Fejér Megyei Hírlap, 2006. június (51. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-01 / 127. szám
2006. JÚNIUS 1., CSÜTÖRTÖKKRÓNIKA Érthetetlen „nem" Érvek pro és kontra a négy hete javasolt emlékmű ügyében Koczka Kata Beloiannisz - Dulasz Takisz, Márkusz Tamás és Papalexisz Kosztasz képviselők kezdeményezésére kedden rendkívüli testületi ülésen vizsgálták felül a kisebbségi önkormányzat által a temetőbe tervezett görög emlékmű állításáról szóló május 2-ai elutasító döntést. Egy képviselő távollétében, a vita utáni szavazáson 4 ellene, 3 mellette arányban elvetették az emlékmű állítására tett javaslatot. A rendkívüli testületi ülésen az Országos Görög Kisebbségi Önkormányzat képviselete ____ ben Szkevisz Theodorosz elnök, Agárdi Bendegúz alelnök, valamint Vlahopulosz Ziszisz alelnök, a helyi kisebbségi önkormányzat elnöke ____ tanácskozási joggal vett részt. Dulasz Takisz képviselő érvelésében elhangzott, hogy a döntés óta eltelt négy hét alatt a képviselők újragondolhatták a dolgot, és bízik abban, hogy zöld utat kap a kezdeményezés. Németh Ferenc alpolgármester elmondta, hogy a gondolatot szépnek találja, de az emlékmű állítására fordítandó összeget a jövőbe kell fektetni. Mint mondta, az általa megkérdezett 75 helyi polgár közül 68 szerint jobb lenne egy feszületet állítani, hárman érdektelennek mutatkoztak, négyen pedig megfelelőnek találták a görög kisebbség elképzelését. Hangsúlyozta: ne legyen a temető turistalátványosság. Nemmel szavaz, és ezt a választói megbízásából teszi. Papalexisz Kosztasz képviselő utalt rá, hogy a temető kerítésén most is van egy emléktábla, amelyet a testület megkérdezése vagy akár utólagos bejelentés nélkül helyeztek oda, mint a személyi kultusz idején. Az a tábla arról szól, hogy a temető kerítése Rizojannisz Kosztasz polgármestersége idején épült, és ezt a táblát százból száz ember nem tartja odavalónak. - Ez az emlékmű azért kell, hogy jelt hagyjunk magunk után, olyan emberek után, akik jeltelen sírban fekszenek - mondta. Viccnek veszem, amit Papalexisz képviselő mondott velem kapcsolatban - mondta a polgármester. - Sok helyen jártam, és láttam, hogy ezek a dolgok, hogyan működnek, és nem ez az első eset, hogy a polgármester a célpont - tette hozzá. Galanisz Atanaszisz szerint ő támogatná a tervet, ha nem gondolná választási kampányfogásnak. Ismeretei szerint több mint tíz éve, amikor Vlahopulosz volt a polgármester, megkeresték egy ehhez hasonló emlékmű állításának ötletével, de ő akkor elutasító volt. Vlahopulosz Ziszisz válaszában elmondta, többen is megkeresték 1976- ban, majd később is az emléktábla gondolatával, de a falu pénzén ezt nem tehették meg, továbbá félő volt, hogy - mivel nem tudtak minden nevet -, valakik lemaradhattak volna a márványtábláról, ami utólag kényelmetlen lett volna. Dulasz Takisz el- ____ mondta, többen jelezték neki, hogy ha a testület nem szavazza meg az emlékhelyet, aláírásgyűjtésbe kezdenek. A polgármester úgy fogalmazott: fenyegetésnek veszi a bejelentést, és továbbra is azt firtatta, hogy miért nem valósult meg az emlékmű Vlahopulosz idején, mire azt a választ kapta, hogy ha erre a település pénzéből költöttek volna, az csakugyan megosztotta volna a falut. Az országos önkormányzat elnöke, Szkevisz Theodorosz a kezdeményezést elutasító szavazás után kapott szót. Álláspontja szerint a kisebbségi törvény megengedi, hogy állíthassanak emlékműveket a kisebbségek, ilyenre van friss példa a szlovén kisebbségnél. - Nem tudom megérteni önöket - tette hozzá -, nincs választási kampány, a görög kisebbség adja rá a pénzt, senkit nem sért, hiszen vegyes családok vannak. A kisebbségi önkormányzat jogosult az érdekek védelmére, ezért is vagyunk itt. A testületben, a görögségben egységes a szándék az emlékmű állításával kapcsolatban, ennek lehetőségét a törvény biztosítja, és aki ezt megakadályozza, az a törvény ellen vét - fejtette ki véleményét az országos kisebbségi önkormányzat elnöke. „Aki ezt megakadályozza, az a törvény ellen vét" - vélekedett az országos elnök A temető kerítésén most is van egy emléktábla, amelyet a testület megkérdezése vagy akár utólagos bejelentés nélkül helyeztek oda . Adományokból szülőházat újítani? Gárdony (kk) - Gárdonyi Géza szülőházát fel kell újítani, de vajon milyen pénzből lehetne ezt megtenni? Az emberek véleménye igencsak eltérő. Az író szülőházának felújítására már több civil szervezet is igyekezett összefogni, de eredménye még nem nagyon van. Többek szerint fel lehetne újítani, ha adakoznának, akiknek erre lehetőségük van. - Azt hiszem, sokan nem is tudják, hogy megoldást keresnek erre a problémára - Soós Kinga szerint keveset hallanak a kezdeményezésről. Azt is hozzátette, sokan nem tudnak adakozni, és olyanok is vannak, akik megtehetnék, de valamiért nem hajlandók ilyen célokra pénzt fordítani. Véleményét osztja Kiár Tiborné is. A megkérdezettek elmondták: az államnak is gondja lehetne ezekre a megőrzésre érdemes értékekre, de ezekben a megszorítós időkben ki tudja, mire lesz pénz és mire nem jut megint. Köntös Attila elszégyellte magát, amikor olvasta az újságban az emlékház állapotártól szóló hírt. Véleménye szerint, nem lett volna szabad engedni, hogy ennyire lepusztuljon. Egyetért a közadakozással, de azzal nem, hogy hagyjuk tönkre menni értékeinket, s csak az utolsó órában próbáljuk megmenteni. Soós Kinga szerint sokan nem Kiár Tiborné sem bizakodó, is ismerik ezt a problémát nem élünk adakozós időket Köntös Attila szomorú, amiért hagytuk lepusztulni A polgármester azzal zárta be a testületi ülést, hogy Beloiannisz nem kisebbségi falu, ahogy arra Szkevisz utalt, hanem itt beloiannisziak élnek, a temetőjük pedig köztemető. Információink szerint a testületi ülést követő napon megkezdődött az aláírásgyűjtés az emlékmű mellett. Pályázatok valósága - csillagvári álmok A Gárdonyi emlékházat meg kell menteni A pályázati pénzt segítségével úgy látszott sikerül elmozdítani a holtpontról a kezdeményezést. A Gárdonyi Géza Társaság is gyűjtésbe fogott és azóta is próbál támogatókat keresni. A velenceitavi festőverseny művészei, amatőr alkotói is csatlakoztak az akciókhoz. Felajánlották képeik értékét. A gyógyfürdő galériájában tartott aukció azonban nem volt túl sikeres, eddig ugyanis a több mint 100 alkotásból mindössze tizenkettő talált gazdára. A képek licitált árának 60 százalékát ajánlották a felújításra. Ez az összeg ma 230 ezer forint. Más civilek is gyűjtést kezdeményeztek, az egri Segít a város alapítvány SZDSZ-es kezdeményezésre számlát nyitott, amelyen eddig mindöszsze 100 ezer forint pihen. A gárdonyi önkormányzatnál is van egy elkülönített számla, de kicsinyke összeggel, viszont Szabó István polgármester elmondta, ha lesz sikeres pályázat, az önrészt vállalja a város. A hírt sokan örömmel hallják, viszont csak találgatni tudnak, honnan lesz pénze a nehéz anyagi helyzetben lévő önkormányzatnak, de reménykednek. A ház felújítására a szakemberek szerint 25 millió forintra lenne szükség (ahogy múlik az idő, talán többre is). Pénz nincs, viszont van egy norvég alapítvány, hozzájuk lehetne pályázni. Ha bármelyik kezdeményezés sikeres lenne, a hagyományőrzők élettel töltenék meg - egy másik pályázattal - a házat és környékét. Papp Zsuzsa, a társaság elnöke és társai csillagvárról, török kávézóról, csillagudvarról, kis színházról, kiállításokról szőnek egyszer talán megvalósuló terveket. A múltról mesélnek a látogatónak a mesterkézre váró bútorok Az M6-ost jövő héten adják át Dunaújváros (kk) A jövő hét végén adják át az M6-os autópályát, a szalagátvágás pontos időpontjáról, az azt végző személyről még folyik az egyeztetés. Az átadást követően az autósok is birtokba vehetik a sztrádát. Mint arról korábban beszámoltunk, a minisztérium képviselői több mint egy hete, hétfőn tekintették meg az épülő autópályát, a bejárás, valamint a forgalomtechnikai szemlék „hiánylistái" alapján még jelenleg is dolgoznak az autópályán, a végleges forgalomtechnikai szemle a tervek szerint a héten megtörténik - tudtuk meg az M6 Duna Autópálya Koncessziós Zrt. elnökétől, Derzsi Andrástól. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Ismét országos kirakodóvásár Vál (sl) - A nagyközségi vásártéren június 3-án - azaz szombaton - országos kirakodóvásárt tartanak. Támogatás Indonéziának Velence Itt)- Az indonéziai Jáva szigetét sújtó földrengés miatt több ezerre tehető a sebesültek száma, és tízezrek maradtak otthon nélkül. A Baptista Szeretetszolgálat az orvoscsoportok kiküldése mellett a katasztrófa áldozatainak megsegítésére, a károk enyhítésére gyűjtést hirdetett. Az adományokat a szeretetszolgálat alábbi OTP számlaszámára lehet befizetni „földrengés” megjelöléssel: 11736082-20054403. Egy szombat a gyerekekért Lovasberény (kn)- A településen június 3-án, 15 órától ügyességi versenyekkel (zsákban futás, kerékpáros feladatok) és játékokkal várják a gyerekeket - a teljesítésért nyereményt lehet kapni ezenkívül lesz aszfaltrajzverseny, papírforgó- és sárkánykészítés is. Hirdetés A karrieremet én alakítom Az UNIQA Biztosító Rt. három, legalább érettségivel rendelkező, sikerorientált üzleti munkatársat keres. További információért hívja: 06 70/380-8765 UNIQA Az új generáció biztosítója.