Evangélikus gimnázium, Felsőlövő, 1879

ű­ ködik, annak szemléletében, aki olyan, mint a minő. A hitnek boldogító titka, hogy lényének semmi hiányát megrablását nem leli abban, ha nem tud úgy magának logikailag és dialektikailag számot adni az istenről és az ő lényéről, mint egy számtani példáról, hogy neki épen a megfoghatlan elismerése és megtekintése a minden ismeret és tudás forrása. A hívő tudja, hogy a természet és tör­ténet megvilágosítása által az isten nem megfoghatóbbá, hanem csak megfoghatlanságában és meg­­fejthetlenségében szemlélhetőbbé lesz. A hit nem végtelen, puszta üresség, ahová az egyik az ő közönyét, a másik egy világlelket vagy erkölcsi világrendet és más ilyesfélét tesz, hogy azt tele tömje, hanem a hit élő és beteljesült; nem a természet vagy gondolkozás, hanem isteni kijelentés által. Amint az érzéki szem mindenütt a látkör szerint határt és véget lát, mindamellett minden lépésnél a kilátás tágul és a határ eltűnik, voltaképen pedig semmi határ és vég nem létezik, hanem minden határ csak csalódás, igaz van ez az észszel is; ez mindig csak egy végest, kezdetet és véget, okot és határt gondol és állít fel és e szerint kell neki tennie; de minthogy valósággal sehol sincs általános határ, hatás és ok: épen azért a hit ama közvetlen végtelen, örökölő istennek elismerése, aki az ész minden előmenetele által csak hitében mindig jobban megerősítetik, amidőn ő minden határt ismét leront, mit az ész magának csinál, avagy képzeli csinálni. Hogyan jut az ember ezen hithez ? Az ember akként van alkotva, hogy neki a hitben és istenben kell lennie és cselekednie. Ezen hit által lép ő istennel szövetségbe; mert ezen hitnek erejénél fogva, mely csakis Isten által van benne, áll ő élő közösségben vele. A Krisztus egyháza így utal ő reá, mint az egyedülire, már az ő isteni ereje és hatalmánál fogva, és őt egészen sohasem taszítja, bocsátja el magától. De a hit ezen gyenge csiráját kell ápolni, táplálni, lupozni és nevelni. Ki, vagy mi által érhető ez el ? Semmi más által, mint csak mások hite által. Bármi más adatnék is az embernek hite megerősítésére, ő maga, a hit ezen szent lelke mindent erőszakkal kioltana, ami nem oly tiszta mint ő; csak az isteniben lelkesülhet fel az isteni. Azért e tárgyban sohasem lehet semmi más által előbb czélhoz jutni, mint a szülők és tanítók erős és rendítheten vallásossága által. Valamint vannak egyes embe­rek, akiktől isten a velük való közösség és üdvözölhetés kegyelmét, mivel tőle elpártoltak, megvonja, úgy viszont vannak olyanok is, akiknek azt megadja a szerint, amint azok azért imádkoznak, azaz akiknek igazi és egyedül boldogító hitök van. Az ember csakis isten által lehet erős és hatal­mas és felette sokat hathat hite által a gyengébb hitű­ekre is, úgy annyira, hogy őket magához vonja és hasonló magasságra felemeli. A hivő ily hitének, ahol ez oly bizalmasan nyilvánul, nem állhatunk ellent; ahol ilyen hit él az életben és beszédben, ott a nép minden bizonynyal össze­­gyü­lekezend. A hit beszédből, a beszéd isten igéjéből származik, azaz nevelés és tanítás által jutunk hithez és hozatunk tiszta öntudatra isten által. Mint gyermekek a szülők és tanítók ajkaira vigyá­zunk, ha istenről és az ő csodálatos lényéről, ha nagy és kegyes emberek sorsáról és cselekedetei­ről, szóval, ha istenes történetekről beszélnek , hiszünk istenben és ürömmel csodálkozunk a csodá­latos isten és az ő kijelentései felett. Így már az anyatejjel beszívjuk gyermeki kedélyünkbe az isten igéjét, igen már bölcsőnk körül hangzanak a szent történetek és a még alig alkotott fül már meg lesz szoktatva az istenről hallani és benne hinni. Később már elbeszélik a szülők és tanítók, neve­lők tulajdon tapasztalataikat is az istenről és az ő csodálatos utairól és ujjal mutatják a gyermeknek az ő gondviselő tanácsát, és ahol mások csak a sors játékát és a természeti törvények szükséges­ségét veszik észre, ők az istent látják, így a gyermek már korán meg lesz szoktatva, eleinte csak hallani és hinni a mindenütt jelenvalót, akit ő nem lát, a mindenhatót és bölcset, akit ő még sehol­­sem pillant meg. Az élet, minden birtokát, mint kegyelemajándékot veszi az ő kezéből, azon kézből, melyet ő nem lát. A templomokban látja az emberek mindannyiát összegyülekezni tisztességesen és ünnepélyesen öltözködve; az élet közönséges foglalkozása nyugoszik, mindnyájan egyesülnek egynek tiszteletére, kit szemeik nem látnak, egynek imádására, kit ők érzékileg észre nem vesznek. Igen, minden, ami előbb a gyermek előtt mint nagy és dicső feltűnt, most mint semmi tűnik fel előtte, például a király, felsőség, szülők, tanítók, mert mindannyiát meghajolva látja itt a templomban egy még nagyobb és dicsőbb király előtt, aki mégis mindig szemeik előtt elrejtve marad és akinek köszönetet mondanak mindenért. így tanul az emberi szellem hinni és így tanulja meg már korán tulajdon látását, gondolkozását, törekvését és véleményét megtagadni és nem kételkedni abban, amit nem lát. Így tanul a szellem hinni egy örökkévalót és végtelent, amely mindig csak egyet, csak időszerűt és végest láthat. Az ész, amely mindent csak mint keletkezőt és elenyészőt fog fel, amint ő ezt látja, kezd hinni valamiben, ami nem keletkezett, egy lényben és minden előbbeni ok nélküli létben, így az ember már gyermekségétől fogva megtagadja tulajdon okosságát és megtanulja azt

Next