Felvidéki Ujság, 1899 (6. évfolyam, 5-54. szám)

1899-02-09 / 6. szám

Zsolnán, 1899. HPel"Vid­ék­i X Ujsá­g­_ Vallási gyűlölet? E lap előbbi számában azt irta a „Hangver­seny“ cz. közlemény írója hogy: az utóbbi idők politikai, legújabban vallási súrlódások széttaglalták társudálmun­kat." Messzeható kijelentés, kemény vád ez! És miután e lap felelős szerkesztője a czik­­ket megjegyzés nélkül közölte: joggal következte­tem, hogy a kijelentés alaposságáról s jogosságáról ő is meg van győzőve. Nem titok az, hogy én a­ társadalmi élet mozgalmaitól meglehetősen távol állok, azokban csak ritkán némi csekély részt veszek s inkább csak megfigyelő állást foglalok. Ebből kifolyólag igen kérem e lap t. olva­sóit, ne vegyék tőlem rész néven, hogy lelkem su­gallatát követve, ma, a fennen hirdetett felvilágo­sodás, a dicsőitett magas czivilizáczió korában,­­s a vallási türelmetlenség, vagy talán éppenséggel a vallási gyűlölet themájával, — noha csak álta­lában, minden személyi vagy lokális vonatkozás nélkül — ezen rhapsodikus jegyzetekben foglal­kozom. Az elfogulatlan s a dolgok mélyébe betekintő olvasó igazat ad nekem, ha megjegyzem, hogy sajnos, elegendő okunk van arra, hogy e rémmel foglal­kozzunk. Undorral olvassuk a történelemben azon ke­gyetlenségeket melyeket az emberek millióin, egész országokon gyakorolt s részben még ma is gyako­rol a vallási gyűlölet! Bárha az emberiség végre valahára­ belátná azt, mily kevés alap s igaz ok van arra, hogy szomszédunkat vallási nézetei s meggyőződésének különféleség­e miatt gyűlöljük, vagy éppen ül­dözzük. Két főrészből áll az ember: a testből és a lélekből. Mindent kellene elkövetnie arra nézve, hogy mindkét alkatrésze ép, egészséges legyen és lehető legtovább tartassuk fenn, mert hiszen ettől függ egész léte. Testének fentartására tápszerekkel (vagy ha tetszik , konyhával) rendelkezik az ember; be­tegségek gyógyítására vannak orvosai, gyógyszer­­tárai. A léleknek is táplálékra van szüksége, ez pedig: a vallás és a tudományok. A lélek betegségei pedig: a tudatlanság, hi­tetlenség, természetphilosofia, gyűlölet, ellenséges­kedés, kétségbeesés és minden bűn. Hivatalos ápo­lói, orvosai s gyógyszerészei pedig — első­sorban: a lelkészek. Mondjuk is őket lelki­pásztoroknak s hiva­talukat : cura animarum. Valóban magasztos hivatal! * * * lók, lelki pásztorok ezen osztályába helyezik bizal­mukat, mások ismét másokba, azon meggyőződés­sel s hitben, hogy igy legjobban gondoskodnak lel­kükről. Ugyan kérem, ki­ találhat abban gyűlölni való dolgot, ha szomszédom egyik vagy másik ismerő­söm, barátom, más vendéglőbe, kávéházba jár, mint esetleg ér.? vagy ha ő testi bajait más orvossal közli, tehát másban bízik, másnak tanácsát követi mint én? vagy a gyógyszereket más gyógyszertár­ból (ha volna) hozatná, mint én? Kinek is jönne eszébe ezért gyűlölni szom­szédját, ismerősét, barátját? Ha esetleg roszabb konyhára talál, ügyetlenebb orvost választ, vagy nem egészen megbízható gyógyszertárban készít­teti gyógyszerét, hát én azért nem gyűlölném; ez az ő kára, baja, majd okul maga kárán. Volenti non fit injuria! Mit mondanánk azon orvosról, a­ki a beteg­hez tolakodnék, kényszeríteni akarván őt, hogy ta­nácsát fogadja, kövesse, gyógszereit vegye be? * * * Talán nem vétenénk, ha a vallás dolgában is így gondolkodnánk. Az emberi természet e tekintetben mindig egyenlő marad. Az ember talán mindent szíveseb­­ben tűr el, mint a lelkiismeret kényszerét, vagy­is azon kényszerért hogy bizonyos lelki táplálékot, lelki gyógyszert használjon, és bizonyos lelki ápo­lókba, lelki orvosokba helyezze bizalmát. Mély gyökeret vert az ember természetébe az, hogy vallásra szüksége van. Ez a szabadsága; nagyon fáj neki, ha őt esetleg ezen szabadságától megfosztani akarnék. "Szívesebben hagyja magát kiűzni házából, eltűr minden elnyomást, semhogy lelki üdvének tekintetében magát valamire kény­­szerítesse. * Más vallásnak híveit, más egyháznak tagjait lelki betegeknek szoktuk tekinteni, mert nézetünk szerint nincsen kellő, helyes fogalmuk arról, ho­gyan gondoskodjanak igazán s valóban lelkük üd­véről. Ezért gyűlöljük üldözzük őket, holott mégis inkább sajnálnunk kellene őket, ha csakugyan s igazán meg vagyunk győződve, hogy tévednek. Ugyan, kinek jön­ eszébe gyűlölni a beteget azér, mert— beteg.— vagy erőszakkal kényszeríteni őt, hogy egészséges legyen? Hiszen ő maga mit sem óhajt forróbat, nem kíván egyebet — ennél! —­ A­kik másképen gon­dolkodnak, más meggyőződést követnek, mint mi : azokat az ördög kétségbe vonhatlan zsákmányának szoktuk tekinteni. Ha ez úgy van, akkor hát hagy­juk meg ezen szerencsétleneknek a­kik az önök kárhozatba sietnek, legalább ezt az egy zavartalan élvezetet e világon, miután más világon úgy is a pokoli tűz kínjait szenvedniük kell majd. Ezt már az általános emberi érzés követeli tőlünk. Nem tagadom azonban, hogy vannak esetek, a­midőn az erőszak s kényszer alkalmazása nem ! Nőiességének egyszerű, veleszületett érzüle­t letéve­ belopódzik mintegy a gyermek még a leg­­­­zárkózottabb jellemébe, csak hasznos, de szükséges is. Ez az eset pedig akkor áll be, a­mikor az olyan lelki beteg megza­varna s károsítaná az emberi társadalmat. Ilyenek kétségkívül a modern anarchisták, ni­hilisták. Az őrülteket is meg szokták kötözni és gyó­gyításukról gondoskodnak, de a csendes ártatlan tébolyodottakat rendesen szabadon hagyják. Annál­­ inkább megérdemli kíméletünket a lelke üdvének dolgában másként gndolkodó ember, ha egyébbként az emberi társadalom becsületes, hasznos tagjának bizonyul be. Az a szegény emberi élet úgy is sok bajnak ki van téve. Minek tehát mesterségesen is szapo­rítani a nyomorúságot?! Tudom, hogy találkoznak majd, a­kik e sorok­ban kifejezett nézetemre talán az indifferentismus bélyegét fogják sütni, azt hirdetvén, hogy más val­lási­ embereket üldözni kötelesség, mert állítólag úgy bizonyítjuk be a szeretetet s tiszteletet saját egyházunk iránt. Ilyen okoskodás alapján könnyen az állíthatná valami nevezetlen elfogult ember, hogy ő minden más ember édes anyját sértheti csak azért, hogy így saját édes anyja iránti szeretetét , tiszteletét annál inkább tanúsíthassa. Bocsánat ezen egyéni nézetemért! Cselkó József. De hát nézzük csak meg, mi az a valláskü­­lönbség ? Nem egyébb az, mint hogy az emberek egy része ezen­­ másik része azon lelki táplálékban s lelki gyógyszerben bízik ; némelyek a lelki apa­megismeri atyját s anyját; már is arra tanítja az anyja, hogy szemecskéit az égboltozat felé emelje; mialatt igy szól hozzá: látod, ott az,— Isten! így az Istenhez irányítva, vezetvén gyermekét, gondozását, tekintetét fordítván földfölötti magassá­gok felé, gyermekét erkölcsileg neveli." A gyermek felnő­­­tigyermekből férfi, leány­­gyermekből nő lesz , de gyermekkorának első hatásait, benyomásait egyik sem felejtheti el soha. Sőt a tudós férfi is, a­ki kizárólag a tudo­mányban keresi boldogságának alapját, — és az önmagával meghasonlott férfi, a­ki a világ küzdel­mében hitét, reményét s boldog gyermekségének érzelmeit temette el: még az is akaratlanul egek felé emeli tekintetét, ha az élet sorsa reáne­­hezedik. Ott keresi az élet világosságát, ott a vigaszt békét, nyugalmat! Visszaemlékszik anyjára s az annyi szeretet szelleme körülröpdesi őt, a vigasztalás szavait sut­togván neki, így veti be az anya gyermeke szivébe a bi­zalom s kegyelet érzületét; s igy lesz ő ébresz­tője az erkölcsi s vallási érzelemnek a magasztos költészetnek, mely díszíti az emberi életet. * * * Senki sem érti meg úgy saját gyermekét, mint az anya. Az atya, minden kitűnő műveltsége, szellemi képességei, érett értelme mellett sem képes annyira behatolni a gyermek szíve-lelkébe, mint az anya. És ha esetleg az egész világ elhagyott, el­árult, megcsalt minket, és ha elégedetlenül, bol­dogtalanul, minden oltalom, öröm szerencse nélkül barangolunk a világban, akkor is találunk vigaszt, erőt, bizalmat s csendes rezignióziót — a hű anyai szívben ! És az is, a­ki már teljesen elvesztette az emberi erényekbe való hitét, a­ki elvesztette földi boldogságra való minden reményét, a­kit elhagyott már az emberiség iránti szeretete, még az is anyjához menekül a magasztos erkölcstan eme há­rom érzelmével. És az, a kit barátja, szerelme, sőt az egész világ elárult, a ki csak egy félreeső helyecskét keres, a hol magányosan búsulhatna s zokoghatna megsemmisült boldogságának ravatala mellett s gyermekségének vesztett paradicsoma miatt; a­ki senkit sem szeret már, még az is szeretettel s tisztelettel, csak anyjához közeledik! Szép, magasztos, de nehéz is az anya fel­adata, és nagy felelősséggel jár ez az emberi tár­sadalom előtt. De ha igazi, tiszta szeretet megszenteli mű­ködését, midőn az erény, s az igazi műveltség dicső fénye megvilágítja útját, akkor nem tévedhet, s szent czélját eléri — az anya! február hó 9. Egyén­i állam. A történelemben is van olyan körforgás, akár mint az emberi test­vérében vagy a párában, mely felhővé, vizzé lesz s­ ismét párává. Majd a szabad­ság panaceában hiszünk, majd az állami auctoritás boldogításában. Ez okozta annyiszor a franczia köztársaság, majd a királyság s császárság bukását, de ilyen Pálfordulatokkal tele van az emberiség története. Mintha mindegyiknek meg volna a maga ideje, mikor az emberiség az egyikkel jól lakott s ferde kinövések mutatkoznak a szabadság vagy a tekintély testén, evvel vagy avval leszerelünk s felléptetjük a másikat. Colbert védősystemája beteg sok áldást hozott hazájára, teremtett ipart, de Turgot idejében szakítani kellett e protectio­­nális irányzattal s XIV. Lajos ,joggal mondhatta: „Csak én s Turgot szeretjük a népet“. Az állam keletkezésének idejében az erősebb egyén magába szívná a gyengédekket — hiszen még 48 előtt is a földes urnak annyi s annyi jobbágya volt uszályhordozója — ez a hűbériség tartalma: kell, hogy az állam védőmére kelljen a gyengébbnek, az erőt s jogot szétválaszsza egy­mástól. Ilyen védelem után kiáltozó ma az egész munkásosztály s ha nem akarjuk, hogy az alvó ne­gyedik rend forradalomszerüleg törje össze béklóit, kell, hogy Dániel miniszter múltkor elhangzott programmját megvalósítsuk. Elég, kinövése van már az egyéni szabadság­nak. Nem a szakértő iparos dominál? ne érts semmit az iparhoz, csak rendelkezzél megfelelő nagy tőkével, felállítasz gyárat s elnyomod az ipa­rost". A munkás tőled függ, mennyi ideig dolgoz­zon naponként, mily bérért, dolgozzanak-e asszo­nyok s gyermekek is, hogy apjuk bérleszán­tásánál mint konkurrensek közreműködjenek, mily egész­ségtelen helyiségben tartózkodjék a munkás, ez mind tőled függ. Te hivatkozhatsz konkurenseidre, a világpiaczra, akár igazán rész konjunktra, akár csak így mondod érdekből: a munkás meg nem győződhetik állításod való­d vagy valótlanságáról: ez csak jobban ingerelné őt s még­sem segítene rajta, az csak szomorítaná el őt, ha indokolná is az ő éhezését. A szoczialista ennek orvoslására az államot akarja munkaadónak hivatalba iktatni, e mellett nem is annyira a munkára, mint a kenyérre gon­dol. Hadd nyomja el az állam az egyeseket álta­lában, szűnjék meg minden ok szorgalomra, igyek­­vésre, kitűnésre, inkább mintsem hogy egyesek felülmúljanak másokat, sülyeszszük az emberiség általános színvonalát az állattira, táplálkozzék mindenki s haljon meg. Igaz, hogy így nem érdemes élni, nincs az életnek tartalma, becse, megszűnik a kultúra, a legdrágább emberi kincs, melyet még utódainkra is akarunk örökségképen átszállítani, megszűnik az erkölcsiség, mert nincs terrénum jótékonyság, jog s méltányosság gyakorlására — nincs sze­gény, nincs gazdag, — a fő az, hogy mindenki egyék. Az egész emberiség egy sutnyás, egy csűrbe, az állam a csordás, ki pattog ostorával, fütyül, mint a hamelni patkányfogó s mind az emberpat­­kány s egér vakon követi vízbe egyaránt, ha el is vész. Ha nem volna e módszerben öngyilkosság, deh jó volna e reczipé után egy pár évig tengődni, látnák az álmodozók hogy forró óhajuk absurdum­­ban csúcsosodik s ők volnának az elsők, kik a legmesszebb menő szabadság után áhítoznának, so­ •

Next