Fejér Megyei Hírlap, 1982. november (38. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-02 / 257. szám

2. OLDAL MMM1—lllílil ill* mil TELEX Várkonyi Péter Prágában Várkonyi Péter, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára, Csehszlovákia Kom­munista Pártja Központi Bi­zottságának meghívására va­sárnap rövid munkalátoga­tásra Prágába utazott. Eluta­zásakor a Ferihegyi repülőté­ren jelen volt Andrej Barcak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagy­követe. Borbándi János Mongóliában Borbándi János miniszter­elnök-helyettes vezetésével vasárnap küldöttség utazott Ulánbátorba, a magyar— mongol gazdasági és műszaki tudományos együttműködési kormányközi bizottság XVI. ülésszakára. A küldöttség búcsúztatá­sára a Ferihegyi repülőtéren megjelent Badamtarin Baldo, a Mongol Népköztársaság magyarországi nagykövete. A pápa Spanyolországban A vasárnap óta tíznapos látogatáson Spanyolország­ban tartózkodó II. János Pál pápa hétfőn a Madridtól 100 kilométerre nyugatra fekvő Avilába utazott. A katolikus egyház feje előbb beszédet mondott a tiszteletére összegyűlt három­ezer apáca előtt, majd meg­látogatta azt a kolostort, ahol a XVI. században élt Avilai Szent Teréz is lakott. A pápa ezután több százezer ember előtt szabadtéri misét ponti­fikált. A misén részt vett János Károly király és csa­ládja. Új magyar nagykövet Argentínában Trautmann Rezső, a Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsá­nak helyettes elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az or­szággyűlés elnöke fogadta Feják Zsivát, hazánknak az Argentin Köztársaságba akk­reditált rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövetét, aki a közeljövőben utazik állo­máshelyére. Üdvözlő távirat Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Sadli Bendzsedi­­det az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság elnökét országa nemzeti ünnepe al­kalmából. Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Mo­hamed Benahmed Abdelgha­­ni miniszterelnöknek küldött üdvözlő táviratot. Thach — Indonézia Nguyen Co Thach vietnami külügyminiszter ötnapos in­donéziai látogatásának befe­jeztével sajtóértekezleten ki­jelentette, hogy elégedett a Suharto köztársasági elnök­kel és más indonéz vezetők­kel tartott megbeszéléseinek eredményeivel. Hozzáfűzte, hogy indonéz tárgyaló part­nereivel a kétoldalú kapcso­latok kérdéseit és a regioná­lis problémákat tekintette át. Weinberger Szingapúrban Az ázsiai körúton tartóz­kodó Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter hétfőn találkozott Li Kuan Ju szingapúri miniszterel­nökkel és Go Csek Tong had­ügyminiszterrel. A szingapúri megbeszéléseken hírügynök­ségi jelentések szerint Wein­berger biztosította tárgyaló partnereit arról,­­ hogy az Egyesült Államok növekvő katonai támogatásban része­síti a térség államait. * Vasúti szerencsétlenség Nyolc személy életét vesz­tette és mintegy ötvenöten megsebesültek az NDK-ban vasárnap egy Potsdam köze­lében levő pályaudvaron, amikor egy tehervonat bele­szaladt egy éppen érkező személyvonatba. A halottak között van a tehervonat moz­donyvezetője is. Losonczi Pál Kuvaitban Kuvait állam emírjének, Dzsábir El-Ahmed El-Dzsá­­bir Esz-Szabah sejknek a meghívására vasárnap dél­után háromnapos hivatalos látogatásra az arab-öböl menti országba érkezett Lo­sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és kísérete. A vendéget a kuvaiti fő­város repülőterén az uralko­dó, valamint Szaad El-Ab­­dullah El-Szalem Esz-Szabah trónörökös, miniszterelnök, továbbá a kuvaiti kormány több tagja, valamint Hor­váth Ernő, hazánk kuvaiti nagykövete köszöntötte. Ami­kor az Elnöki Tanács elnöke kiszállt a különgépből, 21 ágyúlövés dördült el. Az ünnepélyes fogadtatás után a kuvaiti uralkodó a kormányváróban rövid be­szélgetést folytatott vendégé­vel, majd szállására, az ele­gáns Szalam-palotába kísér­te. Itt ismét rövid megbeszé­lésre került sor, majd az emír elbúcsúzott az Elnöki Tanács elnökétől. Losonczi Pál vasárnap délután már meg is kezdte tárgyalásait: a Szalam-palo­­tában fogadta Szabah­ Al- Ahmed Al-Szabah sejk mi­niszterelnök-helyettest, kül­ügyminisztert, aki jelenleg a tájékoztatási miniszteri tiszt­séget is betölti. Este az Elnöki Tanács el­nöke hazánk kuvaiti nagykö­vetségén a kuvaiti magyar kolónia tagjaival találkozott. Ahmadiba, az ország olaj­központjába látogatott hét­főn délelőtt — kuvaiti tar­tózkodásának második nap­ján — Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke. A magyar államfő délelőtt, politikai látogatása kereté­ben fogadta Szaad El-Ab­­dullah El Szalem Esz-Szabah trónörökös, miniszterelnököt a Szalam-palotában. Ezután hajtatott a mintegy 25 kilo­méterre levő, a fővárossal szinte egyebeépült kőolaj­központba. Ahmadi 1946 és 1949 kö­zött nőtt ki a sivatagból, ahogy felfutott a közeli kő­olajmező termelése s Ahmad sejkről, az akkori uralkodó­ról nevezték el. Azóta ter­jeszkedik a kuvaiti urbánus térség a fővárostól dél felé. A kuvaitiak az ország egyik legvonzóbb helyeként tartják számon Ahmadit, amely már tudatos fejlesztési elképzelések alapján épült, számos parkkal, zöldövezettel rendelkezik — ezek fenntar­tása, öntözése méreg­drága ugyan a sivatagban, de az olajkincsből erre is futja. Ahmadiban először a re­pülőtér, majd az olajkikötő épült meg, gyorsan fejlődtek a lakótelepek is. Ahmadiban és a közeli Shuaiba ipari komplexumban az Elnöki Tanács elnöke ké­pet alkothatott arról a dina­mikus fejlődésről, amelyet a kőolajkinccsel való okos gaz­dálkodás tett lehetővé­ a si­vatagi országban. A burgani olajmező mellett — amely­nek Ahmadi a központja — ma már több más is ismere­tes, de továbbra is ez a tér­ség adja a kitermelés javát, 350 olajkút működik itt, ösz­­szesen több mint 750-et fúr­tak a sivatagban. Két olajki­kötő és egy mesterséges sziget épült — az utóbbi, a félmillió tonnás óriás tank­hajók fogadására. Shuaiba ipari körzetben a fiatal kuvaiti petrolkémiai és építőanyagipar létesítmé­nyeivel ismerkedett az Elnö­ki Tanács elnöke. Itt kőolaj­finomító, műtrágyagyár és több más üzem épült. A tíz­ezer dolgozó között igen sok a külföldi, magyar is található a tengerparti ipari központ­ban, ő a környezetvédelem szakértője. Losonczi Pál és kísérete látogatást tett egy ve­gyiüzemben és gépkocsin be­járta az egyik olajkikötőt is. A kormányzó ezután ebé­det adott az Elnöki Tanács elnökének tiszteletére, majd Losonczi Pál és kísérete visz­­szatért a kuvaiti Szalam-pa­lotába, a küldöttség szállásá­ra. Itt a magyar államfő dél­után fogadta a Kuvaitban akkreditált diplomáciai misz­­sziók vezetőit. Hétfő délelőtt Hetényi Ist­ván pénzügyminiszter kuvai­ti partnerével, Abdullatif Juszuf El-Hamaddal tartott megbeszélést. A hétfői kuvaiti lapok ve­zető helyen számolnak be a magyar államfő érkezéséről, és visszatérnek arra az inter­júra, melyet magyar államfő utazása előtt adott az Al- Vatan című lapnak. Az arab Times első oldalas vezető cí­mében azt emeli ki, hogy a m­agyar vezető azt óhajtotta, létesüljenek kapcsolatok a többi öböl menti államokkal is. Ezt a motívumot ugyan­csak hangsúlyozzák a többi lapok. Utalnak arra, hogy a térségben csak Kuvaitnak van diplomáciai kapcsolata Magyarországgal, illetve más szocialista országokkal. Az Elnöki Tanács elnöke és kísérete kedden tanács­kozik a kuvaiti emírrel és kormányának tagjaival, majd államfőnk és vendéglátója külön is megbeszélést tart. Ezenkívül Losonczi Pál a ku­vaiti kormány több vezető tagjával találkozik. Losonczi Pál és kísérete szerdán reggel indul vissza Budapestre. Madrid A nagy fordulat Hét esztendővel Franco ha­lála és öt évvel a diktatúra utáni első parlamenti válasz­tás után Spanyolország új történelmi korszakba lépett. A Felipe González által ve­zetett Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) nagysza­bású győzelmet aratott a vá­lasztásokon. A 350 tagú kép­viselőházban 201 mandátu­mot kapott. Megszerezte ez­zel a bőséges abszolút több­séget. Semmilyen formában nem szorul koalícióra más politikai erőkkel és — leg­alábbis elméletben — módja van arra, hogy programjá­nak célkitűzéseit megvalósít­sa. A választások ily módon — bármi történik is az elkövet­kező hónapokban — történel­mi mérföldkövet jelentenek. Spanyolország történelmében csak a polgárháború alatt volt két ízben szocialista mi­niszterelnök. A szocialista párt azonban abszolút több­séget még a köztársaság idő­szakában sem kapott, és so­hasem volt módja arra sem, hogy békés körülmények kö­zött kormányozzon. A választások második, alapvetően fontos eredménye az, hogy a politikai színkép jobboldalán egy rendkívül erős, kemény jobboldali párt emelkedett ki. Ennek a veze­tője Manuel Fraga Iribarne, aki Franco kormányában a 60-as évek derekán tájékoz­tatásügyi miniszter, majd a diktátor bukása utáni első kormányban belügyminiszter volt. Pártja a népi akció (Acción Popular, AP), amely a legutóbbi választásokon csak 9 mandátumot kapott, most 106 képviselővel vonul be a parlamentbe, és Fraga a szocialisták jobboldali ellen­zékének vitathatatlan vezére. Erre a változásra azért ke­rülhetett sor, mert a Franco halála után hevenyészve ösz­­szeácsolt demokratikus Cent­rum Unió (UCD), amely két választási periódus (1977 és 1979) után kormányozta Spa­nyolországot, politikailag el­használódott, és összeomlott. A belőle kivált csoportok ki­sebbik része a szocialisták­hoz, nagyobbik része Fraga jobboldali pártjához csapó­dott, így ez utóbbi a legszé­lesebb értelemben vett kon­zervatív erők gyűjtőmeden­céjévé vált. Egyaránt képvi­seli a bankok embereit, a kis-, közép- és nagypolgárság konzervatív rétegeit, vagy éppen a neofasisztákat. Gyökeresen más társadal­mi alapon, de lényegében ugyanez a folyamat zajlott le a balszárnyon, ahol a leg­utóbbi választásokon 23 kép­viselőt szerzett kommunista párt ezúttal csak öt mandá­tumhoz jutott. Santiago Car­rillo, a párt főtitkára a vá­lasztás éjszakáján tartott saj­tóértekezletén kifejtette, hogy e pozícióveszteség alap­vető oka az, hogy a párt sza­vazóinak jó része úgy vélte, miután a kommunista párt­nak nincs kormányzási esé­lye, a hatalom kapujában ál­ló szocialista pártot kell erő­síteni. A mostani választásokkal Spanyolországban véget ért az az átmeneti korszak, amelyben egy centrum­ kor­mányozta az országot. A po­litikai erők polarizálódtak és gyakorlatilag kialakult a két­­pártrendszer. Ennek a kétpártrendszer­­nek az érvényesülése azon­ban Spanyolországban aligha lesz olyan­ automatikus és za­vartalan, mint a mélyebb parlamentáris hagyományok­kal rendelkező más nyugat­európai országokban (NSZK, Anglia, Franciaország). A probléma nem a spanyol tö­megeket elsősorban érdeklő gazdasági kérdések megoldá­sa körül éleződik majd ki. A több mint kétmillió munka­­nélküli és a 15 százalékos in­fláció Spanyolországban a választásokon győztes szocia­listák kerülni akarják az ösz­­szeütközést a banktőke és a konszernek szövetségével. Ennek megfelelően rendkívül óvatos, az államosításokat kerülő gazdaságpolitikai programot dolgoztak ki, és elképzelhető, hogy ennek végrehajtását a tőkés érde­keltségek tartózkodóan, nyílt szabotázs nélkül fogják fi­gyelni. A legélesebb probléma a hadsereg és a NATO egymás­tól el nem választható, heves szenvedélyeket kavaró ügye. Ha Felipe González szocialis­ta pártja hatásosan akar kor­mányozni és gyakorolni akar­ja a tényleges hatalmat, ak­kor valamilyen formában meg kell szüntetnie vagy leg­alábbis enyhítenie a hadse­reg tisztikarának szembenál­lását a rendszerrel. Meg kell valósítania a hadsereg szer­vezeteinek fokozatos aláren­delését a civil hatalomnak. El kell ismerni, hogy a szo­cialisták programja ebben a kérdésben néhány , igen me­rész és — siker esetén — ha­tásos lépést irányoz elő, így például meg akarják szüntet­ni azt a helyzetet, hogy a katonai körzetek parancsno­kai valóságos alkirályi funk­ciót töltenek be a hatáskö­rükbe tartozó területen. Egy­ségesíteni akarják a kétfelé tagolt rendőrséget, és irányí­tását a szocialista belügymi­niszterre bízzák. S ami talán a legfontosabb: meg akarják szakítani az eddigi három puccskísérlet során oly ve­szélyes szerepet, játszó csend­őrség tisztikarának kapcsola­tát a hadsereggel — s az egész testületet civil hatalom — a belügyminisztérium ha­táskörébe utalnák. Ezeknek a kockázatos és veszélyes lépéseknek a meg­tételéhez alighanem szükség van arra, hogy az új kor­mányra ne nehezedjék külö­nösebben erős nyomás a je­lenleg nemzetközileg igen ag­resszív amerikai politika ré­széről. Nyilván ezzel magya­rázható, hogy a NATO-tagság ügyében a szocialisták óvatos magatartást tanúsítanak. A NATO katonai szervezetében történő integrálódásról folyó tárgyalásokat minden jel sze­rint befagyasztják. Az előző kormány által végrehajtott NATO-csatlakozást felülvizs­gáló és eredetileg megígért népszavazást azonban min­den jel szerint egy , időben meg nem­ határozott második szakaszra tolják el. Az óvatosság érthető. Spa­nyolországban lezárult a Franco utáni átmenet korsza­ka és az ország történelmé­ben először került kormányra az a szocialista párt, amely­nek hívei a polgárháború idején a barikád mások olda­lán harcoltak. Reménységgel, de egyben súlyos kockáza­tokkal teli esztendők követ­keznek. — i e — Haig volt a „Mély torok”? Alexander Haig az a személy, aki kiszivárogtatta a The Wa­shington Post riporterének a Watergate-botrányt kirobbantó információkat írja hamarosan megjelenő, az „Elveszett becsü­let” című könyvében John Dean, az­­­gy egyik szereplője. A szerkesztőségi körökben „Mély toroknak” elnevezett is­meretlen kiléte azért maradt ti­tok, mert Bob Woodward, a The Washington Post fiatal riporte­re soha senkinek nem mondta el, hogy kitől kapta a Nixon el­nök bukásával végződő politikai vihart felkavaró értesüléseket. A Time hírmagazin — bár kétségbe vonja az állítást — el­mondj­a, hogy Dean érvelése sze­rint Haig egyike volt azoknak a keveseknek, akik tudhattak bi­zonyos információkról. Így pél­dául arról, hogy a Fehér Ház­ egyes magnetofon-szalagjain va­laki utólagos törléseket végzett. Ezt az értesülést például min­den bizonnyal a mindvégig bő­séges információkkal szolgáló is­meretlen „Mély torok” szolgál­tatta ki a Post riporterének 1973 novemberében. John Dean könyvében megírja, hogy a demokrata párti székház­ban történt lehallgatásokkal kap­csolatos információkról Nixon akkori elnökön kívül csak az el­nök titkárnője, és két másik személy tudott. Haig, mint Kis­singer akkori második számú ta­nácsadója és bizalmasa feltétle­nül hozzájuthatott az értesülé­sekhez. Haig, mint — Dean írja — egy kivételével (amikor kül­földön tartózkodott) résztvevője lehetett valamennyi titkos ülés­nek, amelynek részleteiről Wood­­wardt beszámolt azóta világhí­rűvé vált, „Az elnök emberei” című könyvében. (Ennek legtöbb részletéről ugyancsak a „Mély torok” tájékoztatta őt.) FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1982. NOVEMBER 2. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1982. NOVEMBER 2. KOMMENTÁR Szamár vagy elefánt? Nehéz lenne megjósolni, hogy a köztársaság pártiak vagy a demokraták számára hoz-e sikert a mai kongresszusi és helyhatósági választás az Egyesült Államokban, az azonban biztos, hogy a dollármilliók bőkezű osztogatásában ismét az előbbi párt járt az élen. Lewis Lehrman, aki New York kor­mányzói székét szeretné elnyerni a köztársaságiak színeiben, állítólag tízmillió dollárt költött választói „megdolgozására”. Riválisa, Mario Cuomo, a demokraták jelöltje beérte ötmil­lióval, mégis alighanem jobban áll a szénája. Hagyomány ez Amerikában, ahol a két pártot jelképező szamár- és elefántfigurákkal, színes lampinokkal és táncos­nőkkel, festői ruházatú zenekarokkal és a legdurvább sze­mélyeskedő hangnemű korteskedéssel vadásznak a voksokra. Most 435 képviselőházi mandátum, 33 szenátusi hely és 36 kormányzói szék sorsa forog kockán. Miután emberemlékezet óta a négyéves elnöki ciklus félidejében rendezett választá­sokon bizonyos törvényszerűségek érvényesülnek, érdemes előbb ezekre némi figyelmet fordítani. Ilyenkor például még az elnökválasztásokon megszokott­nál is nagyobb közömbösség a jellemző. Most azt jósolták az elemzők, hogy november 2-án jó esetben a választásra jo­gosultak negyven százaléka él a jogával. A tapasztalat szerint az a párt, amelynek képviselője az Egyesült Államok elnöke, csupán egyetlen alkalommal, 1934- ben, Roosevelt idején szerepelt sikeresen. Érthető ez a vá­lasztói magatartás: az elnököt rendszerint olyan ígéretei alapján juttatják a Fehér Házba, amelyek utóbb rendre nem, vagy csak részben teljesülnek. Nos, a reagani kormányzás két esztendeje alaposan kiáb­rándította az amerikaiakat. Bizonyos előrejelzések arról ta­núskodnak, hogy éppen ezért előfordulhat, hogy akár har­minc vagy negyven mandátumot is veszíthetnek a republi­kánusok, s ebben az esetben a konzervatív szavazótöbbség megszűnhet. A rendszerint bevált előrejelzéseiről híres Gallup intézet országosan 55 százalékos eredményt helyez kilátásba a de­mokratáknak és 45-öt a köztársaságiaknak. Ha ez beválik, a képviselőházban megerősödnék Reagan ellenzéke, s a de­mokrata—republikánus arány, a 243:192 alaposan eltolódnék. Az sem közömbös, hány új kormányzói helyet szerez magának a Demokrata Párt a jelenlegi 27-tel szemben. Kennedyék azt remélik, hogy legalább öttel gyarapítják „skalpjaikat” a re­publikánusok rovására.­­ Talán az is befolyásolja majd a szavazatok megoszlását, hogy a múlt héten közzétett adatok szerint szeptemberben fél százalékkal nőtt az ipari termelés. Reagan és a köztársa­ságiak számára ez fontos érvként hatott: olyan látszatot kelt, mintha a gazdasági életben sikerült volna elmozdulni a holt­pontról. Mindenképpen figyelmet érdemel tehát a mai vá­lasztás. A republikánusok és a demokraták nagy mérkőzésé­ből ugyanis már a két év múlva esedékes elnökválasztásra is le lehet vonni bizonyos következtetéseket. Gyapay Dénes Kohl és Nyugat-Berlin A nyugatnémet kormány hét­főn visszautasította a szovjet sajtónak azokat a bírálatait, amelyek kifogásolják, hogy Hel­mut Kohl a múlt pénteken hiva­talosan, kancellári minőségében kísérte el Nyugat-Berlinbe Mar­garet Thatcher brit kormányfőt, s ezzel figyelmen kívül hagyta a város különleges státuszára vo­natkozó négyoldalú egyezményt. A bonni kabinet szóvivője azt bizonygatta, Kohl „magától érte­tődő” jognak tekinti, hogy ellá­togasson Nyugat-Berlinbe. Kü­lönösen érvényes ez olyan eset­ben — fejtegette —, amikor a kancellár a városért felelős négy nagyhatalom egyik vezetőjét kí­séri el.

Next