Felvidéki Ujság, 1899 (6. évfolyam, 5-54. szám)
1899-02-09 / 6. szám
Zsolnán, 1899. HPel"Vidéki X Ujság_ Vallási gyűlölet? E lap előbbi számában azt irta a „Hangverseny“ cz. közlemény írója hogy: az utóbbi idők politikai, legújabban vallási súrlódások széttaglalták társudálmunkat." Messzeható kijelentés, kemény vád ez! És miután e lap felelős szerkesztője a czikket megjegyzés nélkül közölte: joggal következtetem, hogy a kijelentés alaposságáról s jogosságáról ő is meg van győzőve. Nem titok az, hogy én a társadalmi élet mozgalmaitól meglehetősen távol állok, azokban csak ritkán némi csekély részt veszek s inkább csak megfigyelő állást foglalok. Ebből kifolyólag igen kérem e lap t. olvasóit, ne vegyék tőlem rész néven, hogy lelkem sugallatát követve, ma, a fennen hirdetett felvilágosodás, a dicsőitett magas czivilizáczió korában,s a vallási türelmetlenség, vagy talán éppenséggel a vallási gyűlölet themájával, — noha csak általában, minden személyi vagy lokális vonatkozás nélkül — ezen rhapsodikus jegyzetekben foglalkozom. Az elfogulatlan s a dolgok mélyébe betekintő olvasó igazat ad nekem, ha megjegyzem, hogy sajnos, elegendő okunk van arra, hogy e rémmel foglalkozzunk. Undorral olvassuk a történelemben azon kegyetlenségeket melyeket az emberek millióin, egész országokon gyakorolt s részben még ma is gyakorol a vallási gyűlölet! Bárha az emberiség végre valahára belátná azt, mily kevés alap s igaz ok van arra, hogy szomszédunkat vallási nézetei s meggyőződésének különfélesége miatt gyűlöljük, vagy éppen üldözzük. Két főrészből áll az ember: a testből és a lélekből. Mindent kellene elkövetnie arra nézve, hogy mindkét alkatrésze ép, egészséges legyen és lehető legtovább tartassuk fenn, mert hiszen ettől függ egész léte. Testének fentartására tápszerekkel (vagy ha tetszik , konyhával) rendelkezik az ember; betegségek gyógyítására vannak orvosai, gyógyszertárai. A léleknek is táplálékra van szüksége, ez pedig: a vallás és a tudományok. A lélek betegségei pedig: a tudatlanság, hitetlenség, természetphilosofia, gyűlölet, ellenségeskedés, kétségbeesés és minden bűn. Hivatalos ápolói, orvosai s gyógyszerészei pedig — elsősorban: a lelkészek. Mondjuk is őket lelkipásztoroknak s hivatalukat : cura animarum. Valóban magasztos hivatal! * * * lók, lelki pásztorok ezen osztályába helyezik bizalmukat, mások ismét másokba, azon meggyőződéssel s hitben, hogy igy legjobban gondoskodnak lelkükről. Ugyan kérem, ki találhat abban gyűlölni való dolgot, ha szomszédom egyik vagy másik ismerősöm, barátom, más vendéglőbe, kávéházba jár, mint esetleg ér.? vagy ha ő testi bajait más orvossal közli, tehát másban bízik, másnak tanácsát követi mint én? vagy a gyógyszereket más gyógyszertárból (ha volna) hozatná, mint én? Kinek is jönne eszébe ezért gyűlölni szomszédját, ismerősét, barátját? Ha esetleg roszabb konyhára talál, ügyetlenebb orvost választ, vagy nem egészen megbízható gyógyszertárban készítteti gyógyszerét, hát én azért nem gyűlölném; ez az ő kára, baja, majd okul maga kárán. Volenti non fit injuria! Mit mondanánk azon orvosról, aki a beteghez tolakodnék, kényszeríteni akarván őt, hogy tanácsát fogadja, kövesse, gyógszereit vegye be? * * * Talán nem vétenénk, ha a vallás dolgában is így gondolkodnánk. Az emberi természet e tekintetben mindig egyenlő marad. Az ember talán mindent szívesebben tűr el, mint a lelkiismeret kényszerét, vagyis azon kényszerért hogy bizonyos lelki táplálékot, lelki gyógyszert használjon, és bizonyos lelki ápolókba, lelki orvosokba helyezze bizalmát. Mély gyökeret vert az ember természetébe az, hogy vallásra szüksége van. Ez a szabadsága; nagyon fáj neki, ha őt esetleg ezen szabadságától megfosztani akarnék. "Szívesebben hagyja magát kiűzni házából, eltűr minden elnyomást, semhogy lelki üdvének tekintetében magát valamire kényszerítesse. * Más vallásnak híveit, más egyháznak tagjait lelki betegeknek szoktuk tekinteni, mert nézetünk szerint nincsen kellő, helyes fogalmuk arról, hogyan gondoskodjanak igazán s valóban lelkük üdvéről. Ezért gyűlöljük üldözzük őket, holott mégis inkább sajnálnunk kellene őket, ha csakugyan s igazán meg vagyunk győződve, hogy tévednek. Ugyan, kinek jön eszébe gyűlölni a beteget azér, mert— beteg.— vagy erőszakkal kényszeríteni őt, hogy egészséges legyen? Hiszen ő maga mit sem óhajt forróbat, nem kíván egyebet — ennél! — Akik másképen gondolkodnak, más meggyőződést követnek, mint mi : azokat az ördög kétségbe vonhatlan zsákmányának szoktuk tekinteni. Ha ez úgy van, akkor hát hagyjuk meg ezen szerencsétleneknek akik az önök kárhozatba sietnek, legalább ezt az egy zavartalan élvezetet e világon, miután más világon úgy is a pokoli tűz kínjait szenvedniük kell majd. Ezt már az általános emberi érzés követeli tőlünk. Nem tagadom azonban, hogy vannak esetek, amidőn az erőszak s kényszer alkalmazása nem ! Nőiességének egyszerű, veleszületett érzület letéve belopódzik mintegy a gyermek még a legzárkózottabb jellemébe, csak hasznos, de szükséges is. Ez az eset pedig akkor áll be, amikor az olyan lelki beteg megzavarna s károsítaná az emberi társadalmat. Ilyenek kétségkívül a modern anarchisták, nihilisták. Az őrülteket is meg szokták kötözni és gyógyításukról gondoskodnak, de a csendes ártatlan tébolyodottakat rendesen szabadon hagyják. Annál inkább megérdemli kíméletünket a lelke üdvének dolgában másként gndolkodó ember, ha egyébbként az emberi társadalom becsületes, hasznos tagjának bizonyul be. Az a szegény emberi élet úgy is sok bajnak ki van téve. Minek tehát mesterségesen is szaporítani a nyomorúságot?! Tudom, hogy találkoznak majd, akik e sorokban kifejezett nézetemre talán az indifferentismus bélyegét fogják sütni, azt hirdetvén, hogy más vallási embereket üldözni kötelesség, mert állítólag úgy bizonyítjuk be a szeretetet s tiszteletet saját egyházunk iránt. Ilyen okoskodás alapján könnyen az állíthatná valami nevezetlen elfogult ember, hogy ő minden más ember édes anyját sértheti csak azért, hogy így saját édes anyja iránti szeretetét , tiszteletét annál inkább tanúsíthassa. Bocsánat ezen egyéni nézetemért! Cselkó József. De hát nézzük csak meg, mi az a valláskülönbség ? Nem egyébb az, mint hogy az emberek egy része ezen másik része azon lelki táplálékban s lelki gyógyszerben bízik ; némelyek a lelki apamegismeri atyját s anyját; már is arra tanítja az anyja, hogy szemecskéit az égboltozat felé emelje; mialatt igy szól hozzá: látod, ott az,— Isten! így az Istenhez irányítva, vezetvén gyermekét, gondozását, tekintetét fordítván földfölötti magasságok felé, gyermekét erkölcsileg neveli." A gyermek felnőtigyermekből férfi, leánygyermekből nő lesz , de gyermekkorának első hatásait, benyomásait egyik sem felejtheti el soha. Sőt a tudós férfi is, aki kizárólag a tudományban keresi boldogságának alapját, — és az önmagával meghasonlott férfi, aki a világ küzdelmében hitét, reményét s boldog gyermekségének érzelmeit temette el: még az is akaratlanul egek felé emeli tekintetét, ha az élet sorsa reánehezedik. Ott keresi az élet világosságát, ott a vigaszt békét, nyugalmat! Visszaemlékszik anyjára s az annyi szeretet szelleme körülröpdesi őt, a vigasztalás szavait suttogván neki, így veti be az anya gyermeke szivébe a bizalom s kegyelet érzületét; s igy lesz ő ébresztője az erkölcsi s vallási érzelemnek a magasztos költészetnek, mely díszíti az emberi életet. * * * Senki sem érti meg úgy saját gyermekét, mint az anya. Az atya, minden kitűnő műveltsége, szellemi képességei, érett értelme mellett sem képes annyira behatolni a gyermek szíve-lelkébe, mint az anya. És ha esetleg az egész világ elhagyott, elárult, megcsalt minket, és ha elégedetlenül, boldogtalanul, minden oltalom, öröm szerencse nélkül barangolunk a világban, akkor is találunk vigaszt, erőt, bizalmat s csendes rezignióziót — a hű anyai szívben ! És az is, aki már teljesen elvesztette az emberi erényekbe való hitét, aki elvesztette földi boldogságra való minden reményét, akit elhagyott már az emberiség iránti szeretete, még az is anyjához menekül a magasztos erkölcstan eme három érzelmével. És az, a kit barátja, szerelme, sőt az egész világ elárult, a ki csak egy félreeső helyecskét keres, a hol magányosan búsulhatna s zokoghatna megsemmisült boldogságának ravatala mellett s gyermekségének vesztett paradicsoma miatt; aki senkit sem szeret már, még az is szeretettel s tisztelettel, csak anyjához közeledik! Szép, magasztos, de nehéz is az anya feladata, és nagy felelősséggel jár ez az emberi társadalom előtt. De ha igazi, tiszta szeretet megszenteli működését, midőn az erény, s az igazi műveltség dicső fénye megvilágítja útját, akkor nem tévedhet, s szent czélját eléri — az anya! február hó 9. Egyéni állam. A történelemben is van olyan körforgás, akár mint az emberi testvérében vagy a párában, mely felhővé, vizzé lesz s ismét párává. Majd a szabadság panaceában hiszünk, majd az állami auctoritás boldogításában. Ez okozta annyiszor a franczia köztársaság, majd a királyság s császárság bukását, de ilyen Pálfordulatokkal tele van az emberiség története. Mintha mindegyiknek meg volna a maga ideje, mikor az emberiség az egyikkel jól lakott s ferde kinövések mutatkoznak a szabadság vagy a tekintély testén, evvel vagy avval leszerelünk s felléptetjük a másikat. Colbert védősystemája beteg sok áldást hozott hazájára, teremtett ipart, de Turgot idejében szakítani kellett e protectionális irányzattal s XIV. Lajos ,joggal mondhatta: „Csak én s Turgot szeretjük a népet“. Az állam keletkezésének idejében az erősebb egyén magába szívná a gyengédekket — hiszen még 48 előtt is a földes urnak annyi s annyi jobbágya volt uszályhordozója — ez a hűbériség tartalma: kell, hogy az állam védőmére kelljen a gyengébbnek, az erőt s jogot szétválaszsza egymástól. Ilyen védelem után kiáltozó ma az egész munkásosztály s ha nem akarjuk, hogy az alvó negyedik rend forradalomszerüleg törje össze béklóit, kell, hogy Dániel miniszter múltkor elhangzott programmját megvalósítsuk. Elég, kinövése van már az egyéni szabadságnak. Nem a szakértő iparos dominál? ne érts semmit az iparhoz, csak rendelkezzél megfelelő nagy tőkével, felállítasz gyárat s elnyomod az iparost". A munkás tőled függ, mennyi ideig dolgozzon naponként, mily bérért, dolgozzanak-e asszonyok s gyermekek is, hogy apjuk bérleszántásánál mint konkurrensek közreműködjenek, mily egészségtelen helyiségben tartózkodjék a munkás, ez mind tőled függ. Te hivatkozhatsz konkurenseidre, a világpiaczra, akár igazán rész konjunktra, akár csak így mondod érdekből: a munkás meg nem győződhetik állításod valód vagy valótlanságáról: ez csak jobban ingerelné őt s mégsem segítene rajta, az csak szomorítaná el őt, ha indokolná is az ő éhezését. A szoczialista ennek orvoslására az államot akarja munkaadónak hivatalba iktatni, e mellett nem is annyira a munkára, mint a kenyérre gondol. Hadd nyomja el az állam az egyeseket általában, szűnjék meg minden ok szorgalomra, igyekvésre, kitűnésre, inkább mintsem hogy egyesek felülmúljanak másokat, sülyeszszük az emberiség általános színvonalát az állattira, táplálkozzék mindenki s haljon meg. Igaz, hogy így nem érdemes élni, nincs az életnek tartalma, becse, megszűnik a kultúra, a legdrágább emberi kincs, melyet még utódainkra is akarunk örökségképen átszállítani, megszűnik az erkölcsiség, mert nincs terrénum jótékonyság, jog s méltányosság gyakorlására — nincs szegény, nincs gazdag, — a fő az, hogy mindenki egyék. Az egész emberiség egy sutnyás, egy csűrbe, az állam a csordás, ki pattog ostorával, fütyül, mint a hamelni patkányfogó s mind az emberpatkány s egér vakon követi vízbe egyaránt, ha el is vész. Ha nem volna e módszerben öngyilkosság, deh jó volna e reczipé után egy pár évig tengődni, látnák az álmodozók hogy forró óhajuk absurdumban csúcsosodik s ők volnának az elsők, kik a legmesszebb menő szabadság után áhítoznának, so •