Figyelő, 1966. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1966-01-05 / 1. szám

A „leltározás” korántsem tartozik anyanyelvünk népszerű kifeje­zései közé. Mi tagadás, gyakran felesleges bosszúságok származnak ab­ból, ha valamelyik üzlet ajtaján várat­lanul a „Leltározás miatt zárva” tábla fogadja a vásárlókat. Megesik, hogy még az iparvállalatoknál is szükséges rossznak, amolyan termelési akadály­nak tekintik a leltározást, s szíves „elfelejtenék” végrehajtani. Ha nem érthetünk egyet azzal, hogy például kereskedelemben kizárólag áru időben lehet leltározni ezúttal mése leltár „védelmében” szólunk. Köztéme, hogy ez a munka, amelynek év végén van a főszezonja, az adminisztratív és műszaki beosztottak tízezreit foglal­koztatja a vállalati vagyontárgyak és eszközök számbavételével. Természete­sen mindez fontos szerepet tölt be a mérlegkészítésben, a gazdálkodás ered­ményeinek felmérésében. Jelentősége, szerepe azonban nem korlátozódik er­re. Az iparban például a befejezetlen termelés leltározása mind a termelő tevékenység, mind pedig a termelés el­számolási módjának kritikája. Ha ugyanis a leltár és a számvitel által ki­mutatott érték között lényeges az el­térés akkor bizonyos, hogy a vállalati gazdálkodás és a bizonylati rendszer nem a legkorszerűbb. Ilyenkor, az ös­- szehasonlítás során napvilágra kerül­nek a ,,rejtett hibák”, például a laza anyagnorma, a rossz műhelyelszámolta­tás stb. A befejezetlen termelés szaksze­rű és gondos leltározása tulajdonképpen egy-egy esztendő összegyűlt, rendezetlen műszaki és számviteli problémáira hív­ja fel a figyelmet. Szolgálhat még a leltározás egyéb tanulságokkal is. Ki­mutatja például, mennyire terv- és programszerű az új esztendő műszaki, termelési előkészítése. A befejezetlen termelés készenléti foka — a norma­órákban mért előrehaladás — ugyanis sok mindent eltakarhat s csak a leltár tényszámai adnak reális képet a fél­készállomány összetételéről. E néhány példa is utal az év végi leltározás sok­rétű hasznosságára. Végeredményben: sok fáradtság, nagy munka a leltározás, de szükséges — tehát jó! E karácsonyi vásár után csende­sebb napokat él a kereskedelem — ,így van ez minden esztendő­ben. Az ünnepek utáni kisebb forga­lom azonban nem minden üzletre volt jellemző, az úgynevezett közületi bol­tok többségében ugyanis egészen szil­veszter estig tartott az év végi kereske­delmi hajrá. Ennek oka:­­a vállalatok megbízottai az „utolsó percekig” igye­keztek áruvá „varázsolni” a felújítási és beruházási keretekből az év folyamán megmaradt pénzt, nehogy „elvesszen”... Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy ez a „közületi hajrá” jóval kisebb volt az 1964-as év végi forgalomnál. Bútorból például 1964. negyedik negyed­évében csaknem 70 millió forint volt a közületi értékesítés, 1965 végén viszont körülbelül 62 millió forint értékre csök­kent. Hasonló arányú, 8—10 százalékos csökkenést mutat a vas- és műszaki cikkek közületi értékesítési mérlege is. A két év végi forgalom mechanikus összehasonlítása azonban inkább csak a rendelkezésre álló megmaradt pénzesz­közök mennyiségét mutatja, mintsem a takarékosabb gazdálkodás népgazdasági szemléletének érvényre jutását. Az év végi pénzköltési tendenciát 1965-ben is az tükrözte, hogy a negyedik negyedév­ben sokkal nagyobb összegeket költöt­tek el a vállalatok közületi boltokban, mint az előző negyedévekben. Az em­lített 62 millió forintos év végi bútor­­vásárlás például 15—25 százalékkal, a RÖLTEX közületi vásárlás pedig — bár az egész évi közületi értékesítés a ta­valy előttinek 85 százalékára csökkent­­— 8—10 százalékkal több az évi átlag­nál, így RÖLTEX-áruból ugyanúgy 12 millió forint volt az év végi közületi forgalom mint egy évvel azelőtt. Az év végi vállalati vásárlások ilyen tapasztalatai alapján joggal vetődik fel a kérdés: valóban szükséges volt-e min­den árucikk, amelyet a vállalatok az év végén megvásároltak? A válasz: aligha. Mert miféle szükséglet az, ami zömével csak év végén jelentkezik? Inkább ar­ról lehet szó, hogy a felújításra és be­ruházásra előirányzott keret „megmen­tését” célozta ez az év végi vásárlási hajrá is. Célszerű azonban továbbra is törekedni az év végi vásárlások csök­kentésére, az ésszerű takarékosságra. Mert ami a vállalat számára „elvesz­het” az a népgazdaság számára meg­marad. .. (-ly) (Folytatás az első oldalról) Jók 12—13 milliárd forinttal emelték­ a költségvetési terheket. A terv 1961—1965 közötti túlteljesítésének további vonása azonban, hogy a „váratlan” költségtúllé­pések egy részét az okozta: a beruházók és az irányító hatóságok a szükségesnél olcsóbbra tervezték a létesítményt. E tudatos alátervezés káros hatását bizo­nyítja, hogy például 1964-ben 38 esetben került sor értékhatár feletti beruházások programjainak módosítására és a beru­házások eredeti költségelőirányzata 3,8 milliárd forintról menet közben 5,6 mil­liárd forintra, vagyis 47 százalékkal emelkedett. Az ilyen típusú túlköltekezés az ötéves ' -W­ási tervben mintegy 10—11 mil­l feszítést okozott. Ez akkor is azt a 3—4 milliárd­ fő­­amelyet a techni­­k­e indokolt. •'-utrálá-Ka.. ó. ja is — annak, hogy a létesítményeket a tervhez viszi üzembe. Az 1964-ben üzemű*.,­tékhatár feletti beruházásiig csak 38 százaléka termelt a b­. időpontban, 1,1 százaléka egy évvel ko­rábban, 17 százaléka egy évvel, 42,4 szá­zaléka pedig két vagy több évvel később kezdte meg működését. Ennek következ­tében 3—3,5 milliárd forint termelési­­értékkiesés érte a népgazdaságot. Az 1964. évi helyzet még így is jobb volt, mert 1963-ban mintegy 6—6,5 milliárd forint volt ez a veszteség, öt év során ezek az elcsúszások már igen nagy ös­­­szeget tesznek ki Az ipar termelési rendeltetésű állóesz­közeinek értéke 1964. december 31-én je­lentősen, mintegy 40 százalékkal haladta meg az 1960. év végi szintet. Az állami ipar foglalkoztatottjainak száma ugyan­ezen időszakban a tervezett 11,2 száza­lékkal szemben megközelítően 16 szá­zalékkal nőtt. E számokból következik, hogy jelentő­sen (mintegy 36 százalékkal) javult a munka technikai felszereltsége, vagyis az egy ipari foglalkoztottra jutó állóeszköz­­állomány. Ennek tükrében különösen ki­rívó, hogy a munka termelékenysége 1961—1964 között kisebb mértékben emelkedett, mint ahogyan a második 5 éves terv időarányos részében, a terv sze­rint alakulnia kellett volna. A munka technikai felszereltségének növekedése csak a­kkor jár a termelés és a termelékenység megfelelő ütemű növe­kedésével, ha megfelelő üzemszervezés­sel párosul és ha az üzemekben megva­lósuló új technika valóban korszerű. A hatékonyság kérdőjelei Úgy tűnik azonban, hogy számos beru­házásunk nem eléggé korszerű, bár ja­vította a munka technikai felszereltsé­gét. Igaz, a műszaki tervezők számos európai színvonalú, korszerű technológia megvalósításával is példát mutattak; gondoljunk csak a Dunaújvárosi Hideg­­hengerműre, a Szőnyi krakküzemre, a hidasi brikettgyár II. lépcsőjére, a mohá­csi farostlemezgyárra, az oroszlányi hő­erőműre stb. A felsorolt okok együttes hatásaként a második ötéves terv időszakában egy­ségnyi nemzetijövedelem-emelkedésre, a korábbi időszakok bármelyikéhez hason­lítva, nagyobb beruházási befektetés ju­tott. Ám amíg a második 3 éves tervidő­­szakban 1 százalék nemzetijövedelem­­emelkedésre 2,12 százalék állóalap-növe­­kedés jutott, addig 1961—65 között ez az arány — a­ terv szerint — 3,9 százalék volt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az egységnyi állóalapra ju­tó nemzeti jövedelem 1961—64 között 1,8 százalékkal csökkent. A beruházási terv említett módon tör­ténő túlteljesítése tehát fokozott terhe­ket hárított a népgazdaságra. Emellett a folyamatban levő beruházásaink elmara­dásai és számos beruházásunk nem ki­elégítő technikai színvonala miatt még nem beszélhetünk a befektetések kon­centrált, kellő hatású felhasználásáról sem. A beruházási erőforrások szétforgácso­­lásában a következő főbb tényezők ját­szanak szerepet: A beruházási politika alapját képe­ző 5 éves és távlati tervek hiánya. A tartalékok nélküli gazdálkodás. (Úgyszólván mindent elosztottunk a terv indulásakor és nem számoltunk az előre nem látható feladatokkal, az esetleges kockázati veszteségekkel.) A gazdaságtalan beruházások és a korszerűtlen technológia. A beruházási politika és a külkereske­delem közötti összhang hiánya. A telepítési politika és a távlati mun­kaerőgazdálkodás tervezési módszerei­nek kiforratlansága. Az anyagi érdekeltség hiánya. Elenyé­sző ugyanis a visszafizetés terhével fo­lyósított beruházások aránya. Az állami szektorban ez a teljes beruházási volu­men 1 százaléka. Hasonlóan kis össze­gűek a vállalati saját beruházások for­rásai. Az 1964-ben bevezetett eszközle­kötési járulék alig észrevehetően javított a helyzeten, mert elsősorban a már meg­levő állóeszközök jobb kihasználására teremtett érdekeltséget. A vállalati önállóság fokozásának csak egyik, de nem egyedüli eszköze a finan­szírozási konstrukciók említett irányú átalakítása. Szükséges az is, hogy a dön­tési jogot megfelelően egybehangolják a beruházási forrásokkal. Lehetővé kell tenni a vállalati eszközök célszerű fel­­használását, a megfelelő műszaki, anyagi megalapozottság megteremtésével. A be­ruházások, ennek nyomán a termelés céljait szolgáló termelőeszközök és mun­kaerő időbeli, minőségi és helyi kon­centrálásának a gazdaságos beruházási politika a legfőbb eleme. Olyan sajátos gazdasági tevékenységkomplexum ez, amelyben a gazdaságirányításnak úgy­szólván minden résztevékenysége érezteti hatását. Ezért a gazdaságirányítás re­formja keretében az egyes részterületek­kel foglalkozó közgazdászok szoros együttműködésére van szükség. A gazdaságirányítás reformja azon­ban, mint ismeretes, csak távlatilag, évek múlva — a tudományosan megalapozott előkészítés után — javíthatja alapvetően és általánosan beruházási módszerein­ket. Hiba lenne viszont, erre várva, nem számolni a koncentráltabb, takaré­kosabb beruházások közelibb, már ma is megvalósítható lehetőségeivel. Kétségte­len, hogy már az 1966. évi terv vég­rehajtása közben lehetséges és szükséges a beruházásokra fordított milliárdok gazdaságosabb, takarékosabb felhaszná­lásának útjait-módjait kutatnunk. Ép­pen a most zárult második ötéves terv­ben elért beruházási eredmény, a ko­rábbi időszakhoz képest tapasztalt előre­haladás bizonyítja, hogy a jelenlegi ter­vezési-irányítási keretek között is van mód a beruházások gazdaságosságának javítására. A takarékosság, amely az egész népgazdaságot átfogó, állandó fel­adat, a beruházások esetében milliókkal és milliárdokkal javíthatja gazdálkodási eredményeinket. Nyilvánvaló, hogy csak e lehetőségek széleskörű és gyors hasz­nosítása teremthet szilárd alapot az életszínvonal emeléséhez! Dr. Neményi István 2 fsr Jppemlen A tapasztalatok összessége hatá­rozza meg a Német Demokratikus Köztársaság irodagép-gyáripara magas színvonalú terme­lési programját. A gazdasági élet minden ágát forradalma­sítják az új munkamódszerek. Korszerű, műszakilag tökéletes irodagépekkel gyorsabb, eredményesebb, gazdaságosabb a munka. Ezért kell megismerkednie a SOEMTRON- programmal. A Német Demokratikus Köztársaság iroda­gépei felhasználják sok év tapasztalatait és a legújabb technikát. Rendkívüli teljesítőképességük közismert. BÜR0MASCHINEN-EXP0RT GmbH BERLIN 108 BERLIN, Friedrichstrasse és­ Német Demokratikus Köztársaság Látogasson meg bennünket a Lipcsei Tavaszi Vásáron (Bugra-Haus Gutenbergplatz). FIGYELŐ, 1966. JANUÁR 5.

Next