Fejér Megyei Hírlap, 1965. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-01 / 180. szám

Vasárnap, 1965. augusztus 1. „Néked a szem ne ártson V — fin pedig magát feljelen­tem'. — Ezért a semmiségért, hi­szen mindig így szoktuk csi­­nálni! Valóban, mindig így csinál­ják. Még mindig így. Most, amikor ezt a detektívregény­­nek beillő bravúros nyomozás történetét írom, arcok és han­gok keverednek bennem. Si­pító öreg szülők, dohogó vén emberek szavai. Magam előtt látom a kis Fehér Jóska ar­cát, amint titkolni igyekszik fájdalmát. Akkor már harma­dik napja sántított. A gyere­kek nevetve csúfolták a szü­netekben. Ült csak a helyén. Piszkos ronggyal bekötött lá­bát szégyell­ősen húzta maga alá. Riadtan vallotta be, hogy vasvillába lépett és kovászos hagymával kötöttek be otthon. Két napig szédült, most már jobban van. A következő órá­ra már nem mentem be. El­vittem az orvoshoz. Az utolsó percben érkeztünk. Az injek­ció megmentette. Délután már a földes, zsú­folt, szűk konyhában ültem náluk. A sarokban szól a rá­dió, a villanykályhán fő a va­csora. Úgy látszik, a tárgyi bi­zonyítékok teljes alibit iga­zolnak. A bűbájos Julis néni — Hány osztályt jártak? A férfi négy osztályt, az asszony hatot vall be. Az öreg dajkát kérdezem. Az aj­tón a házszentelés fehér kré­tarajza, a belső szobából pe­dig hatalmas szentkép néz rám. A beszélgetés nehezen indul. Ellenségesen. A mamát faggatom először. — Bizonyára tud mondani néhány babonát? — Nem emlékszem én már, Julis néni tudott. Olyan bűbá­jos asszony volt Meghalt négy éve. Mindig féltünk tő­le. Egy hétig haldoklott A paip nem tudott bemenni hoz­zá. Amikor meglátta, vissza­hőkölt. Leszegett fejjel hagyta el a házat Azt mondta, hogy maga az ördög. Az is volt. Éj­szakánként a lányát hívta. Olykor eszelősen sírt ordított: Add ide a kezed lányom,, csak a kezed add ide! Nem mertek bemenni hozzá. A szomszédok egy kötőt adtak be neki kéz helyett, hogy azt szorítsa, azt verje meg ördögi erejével. Amíg élt, hozzájárt az egész falu. — Maga is? — Hát én is. Egyszer meg­lestem éjjel. Táncolt a gané­­rakáson, fehér lepelben. A de­rekára gatyamadzaggal fejé volt kötve, abból a gatyamad­zagból fejte a tejet. Sohasem merészkedtem többé a kerítés­hez. Bizony így igaz, hiszen egy tehene volt, aztán mégis húsz liter tejet vitt a csarnok­ba. — A gyereket látta már az orvos? — Nemigen. Amíg kieső volt, én imádkoztam rá. Meg­gyógyult. — Milyen betegségben volt? — Meg volt verve szemmel. — Honnan tudta? — Hát, hogy nagyon sírt, meg, hogy kimutatta a Próba. Kilenc evőkanál vízbe kilenc szénparazsat hánytam. Meg­mosdattam benne, azután az ajtósarokra öntöztem. Ha több volt, meg volt verve. Három miatyánkot imádkoztam rá és így végeztem: „Néked a go­nosz szem ne ártson!” A beszélgetés megszakadt. Úgy tűnik, nem is folyat­ja tovább. Az édesanyja azonban mintegy mentegetőz­ve közbeszól. — Mindig beteges gyerek volt ez az én fiam. Tudja, volt ebben a gyerekben kisko­rában macskaszőr is. Juli né­ni mondta. Igaz-e, dajkám? Az öregasszony rábólint. A férfi csöndesen szól közbe, mintha szégyellné: — De aztán meggyógyult. A mestergerenda alatt kellett a teknőben langyos vízben hu­zigálni a kicsit. Bizony dőlt belőle a macskaszőr. Azt mondják azért, mert a felesé­gem, amikor még állapotos volt, belerúgott a macskába. — És elhitték? —­­ mondta. Gyógyította ő már az apámat is. Tudja az ekecsúszó levágta a neveden ujját. Nem akart vele orvos­hoz menni, hát az öreg asz­­szonytól kért orvosságot. Tel­jesen begyulladt a keze. Vé­gül mégis elment az orvoshoz. Az meg le akarta vágni az ujját. Nagyon makacs ember volt az apám. Nem engedte. El is vitte a betegség. Azt mondták, vérmérgezés. „Akad, aki még ma is csinálja“ Folytatná, de csapódik a kapu. Ismerősük érkezik. Nem szeretném, ha másról beszél­getnének tovább. Rátörök a fiatalasszonyra egyenesen a kérdéssel. — Maga hisz a babonák­ban? — Sohasem hittem azokban. Sem én, sem az uram. Pedig a kislányom, mikor szájpe­nészt kapott, azt ajánlották, hogy kilenc parányi rongyba­bát csináljak, azzal kerítsem körül a száját és a babákat a kérész tű­ton, ahol a csűr he jön fel, dobjam el. — Megcsinálta? — Elvittem a gyereket az orvoshoz. Az gyógyította meg! Akad aki még ma is csi­nálja, de én mondom csak szükségből. Mi lesz a gyerekből ? Elhallgat. Újra a szülőkhöz fordulok. — Minek szánják a gyere­ket? — Ipari tanulónak, gondol­tuk. Nagy érzéke van a mo­torokhoz. Állandóan a motor­kerékpár körül ólálkodik. Persze, motor is van. Nyil­ván. Ez már mit sem változ­tat a dolgon. — Köszönjük, amit a gyere­­kért tett. Köszönésfélét morgok és azon tűnődöm, vajon most kit jelentsek fel? Még nem érek a kapuhoz, amikor az Öreg­asszony gyanakvó arccal utá­nam szól: — Ha meg nem sértem, mi­ért jegyezte fel ezeket a ba­­bonaságokat? Csak nem lesz belőle bajunk, mert abból már volt elég! A szülői felelősséget jöttem számon kérni és az emberi tudatlanság hiszékenység még ma is gyakorolt sorvasztó tör­vényeivel találkoztam. Az ér­telem azonban teljes világos­ságot áhít. Polner Zoltán Fejér medrei Hírfán Jó eredmények, hasznos javaslatok is kell hozzá, pontosabban kel­lene. Kevés a hegesztő-dina­mó, összesen 16 van a három brigádnak. Igazán jól akkor lehetne dolgozni, ha minden két emberre jutna egy — pa­naszolja Magyar János brigád­­vezető, de a többi hozzászóló is. — Nincsen elektróda-fogó, kontakt fogóval pedig nincs minőségi munka... — A hegesztő pajzs tele van lyukakkal... — Nincs megfelelő kézi szer­számunk. A hozzászólások többsége a szerszámhiány pótlását sürget­te. Ez valóban jelentős prob­léma, a vállalat vezetői tud­ják ezt, s a lehetőségekhez mérten próbálnak i® megol­dást találni, azonban egyes szerszámok beszerzése orszá­gos gond. Van viszont olyan is, amelyet egy kis eréllyel, már meg lehetett volna sze­rezni — mondta figyelmezte­tően Bodnár János. — A külső szerelésnél sok­szor előfordul, hogy nem tud­juk, mit kell elvégeznünk és hány ember szükséges hozzá. Ugyancsak előfordul, hogy a gép még itt bent van az üzem­ben, az emberek meg valahol kint várják. Ezentúl a lét­számnak megfelelően kellene elosztani a gépeket, s meg kel­lene alakítani a külső szerelő­­csoportot. Addig is ésszerűbb lenne, ha maguk a brigádve­zetők mennének ki a munka­helyre — javasolta Emperger János és Kozma Sándor bri­gádvezető —, megállapítani, hány ember milyen anyag és szerszám szükséges a munka elvégzéséhez. Így a feleslege­sen elutazgatott munkaidőket megtakaríthatnánk. A hasznos és minél előbbi megvalósításra váró javasla­tok több oldalt tesznek ki a tanácskozás jegyzőkönyvében. Segítik az üzem munkáját, és hozzájárulnak a vállalat előtt álló feladatok jobb megoldá­sához is.­­ Harmincnyolc létesít­ményt és kétszázhét lakást kell a harmadik negyedévben átadni a vállalatnak. Segéd- , üzemeink munkája elengedhe­tetlen feltétele a terv teljesí­tésének. Ezt az erőpróbát csak úgy tudják kiállni, ha az első félévhez hasonlóan, vagy még jobban dolgoznak — mondta Bor János. A termelési tanácskozáson hallottak alapján arra lehet következtetni, hogy a dolgo­zók tudják ezt, s ők maguk próbálják megkeresni azt az utat, amelyen haladniuk kell ahhoz, hogy éves tervüket ma­radéktalanul teljesíthessék. Tervteljesítés : 114,9 százalék Termelékenység: 103,9 százalék Ezek a számadatok a­z ÉM Fejér megyei Építőipari Vál­lalat 4-es sz. főépítésvezetősé­gének első félévi eredményeit tükrözik. Meiszter Ferenc fő­­építésvezető a lakatos üzem­ben, a közelmúltban megtar­tott termelési értekezleten az elért eredmények ismertetése után hozzáfűzte: " Tervteljesítésünkkel meg lehetünk elégedve. A műszaki konferencián építésvezetősé­günk ugyan nem részesült di­cséretben, azonban­ munkánk­kal kapcsolatban elmarasztaló véleményt sem hallottunk. Eredményeik nyugtázásán kívül a második félév tenni­valóit vitatták meg, azt, ho­gyan lehet kijavítani a még­­ meglévő hibákat és maradék­talanul teljesíteni éves ter­vüket . A lakatosmunka az épü­let dísze. De igazi dísze csak akkor lesz, ha a minőségen is javítani tudnak. — emelte ki egyik legfontosabb jövő fela­datként Bodnár János, a vál­lalat gépészeti osztályának ve­zetője. — A jó minőségű munka nemcsak rajtunk múlik, eszköz az ebéd is jobb ízű... Hatalmas porfelhőt fúj a ZIL gépkocsi, amikor megáll az iroda előtt. A szénnel megrakott kocsi fülkéjéből előkerül a gépkocsivezető és elindul, hogy igazoltassa a menetlevelét. Már végzett, amikor megáll és kérdően néz társára. — Hát ez milyen épület? — mutat a régi lakókocsi mögött álló új falak felé. — Ez az új étkező- és für­dőhelyiség. Méhes Lajos gépkocsivezető, aki valamikor az AKÖV vas­úti szállítási részlegnél volt rakodó, nem akar hinni a sze­mének. Az akkori összezsú­folt fürdő helyett most bor­­szerű étkezde, öltöző és zu­hanyzó várja a gépkocsiveze­tőket és a rakodókat Kapu­vári Tibor részlegvezető öröm­­mel kalauzol az új épületben, s maga is örül annak, hogy a rakodómunkások végre jó körülmények között ülhetnek le elfogyasztani az ebédet, s lemosni a nap folyamán rá­juk tapadt port.­­ Az elmúlt év októberé­ben kezdte meg a Tatarozó­, Építő és Szerelő Vállalat en­nek a korszerű létesítmény­nek az építését, ami közel egymillió forintba került. Ré­gi gomb volt a rakodási dol­gozók tisztálkodása, hiszen úgyszólván semmilyen szoci­ális létesítménnyel nem ren­delkeztünk. Most lehetőség nyílt arra, hogy az öltözőben elhelyezett 240 szekrényben minden dolgozó kényelmesen elhelyezhesse a ruháját. Közben belépünk a fürdőbe. Ragyogó tisztaság mindenütt, a szem azonban hamar ész­reveszi, hogy egy kis hiba történt a tervezésnél, öt csa­pot helyeztek el a helyiség­ben, s mindössze hat zuha­nyozót, holott a dolgozók többsége tetőtől talpig kény­telen megmosakodni, hiszen az egésznapos poros helyen töltött munka így kívánja meg. Mint mondják, ragasz­kodni kellett az eredeti el­képzelésekhez, mert típusterv szerint készült az épület. A hófehér falú étkezőhe­lyiségben már készítik az ét­hordókat, hogy elinduljanak az ebédért. Mindennap gép­kocsin hozzák ide, s pár per­ces melegítés után tálalhatják a dolgozóknak.­­ Sajnos még nem minden dolgozónk használja ki az új lehetőséget, sokan most is a régi módszer szerint az épü­let küszöbén ülve fogyasztják el az alkalmi ebédet — mondja a szakácsnő. — Re­méljük, idővel ők is megér­tik, hogy az új épület nekik készült, s ha egyszer már megvan, éljenek is a lehető­ségekkel. Bármennyire is szép az új szociális létesítmény, koránt­sem oldódott meg vele a ne­hézség A vidéki dolgozók még mindig a Koch László utcai nem egészen korszerű­nek nevezhető munkásszállá­son kénytelenek tölteni az éj­szakát. Éppen ezért úgy ter­vezik, hogy a közeljövőben a most elkészült épület fölé emeletet húznak, s lehetőség nyílik arra, hogy a munka­helyhez közel pihenhessenek a dolgozók. Már búcsúzom, amikor egy idős rakodó, Marton István igyekszik a fürdő felé. — Jobban esik az ebéd is, ha meg tud tisztálkodni az ember egy kicsit előtte — mondja elégedetten. — Soká­ig kellett várni erre a percre, de örülünk neki, hogy kéré­sünk megértésre talált a vál­lalat vezetőinél. Igyekszünk megbecsülni ezt az új létesít­ményt. Egyre többen érkeznek a munkából, kezet mosnak, s leülnek a virággal díszített asztal mellé, hogy elfogyasz­­szák ebédjüket. Mindenkinek jut hely, csupán a különcök maradnak az ajtón kívül. Pe­dig rájuk is gondoltak, ami­kor hozzákezdtek az egymillió forintos költséggel épülő lé­tesítmény kivitelezéséhez. Bogdán Zoltán Vegye igénybe a Sárrétvidéke Fmsz 74. számú boltegységének szolgáltatásait (Székesfehérvár, Vágújhelyi u. 14.) — Növényvédőszerek — Különböző permetező és porozógépek — Háztartási gépek (mosógép, porszívó stb.) VALAMENNYI GÉPTÍPUSBÓL KÖLCSÖNZŐ SZOLGÁLAT ! Megközelíthető: 2-es és 24-es autóbusszal. 4554 3 Beköltöztek a lakók a Május 1 téri második toronyházba. Az árvízkárosultakért Nagysikerű Anna-bált ren­deztek július 24-én az adonyi tömegszervezetek. Az előkészí­tésből részt kért a községi ta­nács a szakmaközi bizottság, a KISZ, Nőtanács és a Vörös­kereszt helyi szervezete is. Va­lamennyiük jó munkáját di­cséri a bál 1182 forintos tiszta bevétele, amelyet az árvízká­rosultak megsegítésére ajánlot­tak fel, s befizettek a 10 200- as csekkszámlára. A rendezők és a zenekar társadalmi munkában műkö­dött közre. A Szalki szigeten A dunaújvárosiaknak ked­velt kirándulóhelye a Szalki sziget. Kellemes a környezet, sok a fa, bokor, virág. Ez év tavaszán is virágba borult a hajóállomás környéke. Jöttek a kirándulóhajók. Nagy volt a forgalom a komp­átkelésnél is. Egyszerre aztán vége lett mindennek. Beköszöntött a hosszan tartó árvíz. Megszűnt a hajóközlekedés, iszapos víz borította el a parkokat. Nem járt a komp hosszú hetekig. A halászcsárda is vízbe ke­rült. Ablak­magasságon felül ért a víz. A halak ki- és be­úsztak a konyhába. Az ár el­vonulása után pedig a szú­nyogok vették birtokba a szi­getet. A napokban repülőkről nagymennyiségű DDT port szórtak le, végeszakadt a szi­geten a szúnyogok uralmá­nak. A víz is visszavonult. A mélyebb részeken még találni belőle. Az élet kezd visszatér­ni a szigetre. Újra járnak a hajók, közlekedik a komp. A múlt vasárnap sok kiránduló kereste fel újra a halászcsár­dát. Ismét pihenő- kiránduló­­helye lett a dunaújvárosiak­nak a Szalki sziget. Járnak már a farmotoros autóbuszok, hozzák — viszik a kiránduló­kat. S már csak a fák szürke oldalai jelzik, hogy meddig is emelkedett a 116 napig tartó árvíz. — Gubacsi — A házépítő kombináthoz felvételre keresünk VILLANYSZERELŐKET, VÍZ—GÁZ—FŰTÉS­SZERELŐKET, FESTŐ-MÁZOLÓKAT, BETANÍTOTT SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezés: ÉM. 43. sz. Állami Építőipari Vállalat Házépítő Kombinát, Budapest, III., Szentendrei út 101. 4478

Next