Fejér Megyei Hírlap, 1962. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-03 / 1. szám
Szerda, 1963. január 3. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP ARATÁS - TÉLEN A vakítóan fehér hó- és jégmezőket nagy foltokban, sárgásbarnára éretten szakítja meg egyik legcsodálatosabb növényünk, a nád. A Velencei-tavon most dús kévék dőlnek halomra, ezer és százezerszámra. Most aratják a mocsárvidék aranyát. Valóban csodálatos a nád. Nagy természeti kincs önmagában is, pusztán csak felhasználási lehetőségeit nézve. De körülményeiben szemlélve, még inkább az. Nem kell vetőmag, ennek tárolása. Nincs trágyázás, szántás, vetés, semmiféle költséges agrotechnika. Gyönyörűen, „magától” növekszik és érleli be aranyát, a szárát. Az időjárástól is szinte teljesen független. Óriási termelési költségeket lehet tehát megtakarítani. És télen csak el kell menni — learatni. A nád régebben lenézett növény volt. Úgyszólván csak tetőfedésre használták. A sokszor megénekelt „nádfedeles ház” a romantika mellett, valamiféle szegénységet is szimbolizált a köztudatban. A nád kiváló ipari nyersanyag. Évenként és hektáronként 4—6 tonnányi nyersanyagot ad. Egy hektár nád terméséből 2000—4000 kg. papír gyártható. A nádbólkészült papírfajták jó minőségűek. A teljesen vagy részben fehérített nádszulfátcellulózból készült papírfajtákhoz tartozik a famentes író- és nyomdai papír. Készíthető még belőle különböző félfamentes papír, rotációs, illusztrációs ofszet nyomdai papír, továbbá átütőpapír, és egyéb papírfajták. A nap más, drágább termelésű nyersanyagot is helyettesíthet. Például egy hektár nád kb. 2 hektár területű erdőt pótol. A nádcellulóz jobb fizikai-mecharikai tulajdonságokkal rendelkezik, mint a tűlevelűekből készült szulfátcellulóz. A nádnak, mint építőanyagnak is számos előnye van. Így alkalmas préselt lemezek (szafitlemezek) előállítására. E lemezek millió, és millió darab téglát és nagymennyiségű faanyagot helyettesíthetnek. Kiváló hőszigetelő, tulajdonságai miatt a nád felhasználható istállók, kocsiszínek építésére, épületek tetőfedésére stb. A bútoriparban például széktámlákat nádaztak vele. A nádból készülhet még műtrágya, élesztő, tejsav és glicerin, valamint a fiatal hajtások silózásra révén nagyértékű állati takarmány. Egy hektár nád jövedelmezősége tehát többszörösen felülmúlja ugyanekkora területen bármilyen növénnyel történő termesztésből adódó hasznot. Emellett még nem is szőrít ki területileg sem más növényeket annál kevésbé, mert a nádtermőhelyek szántófölddé való alakítása igen költséges és nem is bizton, hogy az ily módon nyert talaj alkalmas-e nagyhozamú egyéb növény termesztésére. Régebben ugyanis foglalkoztak a Velencei-tó teljes lecsapolása gondolatával. Persze, a nád sem fenékig tejfel. A nádnak is megvannak a maga problémái. • Hogyan lehetne feljavítani a helyenként pusztuló nádasokat? Ahol satnya a nád, ott életfeltételei rosszak. Döntően a víz- és talajbeli feltételek. Ezen kell tehát javítani, gondoskodni kell a víz állandó kicserélődéséről, pangásának megszüntetéséről Hiszen nem véletlen, hogy a legjobb nád a tó nyugati felében van. Itt ömlik be a Császárpatak, hozza az oxigéndús vizet. Romaániában a Duna-delta nádállományát beömlő és levezető csatornák építésével sikerült feljavítani. A Velencei-tó fejlesztési tervében szereplő nagy ■ víztárolótól lehet majd várni a tó jelenlegi vízszintre emelkedését, a víz élénkebb mozgását és ezen az ésszerű úton elérni a nád menynyisége és minősége fokozódását Vannak, azonban a Velencei-tó nádasainak ellenzői is, akik szinte minden nádast és általában vegetációt eltüntetnének. Nem szólva az igen erős gazdasági érdekekről, melyek ilyen elképzelések végrehajtását mindig meg fogják akadályozni, a Velencei-tó elveszítené egyik fő tájképi sajátosságát egyéniségét, tehát azt, miért „Velencei-tó” és nem „kis” Balaton. A vegetáció eltüntetésével nem az derülne ki, hogy a Velencei-tó milyen nagy, hanem az, hogy milyen kicsi! Ez még előnytelenebb összehasonlításra adna alkalmat a Balatonnal kapcsolatban,, amely összehasonlítás bármilyen vonatkozása ellen különben is harcolni kell, mivel helytelen. A Balaton megmarad fenségesen szépnek, nagynak, a Velenceitó pedig kisebbnek, bájosnak, nádfolyosói és tisztásai révén, meghitt hangulatúnak. Ezenfelül Budapestről, Fehérvárról könnyen és hamar megközelíthetőnek. E két város viszonylatában (melyek a tókörnyék tulajdonosainak és üdülővendégeinek fő tömegét adják) a Velencei-tavon meghosszabbodik a szabadság is, a pihenés és szórakozás ideje, mert igen lerövidül a vonaton eltöltött improduktív idő. A vegetáció nagyobb mértékű kiirtásának következményeként megszűnne a Velencei-tavon a halászat és horgászat is, mert elromlana az az élelemláncolat, mely a halakat fenntartja. Nemhogy a természetes tavakban, amilyen a Velenceitó, meg kell hagyni a vegetációt, hanem a mesterséges halastavakban is meghagyják a vegetációs szegélyt ennek a felismerése alapján. De felbecsülhetetlen tudományos értékű madárvilág is megsemmisülne. Egy nagy „lavór” víz állna előttünk. A vitorlázóknak semmi manőverezési cél, a csónakázóknak semmi speciálisan Velencei-tavi romantika! Természetesen vannak helyek, ahol a nádat irtani kell. Ahol akadályozza a fürdést, a telkesítést, a kilátást. Elsősorban a déli partvonal mentén húzódó nádfoltokat és szegélyeket irtják máris. És természetesen vannak helyek, ahol a nádat kímélni kell, ahol a törvény értelmében „nádat termelni csakis szünetelő üzemmódban, az Országos Természetvédelmi Tanács engedélyével és kikötései mellett lehet.” Ez a terület elsősorban a madárrezervátum. Az itt termő nád egy része különben is gyenge minőségű. Viszont a koratavasszal itt fészkelő védett madaraknak, (kócsag, kanalasgém, nyári lúd) a le nem vágott, tavalyi nád, nélkülözhetetlen életfeltétel. Van éppen elég aratni való nád szerte a tavon. Csak aratók legyenek minél többen éppen most, amikor az aratás sokkal könnyebb, mint máskor, mivel a tavat jégpáncél borítja. Radetzky Jenő, a Velencei-tavi Kutatóállomás vezetője Az algériai háború nyolcadik évébe lépett a francia imperializmusnak az algériai nemzeti felszabadító mozgalom ellen irányuló terrorhadjárata, amelyet a francia közvélemény a „piszkos háború” névvel bélyegzett meg. Hét év alatt hatszázezer hazafit gyilkoltak le a modern haditechnikával felszerelt rendőri és katonai alakulatok, Algéria arab lakosságának több mint 7 százalékát. A gaulleista rezsim algériai vérengzését az Algéria „pacifikálásáról”, az „algériai nemzetiségek közötti összhang helyreállításá”-ról szóló frázisokkal leplezi. Algériában jelenleg egymillió európai — többségében francia — él, akik az összlakosság 10 százalékát, tehát viszonylag magas hányadát teszik ki. A mai feltételek között azonban mégsem lehet az algériai franciák problémáitnemzetiségi problémának minősíteni. Algéria mezőgazdasági ország, s mediterrán partvidékei a világ legkedvezőbb szőlő- és déligyümölcstermő területei. Innen származik pl. a világ borkivitelének 65 százaléka. Az algériai föld gazdagsága azonban ma még szinte kizárólagosan a francia földbirtokosok érdekeit szolgálja. Az ideálisan termékeny Sahel tartományban pl. a föld 93 százaléka, Oránban 81 százaléka van az európaiak kezében. Algéria 1300 legnagyobb farmja közül 1250 európai birtok. Az arab lakosságot a szó szoros értelmében a forró és vízben szegény hegyvidéki és sivatagos övezetekbe száműzték, ha nem volt hajlandó a fehér telepesek olcsó bérmunkásává válni. Algéria a túltengő mezőgazdasági exporttermelés miatt ínséget szenved alapvető élelmieikkekben, különösen gabonaneműekben. Ugyanakkor az európai telepesek a művelésre alkalmas északi, termékeny területnek mindössze 27—28 százalékát használják ki. Ha a külföldi utas megpillantja a Földközi tenger partján szikrázó fehér színben pompázó modern világvárost, Algírt, megérti, hogy a franciák miért ragaszkodnak annyira Algériához. De ha meglátja mellette a Casbah nyomorát és szennyét, azt is megtudhatja, mi az ára az algériai francia uralomnak. Az egy főre jutó átlagos évi jövedelem az araboknál 300, az európaiaknál 2400 frank. Az analfabéták aránya (10 éven felül) 80 százalék az araboknál, 7 százalék az európaiaknál. Algér benn a fehérek átlagos életkora 14 év, az araboké 17 évvel kevesebb. Algéria gyarmati kirablásának hasznát elsősorban a nagybirtokos fináncők és colonok szűk rétege fölözi le. A legnagyobbak egyike közülük Georges Blachette, az „alfa gazdasági kulisszás király”, aki a papírgyártás alapanyagául szolgáló alfafű eladása révén évi 500 millió frank haszonhoz jut. François Mirabaud a „paratölgy császár”, a nagy bortermelők, a Borgeud család, de Sérigny (aki mellékesen az algériai parlament elnöke is) szintén százmilliós nyereséget zsebelnek be. Ők képviselik a francia politika ultrakolonialista irányzatát, ők állnak az OAS terrorcselekményei mögött, s közreműködésükkel születik újjá ma a fasizmus Franciaországban. Az utóbbi évek folyamán azonban a francia monopoltőke algériai és „hazai” szárnya közt bizonyos ellentétek kerültek felszínre. A délkeletázsiai és afrikai francia gyarmatbirodalom széthullása után Algéria maradt a francia imperializmus utolsó reménysége. Franciaország nagyhatalmi pozíciója gazdasági értelemben jelentős mértékben az algériai áruelhelyezési piachoz és nyersanyagbázishoz van kötve. Az algériai olajmezők feltárása révén ezen utóbbi tényező súlya rövid idő alatt ugrásszerűen megnőtt. Algéria ma már nemcsak két és félmillió tonna vasércet, félmillió tonna foszfátot szállít évente a francia feldolgozóiparnak, hanem 7 millió tonna kőolajat te! A kőolajtermelés becslések szerint többszörösére növelhető, emellett a Szaharában nagy kiterjedésű uránlelőhelyek után is kutatnak. Franciaország 1958-ban még 200 millió fontsterlinget fizetett 18 millió tonna elfogyasztott kőolajért. Most arra törekszik, hogy ezt az összeget minimálisra csökkentse az algériai kitermelés fokozásával. Az európai partnerek, mindenekelőtt Anglia, Nyugat-Németország, Olaszország nem rendelkeznek megfelelő hazai kőolajbázissal. A közelkeleti olaj stabilitása megszűnt, s a francia monopoltőke előtt most felcsillan az olajpiacon való fellépés reménye, az Európai l£özös Piacon keresztül. Az üzlet iránt a nyugatnémetek is nagy érdeklődést tanúsítanak. Egy megfelelőképpen Franciaországhoz kapcsolódó Algéria tehát — úgy vélik — friss ,vért szolgáltathatna a francia imperializmus elaggott érrendszerébe, míg Algéria elvesztése esetén végleg rá lehet szögezni a koporsófedelet Franciaország nagyhatalmi aspirációira. Ez az oka annak, hogy a francia monopoltőke „hazai’ szárnya az utóbbi évek folyamán érdekeltté vált egy olyasfajta megegyezésben Algériával, amely bizonyos engedmények ellenében biztosíthatná Algéria, elsősorban az olajat és uránércet tartalmazó Szahara kiaknázását. Francia kormánykörökben bíznak abban, hogy az algériai kormányt gazdasági nyomás révén rákényszeríthetik ilyen kompromisszumra. A gyarmatosítás 130 éve alatt Algéria gazdasági életét teljesen alávetették Franciaországnak. Mi sem jellemzi jobban ezt, mint hogy a Franciaországból származó import (5355 millió frank) Algéria összbehozatalának 83 százaléka, a Franciaországba irányuló export pedig (1841 millió frank) Algéria összkivitelének 81 százaléka. Ma már azonban fennáll a lehetősége annak, hogy a független Algéria gazdasági kapcsolatait — amennyiben Franciaország zsaroló manőverekhez kezdene — a szocialista táborral, az arab piaccal, Jugoszláviával és egyéb országokkal erősítse. Ez a lehetőség valószínűleg szerepet játszik abban az óvatosságban, amellyel francia részről az algériai feldolgozóipar fejlesztését kezelik, szemben a nyersanyag kitermelés fokozott ütemű fejlesztésével. A francia kormány 1964- 59 között mintegy másfél milliárd dollár beruházást eszközölt Algériában. A beruházások az olajkutatás, kitermelés és általában véve az úgynevezett „infrastruktúra” kiépítését (útrendszer, új gátak, villamossági művek, talajjavítás stb.) szolgálták. A ,,Constantine terv”-ben előirányzott ipari építkezések (Bone-i vas és acélmű) azonban egyelőre csak papíron léteznek, s megvalósításukat nagyon is kérdésessé teszi a jelenlegi helyzet és a francia események fejlődésének iránya. Az ultrakolonialista és „hazai” monopoltőke érdekellentétei az algériai kérdésben súlyos politikai válságba sodorták Franciaországot. A francia kormány ennek ellenére egyre mélyebbre hatol az algériai háború katonai, gazdasági és politikai zsákutcájába. Kubik István Q hmep után A fiár álmosan hunyorogtak a fények, s a közelgő hajnal ködhírnöke töltötte be az utcákat. Szinte ropogtak az árnyak a gomolygó köd terhe alatt, s félesen öszszébbhúzódtak. De a szundikáló házak ablakai mögött már fel-felvillant egy-egy lámpa fénye, jelezve a hajnalt, a józan munkára ébredés pillanatát. Talán éppen most is a beidegzett mozdulattal lépnek a naptárhoz, hogy letépjék vagy áthajtsák a „lepergett” napot jelző lapot, s egy pillanatig még hunyorog az értelem is, amíg megszokja: 1962. Még csak ébredeznek az emberek az otthonokban, de lent az utcán zenés ébrenlétről árulkodva felcsendül a borízű dal. Oda van a virágos nyár... Minden levél sárga... És újra kezdik. Mire eltűnik a zajos társaság az utca végén, már megjelennek az első munkába menők. A buszmegállónál ismerős arcokat keresek. Egy műszerész a VTRGY-ből, egy lakatos... Arcukon még a rövidrefogott alvás nyomai láthatók, de a hangjuk, mellyel boldog új évet kívánnak egymásnak, már vidám, józan. És jönnek az ismerős, ismeretlen arcok, s egyre gyakrabban hangzanak el a jókívánságok. Valaki rámköszön, s megszorítja a kezemet, de mire emlékezetemből legombolyítanám az emlékezés fonalát már befut az első kocsi, s az emberek sietve beszállnak. Felbúg a motor, s a busz elindul, viszi a legkorábban ébredőket, új év új terveit valóra váltani. A köd egyre erősebb lesz. Valahol halk surranással mozdul a seprő, s a vígsággal köszöntött újesztendő „másnapos termékeit” erélyes mozdulattal utasítja a csatornába. Idős néni keze simul a seprőnyélre, s halkan mormol valamit. Talán a szemet előkel szidja? Talán csak megszokásból motyog? Közelebb lépek, s hallom, hogy dúdolgat. Valami régi dalt, valami kedves melódiát, melyben megújul talán egy régi, nagyon régi újév emléke. Mozdul a város. Egyre gyakrabban zúg fel az autók motorja, s egyre több ház előtt surrannak a seprők. Feltűnnek az első tejeskocsik, s hangos koppanással sorakoznak fel a tejeskannák az üzletek előtt. Még gomolyog a köd, még tartaná vissza az éjszakát, de az új esztendő első munkanapja megérkezett. Redőnyök zörgésével, autóbuszok berregésével, vonatok vidám füttyével, az élettel, a holnapokba vetett szép emberi bizakodással, munkával, békével, boldogsággal. — Kátay — áriát