Fejér Megyei Hírlap, 2007. március (52. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-01 / 51. szám
2007. MÁRCIUS 1., CSÜTÖRTÖK A tervezésekre is pályáznának A megyei fejlesztési tanács javaslatokat tett Székesfehérvár str. A Regionális Operatív Program kétéves akciótervét véleményezte tegnapi ülésén a megyei területfejlesztési tanács. A javaslatokat egyhangúlag támogatták. A tanács azt javasolja, hogy a tervezés minden fázisaönállóan megpályázható tevékenység legyen. Szeretnék,ha a hátrányos helyzetű térségekben megvalósuló programok előnyt élveznének. Megfogalmazták, hogy a turisztikai ablaknál a kiemelt vonzerő-, termék- és infrastruktúra-fejlesztések kategóriában a támogatás minimális összege 500 millió helyett 25 millió legyen, ugyanis az önkormányzatoknak a 10 százalék saját erő előteremtése gondot okoz. A továbbítandó javaslatok között szerepel, hogy az önkormányzatokat közvetlenül érintő központi projektek kiválasztásánál kérjék ki a megyei tanács véleményét. Szeretnék, ha a nappali szociális ellátás mellé bekerülnének a támogatandó körbe az állandó ellátást nyújtó ápoló-gondozó intézmények. Kezdeményezik, hogy az önkormányzatok mellett a fejlesztési tanácsok is pályázhassanak. Az óvodai ellátás, az alap- és középfokú oktatás infrastrukturális fejlesztésénél és a kistérségi szinten elérhető egészségügyi és szociális szolgáltatások terén javasolják a hátrányos helyzetű és ellátáshiányos települések előnyben részesítését. A kistérségi fórum véleményéhez csatlakozva javasolják, hogy az ivóvízbázis fejlesztése is bekerüljön az akciótervbe és a kiemelt projekt állhasson egy kistérség több kisebb projektjéből. A központi projektlistához a megyei intézmények fejlesztésének 13-as listáját csatolnák. A gazdálkodásra kell nagyon odafigyelni Az új főjegyző kihívásnak tekinti a feladatot Székesfehérvár (tr) - A múlt heti megyei közgyűlés a lemondással megüresedett főjegyzői posztra dr. Varjú Mihályt (45) választotta meg. Ő eddig aljegyzőként irányította a hivatalt. - A munkakör új, de a feladat nem. Ráadásul mindig a közigazgatásban dolgozott... - Ez így van. Abán születtem, Budapesten érettségiztem, majd az államigazgatási főiskolán végeztem. A sárbogárdi tanácsnál dolgoztam 1983-tól, majd 1987-től a megyei tanácsnál, ahol Herczeg István volt a főnököm. 1991- től a megyei önkormányzat hivatalaként működünk, testületi ügyekkel, választásokkal, szervezésel foglalkoztam. A pécsi egyetemen 1997- ben szereztem jogi diplomát. Az aljegyzői tisztségbe 2001- ben kerültem. - S ha jól tudom, ma is Abán él a családjával... - Igen. Nős vagyok, van három gyermekünk. A családi ház lehetővé teszi, hogy néha kapáljak, fát metsszek, füvet nyírjak, úgy mint az abai polgárok többsége. - Hatan pályáztak, ön egyedül házon belülről. Ez segítette a pályázatban? - Ezt nem tudom. Viszont tény, hogy a főjegyző hónapokkal ezelőtti lemondása óta én irányítottam a hivatal munkáját. Arra törekedtem akkor is és most is, hogy a hivatal eredményesen szolgálja az önkormányzat célkitűzéseit. Ismerve a gazdálkodás fő számait, nincsenek könynyű helyzetben. - Az önkormányzat pénzügyi lehetőségei beszűkültek. Nagy kihívás az intézmények szolgáltatási színvonalának megőrzése, az otthonainkban élő emberek életkörülményeinek javítása. Nagyon oda kell figyelni a gazdálkodásra. Itt dolgozik Bíró László az elnök gazdasági tanácsadójaként, és szakmailag jó a pénzügyi bizottság is. ¡ 1—7 E O' o oLU ec O OIO U_ Dr. Varjú Mihály eddig aljegyzőként dolgozott KRÓNIKA A város bizonyít Saját gépkocsijuk van, nyolc orvos és nyolc nővér váltja egymást Móré Erzsébet more.erzsebet@fmh.pk.hu Polgárdi - Senki nem tagadja, hogy az új városi rendelőintézet megépítésének, benne a kistérségi orvosi ügyelet kialakításának már az ötlet felmerülésekor is komoly oka volt. Nem kevesebb, mint hogy a város, ha korábbi időcsúszása miatt le is maradt az önálló kistérségi központ címről, megmutassa ország-világnak, hogy képes és hajlandó - anyagi áldozatoktól sem megriadva - felvállalni egy fejlődő kisvároshoz és környező települési központhoz illő szerepet. E folyamat látványos és kevésbé látványos mozzanatairól rendre hírt adtunk, még arról is, hogy a megyeszékhelyről járnak az emA legkényesebb uniós normáknak is megfelel a kisváros térségi ügyelete berek a polgárdi okmányirodába, mert az ügyintézés ott is éppoly szakszerű, ráadásul - nem kis dolog manapság, amikor nagyon nagy érték az idő! - sokkal kevesebbet kell sorban állni. Kétségtelen, hogy leginkább az új városi rendelőintézet építése, átadása érinti igazán közvetlenül az itt, és a környékbeli falvakban élőket. Az intézmény egyik szárnyát - képletesen szólva - még javában falazták, amikor 2006. január elsején a kistérségi központi ügyelet viszont már „megnyitotta kapuit”, berendezve tokkal-vonóval, az összes műszerrel, külön, közvetlenül az utcára nyíló, mentőbejárattal rendelkező fektetővel, az ügyeleti pihenőhelyekkel. (Dr. Almási Ferenc fehérvári tisztifőorvos csak a legjobbakat mondja a polgárdi ügyeleti központról. Nem csak az „alapfeltételeknek” felel meg, de a legkényesebb „uniós” normáknak is, még „ott" is sok térségi központ megirigyelhetné Polgárdit. Eredetileg Almási doktort arra kértem, vegye már sorra, menynyiben enyhítette a fehérvári városkörnyéki ügyelet leterheltségét a társközpont központi ügyelete. Kiderült, a kérdés nem is aktuális, ugyanis Polgárdiban hamarabb megnyílt az ügyelet, mint a fehérvári, így nem mérhető egymásra gyakorolt hatásuk. No, de tény, hogy a kisváros mellett még Füre, Kisláng, Mátyásdomb és Mezőszentgyörgy lakossága jut gyorsabb, közelebbi ellátáshoz az ügyelet idején, hétköznap délután négytől másnap reggel nyolcig, hétvégeken pedig folyamatosan. Dr. Bel József főorvos, ügyeletvezető statisztikával készült: tavaly 4569 beteget láttak el. Idénről még csak a januári összegzés készült el: 211 beteg kereste fel az ügyeletet, 137 hívásuk volt, huszonöt esetben az orvos mentőt kért. Mivel a vizitdíj ma aktuális kérdés, erről is faggatjuk a doktort: mondja, többen inkább fizetnek minthogy táppénzre menjenek, a háziorvosi rendelést ugyanis munkából jövet már „nem érik el”... Minden berendezéssel rendelkeznek, amelyet ma egy ügyeleti ellátás megkövetel - mutatja Beh doktor és Dobovits Tiborné nővér Bukósisakban, fegyverrel Zámoly (CG) Vasárnap Fehérváron a Zrínyi utcai cukrászboltot rabolták ki, hétfőn a Kis Vadász nevű kocsmából, tegnap pedig a zámolyi takarékszövetkezetből vittek el pénzt. Kérdésünkre, hogy összefüggésbe hozható-e a három rablás, Ráczné Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt válaszolta, hogy egyelőre ez nem bizonyítható. Elsősorban amiatt, hogy míg a Zrínyi utcában egy magas elkövető volt, a Kis Vadászba pedig ketten hatoltak be. Zámolyon viszont egy, és nem túl magas rabló járt. Lehet, hogy a három bűneset között semmi összefüggés nincs. Persze, ennek ellenkezője sem zárható ki. Tegnap tíz perccel 14 óra előtt egy világos dzsekit viselő, fegyveres férfi követelt a fiókban pénzt, majd motorral Gánt irányába menekült. A rendőrséget az egység egyik alkalmazottja értesítette. A rendőrök gyorsan, negyedóra múlva már a helyszínen voltak FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Bizottsági hely Bodajknak is Mór (bkl) A móri többcélú kistérség tanácsának legutóbbi ülésén a grémium tagjai egyhangúlag fogadták el a költségvetést. A 330 milliós büdzséből a központi orvosi ügyeletre, szociális feladatokra, illetve bizonyos közoktatási feladatokra jut pénz. Módosították a kistérségi tanács szervezeti és működési szabályzatát is, így valamennyi település - Bodajk is - bizottsági tagsághoz jutott. A falu részéről az oktatási bizottságba az alpolgármestert, a pénzügyibe a hivatal pénzügyi csoportvezetőjét delegálták. A Natúrpark is téma lesz Pécs (mti) A Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatósága március 10-én Bakanccsal a zöldbe címmel ökoturisztikai konferenciát szervez, amelynek főbb témái: összefogás az aktív szabadidő és környezeti nevelésért, a Vértesi Natúrpark és a turizmus, a Duna-Dráva Nemzeti Park ökoturisztikai fejlesztései, az örökségturizmus és az idegenforgalmi szakképzés,erdészet és turizmus, a fenntartható fejlődés és a szakmai minősítési rendszerek. Halálos baleset a 62-esen Székesfehérvár, Seregélyes (ba) Egy Fiat márkájú kisáruszállító és egy hulladékszállító teherautó frontálisan ütközött tegnap délelőtt a 62-es út Székesfehérvár és Seregélyes közötti szakaszán a vasúti átjáró után. A kisáruszállítót - melynek vezetője a helyszínen meghalt - a tűzoltók húzták ki a tehergépkocsi alól. Fotó: Székesfehérvári tűzoltóság A sofőr holttestét a tűzoltók szabadították ki Hirdetés A HATOSLOTTÓ VÁRHATÓ FŐNYEREMÉNYE EZEN A HÉTEN: 1 milliárd 250 millió Ft azaz egymilliárd-kétszázötvenmillió forint AZ ÖTÖSLOTTÓ VÁRHATÓ FŐNYEREMÉNYE EZEN A HÉTEN: 1 milliárd 333 millió Ft azaz egymilliárd-háromszázharminchárommillió forint MfiW# ■iQ M SZERENCSEJÁTÉK ZRT. www szerencsejatok.hu