Fejér Megyei Hírlap, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-01 / 127. szám

2 Szovjet-bolgár közös közlemény aláírásával fejeződtek be kedden délelőtt Moszkvában a tárgyalások a szovjet vezetők és a Todor Zsivkov vezette­­párt- és kormányküldöttség kö­zött. Szovjet részről a látogatás eredményeit összegező okmányt Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, bolgár részről Todor Zsivkov, a BKV Központi Bizottságának első titkára, az Államtanács elnöke írta alá. Az aláírás előtt Leonyid Brezs­nyev és Todor Zsivkov baráti megbeszélést tartott tripla Letartóztatások Agostinho Neto angolai ál­lamfő tegnap rádióbeszédet mondott, s bejelentette, hogy a múlt héten meghiúsított puccskísérletben való részvé­tel miatt letartóztatták Joao Caetanót, az MPLA Központi Bizottsága Politikai Bizott­ságának tagját, a Népi Fel­szabadító Fegyveres Erők (FAPLA) vezérkari főnöké­nek helyettesét. Közölte, hogy eddig csupán a fővárosban száz személyt vettek őrizetbe az államcsínykísérlet részt­vevői közül. Vidéken is vol­tak letartóztatások. Az össze­esküvésbe belekeveredett a FAPLA néhány tartományi vezetője, valamint a szak­­szervezetek és az országos ifjúsági szervezet több tiszt­ségviselője. Az elnök felszólí­totta az ország lakosságát, hogy nyújtson aktív támoga­tást a felforgató elemek ül­dözéséhez. Végül megerősítet­te, hogy Angola minden esz­közzel meg fogja védeni a szocialista országokhoz fűző­dő szoros barátságát. Hazugságnak minősítette néhány külföldi rádióadónak azt az állítását is, hogy az angolai vezetés egyre inkább alárendeli magát a Szovjet­uniónak. Megállapította: „A szovjet elvtársak semmiféle módon sem vesznek részt a nálunk zajló eseményekben.” HÍRLAP Luandai rádióbeszédek Agostinho Neto angolai államfő újabb rádióbeszédben for­dult az ország népéhez — jelentették a hírügynökségek. Ami Angolában történik, már hosszabb ideje éber figyelemmel kíséri a világ. A legutóbbi híreket nyilvánvaló kárörömmel fogadják Johannesburgtól Pekingen át Washingtonig számos olyan fővárosban, amelyben tettek és tesznek egy és mást az angolai népi állam ellen. Az igazság az, hogy Angola jelképpé és ennek megfelelően vízválasztóvá vált a fekete kontinens legeslegújabbkori tör­ténetében. Ami ott történik, hatalmas láncreakció része. Bár a nemzeti felszabadulás folyamata a második világ­háború után Afrikában is sorra szűkítette balzaci szamárbőr­ként a kolonializmus pozícióit, a minap még komoly „fehér bástyák” előtt torpantak meg az újabb és újabb hullámok. A radikális változás Lisszabonban kezdődött 1974. április 25- én, amikor megdőlt a fasiszta portugál rezsim. Ezzel a portugál gyarmattartók uralma megpecsételődött Afrikában. A nagy kérdés „csak” az maradt, kik veszik át tőlük Angola kormányrúdját: a Washington és Peking által támogatott, a szomszédos Zairéből közvetlenül segített FLNA, amely a neokolonialista befolyás kapuit szélesre tárta volna, vagy a következetesen haladó MPLA. A harc kimenetelét valameny­­nyien tudjuk — és azt is, hogy ebbe számos bel- és külföldi erő egyszerűen nem hajlandó belenyugodni. A portugálok úgy hagyták ott ötszáz év után ezt a nagy és potenciálisan gazdag országot, hogy a nehézségeken kívül semmiből sincs elég. Szinte a semmiből kell új, igazságos el­veken alapuló országot teremteni. Tudjuk magunkról, hogy az ilyen feladatok még Európa szívében is gigászi erőfeszíté­seket igényelnek. Hogyan lennek másképp Afrikában, ahol a törzsi széthúzástól a külső beavatkozásig minden visszahúzó erőnek nagyobb lehetősége van? Úgy tűnik, voltak, akik meginogtak a hatalmon lévő hala­dó mozgalomban, az MPLA sorain belül. De a párt és a nép többsége kiállta az újabb nagy erőpróbát. Nem kell jósnak lennünk ahhoz, hogy biztosak legyünk benne, nem is az utol­sót. Dehát a társadalmi haladás útja sehol sem kényelmes séta. Miért lenne az éppen egy olyan országban, amely csak teg­nap rázta le a fél évezredes szolgaság béklyóit? TELEX Genf Hadászati támadófegyve­­rek korlátozásával foglalko­zó genfi tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttég kedden megtartot­ta soron következő ülését. Hága A holland igazságügymi­nisztérium képviselője az asseni sajtóközpontban ked­den délben bejelentette, a kormány üzenetet kapott a bovensmildei iskolában le­vő dél-malukui terroristák­tól. Az üzenet tartalmát egyelőre nem ismertették részletesen, annyit közöltek, hogy a terroristák „már nem ragaszkodnak eredeti köve­teléseikhez” és közvetítő ki­küldését kérték a hatóságok­tól. Sajtókörök megítélése sze­rint­ a hatóságok változatla­nul bíznak abban, hogy „lé­lektani hadviselésük” ered­ményes lesz, a terroristák­kal szemben nem kell erő­szakot alkalmazni és rábír­hatják őket követelésük fel­adására. Bécs kedden délelőtt ülést tar­tott az osztrák kormány és elfogadta Karl Lütgendorf hadügyminiszter lemondá­sát. Mint ismeretes a minisz­ternek azért kellett lemon­dania, mert fegyverkereske­dési botrányba keveredett, s hónapok óta az ellenzék és a sajtó támadásainak közép­pontjában állt. Az ügy ki­vizsgálására alakított parla­menti vizsgálóbizottság is megállapította Lütgendorf nem a tényeknek megfelelő­en tájékoztatta Kreisky kan­cellárt a Szíriának küldött fegyver- és lőszerszállít­mányról. Lütgendorf utóda a had­ügyi tárca élén Otto Rösch lesz, aki jelenleg a szocialis­ta kormány belügyminiszte­re. BELGRÁD ELŐTT PALOTA A SZÁVA-PARTJÁN Üveghajónak nevezték el Belgrádban azt a gyors ütem­ben készülő épületet, amely rövidesen otthont ad Európa küldötteinek. Mondják, a ju­goszláv fővárosnak régóta szüksége lett volna kong­resszusi palotára, s most Eu­rópa még segítségükre is jött: a két esztendővel ezelőtt Helsinkiben elfogadott hatá­rozat értelmében június 15-től itt találkoznak harminchárom európai és a két észak-ame­rikai állam képviselői. S ha már az épület ezt a nevet kanta, „üveghajó”, folytas­suk a hasonlatot: a nyugodt hajózáshoz megfelelő időjá­rás is kell. A közeledő euró­pai biztonsági találkozóra vonatkoztatva: nem közöm­bös, milyen lesz az általános európai „időjárás” a politikai légkör, miközben „a hajó­ban” zajlanak a tárgyalások. E megállapítás már az elő­készületekre, a találkozót megelőző hónapokra is érvé­nyes. Ha történetesen a szovjet—amerikai kapcsola­tok olyan mélyponton ma­radtak volna, mint március­ban, Vance külügyminiszter moszkvai látogatásai idején voltak, hűvösebb légkör ala­kulna ki június 1­5-én, és azt követően a belgrádi hajóban. De miután Genfben a két ha­talom diplomáciája kimozdí­totta a mélypontról a két nagy közötti kapcsolatokat, ez jó hatással lehet az euró­pai biztonsági eszmecserére is. Fenti megfontolásaink át­vezetnek a leszerelés, a ka­tonai kérdések más témakö­réhez. A közép-európai csa­patcsökkentési tárgyalások egy helyben topogása nem akadályozza ugyan a politi­kai és a gazdasági együttmű­ködést,­­ de nagy lendüle­tet adna az európai biztonság megszilárdítását szorgalmazó eszmecseréknek, ha sikerülne tető alá hozni az első fegy­verzetkorlátozó megállapodást földrészünkön. A helsinki záróokmányba foglaltak megvalósításához nyugalom, legalábbis vi­szonylagos nyugalom, a köl­csönös bizalom bizonyos foka szükséges. A helsinki záró­okmányba foglaltak egymás belügyeinek tiszteletére inte­nek, a gazdasági, a tudomá­nyos együttműködés külön­böző formáit ajánlják, a kul­turális értékek cseréjét ösz­tönzik, az utazások bővítését, a kölcsönös tájékoztatás szé­lesítését, egymás jobb meg­ismerését kívánják elősegíte­ni. Nyilvánvaló, hogy hosz­­szabb távon mindez a kato­nai feszültség csökkenését is megkívánja, hiszen aligha lehet éveken át fegyverkezé­si versenyt folytatni, és egy­idejűleg zavartalanul szapo­rítani a keletet a nyugattal összekötő szálakat. A hadászati támadó fegy­verrendszerekről folyó szov­jet—amerikai tárgyalások ki­mozdulása a holtpontról biz­tató jel, a bécsi fegyverzet­­csökkentési vita egy helyben topogása kevésbé­­ az. A két nyugati kampány a szocialis­ta országokkal szemben, az emberi jogok ürügyén indí­tott hadjárat és az a vád, hogy a Szovjetunió védelmi szükségleteinél nagyobb mér­tékben fegyverkezik, azonban hűvösebbé teszi a nemzet­közi légkört, mint az két esztendeje Helsinki idején volt. Csakhogy akkor magát a záróokmányt az európai együttélés alaptörvényét kellett létrehozni és elfogadni, most pedig csak közbenső mérlegkészítésre készülünk. De nemcsak a nemzetközi fejleményeknek van jelentő­ségük az európai biztonság szempontjából, fordítva is lemérhető a hatás. Ha sikere­sen halad a helsinki záróok­mányba foglaltak megvalósí­tása, ez erősíti a bizalmat egymás iránt és ismételten igazolja, hogy nincs szükség a fegyverkezésre. A gazda­sági és a kulturális együtt­működés mindinkább kiemeli a népek, az államok egymás­ra utaltságát. Belgrádban mérleget vonnak majd a kül­döttek, beszámolnak arról, hogy ki mit tett 175 nyara, a dokumentum aláírása óta. Minden siker, amelyről be­számolnak, minden eredmény gyengíti az enyhülés ellensé­geinek helyzetét. A jó mér­leg teh­át nemzetközi tényező lesz és minden más fórumon érezteti majd üdvös hatását. Belgrád közbenső állomás Helsinki és a jövő között.­ Két esztendővel ezelőtt a har­mincöt állam legfőbb vezetői találkoztak a finn főváros­ban és erkölcsi kötelezettsé­get vállaltak a záróokmány megvalósítására. Most Bel­grádban a külügyminisztériu­mok küldöttei részben beszá­molnak arról, hogy mit tett országuk eddig az ügyért. S főleg (remélhetőleg így lesz), meghatározzák, hogyan ha­ladhatnak még gyorsabban az úton. Júniusban, s való­színűleg még egy-két héten át a diplomaták előkészítő megbeszéléseket folytatnak a találkozó napirendjéről, idő­tartamáról, technikai és szer­vezeti feltételeiről. Az érde­mi tárgyalásokra ezután ül­nek asztalhoz ugyancsak itt, a külügyminiszterek megbí­zottai. A szocialista országok azzal az elhatározással küldik kép­viselőiket Belgrádba, hogy építő eszmecseréket folytas­sanak. Azt emeljék ki, ami már eddig is hasznos volt, s ebből kiindulva keressék az együttműködés további lehe­tőségeit Sok jel vall arról, hogy Nyugaton is Szép számmal vannak, akik meg­győződéssel hirdetik: az ,,üveghajónak” nem szabad viharos vizekre sodródnia! Tatár Imre Szerda, 1977. június 1! MAGYIR KÜLPOLITIKI A közös szocialista célokért A közvélemény érdeklődése állandósult a nemzetközi ese­­mények, a külpolitika iránt. Ez teljesen természetes, hiszen életbevágó dolgokról van szó, a háború veszélyének elhárí­tásáról, az emberiség jövőjéről, a társadalmi haladásról. Az állandósult érdeklődés érthetően kiterjed arra is, hogy a ma­gyar külpolitika mit tesz a nemzetközi viszonyok javításáért,­ a Magyar Népköztársaság hogyan vesz részt a világméretű harcban a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdításáért. A Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusának ha­tározatai — a párt és a kormány külpolitikai feladatairól — arról szólnak, hogy járjunk tovább a kipróbált úton, a szoros szövetség és együttműködés útján a Szovjetunióval és a szo­cialista közösség többi országával. Ez felel meg a legigazibb nemzeti érdekeinknek, hiszen a Varsói Szerződés révén olyan szövetségi rendszerben találtunk helyet, amely megbízhatóan garantálja szocialista hazánk védelmét és hatékonyan szol­gálja nemzetközi elkötelezettségünket. Együtt haladunk szö­­vetségeseinkkel a közös szocialista célok felé. A szocialista országok közössége egyre nagyobb hatást gya­­korol a világ sorsának alakulására. A növekvő hatás fontos tényezője, hogy a szocialista közösség országai egyeztetett külpolitikát folytatnak, amelynek jól ismert fóruma a Varsói Szerződés. Nem tekinthető véletlennek, hogy a Varsói Szer­ződés Politikai Tanácskozó Testülete minden ülésszaka ki­­­emelkedő nemzetközi eseménynek számít és széles körű ér­deklődést kelt az egész világon. Legutóbb Bukarestben ülése­zett a Politikai Tanácskozó Testület. Az ülésszak munkájáról nyilatkozat jelent meg, amely ismertette a tagországok közös értékelését a jelenlegi világhelyzetről, összefoglalta a közös célokat és a javaslatokat a nemzetközi helyzet javítására. A Varsói Szerződés tagállamai joggal állapíthatták meg, hogy az utóbbi években érzékelhető előrehaladást sikerült elérni a béke megszilárdításában Európában és az egész vilá­gon. Előrehaladt a nyitott nemzetközi kérdések rendezésének folyamata és újabb lépéseket sikerült tenni a hidegháború maradványainak felszámolására, az enyhülési folyamat elő­mozdítására. Mindez nem fedheti el, hogy a nemzetközi lég­kör javításáért küzdő erők mellett, ma még léteznek a hadi­iparban érdekelt, reakciós és szélsőséges körök is, amelyek újra és újra megjelennek mindenhol, ahol árthatnak az eny­hülés ügyének. E körök fokozni akarják a fegyverkezési ver­senyt és megpróbálnak beavatkozni a szocialista országok belügyeibe, semmibe véve szuverenitásukat, támadást indí­­tottak a Helsinkiben aláírt záróokmány ellen­­is. Céljuk nem kétséges: megállítani, s ha lehet visszafordítani a nemzetközi helyzet kedvező alakulását, az enyhülés folyamatát. Mivel ártanak a világ népei valóságos érdekeinek, teljesen érthető, hogy a Varsói Szerződés tagállamai bukaresti ülésükön visz­­szautasították a visszahúzó törekvéseket és szembe állították azokkal az enyhülés továbbfejlesztésének széles körű prog­ramját. A bukaresti értekezlet azt ajánlotta az európai országok­nak, hogy a helsinki eredményekre támaszkodva lépjenek a nemzetközi enyhülés magasabb és gyümölcsözőbb szakaszába. Ennek elfogadható útja az lehet, ha valamennyi ország meg­tartja az elfogadott nemzetközi kö­telezettségeket, a fegyver­kezési verseny korlátozásáról, Nyugat:_Berl­inről, az államok együttműködéséről a ‘ kölcsönös ’é­rrsércék alapján, ha vala­mennyi ország kész megtartani a helsinki záróokmányt, mint oszthatatlan egészet.­­ Annak, hogy a világ az enyhülés magasabb osztályába léphes­sen, fontos feltétele a politikai enyhülés kiegészítése katonai enyhüléssel, mindenekelőtt a helsinki záróokmányt aláíró ál­lamok körében. Köztudomású, hogy a világ katonai kiadásá­nak mintegy négyötöde a záróokmányt aláírt országokban kerül felhasználásra. A Varsói Szerződés tagállamai ennek megfelelően közérthető javaslatokat fogalmaztak meg a bécsi fegyverzet- és haderőcsökkentési tárgyalások előmozdítására, a leszerelésre, a háborús veszély csökkentésére. A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének bu­karesti ülése hangsúlyozta, hogy kész a Varsói Szerződés fel­oszlatására a NATO-val egyidejűleg és ennek első lépéseként elfogadhatónak tartaná a katonai szervezet likvidálását mind­két fél szövetségében. Az ülésszak javasolta azt is, hogy ne növeljék a Varsói Szerződés és a NATO tagállamainak számát. Széles nemzetközi visszhangot keltett és kedvező fogadtatásra talált a népek körében a Varsói Szerződés tagállamainak az a határozata is, amelyben egyezményt ajánlottak a helsinki záróokmányt aláírt államoknak, hogy nem alkalmaznak első­ként atomfegyvert egymással szemben. A bukaresti tanácskozás kifejezésre juttatta a részt vevő államok nézetazonosságát a világhelyzet megítélésében és megerősítette a tagországok céljainak és érdekeinek közös­ségét a békéért, a szocializmusért folytatott harcban. Közös fellépésük tökéletesítése céljából létrehozták a Politikai Ta­nácskozó Testület intézményeiként a Külügyiminiszterek Bi­zottságát és az Egyesített Titkárságot. Ezek a javaslatok szemléltetően szolgálják a népek életbe­vágó érdekeit és mindenki számára világos módon szélesítik­ az utat a jó irányú nemzetközi folyamatok előtt. Joggal elvár-? ható lett volna, hogy a kedvező nemzetközi fogadtatás kiter­jedjen a hivatalos tőkéskörök állásfoglalásaira is. Megfontol­? tabb és kedvezőbb választ kellett volna kapni a NATO szerve­­­zetétől is. Mint ismeretes, a NATO felettébb sietve elutasított­­a a Varsói Szerződés javaslatait, mert a Varsói Szerződés úgymond „túlsúlyban van” a hagyományos fegyverzetekben és a NATO nem mondhat le atomfölényéről, mint „elrettentő erőről”. Ez az érvelés az imperializmus propagandaműhelyei­ben szerkesztett és összeállított hamis statisztikákon alapul és nem ad választ arra sem, mitől akarják „elrettenteni” a szo­cialista országokat, amelyek társadalmi rendjük lényegéből fakadóan minden erőfeszítésüket a béke védelmére irányít­ják. A tőkésországok hivatalos körei figyelmen kívül hagyj­ák, hogy az enyhülés nemcsak a szocialista országok ügye, hanem valamennyi országnak — a tőkésországoknak is — közös ér­deke. A Varsói Szerződés tagállamai kifejezésre juttatták, hogy készek bármilyen más javaslatot megvizsgálni, a sajátjukon kívül is, amely az enyhülés folyamatának szolgálatában áll-ó­hat, amely figyelembe veszi az egyenlő biztonságot és a köl­csönös érdekeket. A magyar külpolitika azt tartja egyik fő feladatának, hogy lehetőségeihez és erejéhez mérten kivegye részét a kedvező nemzetközi folyamatok erősítéséből, a Varsói Szerződés Poli­tikai Tanácskozó Testületének bukaresti ülésén egyeztetett külpolitikai feladatok megvalósításából. Tudjuk, hogy az eny­hülési folyamat minden új lépcsőfokáért meg kell harcolnunk. Ezt a harcot vállaljuk, folytatjuk. Lehetőségeinket derűlátóan ítéljük meg, mert meggyőződésünk, hogy élvezzük a haladó világ rokonszenvét, a békeszerető emberek támogatását min­den országban. Roska István

Next