Fejér Megyei Hírlap, 1962. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-01 / 50. szám
Csütörtök, 1968. március 1. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Ülésezik a laoszi legfelső katonai tanács az új zsina űrügynökség tudósítójának jelentése szerint Xieng Khouanaban összeült a Laoszi Legfelső Katonai Tanács, hogy megvitassa az időszerű politikai és katonai helyzetet. Az első ülésen Kong Le tábornok, a tanács elnöke és Phoun Sipaseut tábornok, a tanács elnöke’'’«»tzelé tartott beszámolót. Kong Le rámutatott, hogy az amerikai imperializmus és a savannakheti csoport továbbra is akadályokat gördít a laoszi koalíciós kormány megalakításának útjába. Az amerikaiak újabb katonai személyeket és további hadianyagszállítmányokat juttatnak Laoszba, s folytatódnak a támadások Laosz felszabadított területei ellen. Kong Le tábornok felhívta a hazafias gondolkozású tiszteket, és katonákat,hogy fogjanak össze és mérjenek megsemmisítő csapást a laoszi nép ellenségeire. A két beszámoló elhangzása után megkezdődött a vita. (MTI) A háborús honos Gurevics pere Grigorij Gurevics és Nyikolaj 1943 őszén Heusinger rendelke Ivanov háborús bűnösök perében résére a 667-es büntető zászlóala novgorodi bíróság keddenját Dániába tették át. Ivánovújabb tanúkat hallgatott ki. Andgusztovszkij tanú, a zászlóalj Jej Bojkov tanú elmondotta, egykori írnoka elmondotta, hogy hogy 1943. augusztus 17-én Gure- Gurevics személyesen agyonlőtt Vies a pszikovi terület több falu- két katonát, akik nem akartak fiában mintegy húsz embert túl- engedelmeskedni neki. Egy tartóztatott le. Zimnyik faluban, madik tanú arról számolt be, ahol a büntető zászlóalj parancs- hogy látta, amint Gurevics megnaklása működött, Gurevics négy öste a dániai ellenállás mozgóembert lőtt agyon géppisztollyal, lem egyik részvevőjét. (MTI) A brazil kongresszus rövidesen megkezdi a földreformról szóló törvényjavaslat tárgyalását Washington, MTI. A washingtoni brazil nagykövetség tájékoztatása szerint a brazíliai kongresszus hamarosan megkezdi a földreformról és a nemzeti földreform tanácsának felállításáról szóló törvényjavaslatok megvitatását. A földreform-törvényjavaslat meghatározza, hogy milyen esetekben lehet szociális okokból földet kisajátítani, szabályozza a földek szétosztását, fegyelmet teremt az aratás és a begyűjtés terén, törvényhozásilag szabályozza a földmunkások helyzetét és gyors eljárási módozatokat állít fel a földtulajdonosok, valamint a parasztok és munkások közötti vitákban. (MTI) Bányaszerencsétlenség Jugoszláviában A Szarajevó közelében lévő banovicsi szénbánya egyik tárnájában kedden délután bekövetkezett szerencsétlenség ügyében lefolytatták a vizsgálatot. A szakértő bizottság megállapította, hogy a szerencsétlenség pillanatában 177 bányász tartózkodott a tárnában. Közülük kedd estig 123 bányászt sikerült megmenteni, 52 bányász pedig életét vesztette. Az elhunyt bányászok személyazonosságát az éjszaka folyamán megállapították. Tizenegy bányászt a tuzlai kórházba szállítottak, közülük kettő súlyos sérüléseket szenvedett, a többi pedigtúl van az életveszélyen. A szakértői bizottság elvetette azt a korábbi feltételezést, hogy a szerencsétlenség metán-robbanás következtében történt és megállapította, hogy azt a robbanószerek kézi raktárának felrobbanása idézte elő. (MTI) A nyugati hatalmak megakadályozták a kubai panasz megvitatását Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden este négy és fél órás ülésen vitatta meg, napirendre tűzze-e Kuba panaszát. Mint ismeretes, Kuba azért kérte a tanács összehívását, hogy megvitassák a Kuba elleni agresszív amerikai lépéseket, így a Punta del Este-i értekezleten kikényszerített szankciókat és az Egyesült Államoknak azt a törekvését, hogy rávegye NATO- szövetségeseit Kuba bojkottálására. A nyugati hatalmak képviselői mindent megtettek az ülésen, hogy megakadályozzák a kubai panasz megvitatását. Sir Patrick Dean —z angol küldött javaslatára ügyrendi vita kezdődött, azonban a nyugati hatalmak képviselői még azt is megakadályozták, hogy ezen Kuba képviselője szót kapjon. A panasz megvitatása mellett foglalt állást felszólalásában Zorin szovjet küldött és Ghana képviselője, aki kijelentette, hogy a tanács kötelessége meghallgatni Kuba előterjesztését. Az Egyesült Arab Köztársaság küldötte hangsúlyozta, egyetlen tagállamtól sem lehet megtagadni azt a jogot, hogy a Biztonsági Tanácshoz forduljon. Ezután került sor a szavazásra. A kubai panasz megvitatása mellett szavazott a Szovjetunió, Románia, Ghána, és az Egyesült Arab Köztársaság, a tanács két tagja tartózkodott a szavazástól. Mivel az ügyrendi szabályok értelmében a kérdés megvitatásához hét szavazat szükséges, az eredmény azt jelentette, hogy a Biztonsági Tanács nem vitatja meg a Kubai Köztársaság panaszát. (MTI) Amerikai macska (McMáron Andris rajza) ( Olda Az OAS féktelen terrorja Algériában Azt a Tripoliból érkezett hírt, amely szerint az Algériai Nemzeti Forradalmi Tanács jóváhagyta a francia és algériai kormány képviselői között létrejött megállapodást, megkönnyebbüléssel fogadták Franciaországban. A francia sajtó örömmel üdvözli az algériai nép képviselőinek döntését. Párizsi politikai körökben úgy vélik, hogy a francia—algériai zárótárgyalásokra — amelyeknek színhelye még nem ismeretes — a március 5-e körüli időpontban kerülhet sor. Mivel a tárgyalásokon még több nyitott kérdés vár tisztázásra, főleg a fegyverszünetet követő átmeneti időszakkal, valamint az ideiglenes végrehajtó hatalom összetételével kapcsolatban, a fegyverszüneti egyezmény aláírására csak március 10-e és 15-e között lehet számítani. A fegyverszünet közeli megkötésének reményével szemben az algériai városokban a helyzet egyre aggasztóbbá válik. Az OAS folytatja féktelen terrorját annak ellenére, hogy Algírban és Oranban is a karhatalmi nőket katonai járőrökkel erősítették meg. Az elmúlt 24 órában 24 halálos és közel hatvan sebesült áldozata volt a merényleteknek. A francia demokratikus közvélemény a kormány egyértelmű, erélyes fellépését követeli a fasiszta ultrákkal szemben. Az Humanité rámutat: a hadsereg vezetősége szabotálja a fegyverszünet létrehozását. Az Algériában állomásozó sorkatonák zöme antifasiszta. Az OAS felszámolásához szükséges fegyveres erők készen állnak, csak ténylegesen be kell őket vetni. A francia demokratikus tömegek feladata, hogy egységes megmozdulásukkal eddigi magatartásának megváltoztatására, a fasiszta összeesküvők elleni határozott fellépésre kényszerítsék a kormányt. (MTI Szegény Powers nincs valami kellemes helyzetben, mióta a Szovjetunió átadta az amerikai hatóságoknak. A washingtoni hírszerzési szakértők lassan harmadik hete vallatják az V—2 kémrepülőgép pilótáját, s most a New York Herald Tribune arról ad hírt, hogy még a nevezetes hazugságvizsgáló gépbe is beültetik. Helyzete tehát csöppet sem irigylésre méltó, s nyilván az sem túlságosan vigasztalja, hogy a vallatói helyzete sem az. A fő-fő hírszerzők feladata ugyanis az lenne, hogy bebizonyítsák: Powers gépét nem húszezer méter magasan lőtték le, tehát a szovjet légvédelemnek nincsenek ilyen hatósugarú rakétái. Az U—2 pilótája azonban immár február 10-e óta köti az ebet a karóhoz, hogy őt bizony igenis ebben a magasságban lőtték le. Továbbra is tartja magát egy korábbi, írásos vallomását hoz, hogy „noha nem látta, mi okozta a robbanást, bizonyos benne: a gép nem magától robbant fel.” Mit tehet ezek után az igen tisztelt vizsgáló bizottság? Azt mondja: Powers a Szovjetunióban nyilván „agymosáson” esett át, ezért nem vallja azt, amit hallani akarnak tőle. De majd ők kifognak ezen a ,,kommunista praktikán”. Kutyaharapást — szőrive alapon beültetik Powerst a hazugságvizsgáló gépbe. Na és ha az sem húzza ki a pilótából a főkémek „igazát’? Mit csináljunk: a hiba — nem a készülékben van... Diem harangjai Ngo Dihn Diem rendeletére harangok zúgnak és hálaadó ünnepségeket tartanak azért, hogy a dél-vietnami diktátornak sikerült megmenekülnie a kedd reggeli légitámadás során. A harangok zúgása azonban nem hallgattathatja el a dél-vietnami nép elégedetlenségét az Egyesült Államokat kiszolgáló rendszerrel szemben. A TASZSZ szemleírója megállapítja, hogy az Egyesült Államoknak nem irigylésre méltó a helyzete. Még azok is, akikben a legjobban megbízott, akiknek a kezébe fegyvert adott a dél-vietnami népi erők elnyomására, azok is, a szaigoni önkényúr ellen fordítják a fegyvereket. Szaigonban az elnöki palotát és a fontosabb középületeket erős katonai egységek őrzik. A dél-vietnami kormány legújabb közlése szerint a keddi légitámadások alkalmával négy személy vesztette életét és mintegy harmincan sebesültek meg. A sebesültek között van Diem sógornője is, — jelenti a Reuter hírügynökség. Az AP közlése szerint Notting amerikai nagykövet felkereste Diemet, s szerencsekívánatait fejezte ki az elnök megmenekülése alkalmából. A keddi támadásban részt vett egyik gép Dél-Kambodzsában végzett kényszerleszállást és pilótáját a hatóságok őrizetbe vették. A Reuter jelentése szerint a dél-vietnami kormány a pilóta kiadatását kérte a kambodzsai határújságoktól. Hollandia is és a Bundeswehr gyakorlótere A Bundeswehr, a nyugatnémet hadsereg Törökország területét személyi állományának kiképzésére használja fel. Sajtójelentésekből kitűnik, hogy a nyugatnémet légierő egységei gyakorlórepüléseket hajtanak végre Törökország felett. A Tercüman című lap jelenti, hogy nemrég nyugatnémet pilóták éleslövészettel egybekötött hadgyakorlatokat tartottak. A napokban két nyugatnémet hadihajóraj vett részt az Égei-tengeren tartott török hadgyakorlatokon. Beszámolnak a lapok arról is, hogy a NATO törökországi katonai támaszpontjainak építkezésein nyugatnémet szakértőket alkalmaztak, akik az amerikaiakkal vállvetve vesznek részt a NATO-repülőterek felszerelésében. Az Algemeen Dagblad című lap értesülése szerint nyugatnémet—holland diplomáciai tárgyalások folynak arról, hogy a NATO keretében nyugatnémet katonai egységeket képeznek ki holland területen. Mint a lap közli, a holland hadügyminisztérium nem volt hajlandó nyilatkozni a tárgyalásokról. A Dagblad úgy tudja, hogy a kiképzés első szakaszában többezer, főként újonc katona fog részt venni. (MTI ta Önkormányzat Edith Green, Oregon állam demokrata párti képviselőnője az amerikai képviselőházban azt javasolta, hogy Washington District of Columbiát helyezzék az ENSZ gyámsági tanácsának felügyelete alá. A képviselőnő így tiltakozott a kongresszus ama sorozatos elutasítása ellen, hogy a főváros önkormányzatot kapjon éppen úgy, mint az Egyesült Államok államai. A képviselőnő kijelentette, a világszervezet gyámsági tanácsa számára lehetővé kell tenni, hogy időről-időre bizottságot küldjön ki Washingtonba, amely megvizsgálja, milyen körülmények között él a lakosság, s megállapítja, hogy iskolái túlzsúfoltak, kórházai rossz állapotban vannak s felszerelésük elégtelen. (MTI) A páriási Bastille-téren. Az OAS kitüntet... (Toncz Tibor raja)