Fejér Megyei Hírlap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-02 / 51. szám
---- ----------- A választások első napja Indiában Kis Csaba, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Kilenc államban és a központi kormány igazgatása alatt lévő néhány területen kezdődött meg hétfőn Indiában a választás. Az ország nagy területén a választók nagy száma — mintegy 200 millió szavazásra jogosult Személy járulhat az urnákhoz , és más nehézségek miatt, a szavazás 10 napon át tart, s a végeredményeket csak március 11-én teszik közzé. A szavazás tét államban két, illetve három napon át tart. A szavazatok számlálását azonban csak március 10-én kezdik meg, amikor, a sorrendben utolsó állam, Nyugat-Bengália lakosai is az urnák elé járulnak. Ez az utolsó szavazás egyébként még a választás első napján is bizonytalan volt: az államban kialakult rendkívüli feszültség, szélsőséges izgatás és sok esetben a fegyveres összecsapásig terjedő erőszakosságok miatt nevesek javasolták a bengábái választás elhalasztását. Ehhez azonban a központi választási bizottság egyelőre nem járult, hozzá. A szavazás kezdetekor az indiai főváros sajtóköreiben úgy látják, hogy Indira, Gandhi miniszterelnöknő pártjának, a Kongresszusnak van esélye a parlamenti többség megszerzésére az 322 tárai képviselőházban, a Lok-Szabhában. Az indiai Kommunista Párt, amely Kerala államban és néhány más körzetben együttműködik Indira Gandhi kongresszus pártjával, hangsúlyozza, hogy a választásokon demokratikus, baloldali többségű parlamentet kell létrehozni. A párt 87 körzetben állított jelöltet. Masa Indura Gandhi teljes évével részt vesz a kampándan, vasárnap példáulDelhiben öt választási gyűlésen mondott beszédet. A híres Vobois Előd előtti kyrdésen több, mint százezren hallgatták meg, a miniszterelnök élesen támadta a jobboldali pártokat, mindenekelőtt a lízsann Szangh pártot, amely, mint mondotta, felelőtlen ígéretettel akarja befolyásolni a választokat. Azokban a körzetekben, ahol a szavazásra csak később kerül sor., változatlan hevességnél folyik a kam. némi: ezrével tartják a grrt léseket- a lelőttek felvonulásokat, tüntetéseket szerveznek-, a városokat és a falvakat hangszóró* rénkorsii* gyakran ö'örvontatású szekerek járják. ’ Képünkön: egy indiai asszony, aki kisgyermekével a karján ment el szavazni. (Telefoto — F. m. Hírlap) hírlap Jakubovszkij marsall Budapesten Budapestre érkezett. I. I. .Jakubovszkij, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállammal egyesített fegyveres erői főparancsnoka és Sz. M. Szemenko hadseregtábornok, az egyesített fegyveres erők törzsének főnöke. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter és a minisztérium más vezetői fogadták. A repülőtéri fogadásinál jelen volt I. V. Tutarinov vezérezredes, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői főparancsnok e mlyik magyarországi képviselője és B. P. Ivanov vezérezredes, az ideiglenesen Magyarországon tartózkodó szovjet hadsereg csapatainak parancsnoka. Lengyelország Visszaállították a régebbi élelmiszerárakat A LEMP Politikai Bizottsága és a kormányelnökség február 15-i határozatának megfelelően hétfőn reggeltől ismét a múlt év december 1.ó-a előtti élelmiszerárak érvényesek Lengyelországban. Egyidejűleg visszaállították a régebbi éttermi, étkezdei és büféárakat is. Ez a rendelkezés az idén 11 milliárd zlotyval növeli a lakosság vásárlóerejét. A fogyasztási iparcikkek csökkentett árának meghagyása pedig éves viszonylatban további 13 milliárd zloty többletet jelent a családi költségvetésekben. E nagy jelentőségű életszínvonal-emelést biztosító lépéseket döntöm a Szovjetunió segítsége tette lehetővé. A szovjet kormány, mint ismeretes, 1 millió tonna kenyérgabonát adott el Lengyelországnak és igen komoly hosszúlejáratú hitelt is biztosított. Különösen lényeges dolog a hús- és a hentesáru régebbi árának visszaállítása. Az elmúlt hetek tapasztalata azt mutatta, hogy a dolgozók megértik a pártvezetés és a kormány életszínvonalemelését célzó intézkedéseinek jelentőségét.. Jellemző például, hogy a bányászok januárban 90 ezer, februárban pedig 123 ezer tonna kőszenet termeltek a havi előirányzaton felül. Dél-vietnami tengerészgyalogosokat szállítanak Laoszba Az AFP saigoni tudósítója katonai körökből úgy értesült, hogy Laoszban a népi erők elfoglaltak egy tüzérségi támaszpontot, amelyet a dél-vietnami 1. gyalogos hadosztály egyik zászlóalja tartott Lao Baótól 13 kilométerrel délnyugatra. Hivatalosan a jelentést még nem erősítették meg, ugyanakkor azonban közölték, hogy délvietnami „tengerészgyalogosokat” küldtek Laoszba, hogy segítséget nyújtsanak az ott szorult helyzetben levő délvietnami csapatoknak. Az UPI tudósítója szerint legalább tízezer dél-vietnami katonát szállítanak légi úton Laoszba, és a légióidat helikopterek „egész ármádiája” bonyolítja le. A Nhan Dan, a Vietnami Dolgozók Pártjának lapja hétfői számában megállapítja, hogy a népi erők meghiúsították a laoszba betört amerikai—saigoni haderők taktikáját, amely légi úton szállított és páncélos egységek nagyarányú bevetésén alapult. A lap szerkesztőségi cikkében közölte, hogy eddig a népi erők több mint 210 ellenséges helikoptert , vagyis az invázióban részt vevő helikoptereknek a felét pusztították el, ugyanakkor harcképtelenné tettek több mint 310 ellenséges páncélos járművet, a bevetett ellenséges katonai gépkocsiknak, harckocsikon páncélozott terepjáróknak több mint fekót. McGovern amerikai szenátor a UPI hírügynökségnek adott nyilatkozatában foglalkozott a kormányzat indokínai háborúéival és megállapította, hogy a védtelen parasztok ellen végrehajtott bombatámadások a legbabárabb cselekmények, amelyeket Hitler halála óta egy modern nagyhatalom elkövetett. Hangoztatta, hogy „csak egy rendkívül buta ember tekintheti kiútnak a vietnami kátyúból Laoszinvázióját”. A szenátor támadta Nixon elnök azon szándékát is, hogy amerikai csapatokat tart Indokínában mindaddig, amíg a VDK az utolsó amerikai hadifoglyot is szabadon nem engedi. A békés megoldás feltétele a teljes csapatkivonás Szádat egyiptomi elnök beszéde Vasárnap megnyílt Kairóban a Palesztinai Nemzeti Tanács, a palesztinai parlament ülése. Megnyitó beszédében Szádat elnök aláhúzta, hogy kormánya továbbra is küzd a közel-keleti helyzet politikai rendeléséért. Biztosította azonban a gerillavezetőket, hogy Egyiptom, mint ahogy eddig is megtette kötelességét a fegyveres harcban, ismét így tenne szükség esetén. Hangsúlyozta: az EAK semmiféle különbékét nem köt Izraellel. Nincs — mondotta — egyiptomi megoldás, vagy palesztinai megoldás, szíriai megoldás, vagy jordániai megoldás. Csak egy van, ez pedig az arab megoldás. Szadat elnök megerősítette, hogy az egyiptomi álláspont változatlan: mindenfajta rendezésnek feltétele az izraeli csapatok teljes kivonása és a palesztinaiak jogainak megoltalmazása. ..Ha az ENSZ Biztonsági Tanácsának (1967.november 22-i) határozata a menekült-probléma igazságos rendezéséről beszél, akkor a rendezés nem vonatkozhat másra, mint az 1947 óta hozott ENSZ-határozatokra” — mondotta. A Gurmar Jamsunghoz eljuttatott izraeli dokumentum „becsapta az ajtót a ’ közelkeleti válság békés megoldására irányuló összes kísérlet előtt” — jelentette ki kormánya véleményét tolmácsolva vasárnap este Munir Hafez, az EAK hivatalos szóvivője. Hafez rámutatott: az egyiptomi kormány úgy tekinti’ Izrael válaszát, mint „a megszállt területek kiürítésére vonatkozó Jarring-javaslat kategorikus elutasítását”. „Izrael ezzel a hivatalos dokumentummal leplezte magát az Egyesült Nemzetek Szervezete előtt. Elutasítja a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatát és ragaszkodik a terjeszkedéshez, a megszállt területek megtartásához”. Munir Hafez vasárnapi nyilatkozata azt követően látott napvilágot, hogy Jarring továbbította az EAK-nak az izraeli dokumentumot. A szovjet kormány Közel- Kelettel kapcsolatos vasárnapi nyilatkozata vezető helyen szerepel a kairói sajtóban. „Izraelhez és az Egyesült Államokhoz intézett szovjet figyelmeztetés: az USA osztozik Izraeliel a felelősségben azért a hellyzetért, amely a Közel-Keleten alakul ki” — ilyen cím alatt ismerteti a nyilatkozatot az Akhbar. Kedd, 1971. március 12. I Komintern évfordulójára n tvenkét évvel ezelőtt, 1919. március 2-án ült össze Moszkvában a III. Internacionállé alakuló kongresszusa. Az új típusú forradalmi munkáspártoknak ez a nemzetközi szervezete, a Kommunista Internacionállé, rövidebben a ‘Komintern néven vonult be a nemzetközi kommunista mozgalom, a forradalmi munkásmozgalom történetébe, egyáltalán a legújabbkori ■ világtörténelembe. Létrehozásának gondolata, szükségessége nem 1919-ban vetődött fel először, hanem ,sokkal korábban. Az első világháborút megelőző esztendőkben, majd a háborús években, amikor a nemzetközi munkásmozgalomiban, közelebbről a II. Internacionálóban — a fonraduilmi harc aktív és sikeres évei utáni —uralomra került az opportunizmus, a mozgalomban jelen levő forradalmi erők faladatuknak látták egy, az opportunizimi si (’1 menzai rúl 1111 és megszabadít') Initernacionáilé megteremtését. Ennek az ügynek élharcosai Lenin, a bolsevikek voltak. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmét és az első világháborút követő, mélyreható forradalmi válság megerősítette a forradalmi erők összefogásának szükségességét és az összefogó szervezet megteremtésének lehetőségét. A forradalmi fellendülés hónapjaiban egymás után alakultak meg Európa különböző országaiban az új típusú forradalmi munkáspártok, a kommunista pártok. A szocialista és szociál demoferulis pártokban is erjedés indult meg, erősödött a baloldal, érett a forradalmi erők elszakadásának papja. A bolsevikok példája nyomán szerveződő pártok és csoportok új erőt képviseltek a nemzetközi munkásmozgalomban, a marxizmus forradalmi elveihez, céljaihoz és poziilisiájához ragaszkodó, azt tovább fejlesztő tényezőt képezünk. Biztosították a forradalmi munikásmozgalpim marxista folytonosságát és a leniniz,mos segítségével — a kor követelményeinek megfelelően — magasabb színvonalra is emelték a mozgalmat. A Koromumiszka Internaciionáilé valóban történelmi küldetést teljesített. Öröksége gazdag, tanulságai, tapasztalatai bőségesek és máig hatolak. Biztosította a fiatal kommunista pártok nemzetközi irányítását, elterjesztette a kommunista mozgalomban a bolsevik párt forradalmi tapasztalatait. Világosan és egyértelműen elhatárolta a kommunista mozgalmat a reformizmustól, anmark középiiás válfajától, a centrizmustól is. Közös nevezőre hozta a forradalmi erők nézeteit olyan fontos kérdésekiben, mint a forradalmi párt, a proletáridnik tagúra, a gyarmati-nemzeti felszabadító mozgalmakhoz és a parasztsághoz való viszony. Lenin útmutatásai nyomán következetes harcot folytatott a mozgalom gyermekbetegsége, a „baloldaliság” ellen. Tevékenységének központi vonalát képezte a munkásosztály* és az összes forradalmi erőre egység frontjainak létrehozása - .ra irányuló törekvés, affér a fasizmus elleni harc idején a népi romapolitikában csúcsosodott ki. Ez a politika a demokratikus és a szocialista célok összekapcsolásával korszerű, és hosszú időn át érvényes stratégiát alkot a kommunista pártok számára ma is. Tapasztalatai hosszú ideig forrásul szolgálnak még az átkötő marxista-leninista gondolkodás és politika számára. A kommunista világmozgalom ma nem rendelkezik egységes, összefogó szervezeti rendszerrel, a Kaminternhez hasonló nemzetközi szervezettel. De a kommunista és munkáspártok többségében ipa is — más történelmi körülmények között —, de ugyanazon elvi és „politikai plattformon tevékenylkednek, teljesítik kildetésiket; egységre, egyetértésire, közös platformra és alkotókra törekedve a világ minden forradalmi erejével. Nem gondok, nehézségek nélkül való ez a munka, amelyben a Kommunista Internacionálé öröksége, gazdag haivi tavatsztfulistán is bátorítják, erősítik törekvéseinket. A harcukat az imperializmus ellen, a világbékéért és a szocializmusért. (S. Gy.) Bomba a Capitoliumban „Igen tetemes anyagi károkat" okozott az amerikai kongresszus két házának székhelye, a washingtoni Capitolium ellen hétfőn reggel elkövetett bombamerénylet, sérülés azonban nem történt — közölte a Capitolium őrségének egyik szóvivője. Elmondotta, hogy hétfőn hajnalban titkos telefonáló hívta fel a Capitolium őrségének figyelmét a „küszöbön álló” bombamerényletre, de nem jelölte meg, hogy az impozáns épületnek pontosan melyik szárnyában helyezték el a robbanószerkezetet. Harminckét perccel a bejelentés után hatalmas erejű detonáció rázkódtatta meg a Capitolium épületét. A robbanás az épületnek azt a szárnyát rongálta meg, ahol a szenátus székel. A szövetségi Bűnügyi Nyomozóhivatal (FBI) helyszínre érkezett különítményei megindították a nyomozást. Újságírók és fotóriporterek nem közelíthetik meg a Capitolium hatalmas épülettömbjét, amely 1800 óta nyújt otthont az amerikai kongresszus két házának, a szenátusnak és a képviselőháznak. ( , * * * Több jel arra utal, hogy a merényletet a laoszi invázió elleni megtorlásként követték el — jelentette lapzártakor a Magyar Távirati Iroda. Változatok egy régi politikára „AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK külpolitikája a hetvenes évekre — egy új stratégia a békéért” — öt rész, 120 sűrűn gépelt oldal: ez volt Nixon elnök tavaly februári külpolitikai üzenete a kongresszushoz. „Az Egyesült Államok külpolitikája a hetvenes években — a béke építése” — hat rész, 130 oldal: ez a múlt hét végén közzétett idei üzenet. Mit takar a szavak burjánzása? A gondos, bürokratikusan manipulált iratkészítés, korunkban nem ritka. A hírelemzők mégis azt kutatják, hogy az iratcsomón túl láthatóvá válik-e valóban valamilyen konkrét külpolitika a hetvenes évekre? Az indokínai háború kapcsán, amelynek befejezése nélkül új amerikai külpolitikát nehéz elképzelni, szidia is közhelyeket olvashatunk „a vietnamizálás sikeréről”, majdani kivonásról, de egyelőre — ott maradásról. Ezt a határidők nélküli „perspektívát”, amelyet a valóságban éppen a háború kiterjesztése kísér, az amerikai sajtó már másnap visszautasította. A Washington Post úgy látja, „pontosan ott tartunk, ahonnan elindultunk", a New York Times pedig kétségbe vonja, hogy a Nixon-doktrina eredeti lenne: „Nixon elnök láthatólag ugyanazt a »feltartóztatási politikát folytatja Ázsiában, amelnek fdat'iait annak idején még a néhai John Foster Dalles fektette le.” AZ AMERIKAI KORMÁNYZAT változatlanul konzervatív világképe randantóan előbukkan az üzenet többi — így az Európával foglalkozó — passzusaiban is. A varsói Trybuna Ludu helyesen állapította meg: „az üzenet alaphangja a Szovjetunióval való diplomáciai és katonai vetélkedés". Valóban, az egész okmányon végighúzódik a kísértet, hogy a legtöbb problémát erre vezesse vissza, mint ha a világ üdve csak valamilyen katonai egyensúly további fenntartásán múlna. Elismeri, hogy elmúlt Amerika „uralkodó túlsúlyának korszaka” — ami nem vall túl gyors felismerésre, hiszen sok honfitársának ez máig az első szovjet szvutnyik felbocsátása-kor nyilvánvaló volt — de csak odáig jut el, hogy ezt a „viszonylagos erőegyensúly” korszaka váltotta fel. Ebből a nézőpontból, amely továbbra sem tud elszakadni a ..Balance of Power’'-nek a hatalmi egyensít ívnak egészen a Bécsi Kongresszusig visszanyúló konzervatív ideájából, nem sok jó következik Európa jövőjét illetően. Nixon eznek megfelelően, és noha lehetősen ködösen fogalmazza meg európai célját: sziilárdabb katonai egyensúly, alacsonyabb szinten és alacsonyabb költségen”. A biztonságot is csak így képes értelmezni, a ,,kölcsönös biztonság” kifejezést használva, ismét csak elmaradva tehát, az európai népek törekvésétől, amely a szocialista országok javaslatain szomán már egy magasabb rendű képlet, a kollektív biztonság felé tart. Hiába ismeri el az üzenet egyik mondata, hogy a „kétpólusú” diplomácia helyét korainkban fokozatosan a több ország részvételére épülő többoldalú — multilaterális — diplomácia veszi