Fejér Megyei Hírlap, 1965. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-01 / 180. szám
2 IS legfiatalabb független állam A világ politikai térképén 1965. július 28-án független állam jelent meg. Az Indiai-óceán egyik szigetcsoportja, a Ceylontól 850 km-re délnyugatra fekvő, eddig brit védnökség alatt álló Maldive-szigetek hosszú harc után kivívta állami függetlenségét. A világ közvéleményének figyelme legutóbb 1959 áprilisában fordult e szigetcsoport felé. Akkoriban a brit hatóságok egy szeparatista lázadást robbantottak ki a szigetcsoport déli részén és „Egyesült Suvadive-Szigetek" néven új államot hoztak létre. A rövid életű államalakulat életrehívásának oka az volt, hogy a Maldive-szigetek kormánya nem tartotta kívánatosnak a szigetcsoporthoz tartozó Can szigetén egy stratégiai jelentőségű repülőtámaszpont kiépítését. Nagy-Britannnia ugyanis az indiai és ceyloni támaszpontok feladása után a Távol-Kelet felé vezető légiútvonal (Ciprus—Aden—Szingapúr) biztosítása szempontjából az itt felépítendő légibázisnak igen nagy jelentőséget tulajdonított. Amerikai— angol katonai körök jelen elképzelései szerint a Chagos-szigetekhez tartozó Diego Garcián tervezett légitámaszpont venné át Gán szigetének szerepét. A július 26-án Colombóban aláírt megállapodás véget vetett a szigetek Nagy-Britanniától való politikai függőségének. Az új állam, amelynek élén a négy évre választott szultán áll, mintegy 7000 korall szigetből és szíkből áll, területe mindössze 298 négyzetkilométer, tehát Budapest területének alig kétharmada. Lakóinak száma 93 000 fő, foglalkozásuk halászat és kókuszpálma termesztés. A szigetek gazdasági jelentősége elenyésző. A Malacrt-tecgetika stratégiai helyzete. Húsz évvel Potsdam után körülbelül háromszáz lépésnyire van egymástól a potsdami királyi park két palotája. Az egyikben, a Sanssouci kastélyban valaha I. Frigyes álmodozott fegyvereseinek hódító útjairól — ezt a kastélyt szívesen nevezik a porosz militarizmus születési helyének. A másik kastély szerényebb építmény, a Cecilienhof azonban éppen a porosz militarizmus bukásának a színhelye. Ebben a kastélyban írták alá éppen húsz esztendeje, 1945. augusztus 2-án a híres potsdami egyezményt a Szovjetunió, Anglia és az USA kormányfői. Húsz esztendeje, hogy a teremben — még ma ie ugyanott állnak a székek, asztalok, képek, ahol húsz esztendővel ezelőtt — megpecsételték a híres megállapodást: „A német militarizmust és nácizmust gyökerestől kiirtják és a szövetségesek most és a jövőben egymással egyetértve fogják az egyéb szükséges intézkedéseket foganatosítani, hogy Németország soha többé ne veszélyeztesse szomszédait, vagy a világbeliét.” A Cecilienhof nagytermében aláírott potsdami szerződést megcsúfolták és sárba tiporták a nyugati hatalmak. Igaz ugyan, hogy Potsdam fürdjén, a cecuienhofi kastély körül is olyan német állam él, amely őrzi és továbbfejleszti a potsdami gondolatot: a Német Demokratikus Köztársaság népe és kormánya hiánytalanul megvalósította mindazt, amiért szovjet, amerikai és angol katonák milliói haltak a második világháború napjaiban — az NDK-ban megsemmisítették a militarizmus és a fasizmus minden maradványát. Ám Németország másik felében éppen ellenkező irányú a fejlődés. Aligha véletlen, hogy éppen a potsdami szerződés huszadik évfordulójának napjaiban jelent meg a demokratikus Berlinben egy vaskos kötet, a „Braunbuch", azaz a Német Szövetségi Köztársaságban, magas állásban tevékenykedő háborús bűnösök csaknem teljes névjegyzéke. Ha a magyar olvasó, aki hozzászokott a vén Révai lexikon aranynyomású gerincén olvasni a szokásos betűrövidítéseket, azt, hogy az első kötet A-Arany, a tizenkettedik pedig Kontúr-Lovas címszóig tartalmazza a lexikális tudnivalókat, meghökkentőn olvassa ennek a szörnyű névjegyzéknek a címét: „SS- gyilkosok A-tól (Auerswald) Z-ig (Zirping)." Ez a megdöbbentő könyv szinte minden olvasójának a szívébe haragot és megdöbbenést ültet a potsdami szerződés huszadik évfordulóján. Hiszen az angolok és amerikaiak, akik megígérték, hogy „gyökerestől kiirtják a német militarizmust”, ma már hozzásegítették az NSZK-t ahhoz, hogy a Bundeswehr több mint 400 000 katonával fenyegesse szomszédait és a világbékét. Hiába ígérték meg Potsdamban, hogy gyökerestől kiirtják a nácizmust, hiszen például a bonni kormány egyik tagja, Hans Christian Seebohm szinte naponta uszít a legvadabb náci hangon Csehszlovákia ellen, Walter Wegener államtitkár a volt Gestapo tisztviselő ma az egyik revansista szervezet vezetője és a nyugati szövetségesek nagyobb dicsőségére Heinz Trettner, a guernicai gyilkos, Rotterdam elpusztítója, a firenzei szabadságharcosok gyilkosa ma a Bundeswehr egyik vezetője lehet és Johann Adolf von Kielmansegg, Hitler egyik kitüntetett tisztje, ma NATO-csapatok fölött parancsnokol. A potsdami évforduló figyelmeztető: éberségre és a náci fasizmus, a német militarizmus minden marad- ’ ványa ellen szilárd harcra hívja a béke és az emberi haladás híveit szerte világban. Figyelmeztető: a szerződéseket nem elég aláírni, azoknak teljesítésén szüntelenül őrködni kell. G. M. TIMES: „Az idegen hódító..." Johnson elnök az utolsó pillanatban megrövidítette jóelőre beharangozott beszédét, de az is, ami bennmaradt a szónoklatban, éppen elegendő, hogy a világ közvéleményének mélységes felháborodását váltsa ki. Az elnöki „érvelésből” világosan kiderül: a délkelete ázsiai amerikai politika teljesen csődbe jutott, de a Fehér Ház egyre távolabb jut attól, hogy ebből a megfelelő következtetéseket levonja. Milyen tételeket hangoztatott Johnson? A lényeg: 125 ezer főre emelik a délkeletázsiai amerikai betolakodók számát, behívnak havonta 35 ezer újoncot és jelentősen megnövelik a katonai költségvetést. Erre a programra az elsők között így reagált a baloldalisággal egyáltalán nem vádolható londoni Times kommentátora: „Ezek után aligha lehet már bebizonyítani, hogy Vietnamban az Egyesült Államok nem az idegen hódító rendkívül népszerűtlen szerepét vállalta. A Vietkong viszont a nemzeti felszabadító erők képviselője, bizonyos, hogy ez csak Washington újabb tekintélyveszteségével járhat." Londonban egyébként néhány nappal ezelőtt személyesen is tapasztaltam, hogy az egyik magasrangú angol katonai vezetőszemélyiségnek mi a véleménye a délkelet-ázsiai amerikai agresszióról. Szűkszavú modorában így jellemezte az ügyet: „Műveletlen és hozzá nem értő emberek handabandázásáról van szó". Jellemző továbbá, hogy még az Egyesült Államok hivatalos köreiben ugyancsak azzal számolnak, hogy a „Johnsoft-vonal" világviszonylatban erős ellenzésre talál. Az Amerikai Államok Szervezetének rendkívüli konferenciáját, amelyet hosszú idő óta halogatnak, most ismét elhalasztották. Indokolt a vélemény: ez a döntés is azért látott napvilágot, mert el akarják kerülni a várható Amerika-ellenes szemrehányások özönét. Mindezek után ugyan minek nevezhető az a tény, hogy Johnson már maga is hivatalosan háborúnak minősítette az Egyesült Államok beavatkozását, és hogy ezt a háborút 5—6 évig is kész viselni? Az elnök közölte: Az Egyesült Államok új ENSZ-megbízottja a Világszervezet közreműködését kéri „az agresszió elhárításához Vietnamban”. Majd Johnson arról beszélt, hogy az Egyesült Államok „kész a csatamezőről a tárgyalóasztalhoz vonulni". Világos, hogy a „békeszólamok" csak a félrevezetés átlátszó kísérletét jelentik. Az elnöki szónoklat előestéjén, persze megszólaltak a leggátlástalanabb háborús uszítók, olyan nyugdíjas amerikai tábornokok, akik részt vettek a koreai agresszióban. Az egyik, Almond generális kijelentette: „Atombombákat is be kell vetni, ha erre szükség van." Két másik tábornok sürgette, hogy az amerikai légierő bombázza Hanoit. Más amerikai államférfiak viszont tiltakoztak a konfliktus kiterjesztése ellen, így az amerikai államok kormányzóinak értekezletén Hatfield oregoni kormányzó kijelentette: „Az elnök esetleg világháborúba viszi az országot, anélkül, hogy döntéseit tanácsadóinak szűk körén kívül bárki mással megvitatta volna.” Ugyancsak kétségbe vonta az erőpolitika helyességét Walter Lippmann, aki rámutatott: „Az Egyesült Államok a világ csendőrének szerepében tetszeleg, s ez az egyik oka annak, hogy mind mélyebben belebonyolódik a vietnami válságba. Ez az elképzelés az önbecsapás veszélyes formája. Az Egyesült Államok képtelen a világ megrendszabályozására és rendkívül veszélyes annak elhitetése és kipróbálása, hogy a világ csendőrei lehetünk." Az események amerikai kísérőzenéjéhez tartozik, hogy Washingtonban úgy tesznek, mintha megnőtt volna az érdeklődés a Fehér Ház részéről a leszerelés némely részlete iránt. Szó sincs azonban konstruktív szándékról, ez a sajtókampány is csak része annak a próbálkozásnak, hogy a rendkívül veszélyes délkeletázsiai agresszióról eltereljük a figyelmet. Johnson politikája tulajdonképpen hibák és bűnök egybeformálódását jelenti. Óriási politikai hiba, ha az elnök úgy véli, hogy újabb katonai erőfeszítésekkel megoldható az Egyesült Államok szájíze szerint a délkelet-ázsiai helyzet. Ugyanakkor nem veszi figyelembe a Szovjetunió és a többi szocialista ország ismételt kijelentését, hogy minden segítséget megad a vietnami szabadságharcosoknak. Ezzel párhuzamosan nagy történelmi bűn, hogy Johnson és környezete mérhetetlen szenvedéseket zúdít a vietnami népre, de saját népére is. A tendencia pedig újabb, az eddiginél is súlyosabb tragédiát készít elő. S. E. • Vasárnap, 1965. augusztus . A gyűlölet nemessége „Hideg racionalizmus mindent tudomásul vevő közöny, elidegenedés — hol vannak a szenvedélyes, poklokat gyújtó, vagy mennyeket idéző érzések? Élhetünk-e úgy, hogy bezárkózunk hazánk határai mögé, s bármi történik, azzal intézzük el: messze van!? Tüntetvén magyar volt, mégis az olasz szabadságharc hőse lett. Lukács tábornok, Zalka Máté neve legendák szülője, a spanyol szabadságharc máig fénylő csillaga. Nagy baj lenne, ha ti kevesebbel beérnétek, ha úgy gondolkoznátok, amibenneteket személy szerint nem érint, ahhoz már nincs közötök, az már messze van.” Veteránok és KISZ fiatalok találkozóján hangzott el a fentebbi idézet. Voltak, akik tisztelettel hallgatták, s akadtak, akik alig figyeltek oda. Sok dologról esett szó ezen a találkozón, s a beszélgető csoportok egyikében furcsa szókapcsolat ragadta meg a figyelmemet: a gyűlölet nemessége. Nemes gyűlölet ? Lehet-e a gyűlölet nemes, felemelő, vagy csak alantas, az ökölrázók szitkozódásává fajuló? Igen, van nemes gyűlölet — így hangzott a válasz, s érvek légiója sorakozott fel. Gyűlölni, ami embertelen, ami megalázó, ami gát, kerékkötő a történelemben, s máris a napi politika eseményeit említették most már nemcsak az öregek, hanem a fiatalok. „Én jelentkeztem Vietnamba önkéntesnek” — mondta az egyik fiú, s hozzátette —■ „de sajnos, akárcsak másokét, az én jelentkezésem sem fogadták el.” Itt horgonyt vetett a vita, kisebb és nagyobb hullámokon túljutott hajója, egymást követték a kérdések, a feleletek. Az addig csak jelenlévő, de passzív kisebbség is figyelni kezdett, s ahogy nőtt a szavak és mondatok érzelmi telítettsége, úgy szűkült a kör, mi az, ami messze van, amihez nincs közünk, s mi az, ami bár kilométerekben távol, de „lélekben egyre közelebb” van hozzánk. Igen, van békés egymás mellett élés, de gyűlöletes és visszataszító az a csendőr szerep, amelyet az Egyesült Államok betölt a kis országok felett. Dominika — mondta valaki, s emlékeztető szavak nélkül is tengerészgyalogosok, fegyverropogás, halottak, sebesültek képét, hangját idézte a képzelet. Vietnam — mondták —, s lángoló falvak, orvtámadó repülőgépek, irtóhadjárat az ország igazi gazdái, a vietnami nép ellen, s mindez a szabadság, a béke megvédése nevében! Négergyilkosságok, húszmillió, alapvető jogaiért küzdő néger, s az elnök szavai a »nagy társadalomról", a napokig tartó éles, szenvedélyes viták az amerikai egyetemeken, ahol elítélik kormányuk politikáját, s a honatyák döntése, újabb dollármiliók. Újabb katonák Vietnamba. Ez is az is Amerika. A vita most már megtisztult az általánosságoktól, higgadt, mégis, az igazság biztos tudatának szenvedélyétőlfűtötté lett. Érdemes lenne felsorolni, mi mindenről beszéltek. Harmincnál alig több ember, s mégse, az őszinte szó korkülönbségeiket eltüntetve nemes emberi érzések sokaságát csillantotta fel. Közömbösek lennének, csak a hideg számítás vezetné szavainkat, tetteinket? Igen, vannak ilyen emberek, de a többség nyugtalanul hallgatja a rádióban, a TV-ben, s az apró gondok közepette sem feledkezik el arról, hogy országunk rész a világból, s a történelem nagy eseményei — bárhol is következzenek be — minket is érintenek. Tudják ezt az emberek, de hiba lenne, mégpedig jóvátehetetlen, ha a béke megőrzését összekevernénk a minden áron való megbékéléssel, ha a szovjet—amerikai közös űrkutatási program feledtetné, hogy Genfben, a tizenhét hatalmi leszerelési értekezleten még a legalapvetőbb kérdésekben sem jutottak előbbre, ha a kölcsönös előnyökön alapuló kereskedelmet nem választanánk el a fellazítást szolgáló propaganda tevékenységtől... Igen, keressük azt, telve jószándékkal, ami a függetlenség tiszteletben tartása mellett országhatároktól nem akadályoztatva, összeköti a népeket, s erősítjük e szálakat. A népek, s a maguk formálta történelem nem szavak, tettek alapján ítélkeznek. És itt jutunk el veteránok és fiatalok találkozójának első hallásra furcsának tűnő szókapcsolatához, a gyűlölet nemességéhez. Húsz esztendő alatt hazánkban megtanultuk, mi az emberi méltóság, s bárhol is legyen a világon, ma már gyűlöletes a szemünkben az, ami embertelen. Gyűlöleteskell, hogy legyen a kenetteljes szólam, s az Észak-Vietnam falvait lángbaborító repülőgépek harsány ellentéte; gyűlöletes a zsandárság, a kis népek letiprása, az amerikai fegyverek és katonák megjelenése ott, ahol egy nép végre maga akarja megszabni sorsát; de gyűlöletünk nem szitoközön, nem ökölrázás, nem gyengeségüket nagyhangúsággal pótolók melldöngetése. Gyűlöletünk nemes, mert az embert szolgálja, s mert tettekre kell, hogy ösztönözzön az embertelen ellen; gyűlöletünk nemes, mert azoknak szól, akik a legdrágábbat, a békét és a szabadságot vennék el; gyűlöletünk nemes, mert az igaz ügyet szolgálja az igazságtalannal szemben, s mert igazolta és igazolni fogja a történelem! Mészáros Ottó Már 140,— Ft befizetése után HAZAVIHETI a PORSZÍVÓT OTP hitelakcióban 6 és 9 havi részletfizetésre. Ára: 1400,— Ft 1 95