Evangélikus gimnázium, Felsőlövő, 1875
2 említett intézetben (a f.-lövői ág. hitv. tanitóképezdében) a tannyelv a német legyen, s ha ez nem nélkülözhető, miért nem használtatik a német tannyelv mellett a magyar nyelv is oly mértékben, hogy minden ott tanuló növendék képes legyen, hazánk állami nyelvét kellően elsajátítani?“ .... 2. „Miként van az, hogy az egyházkerület oly kevéssé látszik gyámolítani ezen képezdét, hogy annak fenntartása csaknem egészben külföldi adományok által eszközöltetik, s ezért minő kötelezettségi viszonyban van többször említett képezde az őket segélyző külföldi egyletekkel?“ A múlt évi aug. 17-én Kőszegen tartott dunántúli egyházkerületi közgyűlés jegyzőkönyvének 33-dik pontjában az említett leiratra vonatkozólag szó szerint a következőket olvassuk: „Superintendens úr nyomban beadja az intézet igazgatója Sz. Gy. hivatalos jelentését a felső-lövői tanítóképezde viszonyairól, melyből kitűnik, hogy az intézetben a tannyelv a német ugyan, mert az intézet a németajkú felső-vasi gyülekezetek szükségletére állíttatott, de azért kellő súly van arra fektetve, hogy a növendékek hazánk állami nyelvét is elsajátítsák; — kitűnik továbbá, hogy azon külföldi jótékony egyletek, melyek a felső-lövői képezdét segélyezni szokták, a további segély feltételéül egyedül azt kötötték ki, hogy a tanítóképezde a dunántúli egyházkerülettel szerves összefüggésben maradjon. — Az igazgató ezen hivatalos jelentése tudomásul vétetvén, a nmélt. m. kir. vallás- és közoktatási minisztériumhoz felterjesztetni rendeltetik. — Jövőre azonban meghagyja az egyházkerület az igazgatónak, hogy évi jelentését ne a kerületi gyűlésre, hanem az iskolai nagybizottmányhoz adja be, hogy az a képezdére minél tüzetesebben felügyelhessen, — és meghagyja különösen, hogy a képezdében a magyar nyelvre, mint az állam nyelvére nagyobb gond fordíttassék, főképen pedig, hogy németajkú hitrokonainknál a magyar állam iránti hűség s a magyar alkotmányos szellem, mely őket eddig átlengte, jövőre is tápláltassék és terjesztessék.“ A „Magyar Tanügy“ egyik munkatársa immár jónak látta az ügyet következőképen — szerinte tárgyilagosan — ferdítve a közönség elé terjeszteni (l. a „M. T.“ 1875. évi folyamának 573-dik és következő lapját): „Az ág. hitvallásnak dunántúli egyházkénzgyűlésén sok port zavart fel a felső-lövői evang. tanítóképző intézet és reálgymnasium ügye. Az egy ’lamint azon mód, melylyel az a nyilvánosság elé került sokkal jellemzőbb az autonómia védbást'' .elmekre nézve, hogysem ez ügyet e helyen hallgatással mellőzhetnék. T. olvasóink tájékozása trgyilagosan az eddig történteket. A közoktatásügyi minisztérium hivatalos értesült, hogy a felső-lövői tanítóképző intézetben az 1868. XXVIII. t. e. világos rendelete ellenére (t. ..az nyelv nem tárgya a tantervnek, a felekezeti hatóságnak jelentéséből pedig azt a meggyőződést intné. ..ormány, hogy sem a tanítóképző intézet, sem a gymnasium nem rendelkezik elég alappal és hazai forrásokból eredő jövedelmekkel, hogy az intézeteket kellőképen ellátni lehetne, hanem a költségek legnagyobb részét külföldről küldött segélyekből fedezik. A vallás- és közoktatási minisztérium ez okán leiratot intézett az ágost. hitvallásnak dunántúli kerületének superintendenséhez, melyben kérdi: 1. Igaz-e, hogy a felső-lövői tanítóképző intézetben a magyar nyelv a törvény világos rendelete dacára nem rendes tantárgy? és 2. váljon a külföldről nyújtott segély magánosok adományaiból ered-e, vagy kormányok részéről jut a gymnasium és tanítóképző intézet rendelkezésére?................ Mellőzve azon pattogtató szónoklatokat, melyek az autonómia nevében a minisztériumot túlkapásról vádolják — hisz ezek mai nap már elkopott fegyverek. — a kerületi közgyűlésnek a miniszter szándékát elferdítő eljárásával kell foglalkoznunk. A közgyűlési representatióban mindig arról van szó, hogy a felső-lövői reálgymnasium és tanítóképző intézet tanításnyelve a német, és hogy ez nem is lehet máskép, mert a vidék teljesen német, az egyházközségek, melyek innen nyerik tanítóikat, kivétel nélkül németek. íme, látni való, mily térre vitte át a közgyűlés az ügyet. A minisztérium leiratában szó sincsen a tanítási nyelvről, hisz a törvény világosan elismeri azt, hogy a tanítás nyelve a felekezeti intézetekben a vidékek szükségeihez képest irányulhat: — a miniszter csakis aziránt kért felvilágosítást, várjon a magyar nyelv taníttatik-e a törvény által követelt mérvben? De a közgyűlés fenyeget is, mégpedig nemzeti tusákkal, melyek okvetlenül beállnának, ha a kormány folytatja megkezdett útját!............. Ha egy-egy iskola anyagi és szellemi segélyeszközeinek elégtelensége miatt az eléje tűzött célt megvalósítani képtelen, az e miatt felelősségre vont egyházi hatóság pedig az autonómia bő köpenye alá búvik , akkor, úgy hiszszük, minden józan gondolkozású honpolgár velünk együtt csak azt fogja óhajtani, hogy a kormány erélye ne lankadjon, míg az illető hatóságot a törvény tiszteletére nem bízta.“ Miután fentebb az egyházkerületi közgyűlés végzését szó szerint és teljesen közlöttem, tán felesleges volna az idézett cikkben foglalt ferdítéseket még külön kiemelnem. Látnivaló, hogy itt a miniszteri leirat nem kevésbé van ferdítve, mint az egyházkerület eljárása. A dologban leginkább az tűnik fel, hogy cikkiró olyformán nyilatkozik és ítél, mint aki előtt az ügyre vonatkozó hivatalos okmányok mind fel vannak tárva, pedig az elfogulatlan olvasó azonnal észreveszi, hogy úgy a miniszteri leirat mint a kerületi gyűlés végzése ismeretlen előtte. Különben nem szólhatna sem „pattogtató szónoklatokról, melyek a minisztériumot túlkapással vádolják,“ —sem arról, hogy „a minisztérium leiratában szó sincsen a tanítási nyelvről,“ — sem arról, hogy „a közgyűlés fenyeget.“ — sem oly színben nem tüntethetné fel dunántúli egyházkerületünket, mint amely felelősségre vonatván, az autonómia bő köpenye alá búvik, és csak a kormány lankadatlan erélye által lenne a törvény tiszteletére bízható.