Fejér Megyei Hírlap, 1961. május (17. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-03 / 102. szám
Szerda, 1961. május 3. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP MÁJUSI SEREGSZEMLE mozgalomba, és úgy munkálkodnak, hogy méltók legyenek szocializmust építő népünk bizalmára. Mintha tenger hullámozna, olyan az utca. Kék ingben vonulnak a kiszesek. Több mint kétezer ifjú piros nyakkendőjét lengeti a szél és a fiatalok énekétől, jelszavától harsog az utca. Éljen a párt! Békét a világnak! Kovácsoljunk kardból ekevasat! Aztán a sportolók vonulnak. A bátor sport képviselői, az ejtőernyősök, aztán a tornászok, akik ügyes karika-gyakorlatot mutatnak be, a Vasas sportolói, a bokszolók, a vívók jönnek a menetben. Aztán ki tudja hányadszor, ismét Gagarin képe tűnik fel a menetben. Hatalmas földgömb, a testvéri országok zászlai és mindenki felfigyel a Vosztok rakétára, mely mellett egy ifjú áll. Virág a kezükben, mosoly az arcukon, így vonulnak szemünk fényei, a gyermekek, a kis óvodások. Hatalmas taps köszönti őket, mikor a tribünön átadják a megye és a város vezetőinek virágaikat. Aztán a kultúrcsoportok vonulnak, majd az agárdi és a bodakajtori Állami Gazdaság ifjú dolgozói. A közép- és felsőfokú iskolák menetét a felsőfokú Mezőgazdasági Technikum diákjainak impozáns menete nyitja meg. Utánuk vonulnak a Teleki Blanka Leánygimnázium tanulói. Az egyik csoport élén lányok harmonikáznak, a másik csoport a földgömböt viszi a békegalambbal, egy dekoráció pedig a gyarmati láncot szétszakító fekete barátainkat jelképezi. „Éljen a szocialista tábor!” Hirdeti a transzparens, mely alatt a József Attila Gimnázium diákjai vonulnak. Orgonacsokrokkal kezükben vonulnak a Vasvári Pál Gimnázium tanulói, utánuk a gépiparisták fegyelmezett, vidám, nagyszerű menete következik. A Közgazdasági Technikum diákjai szerszámokat hoznak, ezzel azt jelképezik, hogy ők a iskolában az életre készülnek. Hatalmas Lenin kép alatt vonulnak az Útépítő Technikum kéksapkás diákjai. A Könnyűfémmű fiataljai gyáruk fejlődését mutatják be tablókon. Gyáruk gyártmányának modelljét hozzák a MÁV Járműjavító Vállalat fiataljai, ötletes dekorációkkal, vidáman vonulnak a Ruhaüzem, a Vízügyi Igazgatóság, az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat és a többi üzemek, vállalatok fiataljai. Élő szabadságszobor jelképezi, hogy 16 éve kezdődött hazánkban új élet. Néphadseregünk katonái vonulnak, majd az ipari tanulók színes menete következik. Rádiót visznek kezükben a VTRGY műszerész-tanulói. Egyre vonul a tömeg, az egész város büszkén, magabiztosan tesz hitet szocializmust építő hazánkról, a munkásnemzetköziségről. Vlagyimir Iljusin cáfolata Vlagyimir Iljusin alezredes, aki jelenleg Kínában tartózkodik,kinevette a francia burzsoá sajtó és rádió ama „szenzációs” hazugságát, amely szerint ő már néhány nappal Gagarin űrrepülése előtt járt a világűrben. Iljusin alezredes a TASZSZ tudósítójának elmondotta, hogy még 1960. május 8-án — tehát idestova egy éve — Moszkva közelében autószerencsétlenség érte, amelynek következtében lábai súlyosan megsérültek. A sebesülése óta egyáltalán nem vezetett repülőgépet. Utána egy hónapig feküdt az egyik moszkvai klinikán, majd otthon a lakásán, jelenleg már jól érzi magát. Véres összetűzés a Délafrikai Unióban Az AFP és több más nyugati hírügynökség közlése szerint vasárnap a Pretoriától száz kilométerre délre levő Warmbaths városban véres összetűzés történt tüntető afrikaiak és kivezényelt rendőrség között. A mintegy hétszer lakosú város néger lakossága ugyanis tüntetéssel tiltakozott Van Coller-nek, a nem-európaiak ügyeit intéző városi hivatal néger-ellenes magatartása vezetőjének újból történt kinevezése ellen. Az összetűzés alkalmával két afrikai életét vesztette, négy súlyosan megsebesült Sztálinváros Az új város falai között tizenegyedszer ünnepelték meg vidáman, derűsen az építő munka ünnepét, a nemzetközi proletariátus összefogásának nagy napját. Az idei seregszemle a béke, a gyarmati népek felszabadítása, a szovjet technika óriási fölénye szellemében folyt le. Május előestéjén a fiatalok fáklyás felvonulása, pazar tábortűz, utcabál és színpompás tűzijáték vezette be az ünnepségeket. A felvonulás után sokezer sztálinvárosi fiatalhoz Juhász János elvtárs, a városi pártbizottság titkára intézett beszédet. Hétfőn felejthetetlen élményt nyújtott az idei seregszemle. Két óra hosszat tartott a felvonulás vidáman, énekszóval, virágosan, valóságos zászlóerdők alatt. A menetet az úttörő zenekar után a város vezetői nyitották meg, akik ezután elfoglalták helyüket a díszemelvényen. Itt voltak nemcsak a város, de a járás vezetői, továbbá a sztálinvárosi szocialista brigádok vezetői is. Az iskolás fiatalok, az ifjú gárda, a munkásőrség díszegysége sok-sok tapsot kapott végig a hosszú Sztálin úton. Az üzemi dolgozók menetét a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlajával kitüntetett Épületelemgyár dolgozói nyitották meg. Az üzemek mindegyike jellegzetes munkaszerszámait és sokan üzemük kicsinyített mását is elhozták a seregszemlére. A martinászok kis martin kemencéjükből a díszemelvény előtt ezúttal apró kokillákba zamatos bort csapoltak és kínálták meg a város vezetőit. A szovjet technika diadalát sok üzem jelképezte. Legszebb volt közöttük az Erőmű dolgozóinak alumíniumból készített „Vosztok” űrhajója, benne egy kis úttörővel. A kokszoló dolgozói kis „rakétát” — nagy füstfelhő közben — a magasba is röpítettek. A Városgazdálkodási Vállalat kertészetének sokszínű virágokból készített szputnyikja is nagy sikert aratott. Több üzem dolgozói nagyszerűen jelképezték a gyarmati népek életét és felszabadító harcait is. Az építők egyik csoportjában kubai szabadságharcosok meneteltek. Viharos éljenzés követte csoportjukat. „El a kezekkel Kubától” — hangzott sokfelől a kiáltás. „Békét akarunk” hirdették sokfelé a feliratok, de ezekkel a szavakkal köszöntötték a díszemelvény résztvevőit az elvonulók ezrei. A sztálinvárosi seregszemle végén, amelynek a közönséggel együtt kb. huszonötezer ember résztvevője volt, a sztálinvárosi Vörös Csillag Termelőszövetkezet tagjai vonultak fel, elhozták gépeiket is, amelyek szinte végeláthatatlan sorban dübörögtek végig a Sztálin úton. A színpompás sztálinvárosi májusi seregszemlének sok-sok vendége is volt. Eljöttek a május elsejei ünnepségekre a sztálinvárosi járás termelőszövetkezeteinek küldöttségei, de távolabbi, tolnai és bácskai községek tsz-parasztjai is. A sztálinvárosi seregszemle végén megnyitották a megnagyobbított sztálinvárosi vidám parkot, amelyet többezer főnyi tömeg lepett el. A sztálinvárosi járás számos községében, így Ercsiben, Perkátán, Besnyőn és Előszálláson is ünnepi felvonulásokat rendeztek, amelyeken a községek tsz-parasztjai nagy számmal vettek részt. Mirodehütt lovas bandériumok vezették be a felvonulást. Jeruzsálemi tudósítás Gyökerestől Amikor Haifában antifasiszta tüntetést rendeztek és az emberek a koncentrációs táborok lakóinak csíkos ruháiban vonultak fel, Ben Gurion a rendőrséggel kergettette szét a tüntetőket. Nem állíthatjuk, hogy a rendőrség eljárása a közvélemény hangulatát tükrözte volna az Eichmann-perben. Sok komoly funkcionárius itt is halálosan gyűlöli a nácizmust és követeli valamennyi háborús bűnös megbüntetését. Nagyon éles és megrázó volt például Hausner államügyész vádbeszéde és magatartása az élő nácikkal szemben, akiket nem neveztek meg a perben. Nagyon természetes, hogy itt Jeruzsálemben sokat vitatkozunk a perről. Nemcsak egymás között, hanem az izraeli kormánylapok újságíróival és hivatalos személyiségekkel is. Érdekes, de sajnos érthetetlen tényekre jövünk rá. Kormányhoz közelálló személyiségek és egyes újságírók ezen azállásponton vannak, hogy az Eichmannt-per inkább történelmi síkon folyjék, de ne érintse a politikai életben ma is tevékeny nácikat. A bonni állam érinthetetlen tabu az izraeli kormánylapoknak. Néhány lap azt a dajkamesét terjeszti, hogy Nyugat-Németországban senki sem pártfogolja a nácizmust. Az egészben az a tragikus, hogy ezt a mesét éppen olyanok terjesztik, akik a nácizmus idején maguk is sokatszenvedtek és a harmadik birodalom borzalmas koncentrációs táboraiban vesztették el hozzátartozóikat. Ezek a mendemondák az izraeli kormánykörökből indulnak ki, s világosan lecsapódnak Ben Gurion miniszterelnök beszédeiben. Azt tanácsolta a népnek, hogy felejtse el a második világháborúban szerzett tapasztalatait, a múltat és mindenekelőtt az „idők szellemének” megfelelő politikát lássa maga előtt. Nyugat-Németország állítólag gazdaságilag támogatja Izraelt, segíti a sivatagok termővé tételében. Ben Gurion azt akarja, hogy az NSZK és Izrael politikai és gazdasági kapcsolatainak szemszögéből nézzék az Eichmann-pert. Ben Gurion mindenáron arról akarja meggyőzni a népet, hogy Nyugat-Németországban nincs is neonácizmus. Ezzel nagy szolgálatot tesz Adenauernek, mert rehabilitálja a bonni államrendszert A nyugatnémet államügyészség e napokban birtokába jutott egy fontos okmánynak, melyet a brit állami levéltárból szerzett meg Izrael. Az okmány azt bizonyítja, hogy Globke és Eichmann ismerték egymást és többször találkoztak Berlinben a Gestapo vezérkarában. A Maariv c. lap szerint Bonnban nagyon tartanak tőle, hogy az Eichmann-per nagyon megrendíti Globke pozícióját. Globke tanúkénti megidézését Jeruzsálemben Servatius zsarolásának tartják, mellyel rá akarja kényszeríteni a bonni kormányt, hogy fizesse Eichmann védelmét. Mindez eléggé meggyőzően bizonyítja, hogy Hans Globkenak az Eichmann fölött ítélkező jeruzsálemi bíróság előtt lenne a helye. Nem akarjuk, hogy a történelem megismétlődjék. Egyetértünk Kaul professzorral, a berlini Humboldt Egyetem jogi karának tanárával, aki Jeruzsálemben kijelentette: „Ennek a bíróságnak nem az a feladata, hogy feltárja az igazságot Eichmanngaztetteiről. Azokat már régen ismerjük. Nem is az a feladata, hogy igazságosan megbüntesse Eichmannt, mivel ez gaztetteinek szörnyűsége miatt nem is lehetséges. A bíróságnak az lenne a feladata, hogy gyökerestől kiirtsa a nácizmust egész Németországban, amint azt az NDK-ban már megtették. O. Václavik kell kiirtani a náci mételyt 3. oldal Malinovszkij marsall napiparancsa Malinovszkij marsall, szovjet honvédelmi miniszter május 1-i napiparancsában rámutat, hogy a Szovjetunió gazdasági, tudományos és kulturális életének fejlesztésében kivívott hatalmas sikerekkel, a szovjet nép jólétének emelkedésével köszönti az ünnepet. — Az egész haladó emberiségben lelkesedést és elismerést keltett a szovjet nép példátlan hőstette: az ember első űrhajózása a Föld körül — hangsúlyozza a napiparancs, majd emlékeztet rá, hogy a Szovjetunió Lenin hagyatékához híven következetesen törekszik a nemzetközi feszültség enyhítésére és az új világháború megakadályozására A napiparancs kiemeli, hogy az imperialista államok agreszszív körei fokozzák katonai készülődésüket, növelik atom- és rakétafegyver-készleteiket, mindenképpen előmozdítják a revansra készülődő nyugatnémet hadsereg megteremtését, elkeseredett erőfeszítéseket tesznek, hogy megakadályozzák a népek haladását a béke, a demkrácia és a szocializmus útját . Ezt figyelembe véve — mondja a napiparancs — a kommunista párt és a szovjet kormány kénytelen megtenni a szükséges intézkedéseket a Szovjetunió biztonságának megőrzésére és fegyveres avaronítására. — A szovjet hadseregnek és hadiflottának birtokában vannak a legújabb harcászati eszközök, amelyek lehetővé teszik, hogy megvédje népünk békés építő munkáját és állami érdekeit. Malinovszkij marsall napiparancsában végül elrendeli, hogy a május 1-i ünnep alkalmából tüzérségi díszsortüzeket adjanak le Moszkvában, a szövetséges szovjet köztársaságok fővárosaiban és a hős városokban: Leningrádban, Sztálingrádban, Szevasztopolban és Odesszában. (MTI) Ismeretlen tettesek — Bécsben Május 1-re virradó éjszaka is cég szerint politikai célzatú bűsmeretlen tettesek — nyilván a tett tettesei iránt. Bécsben félmájus elsejei munkástüntetés tételezik, hogy ugyanazok a földmegzavarásának céljából — fel- alatti neofasiszta szervezetek robbantották a parlamenti osztálynak az éjszakai bűntény merákt köztársasági emlékmű elekt gett, amelyek az elmúlt napokromos kapcsolószekrényét. A ban felgyújtották az osztrák ferobbanés következtében az osztelevízió igazgatósági épületét és rák parlament és több lakóház papírra horogkeresztes zászlókat ablaka betört, rajzolva, fenyegető leveleket ír A rendőrség megindította a tal a televízió igazgatójának, nyomozást a minden valószínű (MTI) Marakodnak a kongói nép árulói Leopoldvilléből érkezett jelentések szerint Kaszavubu kongói elnök „kormánya” látványos pert készít elő Csembe, Katanga tartomány diktátora ellen, akinek hatalmi törekvései alkalmasint keresztezték Kaszavubu terveit. Bomboko,eopoldvilléi „belügyminiszter” vasárnap sajtóértekezletet tartott. Bejelentette, hogy Csőmbe a leopoldvillei „kormány” foglya. Csőmbe — mint mondotta — „bűnös abban, hogy saját céljait szolgáló bel-és külpolitikát folytatott”. Például saját szakállára szövetkezni akart a Francia Közösséghez tartozó Brazzaville-i Kongó (volt Francia Kongó) kormányával, területhódítási tervei voltak és elsőnek Észak-Katarigát foglaltatta el, végül gazdasági nyomást gyakorolt Kongó többi részére.” A Coquilhatvilleben ülésező értekezletről szólva, Bombokó szavaiból kiderült, hogy Kongó egységének árulói, akik összegyűltek az értekezletre, továbbra is marakodnak a koncon. Kijelentette ugyanis, hogy „megegyezés nélkül nem fejeződhetik be az értekezlet”. Csombe fogságba vetése viszont meghozta a többi áruló területi étvágyát, mert — mint Bomboko kijelentette — az értekezlet máris elhatározta, hogy „felszabadítja” Katangát. Ugyanakkor az is kiderült Bomboko szavaiból, hogy az értekezlet résztvevői változatlanul agressziót készítenek elő Kongó törvényes kormánya ellen. (MTI) „Nem kívánatos elem” Haiti — egyébként amerikabarát — kormánya vasárnap választásokat rendezett. A New York Times különtudósítónak Paul Kennedyt, Kennedy amerikai elnök fivérét küldte Haitiba, a New York Times azonban nem sok hasznát látta Paul Kennedy munkájának, mert a haiti rendőrség bűnügyi osztályának főnöke — kiutasította a „kedves vendéget”. A minden indokolás nélkül kiutasított Paul Kennedy nem hagyhatta el még szállodáját sem amíg a repülőtérre hajtatott, hogy visszautazzék New Yorkba. (MTI)