Figyelmező, 1837. január-december (1. évfolyam, 1/1-25., 2/1-52. szám)
1837-02-14 / 6. szám
rencsével míveltetik Vörösmarty által; de figyelmet érdemel itt a’ classicus míveltségü Péczely (Epigrammák. Debrecz, 1832) is, a’ találós Garay, ’s a’ szabadlelkü Székács, kitől, és Szabó Istvántól (Görög virágok az anthologiából. Kassa, 1834) felette becses fordításait vettük görög epigrammáknak. Az első, fordításokat adott szerbul nyelvből is (Szerb népdalok és kősregék. Kiadta Kunoss. Pest, 1836), ’s Byronból néhányat Lukács Móricz. A’ románcz’ külön formáiban ismét Czuczor és Vörösmarty gazdagíták a’ literaturát első rangú mívekkel. Átmeneteit az elbeszélő költésre Fáy és Jósika’ egy pár tündérregéje teszen. Musaeus* regéit is vettük, de áldatlan kézből. Víg* beszélyeket, a’ középrendek’ életét olly híven festeni tudó, termékeny Kovács Pál adott, és Fáy, ’s igen éldelhetőket Gaal; komolyakat Bajza (Ottilia), Csató , Gaal, a’ keleti színzetű Vajda. A’ hösköltemény, melly Horvát Endre’ Árpádjával, Czuczor’ Botondjával ’s Vörösmarty’ Két szomszédvárával gazdagodott, ’s melly pályát Garay, kevés sikerrel kísérte meg’ (Csatár, Pest, 1834), Zeyk pedig minden árnyéka nélkül a’ tehetségnek; kénytelen az új kor’ eposának, a’ románnak hátrálni; ’s ezen ízlés oka, hogy Fábiánnak hír és szép Ossiánja (3 k. Buda, 1833) elhangozott. A’ románbani szegénységünkön ezen hat év alatt is leginkább fordításoknak kelle segítni; de milly választást tesznek a’ mi fordítóink! Még a’ hazájokban rég* elfeledett Lafontaine és Kotzebueval is kísértik ollykor az egészségesebb étel után sóvárgó közönséget; ’s az újabb Clauren és Houwald, Van der Velde és Tromlitz és Zschokke ’s nem tudom kiknek, nekünk ugyan nem való hosszabb ’s rövidebb beszélyeikkel. Goldsmith’Wakefieldi papja is közte van ugyan a’ fordításoknak, de érdelketlen alakban; köztél. Mednyánszky’ hazai regéi, Széplaky’ Pillangója, de melly kevés ez a’ nagy szükséghez képest. Azonban a’ kor’ iránya igrér e’ részben is egy szebb jövendőt. A’ melly elbeszélőinket neveztük , olly tehetségeket árultak el, melylyektől méltán sok szépet várunk. Fáy a’ Bélteky-házban nem adott ugyan jó románt, de adott lelkes könyvet, rakottat soknemű tapasztalással , emberismerettel, életbölcseséggel. Erdélyben Petrichevich Horvát Lázár lépett fel (Az elbujdosott. Kolosv. 1836), míg itt Gaal, Szirmay Ilonájában ügyes előadó tehetséget fejtett ki, b. Jósika Miklós pedig Abafiával (Pest, 1836) szépen virító koszorút font homloka köré. A’ dráma’ mezején, számra, kevés említeni valónk van. Az academia 1833tól fogva évenként száz arany jutalmat ’s néhány mellékes díjt szánt váltva a’ legjobb szomorú- és vígjátékoknak, ’s négy év alatt a’ nagy jutalom csak egyszer adathatott ki, mellékesek kétszer. Azonban itt is legalább reménység? mosolyog. Vörösmarty, kinek régibb színjátékai, még„Csongor“ is (Fejérvár, 1831) kitűnő poétái beesők mellett, olly kevéssé voltak drámaiak, a’ „Kincsások“ban hirtelen haladást mutatott, melly a’ „Vérnász“ban és „Fátyol’ titkai“ban váratlan fokra emelkedett. Urává lévén mind inkább a’ formának, őt is már most örömmel drámai költőink közé számíthatjuk. Kovács Pál, ki Kisfaludy Károly után legotthonosb a’ színen, „Thalia“ czím alatt (Pest, 1833—4) két kötet komoly és víg drámákat adott, mellyektől legalább egyes szépségeket ’s a’ hatást megtagadni nem lehet. Egyéb, különféle tekintetben említésre méltók: b. Eötvös József’két darabja: Házasulok, vj. (Pest, 1833), és Boszú , szj. (Pest, 1834); Horváth Cyrill’ Tyrusa (Buda, 1834); Jakabtól a’ „Falusi lakodalom“ és „Zsarnok apa“ (Buda, 1835, 1836), Tóth Lőrincztől „Átok“ és „Vata“ (Buda, 1835 és Pest, 1836), ’s Vajdától „Jogar“ (Pest, 1836). Minden egyéb, alatt van a’criticán, ’s így nem csodálhatni, hogy Kotzebue (Jelesb színdarabjai. Kassa, 1831 től eddig 12 kötet) nálunk még mindig szerepet játszik. Valamint az említettek’ egy része, az academia’ eszközléséből és költségein jelent meg, úgy a’ mi fordítás becses, hasonlólag ennek gyűjteményében foglaltatik. Még egy ‘örvendetes jelenetről a’ literatúrában kell itt emlékeznünk. Értem jelesebb íróink’ munkái’ egyetemes kiadásait, mik eddig vagy kéziratban, vagy pedig — nagy részt legalább —különféle gyűjteményekben elszórva voltak. Kisfaludy Károly’ minden munkái’ kiadása tette a’ kezdetet; majd Kölcsey’ és Horváth Endre’ versei következtek, Vörösmarty és Kisfaludy Sándor, gr. Teleki Ferencz és Bajza, Czuczor és Kazinczy’ poétái munkáik ; a’ régiebbek közül Amadé’ énekei, Gvadányi’ némelly epistolái, Fazekas’ versei először gyűjtve ’s egy részt először kiadva is.