Fejér Megyei Hírlap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-01 / 204. szám

Kedd, 1970. szeptember 1. Úttörők az árvízkárosult iskolákért „Úttörők az árvízkárosultak­ért” elnevezésű mozgalom fela­datainak rögzítésére, s az együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására került sor hétfőn délelőtt a MÉH tröszt vezérigazgatóságán. A két hónapra szóló megálla­podás szerint a segélyakció cél­ja a tönkrement iskolai felsze­relések pótlása, kiegészítése, az árvízkárosult iskolák úttörő­­csapatait ért károk enyhítése, s az arra rászoruló pajtások megsegítése. A mozgalomban részvevő úttörők hulladékgyűj­tési akcióba kezdenek. Ugyan­akkor felajánlják iskolai ren­dezvényeik bevételeit, s elkül­dik a különféle társadalmi munkájukért kapott pénzössze­geket is. HÍRLAP Faház, televízió, párna Levelek a Szamos vidékéről Nehéz volna szavakba fog­lalni, ki mit érzett, amikor elolvasta a Szamos vidékéről érkezett köszönő levelet. A meghatódottság könnyeitől fénylett azoknak szeme, akik az elsők között küldtek se­gítséget egy árvíz sújtotta családnak. A pénzkülde­ményhez egy szerény, ideig­lenes kis otthont, egy fahá­zat is mellékeltek a megyei élelmiszer kiskereskedelm­-­ vállalat dolgozói. Bihari Lászlóné a köszönet mellett azt is hírül adta, hogy nem­sokára utódnak ad életet. Férjével együtt nagyon bol­dogok, hogy az emberek összefogásából fedél került fejük fölé. ígéri, születendő gyermekének is elmeséli majd, milyen kilátástalannak látták sorsukat és a segítség láttán hogyan tért vissza életkedvük, bizakodásuk. A fehérgyarmati levelet meg­őrzik a vállalatnál és­ várják a hírt a gyermek születésé­ről. Zsarolyán községből szó­ban hozták el a köszönetet a megyei vendéglátóipari vál­lalat dolgozói. Herendi La­jos, a szakszervezeti bizott­ság titkára itt adta át a vál­lalat negyvenkét szocialista brigádja újabb ajándékát, egy Fortuna televíziót. — Akkora szeretettel fo­gadtak, szorítottak kezet a kis falu vezetői, pedagógu­sai, hogy szinte hihetetlen. Megmutatták az újjáépülő falujukat. Már minden új ház alapját lerakták — em­líti Herendi Lajos. A vendéglátóipari vállalat dolgozóiban hűséges barátok­ra találtak a zsarolyániak. Máskor is ellátogatnak majd hozzájuk, nemsokára útnak indítják az ajándékozott is­kolai szemléltető eszközöket, később pedig a télapó cso­magokat. A megyei példák sorából lehetne tovább idézni. A ta­­bajdi termelőszövetkezet nő­bizottsága Zsár Endréné ve­zetésével öt párnát küldött. Hasonlóan meghallgatásra talált a Hazafias Népfront megyei nőbizottságának­­ fel­hívása Csákváron, Felcsúton. Pusztaszabolcsról a baromfi udvarok újjáélesztéséhez küldenek segítséget. Minden akció megértésről tanúskodik. Becsülendő, ma­radandó ez az emberi tulaj­donság, az összefogás, a se­gítőkészség. Jóllehet, az em­lített példák eltörpülnek a termelőszövetkezetek, gazda­ságok segítsége mellett, de ezekben a tollpárnákban, a televízióban is kifejeződik a jó szándék, az együttérzés. Németh Erzsébet „Tettenért“ Éjjel fél kettő volt, vagyis már augusztus 29-e. Csendes volt a város, nagy ritkán közlekedett csak egy gépko­csi. Az egyik megállt és be­hajtott a Horvát István ut­cába a Lenin u. 50 szám alat­ti ház elé. Rendszáma YC 32—51, ta­lán mondani sem kell, hogy tejesautó volt. Ez most nem­csak azért érdekes, mert az éjszaka csendjében az asz­falton hangosan koppantak a kannák, hanem azért is, mert a környékről — s bi­zony máshonnan is — több­ször kaptunk panaszt. Olva­sóink azt panaszolták, hogy a nagy zaj miatt nem tud­nak pihenni, pedig reggel munkába kell menniük. Az egyik lakó, aki idős már és ha felébresztik, akkor nem jön újra álom a szemére. Meghallottam a zajt, nem­csak eszembe jutottak a pa­naszos levelek, de már-már levontam a következtetést is: a tejet szállító autó személy­zete nem gondol arra, hogy éjszaka van, hogy mások pi­hennek, nagy dirrel-durral dobálja le a kannákat. Kö­zelebb mentem — anélkül, hogy ők észrevették volna — onnan figyeltem a művele­tet. A munkások óvatosan bántak a kannákkal, de a kb. 35 kilós edények mégis csak megkoccantak, nagy zajt csaptak a kövezeten. Három-négy percnyi szem­lélődés után odamentem az autóhoz, s elmondtam, hogy zajos a műveletük. — Sajnos így van, p pedig tessék nézni mi nem azért csináljuk ezt, hogy valaki­nek kellemetlenséget okoz­zunk. Tudunk arról hogy a lakók panaszkodtak már, de hát mit tehetünk. Bizonyításként leemeltek egy kannát, éppen úgy, ahogy pár percig megfigyel­tem, de amikor a flaszterra ért, nagyot csörrent. A rögtönzött bemutató után egyikük a következőt mondotta: —* Dobáltak meg már min­ket dióval is, ezzel is figyel­meztetni akartak a csendre. Mit csináljunk? Valamikor a ház belső udvarára rakták le a tejet, de hát az messze volt a bolt dolgozóinak. Rájuk is tekintettel kell lenni, több­ségük lány és asszony, s bi­zony nem könnyű ezeket az edényeket cipelni. Ezért szü­letett a döntés: itt rakod­junk. Mondták a nevüket is, őszintén szólva akkor vala­miért nem vettem elő a jegyzetfüzetemet, két nevet azonban — remélem jól — megjegyeztem. Körmendi Lajos és Pál István csakúgy mint az a harmadik, akinek nevére nem emlékszem, a zajt, a lármát elismerték, de arról szóltak, hogy később nem jöhetnek, mert az egész várost el kell látni tejjel és az több gépkocsinak egész éjszakai munkája. — Mit lehetne tenni? — kérdeztem tőlük. Az autó másik oldalára mutattak, három-négy mé­terre a mostani rakodóhely­től. Odamutattak és elmond­ták, hogy az murvás rész, ha ott tehetnék le a tejeskanná­kat, valószínű nem ébredné­nek fel a környező házak la­kói, mert ott nem lenne zö­rej. Azt már nem kérdeztem tőlük, hogy mi kellene eh­hez, mert az előzmények­­ alapján erre következtetni­­ lehet. A Lenin u. 50. szám alatti ház lakóinak és a kör­nyék lakóinak panasza is megjárt már több fórumot, helyt adtunk ennek lapunk hasábjain is. Ha odafigyelt volna erre a két illetékes vállalat, akkor már a múltra lenne a panasz. Hamarább kellett volna intézkedni, de ebben az eset­ben alkalmazzuk úgy a köz­mondást, hogy amit nem tet­tek meg tegnap és tegnap­előtt, azt intézzék el legalább ma. B. B. Qlj- ü­dulavan­dajekttak ▼ Augusztus utolsó napjaiban felavatták a Vasutasok Jótékonysági Biztosító Egyesületének balatonfüredi üdülőjét. A 15 millió forintos létesítményben 105 vendéget tudnak egy tur­nusban vendégül látni. (MTI fotó — Kovács Sándor felv. — KSZ A­z már egy kicsit ré­­gen volt, amikor a Cisztercitáknál négy gim­náziumot végzett, és cimbo­ráival együtt szántott, ve­tett, mint a többi felsővá­rosi parasztfiú, akik arra születtek, hogy örökösei le­gyenek a kataszterinek, szorgalmas gyarapítói a jussnak. Ez a felsővárosi fiú, Tőke Ferenc, ma, a tekintélyes Vörösmarty Tsz — sorrend­ben a harmadik — elnöke. Okleveles technikus-mező­gazdász. Ami nem sikerült egykor csak félig, most be­teljesedett, még akkor is, ha­ a gyermekkori álmokat fel kellett cserélni a birtok­kal együtt Vörösmarty ne­vét hordozó közös gazda­sággal. Egyesítvén erőiket tiszta és becsületes szán­dékkal, hogy újra tervez­zék sajátos világukat. Igaz, elhiszem Tőke Ferencnek, hogy a régi álmok temetése nem a feledés hantjait erő­síti, sokkal inkább napja­ink küzdő emberének aka­ratát. A bölcső, a kerítés nosztalgiája nem „édes-bús” magyar bánat, mert meg­érti és szavak nélkül is megérteti: a múlt soha vissza nem hozható, akár egy kedves régi emlék, és különben is tőle egyre tá­volabb kedvezőbbnek lát­szik minden emberi sors. Lendülete, sodrása, életé­nek értékesebb, mint gon­dolná. A Vörösmarty­ban egyesített felsővárosi hol­dakon például idén is meg­termett 10 ezer ember évi kenyere, és annyi vetőmag, ami jövőre „meghozza” két­szer ennyi polgár minden­napiját. Megtermelik 17 ezer ember évi húsát, ha a hivatalos 55 kiló fogyasztá­si átlaggal számolunk. Ga­rantálják 40 ezer ember, több, mint a fél Székesfe­hérvár lakosságának tojás­szükségletét. Annyi rést­lent, hogy elegendő alap­anyag a megye lakosságá­nak konfekciójához. Telje­sítik a nyugatnémet vető­magtermeltető cég borsó­exportját. Minden gazdasá­gi bevételi forrás felsorolá­sa nélkül: tartják az egy tagra jutó átlagjövedelem szintjét. Röviden: ezt várják tőle. És ha azt akarja, hogy ne csalódjanak benne hajdani szántó-vető cimborái, akkor ténylegesen nagy szükség van az emberi szóra. Úgy, ahogyan mondta: minden­kivel meg kell találni a megfelelő „hangot”. Az idő­sebbek előbb megértik, míg a fiatalok hamarébb vár­nak szóismétlésre. Mert igaz, nem elegendő szinte semmi, a legkorszerűbb technika sem, ha „nemet” mondanak, ha oda sem fi­gyelnek. Értem, hogy időn­ként álmatlan, ha néha ke­ményebb, de egyébként lágy és csendes nyugalmat tükröző arcú. Talán néha gyakrabban is kellene rán­colni tekintetét, mert kü­lönben nem adhatja tízez­reknek, ezreknek oda az asztalra azt, amit várnak a Vörösmarty tagságától. Az­után pedig nemcsak eny­­nyit akarnak nyújtani, ha­nem többet. Készen áll a terv. Megvalósíthatónak te­kintik mindannyian! Lehet folytatni a marhahús-ter­melést. A negyedik ötéves tervükben így lesz, mert belátták: meg lehet tartani azt, ami eddig van, de hol­nap, holnapután már kevés lesz ahhoz, hogy tartani le­hessen a jövedelmezőségi, a részesedési szintet, ami je­lenleg 34 ezer 400 forintban érzékelhető. Jól sikerült a pecsenyekacsa-hizlalás, de Felsővárosban mindenki tudja, hogy lehetne jobban is „hápogni”. Sok még az elhullás, és az 1 millió 392 ezer 500 négyzetméter víz­tükör — a haltenyésztéssel, illetve áruhal-termeléssel együtt — a következő öt­éves tervre akár 30 millió forintra hitelesíthető, a je­lenlegi 14 millió forinttal szemben. Mert bizony, ha a­ közeli éveket ruházzuk fel programmal, rögvest kide­rül az is, hogy a „nagyvizes réten” sincs még termelési plafon.­­És ha sikerül, ak­kor már most megérinti az embert annak a gondolata, hogy bizony mennyire sze­rény összeg a halastó egy­­egy négyzetméteréről szár­mazó 12 forint. De még mennyire nagyok a lehető­ségek az istállókban, a föl­deken egyaránt. Lehetne még bőven „pofozni” a zöld­ségtermesztésen, de legfő­képpen akkor, ha Fehérvá­ron mindhárman, ha a Kos­suth, a Szabad Élet Tsz egy­formán igent mond. E Ezért a felelősség nagy emberi tartalma úgy kap Tőke Ferenc személyé­ben garanciát, ha hiányta­lanul valóra válnak terveik. És ha úgy lesz valóság, mi­ként teljesítem a kívánsá­got: ha cikk lesz beszélge­tésünkből, akkor mindenki­ről szóljon. Őszintén meg­vallom: nem nagy kívánság, hiszen róla, és a szövetke­zetről szólni — csakis így lehet. Peresztegi T. Ferenc - 3 . A KÖZPONTI BIZOTTSÁG irányelvei a párt X. kong­resszusára a többi között megállapítják: „A tömeg­szervezetek és a tömegmoz­­galmak egyre inkább betöl­tik szerepüket, tevékenysé­gi területükön kezdeménye­zéssel és nagy felelősséggel dolgoznak.” Az irányelvek­ben a tények tömör sűríté­seként áll ez a mondat, a mindennapok ugyanakkor a részletek gazdag tárházát is megnyitják. A részletek oly­kor azonban ellentmondóak. Mint azon a beszámoló tag­gyűlésen is, amelyen a párt­vezetőség dicsérte ugyan a KISZ-eseket aktivitásukért, bátor kezdeményezéseikért, de el is marasztalta őket, mondván, „nem mindig tá­maszkodhatnak” az ifjakra. A megállapításból vita kere­kedett. Voltak, akik azt is kétségbe vonták, amit a ve­zetőség beszámolója elisme­rően rögzített, mások viszont azt firtatták, mit jelent va­lójában a tömegszervezeteik­re támaszkodás? Élvezetes és tanulságos vi­ta volt. Élvezetes, már-már nyers őszinteségével, s tanul­ságos, mert kiderült belőle, hogy hol túl gyakorlatias, hol túl elvont a támaszkodás követelménye. A pártvezető­ség — mondotta felszólalásá­ban a többség derültségétől kisértve a KISZ-szervezet titkára — hol udvart takarí­tani küld bennünket, mert reggel látogatóba érkezik a felügyeletet gyakorló minisz­terhelyettes, hol meg arra ösztökél, hogy vitatkozzunk külpolitikai kérdéseken. Nem vagyunk csodagyerekek — folytatta a titkár —, akik egyik pillanatban a gyűlés­terembe rohangálnak a szé­kekkel, meg a térítőkkel, a másikban meg udvartakarí­tástól szartosan vitatják a kambodzsai eseményeket. AZÉRT SZÓLTUNK ily’ részletességgel a beszámoló taggyűlések egyikén szerzett tapasztalatokról, mert rávi­lágítanak : a pártalapszerve­­zetekben nem egységes a szemlélet a tömegszerveze­tek, tömegmozgalmaik szere­pét, feladatait illetően, s mi­vel a szemlélet maga ellent­mondásos, nem lehet más a gyakorlat sem. Hol „segéd­csapatnak” tekintik a tömeg­szervezeteket, melyekre rá­osztható bármilyen feladat, az udvartakarítástól a nőna­pi ünnepség megrendezéséig, hol meg formális, tényleges tevékenységet alig végző va­lamiként fogják fel, s ítélik meg azokat. Talán éppen ez a szemléleti, gyakorlati bi­zonytalankodás az oka an­nak-, hogy a beszámoló tag­gyűléseken majd’ mindenütt sok szó esett a tömegszerve­zetekről, az ott dolgozó kom­munisták eredményeiről és feladatairól. Ne kerüljük meg mi ma­gunk sem a kérdést: miben és hogyan támaszkodjon a pártszervezet a tömegszerve­­zetekre? A tömegszervezetek és tö­megmozgalmak feladatait sa­játos szerepkörük határozza meg. A szakszervezeti fel­adatokat nem láthatja el az ifjúsági szervezet, a nők problémáival aligha birkóz­na meg egymagában a Vö­röskereszt, hiszen azoknak csak speciális részét vállal­hatja magára, például az egészségügyi felvilágosítást. A sajátos szerepkör egyben arra is utal, hogy a párt —­ a tömegszervezetekben tevé­kenykedő kommunisták se­gítségével — a tömegszerve­zetek útján kapcsolódik a legszélesebb nyilvánossághoz, folytat szüntelen párbeszédet kis és nagy dolgokról, gon­dokról, tervekről, teendők­ről. Ez a támaszkodás lénye­ge, értelme, s felelet arra is, miben támaszkodjék a párt­­szervezet a tömegszerveze­­tekre. Ugyanakkor választ ad a hogyanra is: a tömeg­szervezetekben tevékenykedő kommunisták útján. Az utóbbi években a mun­kahelyeken éppúgy, mint a településeiken megélénkült, sokrétűbbé vált a tömegszer­vezetek élete. Jó példa erre az, amit a különböző nép­front-bizottságok nyújtottak a településfejlesztési tervek kidolgozásához, megvalósítá­sához, s végrehajtásához adott segítséggel, vagy amit a szakszervezeti bizottságok, vállalati szakszervezeti taná­csok, műhelybizottságok tet­tek a legutóbbi két évben a dolgozók érdekvédelméért. A KEDVEZŐ LEHETŐSÉ­GEKKEL rosszul sáfárkod­nak ott, ahol még ma is csu­pán másodrendű teendőket bíznak a tömegszervezetekre, ahol nem tisztelik öncélúsá­­gukat, nem igénylik kezde­ményezéseiket. A tömegszer­vezeti munka — amint ezt az egyik taggyűlésen szelle­mesen megfogalmazták —­ nem a pártfeladata­k egy ré­szének „albérletbe adása”, hanem olyan sajátos, önálló tevékenységi terület, mely végső eredményeiben a párt feladatainak, s politikájának maradéktalan teljesítését, ér­vényesülését szolgálja. A tö­megszervezetekben, tömeg­­mozgalmakban, jelölésükhöz illően valóban tömegek tevé­kenykednek. Ha a munkahe­lyi, területi pártszervezetek nem csak támaszkodnak a tömegszervezetekre, hanem igénylik az ott összegyűlt tapasztalatokat, véleménye­ket is, ha nem csak a politi­­kai munka eszközét látják azokban, hanem egyben em­berformáló iskolákat is, ak­kor olyan kettős kapcsot hoznak létre, mely szorosan összefogja, s a közös érde­kek, célok szolgálatába állít­ja kommunisták és párton­­kívüliek szavait és cseleke­deteit. M. O. k­ ongresszusra készülve Kettős kapocs

Next