Figyelmező, 1839. január-december (3. évfolyam, 1-52. szám)
1839-01-01 / 1. szám
túrai viszonyok mellette szólanak. Ellentsén tehetetlenség, a’ már meglévőnek tudatlanságból vagy ostoba önteltségből elhanyaglása, tolakodó mindenoldaluság, bal vagy káros irány, kivált ha öntudattal jár, követelékeny rosszaság, elvtagadás, a’ köz érdeket személyes és magányos tekintetek és indulatoknak feláldozó lelkismeretlenség, mindenkor kemény megrovatást ’s tekintet nélküli visszautasítást érdemelnek. A’ melly hang tehát amott sanyarú és igazságtalan, ugyan az itt szelíd és kímélő lenne; ’s midőn egyről tisztelettel tartozom szólani, másról kímélet nélkül szabad, kímélet nélkül kell. Melly fonákság tehát, ha a’magyar irók’ legszemtelenebbike, tettetett jámborság- és emberszeretettel, a’lelketlenséget, tehetetlenséget és literatúrai sansculettismust minden tűszúrás ellen szárnyai alá veszi, ’s kíméletlenségetés méltánytalanságot kiált! midőn másfélül őmaga mérges párával leheli be a’legtisztább érdem’ tükörét? De ki nem látja hogy e’ kaczérgás, e* szerelem-hunyorintás a’ gyenge és hívatlan írókra nem egyéb, mint egy roszul elfedett fogás pártot szerezni magának, habár a’ pórság közti is azok ellen, kik mellett a’ név’, hitel és character’ emberei állanak. A’ critica gyakran személyes leszen. Lessing szerint a’ criticusnak csak azt szabad tudnia, mit neki a’ bírálandó könyv beszél. A’ szabály, ha első szemre a’terméketlenségig szigorú is, de értelmesen magyarázva hasznos tartaléka leszen a’ melegebb vérű bírálónak; azonban általa nem az van mondva, hogy a’ bíráló a’ könyvtől az íróra ne térhessen át, mert könyv és írója a’legszorosban függenek össze, amaz csak tüneménye az iró’ szellemi munkásságának,’s mi a’ tüneményről ítéltetik, a’ forrást is érdekli, sőt valamint a’ tüneményből itéljük meg az állapotot, melly azt szülte, úgy sokszor emez — ha már ismertetik — világosságot vet amarra. Tehát a’ critica nem megyen túl határain, ha a’ szerzőt a’ könyvből ítéli meg, ’s a’ munkái ’s írói tetteiből már ismeretes szerző’ characteréhez (értsd írói characteréhez) folyamodik a’ könyv’ helyes!) megítélésére, így ismerjük meg gyakran a’ férfiút tettéből, de gyakran a’ tettet is csak a’ férfiúból. Bizonyos értelem és mértékben tehát lehet a’ critica személyes is, sőt gyakran kell hogy legyen; ’s így, midőn olly nemét érdekeljük a’ személyességnek, mellyet örökre kitiltva óhajtanánk a* critica’ köréből, mind azon invectivákat értjük, mik nem következnek pusztán az ítélet’ tárgyából; és másfelül ennek felvilágosítására sem szolgálnak, é s így szükségtelenek, ’s mert szükségtelenek, bántók is. Nem személyes kritica tehát az, melly engem dolgozatim után középszerű tehetségű írónak bélyegez , ’s nem az, ha sanyarú, sőt igazságtalan is — míg t. i. az iró mellett marad; de személyes az, melly, midőn péld. egy bírálatodról ítél, arról értekezik, miért nem vagyok művész, szaktudós stb, mennyiben vagyok jártas a’ külföld’ literatúráiban stb. mert bármint álljon ez a’ kérdés, az se nem foly az elsőből, sem arra vissza nem hat. A’ critica gyakran von anticriticátmagára. Általában az anticritizálást nem lehet kárhoztatni, mert noha vannak érzékeny írók, kik minden, nem szőr’ mentiben tett simításra feljajdúlnak, ’s legott sértését látván irói felsőségöknek, férfiatlan panaszra, vagy épen ön műveik’védelmére kelnek, mi által ők magok ritkán, a’ tudomány v. művészet pedig, a’ műve’ védelmében helyzeti iró’ makacssága miatt, még ritkábban nyernek: lehetnek mégis esetek, hol épen a’ tudomány’ érdeke teszi elajthatóvá, miszerint a’ szükséges felvilágosításokat nyújtható adatok, miknek talán épen az iró van birtokában, általa közöltessenek. — Egyébiránt az anticriticus annál nagyobb bizodalmat gerjeszt maga iránt, mennél nyugalmasabb annak hangja ; azért általában az iró’ ön érdeke kívánja, hogy személyes és így sértő criticát is, méltósággal toroljon vissza, ’s így a’ felől győzze meg olvasóját, hogy nem annyira magát, mint elveket,, nézeteket, ügyet véd. Egyébiránt ,a’ hang itt is különböző lehet, mint amott, ’s a’ bíráló’ hangja és szándékai által határoztatik; sőt lehetnek esetek, hol külön tekintetek a’ legnagyobb szigorúság vagy épen sanyarúságra nem csak jogosítnak, hanem a’ bántottnak érdekei’ szempontjából azt kívánhatják is: és pedig akkor , midőn a’ criticus valóságos irtó háborút hirdet, bírálóból sértő leszen, ’s a’ bírálat’ mezejéről egy másra. A’ polémia’ mezejére szökik által. Itten felfüggesztve a’ Lessing’ vagy akárki’ skálája, felfüggesztvék — kivévén, miket a’ morál követel — a’ békés állapot’ minden tör