Fejér Megyei Hírlap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-01 / 204. szám
Kedd, 1970. szeptember 1. Úttörők az árvízkárosult iskolákért „Úttörők az árvízkárosultakért” elnevezésű mozgalom feladatainak rögzítésére, s az együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására került sor hétfőn délelőtt a MÉH tröszt vezérigazgatóságán. A két hónapra szóló megállapodás szerint a segélyakció célja a tönkrement iskolai felszerelések pótlása, kiegészítése, az árvízkárosult iskolák úttörőcsapatait ért károk enyhítése, s az arra rászoruló pajtások megsegítése. A mozgalomban részvevő úttörők hulladékgyűjtési akcióba kezdenek. Ugyanakkor felajánlják iskolai rendezvényeik bevételeit, s elküldik a különféle társadalmi munkájukért kapott pénzösszegeket is. HÍRLAP Faház, televízió, párna Levelek a Szamos vidékéről Nehéz volna szavakba foglalni, ki mit érzett, amikor elolvasta a Szamos vidékéről érkezett köszönő levelet. A meghatódottság könnyeitől fénylett azoknak szeme, akik az elsők között küldtek segítséget egy árvíz sújtotta családnak. A pénzküldeményhez egy szerény, ideiglenes kis otthont, egy faházat is mellékeltek a megyei élelmiszer kiskereskedelm- vállalat dolgozói. Bihari Lászlóné a köszönet mellett azt is hírül adta, hogy nemsokára utódnak ad életet. Férjével együtt nagyon boldogok, hogy az emberek összefogásából fedél került fejük fölé. ígéri, születendő gyermekének is elmeséli majd, milyen kilátástalannak látták sorsukat és a segítség láttán hogyan tért vissza életkedvük, bizakodásuk. A fehérgyarmati levelet megőrzik a vállalatnál és várják a hírt a gyermek születéséről. Zsarolyán községből szóban hozták el a köszönetet a megyei vendéglátóipari vállalat dolgozói. Herendi Lajos, a szakszervezeti bizottság titkára itt adta át a vállalat negyvenkét szocialista brigádja újabb ajándékát, egy Fortuna televíziót. — Akkora szeretettel fogadtak, szorítottak kezet a kis falu vezetői, pedagógusai, hogy szinte hihetetlen. Megmutatták az újjáépülő falujukat. Már minden új ház alapját lerakták — említi Herendi Lajos. A vendéglátóipari vállalat dolgozóiban hűséges barátokra találtak a zsarolyániak. Máskor is ellátogatnak majd hozzájuk, nemsokára útnak indítják az ajándékozott iskolai szemléltető eszközöket, később pedig a télapó csomagokat. A megyei példák sorából lehetne tovább idézni. A tabajdi termelőszövetkezet nőbizottsága Zsár Endréné vezetésével öt párnát küldött. Hasonlóan meghallgatásra talált a Hazafias Népfront megyei nőbizottságának felhívása Csákváron, Felcsúton. Pusztaszabolcsról a baromfi udvarok újjáélesztéséhez küldenek segítséget. Minden akció megértésről tanúskodik. Becsülendő, maradandó ez az emberi tulajdonság, az összefogás, a segítőkészség. Jóllehet, az említett példák eltörpülnek a termelőszövetkezetek, gazdaságok segítsége mellett, de ezekben a tollpárnákban, a televízióban is kifejeződik a jó szándék, az együttérzés. Németh Erzsébet „Tettenért“ Éjjel fél kettő volt, vagyis már augusztus 29-e. Csendes volt a város, nagy ritkán közlekedett csak egy gépkocsi. Az egyik megállt és behajtott a Horvát István utcába a Lenin u. 50 szám alatti ház elé. Rendszáma YC 32—51, talán mondani sem kell, hogy tejesautó volt. Ez most nemcsak azért érdekes, mert az éjszaka csendjében az aszfalton hangosan koppantak a kannák, hanem azért is, mert a környékről — s bizony máshonnan is — többször kaptunk panaszt. Olvasóink azt panaszolták, hogy a nagy zaj miatt nem tudnak pihenni, pedig reggel munkába kell menniük. Az egyik lakó, aki idős már és ha felébresztik, akkor nem jön újra álom a szemére. Meghallottam a zajt, nemcsak eszembe jutottak a panaszos levelek, de már-már levontam a következtetést is: a tejet szállító autó személyzete nem gondol arra, hogy éjszaka van, hogy mások pihennek, nagy dirrel-durral dobálja le a kannákat. Közelebb mentem — anélkül, hogy ők észrevették volna — onnan figyeltem a műveletet. A munkások óvatosan bántak a kannákkal, de a kb. 35 kilós edények mégis csak megkoccantak, nagy zajt csaptak a kövezeten. Három-négy percnyi szemlélődés után odamentem az autóhoz, s elmondtam, hogy zajos a műveletük. — Sajnos így van, p pedig tessék nézni mi nem azért csináljuk ezt, hogy valakinek kellemetlenséget okozzunk. Tudunk arról hogy a lakók panaszkodtak már, de hát mit tehetünk. Bizonyításként leemeltek egy kannát, éppen úgy, ahogy pár percig megfigyeltem, de amikor a flaszterra ért, nagyot csörrent. A rögtönzött bemutató után egyikük a következőt mondotta: —* Dobáltak meg már minket dióval is, ezzel is figyelmeztetni akartak a csendre. Mit csináljunk? Valamikor a ház belső udvarára rakták le a tejet, de hát az messze volt a bolt dolgozóinak. Rájuk is tekintettel kell lenni, többségük lány és asszony, s bizony nem könnyű ezeket az edényeket cipelni. Ezért született a döntés: itt rakodjunk. Mondták a nevüket is, őszintén szólva akkor valamiért nem vettem elő a jegyzetfüzetemet, két nevet azonban — remélem jól — megjegyeztem. Körmendi Lajos és Pál István csakúgy mint az a harmadik, akinek nevére nem emlékszem, a zajt, a lármát elismerték, de arról szóltak, hogy később nem jöhetnek, mert az egész várost el kell látni tejjel és az több gépkocsinak egész éjszakai munkája. — Mit lehetne tenni? — kérdeztem tőlük. Az autó másik oldalára mutattak, három-négy méterre a mostani rakodóhelytől. Odamutattak és elmondták, hogy az murvás rész, ha ott tehetnék le a tejeskannákat, valószínű nem ébrednének fel a környező házak lakói, mert ott nem lenne zörej. Azt már nem kérdeztem tőlük, hogy mi kellene ehhez, mert az előzmények alapján erre következtetni lehet. A Lenin u. 50. szám alatti ház lakóinak és a környék lakóinak panasza is megjárt már több fórumot, helyt adtunk ennek lapunk hasábjain is. Ha odafigyelt volna erre a két illetékes vállalat, akkor már a múltra lenne a panasz. Hamarább kellett volna intézkedni, de ebben az esetben alkalmazzuk úgy a közmondást, hogy amit nem tettek meg tegnap és tegnapelőtt, azt intézzék el legalább ma. B. B. Qlj- üdulavandajekttak ▼ Augusztus utolsó napjaiban felavatták a Vasutasok Jótékonysági Biztosító Egyesületének balatonfüredi üdülőjét. A 15 millió forintos létesítményben 105 vendéget tudnak egy turnusban vendégül látni. (MTI fotó — Kovács Sándor felv. — KSZ Az már egy kicsit régen volt, amikor a Cisztercitáknál négy gimnáziumot végzett, és cimboráival együtt szántott, vetett, mint a többi felsővárosi parasztfiú, akik arra születtek, hogy örökösei legyenek a kataszterinek, szorgalmas gyarapítói a jussnak. Ez a felsővárosi fiú, Tőke Ferenc, ma, a tekintélyes Vörösmarty Tsz — sorrendben a harmadik — elnöke. Okleveles technikus-mezőgazdász. Ami nem sikerült egykor csak félig, most beteljesedett, még akkor is, ha a gyermekkori álmokat fel kellett cserélni a birtokkal együtt Vörösmarty nevét hordozó közös gazdasággal. Egyesítvén erőiket tiszta és becsületes szándékkal, hogy újra tervezzék sajátos világukat. Igaz, elhiszem Tőke Ferencnek, hogy a régi álmok temetése nem a feledés hantjait erősíti, sokkal inkább napjaink küzdő emberének akaratát. A bölcső, a kerítés nosztalgiája nem „édes-bús” magyar bánat, mert megérti és szavak nélkül is megérteti: a múlt soha vissza nem hozható, akár egy kedves régi emlék, és különben is tőle egyre távolabb kedvezőbbnek látszik minden emberi sors. Lendülete, sodrása, életének értékesebb, mint gondolná. A Vörösmartyban egyesített felsővárosi holdakon például idén is megtermett 10 ezer ember évi kenyere, és annyi vetőmag, ami jövőre „meghozza” kétszer ennyi polgár mindennapiját. Megtermelik 17 ezer ember évi húsát, ha a hivatalos 55 kiló fogyasztási átlaggal számolunk. Garantálják 40 ezer ember, több, mint a fél Székesfehérvár lakosságának tojásszükségletét. Annyi réstlent, hogy elegendő alapanyag a megye lakosságának konfekciójához. Teljesítik a nyugatnémet vetőmagtermeltető cég borsóexportját. Minden gazdasági bevételi forrás felsorolása nélkül: tartják az egy tagra jutó átlagjövedelem szintjét. Röviden: ezt várják tőle. És ha azt akarja, hogy ne csalódjanak benne hajdani szántó-vető cimborái, akkor ténylegesen nagy szükség van az emberi szóra. Úgy, ahogyan mondta: mindenkivel meg kell találni a megfelelő „hangot”. Az idősebbek előbb megértik, míg a fiatalok hamarébb várnak szóismétlésre. Mert igaz, nem elegendő szinte semmi, a legkorszerűbb technika sem, ha „nemet” mondanak, ha oda sem figyelnek. Értem, hogy időnként álmatlan, ha néha keményebb, de egyébként lágy és csendes nyugalmat tükröző arcú. Talán néha gyakrabban is kellene ráncolni tekintetét, mert különben nem adhatja tízezreknek, ezreknek oda az asztalra azt, amit várnak a Vörösmarty tagságától. Azután pedig nemcsak enynyit akarnak nyújtani, hanem többet. Készen áll a terv. Megvalósíthatónak tekintik mindannyian! Lehet folytatni a marhahús-termelést. A negyedik ötéves tervükben így lesz, mert belátták: meg lehet tartani azt, ami eddig van, de holnap, holnapután már kevés lesz ahhoz, hogy tartani lehessen a jövedelmezőségi, a részesedési szintet, ami jelenleg 34 ezer 400 forintban érzékelhető. Jól sikerült a pecsenyekacsa-hizlalás, de Felsővárosban mindenki tudja, hogy lehetne jobban is „hápogni”. Sok még az elhullás, és az 1 millió 392 ezer 500 négyzetméter víztükör — a haltenyésztéssel, illetve áruhal-termeléssel együtt — a következő ötéves tervre akár 30 millió forintra hitelesíthető, a jelenlegi 14 millió forinttal szemben. Mert bizony, ha a közeli éveket ruházzuk fel programmal, rögvest kiderül az is, hogy a „nagyvizes réten” sincs még termelési plafon.És ha sikerül, akkor már most megérinti az embert annak a gondolata, hogy bizony mennyire szerény összeg a halastó egyegy négyzetméteréről származó 12 forint. De még mennyire nagyok a lehetőségek az istállókban, a földeken egyaránt. Lehetne még bőven „pofozni” a zöldségtermesztésen, de legfőképpen akkor, ha Fehérváron mindhárman, ha a Kossuth, a Szabad Élet Tsz egyformán igent mond. E Ezért a felelősség nagy emberi tartalma úgy kap Tőke Ferenc személyében garanciát, ha hiánytalanul valóra válnak terveik. És ha úgy lesz valóság, miként teljesítem a kívánságot: ha cikk lesz beszélgetésünkből, akkor mindenkiről szóljon. Őszintén megvallom: nem nagy kívánság, hiszen róla, és a szövetkezetről szólni — csakis így lehet. Peresztegi T. Ferenc - 3 . A KÖZPONTI BIZOTTSÁG irányelvei a párt X. kongresszusára a többi között megállapítják: „A tömegszervezetek és a tömegmozgalmak egyre inkább betöltik szerepüket, tevékenységi területükön kezdeményezéssel és nagy felelősséggel dolgoznak.” Az irányelvekben a tények tömör sűrítéseként áll ez a mondat, a mindennapok ugyanakkor a részletek gazdag tárházát is megnyitják. A részletek olykor azonban ellentmondóak. Mint azon a beszámoló taggyűlésen is, amelyen a pártvezetőség dicsérte ugyan a KISZ-eseket aktivitásukért, bátor kezdeményezéseikért, de el is marasztalta őket, mondván, „nem mindig támaszkodhatnak” az ifjakra. A megállapításból vita kerekedett. Voltak, akik azt is kétségbe vonták, amit a vezetőség beszámolója elismerően rögzített, mások viszont azt firtatták, mit jelent valójában a tömegszervezeteikre támaszkodás? Élvezetes és tanulságos vita volt. Élvezetes, már-már nyers őszinteségével, s tanulságos, mert kiderült belőle, hogy hol túl gyakorlatias, hol túl elvont a támaszkodás követelménye. A pártvezetőség — mondotta felszólalásában a többség derültségétől kisértve a KISZ-szervezet titkára — hol udvart takarítani küld bennünket, mert reggel látogatóba érkezik a felügyeletet gyakorló miniszterhelyettes, hol meg arra ösztökél, hogy vitatkozzunk külpolitikai kérdéseken. Nem vagyunk csodagyerekek — folytatta a titkár —, akik egyik pillanatban a gyűlésterembe rohangálnak a székekkel, meg a térítőkkel, a másikban meg udvartakarítástól szartosan vitatják a kambodzsai eseményeket. AZÉRT SZÓLTUNK ily’ részletességgel a beszámoló taggyűlések egyikén szerzett tapasztalatokról, mert rávilágítanak : a pártalapszervezetekben nem egységes a szemlélet a tömegszervezetek, tömegmozgalmaik szerepét, feladatait illetően, s mivel a szemlélet maga ellentmondásos, nem lehet más a gyakorlat sem. Hol „segédcsapatnak” tekintik a tömegszervezeteket, melyekre ráosztható bármilyen feladat, az udvartakarítástól a nőnapi ünnepség megrendezéséig, hol meg formális, tényleges tevékenységet alig végző valamiként fogják fel, s ítélik meg azokat. Talán éppen ez a szemléleti, gyakorlati bizonytalankodás az oka annak-, hogy a beszámoló taggyűléseken majd’ mindenütt sok szó esett a tömegszervezetekről, az ott dolgozó kommunisták eredményeiről és feladatairól. Ne kerüljük meg mi magunk sem a kérdést: miben és hogyan támaszkodjon a pártszervezet a tömegszervezetekre? A tömegszervezetek és tömegmozgalmak feladatait sajátos szerepkörük határozza meg. A szakszervezeti feladatokat nem láthatja el az ifjúsági szervezet, a nők problémáival aligha birkózna meg egymagában a Vöröskereszt, hiszen azoknak csak speciális részét vállalhatja magára, például az egészségügyi felvilágosítást. A sajátos szerepkör egyben arra is utal, hogy a párt — a tömegszervezetekben tevékenykedő kommunisták segítségével — a tömegszervezetek útján kapcsolódik a legszélesebb nyilvánossághoz, folytat szüntelen párbeszédet kis és nagy dolgokról, gondokról, tervekről, teendőkről. Ez a támaszkodás lényege, értelme, s felelet arra is, miben támaszkodjék a pártszervezet a tömegszervezetekre. Ugyanakkor választ ad a hogyanra is: a tömegszervezetekben tevékenykedő kommunisták útján. Az utóbbi években a munkahelyeken éppúgy, mint a településeiken megélénkült, sokrétűbbé vált a tömegszervezetek élete. Jó példa erre az, amit a különböző népfront-bizottságok nyújtottak a településfejlesztési tervek kidolgozásához, megvalósításához, s végrehajtásához adott segítséggel, vagy amit a szakszervezeti bizottságok, vállalati szakszervezeti tanácsok, műhelybizottságok tettek a legutóbbi két évben a dolgozók érdekvédelméért. A KEDVEZŐ LEHETŐSÉGEKKEL rosszul sáfárkodnak ott, ahol még ma is csupán másodrendű teendőket bíznak a tömegszervezetekre, ahol nem tisztelik öncélúságukat, nem igénylik kezdeményezéseiket. A tömegszervezeti munka — amint ezt az egyik taggyűlésen szellemesen megfogalmazták — nem a pártfeladatak egy részének „albérletbe adása”, hanem olyan sajátos, önálló tevékenységi terület, mely végső eredményeiben a párt feladatainak, s politikájának maradéktalan teljesítését, érvényesülését szolgálja. A tömegszervezetekben, tömegmozgalmakban, jelölésükhöz illően valóban tömegek tevékenykednek. Ha a munkahelyi, területi pártszervezetek nem csak támaszkodnak a tömegszervezetekre, hanem igénylik az ott összegyűlt tapasztalatokat, véleményeket is, ha nem csak a politikai munka eszközét látják azokban, hanem egyben emberformáló iskolákat is, akkor olyan kettős kapcsot hoznak létre, mely szorosan összefogja, s a közös érdekek, célok szolgálatába állítja kommunisták és pártonkívüliek szavait és cselekedeteit. M. O. k ongresszusra készülve Kettős kapocs