárával . .jEK Mbj­VEj HÍRLAP Jövőnk számaiból Nagy jövő előtt áll az elektromos ipar, ezen belül a híradás­­technika. A híradástechnikai ipar termelékenysége a három éves tervben 70 százalékkal növekszik. Ehhez a Vadásztölténygyár is hozzájárul, hisz továbbra is folyik a Diadal nevű rádiókészülékek exportra való gyártása és itt állítják majd elő a modern, minden igényt kielégítő 12 csatornás televíziós vevőkészüléket. ISMÉT ÖVÉI KÖZÖTT sokan megcsodálhatták már a festői szépségű kisgyóni völgykatlant, ahol a bánya és la­kótelep jónéhány évtizede meg­húzódik erdőkoszorútól övezve. S harminc évet ilyen helyen eltöl­teni, azt gondolná az ember, hogy csupa üdülés. Pedig nem az, mert munkával eltelt nehéz évek követték és követik egymást, amely­ben elfáradnak az egykori kemény bányászlegény izmai, makran­cos sötét hajfürtjeire ezüstös szürke árnyék ereszkedik. A szép, egészséges környezet itt már csak szerény pótlást nyújt a föld alatt eltöltött évtizedekért. De a férjek hűséges élettársait, az egykor nehézsorsú bányászfeleségeket sem kímélte az idő múlása, ők sem tagadhatják, hogy a hatodik, hetedik évtizedben járnak. Csak az utóbbi évtized — a felszabadulás óta eltelt idő — hozott számukra derűt, jókedvet, s azóta szép igazán számukra ez a kedves kis hely. Harminc éve laknak ezen a vadregényes tájon Szabó Jánosék, az idősebb bányász­nemzedék képviselői. Kisgyónon mindenki ismeri Szabó nénit, aki ma már csak a ház körül tevékenykedik, és egy-egy sétát tesz a telepen, a jól ismert, sok évtizedes gyalog­útakon. Amikor találkoztunk vele, akkor is éppen hazatérőben volt, a közelben dolgozó férjét „látogatta” meg, aki három bányász­társával a régi táncteret tette szabaddá a ráhordott földtől, a tele­pet csinosították a bányásznapi ünnepségekre. Szabó néni meg­őszült már, de vidám, derűs arca, nevető szeme még nem árulko­dik az eltelt 64 évről. B­eszélgetésünk hamarosan — ha rövid időre is — a múltra­­terelte a szót. A nehéz sorsra való emlékezés nem vont már árnyékot mosolyára, ahhoz már túl távolinak tűnik a múlt. Úgy beszélt róla, mint egy diák az izgalmas vizsgáról, amely végül is sikeres volt. — Az itt eltöltött harminc év kétharmada nem volt könnyű — emlékszik vissza. — Az első tizenegy év alatt barakban és egyéb nem emberhez méltó helyeken laktunk. Tizenkilenc éve aztán kap­tunk egy szobakonyhás bányászlakást, amiben ma is vagyunk. No, nem olyan előkelő, mint amilyent mostanában építenek a bányá­szoknak, mert például fürdőszoba nincs benne. Akkoriban ilyen luxus csak a Tusnády részvényes és bányafőtanácsos kastélyába jutott. A felszabadulás aztán Szabóék szemében még ezt a szegényes kis lakást is megszépítette. — Más gondunk volt már akkor — emlékezett Szabó néni —, nem a lakás foglalkoztatott bennünket, hanem az új élet megterem­tése. 1945 május ötödikén férjemmel együtt beléptünk a kommu­nista pártba és harcoltunk, hogy a magunkfajta bányászcsaládok­nak jobb legyen, mint azelőtt volt. — Dolgozott is Szabó néni? — Igen, a felszabadulás után az üzemnél vállaltam munkát. Három évig a MEO-nál voltam és takarítottam, de nem bírtam to­ A hároméves népgazdasági terv úgy intézkedik, hogy az átlagos kiskereskedelmi forgalomnövekedésnél lényegesen nagyobb mér­tékben kell növelni a dolgozók kényelmét és szórakozását szolgáló, korszerű műszaki és villamossági cikkek forgalmát. A tervidőszak­ alatt mintegy 340 ezer darab mosógépet, 38 ezer darab elektromos hűtőszekrényt, 30 ezer darab porszívót, 20 ezer darab padlókefélőt, 600 ezer darab rádiót, 100 ezer darab televíziós készüléket, 550 ezer kerékpárt, 80 ezer 250 köbcentis és 125 köbcentis motorkerékpárt, 60 ezer MOPED kerékpárt és robogót kell forgalomba hozni. . . vább- Hiába, öreg a „motor", meg­ ■ a „kerekek" is. Nincs baj azért,­ hiszen a férjem keres 2000—2200 forintot, kettőnknek azért ez szé­pen elég. — Akkor volt ideje Szabó néninek a közös ügyekkel foglal­kozni. — Volt, meg van is. Néha elég nehezen vagyok már, de azért mindig megyek én gyűlésre, ide-oda, beszélgetni az emberekkel. De hiába, hiányzik nekem a rendszeres munka, az állandó tevékenység. Ezért is kértem újra a pártba való felvételemet. I­gen, Szabó néni az elmúlt húsz hónapban nem volt párttag. Bár az átigazoláshoz szükséges lapot ő is megkapta, de ne­héz neki az írás, s így nem töltötte ki. Üresen vitték el tőle. Ő is, az elvtársak is belenyugodtak, hogy idős már, elég, ha szívében kommunista marad, mint ahogy az is volt szóban és cselekedetben A legnehezebb napokban, amikor idegen és ismerős fegyveresek ólálkodtak a telepen, akkor is bátor volt, nem titkolta párttagsá­gát. Utána is úgy szólt, úgy cselekedett, ahogy proletár szíve dik­tálta. A párton kívül is kommunista maradt, de nem az a fajta akik csak kérkedtek ezzel, s közben más utakon, munkáshoz nem méltó ösvényeken jártak. Szabó néni maradt az aki volt, egyszerű, tisztaszívű védelmezője a proletáreszméknek, örült, amikor egy­­egy ellenséget ártalmatlanná tettek, s még jobban örült, amikor megalakult a munkásőrség és a férje is fegyvert fogott. Olyan volt ő, mint aki a családhoz tartozik, lehet rá számítani, de nincs a közösségben, nincs otthon. Most azonban sugárzik a boldogságtól. — Hiába, nem tudok én a párt nélkül meglenni —­­mondogatta — olyan a pártszervezet nekem, mintha az én családom ■volna köztük jobban érzem magam, meg fiatalabbnak is.­­ — De Szabó néni elvesztette a jogfolytonosságot, így nem régi párttagnak számít. — A papír szerint igen. De mindenki tudja, hogy mióta­, dolgo­zok én a mozgalomban. Meg aztán megvan nekem az MDF köny­vem, őrzöm én azt. Az ellenforradalom alatt magammal hordtam, hogyha halni kell, hát együtt hallunk. Hármat csillant meg mindig mosolygós szemében. — Megint párttag leszek• A párttitkárunk már el is vitte a fényképemet, odaadta a járási elvtársaknak, most már a könyvei­­­met várom. Czakó Jánosné nemsokára övéi között lesz ismét. Spröder Györgyné és Tóth Jenő párttagok ajánlották. De a majd­nem száztagú pártszervezet akármelyik tagja szívesen lett volna ajánlója, örömmel és egyhangúlag fogadták vissza. Nem találták idősnek, mert olyan ez a kommunista közösség, hogy képes meg­fiatalítani az embereket. DEGE GYÖRGY 3. Oldal.

Next