Fejér Megyei Hírlap, 1965. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-01 / 180. szám

2 IS legfiatalabb független állam A világ politikai térképén 1965. július 28-án független állam jelent meg. Az Indiai-óceán egyik szigetcsoportja, a Ceylontól 850 km-re délnyugatra fekvő, eddig brit védnökség alatt álló Maldive-szigetek hosszú harc után ki­vívta állami függetlenségét. A világ közvéleményének figyelme legutóbb 1959 áprilisában fordult e szigetcsoport felé. Akkoriban a brit hatóságok egy szeparatista lázadást robbantottak ki a szigetcsoport déli részén és „Egyesült Suvadive-Szigetek" néven új államot hoztak létre. A rövid életű állam­­alakulat életrehívásának oka az volt, hogy a Maldive-szigetek kormánya nem tartotta kí­vánatosnak a szigetcsoporthoz tartozó Can szigetén egy stratégiai jelentőségű repülő­­támaszpont kiépítését. Nagy-Britannnia ugyanis az indiai és ceyloni támaszpontok feladása után a Távol-Kelet felé vezető légiútvonal (Ciprus—Aden—Szingapúr) biztosítása szem­pontjából az itt felépítendő légibázisnak igen nagy jelentőséget tulajdonított. Amerikai— angol katonai körök jelen elképzelései szerint a Chagos-szigetekhez tartozó Diego Garciá­n tervezett légitámaszpont venné át Gán­ szige­tének szerepét. A július 26-án Colombóban aláírt megálla­podás véget vetett a szigetek Nagy-Britan­­niától való politikai függőségének. Az új ál­lam, amelynek élén a négy évre választott szultán áll, mintegy 7000 korall szigetből és szík­ből áll, területe mindössze 298 négyzet­­kilométer, tehát Budapest területének alig kétharmada. Lakóinak száma 93 000 fő, fog­lalkozásuk halászat és kókuszpálma termesz­tés. A szigetek gazdasági jelentősége el­enyésző. A Malacrt-tecgetika stratégiai helyzete. Húsz évvel Potsdam után körülbelül háromszáz lé­pésnyire van egymástól a potsdami királyi park két palotája. Az egyikben, a Sanssouci kastélyban valaha I. Frigyes álmodozott fegy­vereseinek hódító útjairól — ezt a kastélyt szívesen neve­zik a porosz militarizmus születési helyének. A másik kastély szerényebb építmény, a Cecilienhof azonban éppen a porosz militarizmus buká­sának a színhelye. Ebben a kastélyban írták alá éppen húsz esztendeje, 1945. au­gusztus 2-án a híres potsda­mi egyezményt a Szovjetunió, Anglia és az USA kormány­fői. Húsz esztendeje, hogy a teremben — még ma ie ugyanott állnak a székek, asz­talok, képek, ahol húsz esz­tendővel ezelőtt — megpe­csételték a híres megállapo­dást: „A német militariz­­m­ust és nácizmust gyökeres­től kiirtják és a szövetsége­sek most és a jövőben egy­mással egyetértve fogják az egyéb szükséges intézkedése­ket foganatosítani, hogy Né­metország soha többé ne ve­szélyeztesse szomszédait, vagy a világbeliét.” A Cecilienhof nagytermé­ben aláírott potsdami szer­ződést megcsúfolták és sár­ba tiporták a nyugati hatal­mak. Igaz ugyan, hogy Pots­dam fürdjén, a cecuienhofi kastély körül is olyan német állam él, amely őrzi és to­vábbfejleszti a potsdami gon­dolatot: a Német Demokra­tikus Köztársaság népe és kormánya hiánytalanul meg­valósította mindazt, amiért szovjet, amerikai és angol katonák milliói haltak a má­sodik világháború napjaiban — az NDK-ban megsemmi­sítették a militarizmus és a fasizmus minden maradvá­nyát. Ám Németország másik fe­lében éppen ellenkező irá­nyú a fejlődés. Aligha vélet­len, hogy éppen a potsdami szerződés huszadik évfordu­lójának napjaiban jelent meg a demokratikus Berlin­ben egy vaskos kötet, a „Braunbuch", azaz a Német Szövetségi Köztársaságban, magas állásban tevékenyke­dő háborús bűnösök csak­nem teljes névjegyzéke. Ha a magyar olvasó, aki hozzászo­kott a vén Révai lexikon arany­nyomású gerincén ol­vasni a szokásos betűrövi­­dítéseket, azt, hogy az első kötet A-Arany, a tizenkette­dik pedig Kontúr-Lovas cím­szóig tartalmazza a lexikális tudnivalókat, meghökkentőn olvassa ennek a szörnyű névjegyzéknek a címét: „SS- gyilkosok A-tól (Auerswald) Z-ig (Zirping)." Ez a meg­döbbentő könyv szinte min­den olvasójának a szívébe haragot és megdöbbenést ül­tet a potsdami szerződés hu­szadik évfordulóján. Hiszen az angolok és amerikaiak, akik megígérték, hogy „gyö­kerestől kiirtják a német militarizmust”, ma már hoz­zásegítették az NSZK-t ah­hoz, hogy a Bundeswehr több mint 400 000 katonával fe­nyegesse szomszédait és a világbékét. Hiába ígérték meg Potsdamban, hogy gyö­kerestől kiirtják a nácizmust, hiszen például a bonni kor­mány egyik tagja, Hans Christian Seebohm szinte na­ponta uszít a legvadabb ná­ci hangon Csehszlovákia el­len, Walter Wegener állam­titkár a volt Gestapo tisztvi­selő ma az egyik revansista szervezet vezetője és a nyu­gati szövetségesek nagyobb dicsőségére Heinz Trettner, a guernicai gyilkos, Rotter­dam elpusztítója, a firenzei szabadságharcosok gyilkosa ma a Bundeswehr egyik ve­zetője lehet és Johann Adolf von Kielmansegg, Hitler egyik kitüntetett tisztje, ma NATO-csa­patok fölött pa­rancsnokol. A potsdami évforduló fi­gyelmeztető: éberségre és a náci fasizmus, a német mi­litarizmus minden marad- ’ ványa ellen szilárd harcra hívja a béke és az emberi haladás híveit szerte világ­ban. Figyelmeztető: a szer­ződéseket nem elég aláírni, azoknak teljesítésén szünte­lenül őrködni kell. G. M. TIMES: „Az idegen hódító..." Johnson elnök az utolsó pil­lanatban megrövidítette jóelő­­re beharangozott beszédét, de az is, ami bennmaradt a szó­noklatban, éppen elegendő, hogy a világ közvéleményének mélységes felháborodását vált­sa ki. Az elnöki „érvelésből” világosan kiderül: a délkelete ázsiai amerikai politika tel­jesen csődbe jutott, de a Fe­hér Ház egyre távolabb jut attól, hogy ebből a megfelelő következtetéseket levonja. Milyen tételeket hangozta­tott Johnson? A lényeg: 125 ezer főre emelik a délkelet­­ázsiai amerikai betolakodók számát, behívnak havonta 35 ezer újoncot és jelentősen megnövelik a katonai költség­­vetést. Erre a programra az elsők között így reagált a bal­­oldalisággal egyáltalán nem vádolható londoni Times kom­mentátora: „Ezek után aligha lehet már bebizonyítani, hogy Vietnamban az Egyesült Álla­mok nem az idegen hódító rendkívül népszerűtlen szere­pét vállalta. A Vietkong vi­szont a nemzeti felszabadító erők képviselője, bizonyos, hogy ez csak Washington újabb tekintélyveszteségével járhat." Londonban egyébként né­hány nappal ezelőtt személye­sen is tapasztaltam, hogy az egyik magasrangú angol ka­tonai vezetőszemélyiségnek mi a véleménye a délkelet-ázsiai amerikai agresszióról. Szűk­szavú modorában így jelle­mezte­ az ügyet: „Műveletlen és hozzá nem értő emberek handabandázásáról van szó". Jellemző továbbá, hogy még az Egyesült Államok hivatalos köreiben ugyancsak azzal szá­molnak, hogy a „Johnsoft-vo­­nal" világviszonylatban erős ellenzésre talál. Az Amerikai Államok Szervezetének rend­kívüli konferenciáját, amelyet hosszú idő óta halogatnak, most ismét elhalasztották. In­dokolt a vélemény: ez a dön­tés is azért látott napvilágot, mert el akarják kerülni a vár­ható Amerika-ellenes szemre­hányások özönét. Mindezek után ugyan minek nevezhető az a tény, hogy Johnson már maga is hivata­losan háborúnak minősítette az Egyesült Államok beavat­kozását, és hogy ezt a háborút 5—6 évig is kész viselni? Az elnök közölte: Az Egyesült Államok új ENSZ-megbízottja a Világszervezet közreműködé­sét kéri „az agresszió elhárí­tásához Vietnamban”. Majd Johnson arról beszélt, hogy az Egyesült Államok „kész a csatamezőről a tárgya­lóasztal­hoz vonulni". Világos, hogy a „békeszólamok" csak a félre­vezetés átlátszó kísérletét je­lentik. Az elnöki szónoklat előes­téjén, persze megszólaltak a leggátlástalanabb háborús uszítók, olyan nyugdíjas ame­rikai tábornokok, akik részt­­ vettek a koreai agresszióban. Az egyik, Almond generális­­ kijelentette: „Atombombákat is be kell vetni, ha erre szük­ség van." Két másik tábornok sürgette, hogy az amerikai légierő bombázza Hanoit. Más amerikai államférfiak viszont tiltakoztak a konfliktus kiter­jesztése ellen, így az amerikai államok kormányzóinak érte­kezletén Hatfield oregoni kormányzó kijelentette: „Az elnök esetleg világháborúba viszi az országot, anélkül, hogy döntéseit tanácsadóinak szűk körén kívül bárki más­sal megvitatta volna.” Ugyan­csak kétségbe vonta az erő­politika helyességét Walter Lippmann, aki rámutatott: „Az Egyesült Államok a vi­lág csendőrének szerepében tetszeleg, s ez az egyik oka annak, hogy mind mélyebben belebonyolódik a vietnami válságba. Ez az elképzelés az önbecsapás veszélyes formája. Az Egyesült Államok képte­len a világ megrendszabályo­­zására és rendkívül veszélyes annak elhitetése és kipróbá­lása, hogy a világ csendőrei lehetünk." Az események amerikai kí­sérőzenéjéhez tartozik, hogy Washingtonban úgy tesznek, mintha megnőtt volna az ér­deklődés a Fehér Ház részé­ről a leszerelés némely rész­lete iránt. Szó sincs azonban konstruktív szándékról, ez a sajtókampány is csak része annak a próbálkozásnak, hogy a rendkívül veszélyes délkelet­ázsiai agresszióról eltereljük a figyelmet. Johnson politikája tulajdon­képpen hibák és bűnök egybe­­formálódását jelenti. Óriási politikai hiba, ha az elnök úgy véli, hogy újabb katonai erőfeszítésekkel megoldható az Egyesült Államok szájíze szerint a délkelet-ázsiai hely­zet. Ugyanakkor nem veszi figyelembe a Szovjetunió és a többi szocialista ország ismé­telt kijelentését, hogy minden segítséget megad a vietnami szabadságharcosoknak. Ezzel párhuzamosan nagy történelmi bűn, hogy Johnson és környe­zete mérhetetlen szenvedése­ket zúdít a vietnami népre, de saját népére is. A tendencia pedig újabb, az eddiginél is súlyosabb tragédiát készít elő. S. E. • Vasárnap, 1965. augusztus . A gyűlölet nemessége „Hideg racionalizmus mindent tudomásul vevő kö­zöny, elidegenedés — hol van­nak a szenvedélyes, poklokat gyújtó, vagy mennyeket idéző érzések? Élhetünk-e úgy, hogy bezárkózunk hazánk határai mögé, s bármi történik, azzal intézzük el: messze van!? Tün­tetvén magyar volt, mégis az olasz szabadságharc hőse lett. Lukács tábornok, Zalka Máté neve legendák szülője, a spa­nyol szabadságharc máig fény­­lő csillaga. Nagy baj lenne, ha ti kevesebbel beérnétek, ha úgy gondolkoznátok, ami­ben­­neteket személy szerint nem érint, ahhoz már nincs közö­tök, az már­­ messze van.” Veteránok és KISZ fiatalok találkozóján hangzott el a fentebbi idézet. Voltak, akik tisztelettel hall­gatták, s akadtak, akik alig figyeltek oda. Sok dologról esett szó ezen a találkozón, s a beszélgető csoportok egyiké­ben furcsa szókapcsolat ra­gadta meg a figyelmemet: a gyűlölet nemessége. Nemes gyűlölet ? Le­het-e a gyűlölet nemes, fel­emelő, vagy csak alantas, az ökölrázók szitkozódásává fa­juló? Igen, van nemes gyűlö­let — így hangzott a válasz, s érvek légiója sorakozott fel. Gyűlölni, ami embertelen, ami megalázó, ami gát, kerékkötő a történelemben, s máris a na­pi politika eseményeit említet­ték most már nemcsak az öre­gek, hanem a fiatalok. „Én jelentkeztem Vietnamba ön­kéntesnek” — mondta az egyik fiú, s hozzátette —■ „de sajnos, akárcsak másokét, az én je­lentkezésem sem fogadták el.” Itt horgonyt vetett a vita, ki­sebb és nagyobb hullámokon túljutott hajója, egymást kö­vették a kérdések, a feleletek. Az addig csak jelenlévő, de passzív kisebbség is figyelni kezdett, s ahogy nőtt a szavak és mondatok érzelmi telített­sége, úgy szűkült a kör, mi az, ami messze van, amihez nincs közünk, s mi az, ami bár kilométerekben távol, de „lé­lekben egyre közelebb” van hozzánk. Igen, van békés egy­más mellett élés, de gyűlöletes és visszataszító az a csendőr szerep, amelyet az Egyesült Államok betölt a kis országok felett. Dominika — mondta valaki, s emlékeztető szavak nélkül is tengerészgyalogosok, fegyverropogás, halottak, se­besültek képét, hangját idézte a képzelet. Vietnam — mond­ták —, s lángoló falvak, orv­támadó repülőgépek, irtóhad­járat az ország igazi gazdái, a vietnami nép ellen, s mindez a szabadság, a béke megvédé­se nevében! Négergyilkosságok, húszmillió, alapvető jogaiért küzdő néger, s az elnök sza­vai a »nagy társadalomról", a napokig tartó éles, szenvedé­lyes viták az amerikai egye­temeken, ahol elítélik kormá­nyuk politikáját, s a honatyák döntése, újabb dollármiliók. Újabb katonák Vietnamba. Ez is­­ az is Amerika. A vita most már megtisztult az álta­lánosságoktól, higgadt,­­ mé­gis, az igazság biztos tudatá­nak szenvedélyétől­­fűtötté lett. Érdemes lenne felsorolni, mi mindenről beszéltek. Har­mincnál alig több ember, s mégse, az őszinte szó korkü­lönbségeiket eltüntetve nemes emberi érzések sokaságát csil­lantotta fel. Közömbösek lennének, csak a hideg számítás vezetné sza­vainkat, tetteinket? Igen, van­nak ilyen emberek, de a több­ség nyugtalanul hallgatja a rádióban, a TV-ben, s az apró gondok közepette sem feled­kezik el arról, hogy országunk rész a világból, s a történelem nagy eseményei — bárhol is következzenek be — minket is érintenek. Tudják ezt az em­berek, de hiba lenne, mégpe­dig jóvátehetetlen, ha a béke megőrzését összekevernénk a minden áron való megbéké­léssel, ha a szovjet—amerikai közös űrkutatási program fe­ledtetné, hogy Genfben, a ti­zenhét hatalmi leszerelési ér­tekezleten még a legalapvetőbb kérdésekben sem jutottak előbbre, ha a kölcsönös elő­nyökön alapuló kereskedelmet nem választanánk el a fella­zítást szolgáló propaganda te­vékenységtől... Igen, keressük azt, telve jószándékkal, ami a függetlenség tiszteletben tar­tása mellett országhatároktól nem akadályoztatva, összeköti a népeket, s erősítjük e szá­lakat. A népek, s a maguk for­málta történelem nem szavak, tettek alapján ítélkeznek. És itt jutunk el veteránok és fia­talok találkozójának első hal­lásra furcsának tűnő szókap­csolatához, a gyűlölet nemes­ségéhez. Húsz esztendő alatt hazánkban megtanultuk, mi az emberi méltóság, s bárhol is legyen a világon, ma már gyűlöletes a szemünkben az, ami embertelen. Gyűlöletes­­kell, hogy legyen a kenetteljes szólam, s az Észak-Vietnam falvait lángbaborító repülőgé­pek harsány ellentéte; gyűlö­letes a zsandárság, a kis népek letiprása, az amerikai fegyve­rek és katonák megjelenése ott, ahol egy nép végre maga akarja megszabni sorsát; de gyűlöletünk nem szitoközön, nem ökölrázás, nem gyenge­ségüket nagyhangús­ággal pó­­tolók melldöngetése. Gyűlöletünk nemes, mert az embert szolgálja, s mert tettekre kell, hogy ösz­tönözzön az embertelen ellen; gyűlöletünk nemes, mert azok­nak szól, akik a legdrágábbat, a békét és a szabadságot ven­nék el; gyűlöletünk nemes, mert az igaz ügyet szolgálja az igazságtalannal szemben, s mert igazolta és igazolni fogja a történelem! Mészáros Ottó Már 140,— Ft befizetése után HAZAVIHETI a PORSZÍVÓT OTP hitelakcióban 6 és 9 havi részletfizetésre. Ára: 1400,— Ft 1 95

Next