Figyelő, 1966. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-05 / 1. szám
A „leltározás” korántsem tartozik anyanyelvünk népszerű kifejezései közé. Mi tagadás, gyakran felesleges bosszúságok származnak abból, ha valamelyik üzlet ajtaján váratlanul a „Leltározás miatt zárva” tábla fogadja a vásárlókat. Megesik, hogy még az iparvállalatoknál is szükséges rossznak, amolyan termelési akadálynak tekintik a leltározást, s szíves „elfelejtenék” végrehajtani. Ha nem érthetünk egyet azzal, hogy például kereskedelemben kizárólag áru időben lehet leltározni ezúttal mése leltár „védelmében” szólunk. Köztéme, hogy ez a munka, amelynek év végén van a főszezonja, az adminisztratív és műszaki beosztottak tízezreit foglalkoztatja a vállalati vagyontárgyak és eszközök számbavételével. Természetesen mindez fontos szerepet tölt be a mérlegkészítésben, a gazdálkodás eredményeinek felmérésében. Jelentősége, szerepe azonban nem korlátozódik erre. Az iparban például a befejezetlen termelés leltározása mind a termelő tevékenység, mind pedig a termelés elszámolási módjának kritikája. Ha ugyanis a leltár és a számvitel által kimutatott érték között lényeges az eltérés akkor bizonyos, hogy a vállalati gazdálkodás és a bizonylati rendszer nem a legkorszerűbb. Ilyenkor, az ös- szehasonlítás során napvilágra kerülnek a ,,rejtett hibák”, például a laza anyagnorma, a rossz műhelyelszámoltatás stb. A befejezetlen termelés szakszerű és gondos leltározása tulajdonképpen egy-egy esztendő összegyűlt, rendezetlen műszaki és számviteli problémáira hívja fel a figyelmet. Szolgálhat még a leltározás egyéb tanulságokkal is. Kimutatja például, mennyire terv- és programszerű az új esztendő műszaki, termelési előkészítése. A befejezetlen termelés készenléti foka — a normaórákban mért előrehaladás — ugyanis sok mindent eltakarhat s csak a leltár tényszámai adnak reális képet a félkészállomány összetételéről. E néhány példa is utal az év végi leltározás sokrétű hasznosságára. Végeredményben: sok fáradtság, nagy munka a leltározás, de szükséges — tehát jó! E karácsonyi vásár után csendesebb napokat él a kereskedelem — ,így van ez minden esztendőben. Az ünnepek utáni kisebb forgalom azonban nem minden üzletre volt jellemző, az úgynevezett közületi boltok többségében ugyanis egészen szilveszter estig tartott az év végi kereskedelmi hajrá. Ennek oka:a vállalatok megbízottai az „utolsó percekig” igyekeztek áruvá „varázsolni” a felújítási és beruházási keretekből az év folyamán megmaradt pénzt, nehogy „elvesszen”... Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy ez a „közületi hajrá” jóval kisebb volt az 1964-as év végi forgalomnál. Bútorból például 1964. negyedik negyedévében csaknem 70 millió forint volt a közületi értékesítés, 1965 végén viszont körülbelül 62 millió forint értékre csökkent. Hasonló arányú, 8—10 százalékos csökkenést mutat a vas- és műszaki cikkek közületi értékesítési mérlege is. A két év végi forgalom mechanikus összehasonlítása azonban inkább csak a rendelkezésre álló megmaradt pénzeszközök mennyiségét mutatja, mintsem a takarékosabb gazdálkodás népgazdasági szemléletének érvényre jutását. Az év végi pénzköltési tendenciát 1965-ben is az tükrözte, hogy a negyedik negyedévben sokkal nagyobb összegeket költöttek el a vállalatok közületi boltokban, mint az előző negyedévekben. Az említett 62 millió forintos év végi bútorvásárlás például 15—25 százalékkal, a RÖLTEX közületi vásárlás pedig — bár az egész évi közületi értékesítés a tavaly előttinek 85 százalékára csökkent— 8—10 százalékkal több az évi átlagnál, így RÖLTEX-áruból ugyanúgy 12 millió forint volt az év végi közületi forgalom mint egy évvel azelőtt. Az év végi vállalati vásárlások ilyen tapasztalatai alapján joggal vetődik fel a kérdés: valóban szükséges volt-e minden árucikk, amelyet a vállalatok az év végén megvásároltak? A válasz: aligha. Mert miféle szükséglet az, ami zömével csak év végén jelentkezik? Inkább arról lehet szó, hogy a felújításra és beruházásra előirányzott keret „megmentését” célozta ez az év végi vásárlási hajrá is. Célszerű azonban továbbra is törekedni az év végi vásárlások csökkentésére, az ésszerű takarékosságra. Mert ami a vállalat számára „elveszhet” az a népgazdaság számára megmarad. .. (-ly) (Folytatás az első oldalról) Jók 12—13 milliárd forinttal emelték a költségvetési terheket. A terv 1961—1965 közötti túlteljesítésének további vonása azonban, hogy a „váratlan” költségtúllépések egy részét az okozta: a beruházók és az irányító hatóságok a szükségesnél olcsóbbra tervezték a létesítményt. E tudatos alátervezés káros hatását bizonyítja, hogy például 1964-ben 38 esetben került sor értékhatár feletti beruházások programjainak módosítására és a beruházások eredeti költségelőirányzata 3,8 milliárd forintról menet közben 5,6 milliárd forintra, vagyis 47 százalékkal emelkedett. Az ilyen típusú túlköltekezés az ötéves ' -Wási tervben mintegy 10—11 mill feszítést okozott. Ez akkor is azt a 3—4 milliárd főamelyet a technike indokolt. •'-utrálá-Ka.. ó. ja is — annak, hogy a létesítményeket a tervhez viszi üzembe. Az 1964-ben üzemű*.,tékhatár feletti beruházásiig csak 38 százaléka termelt a b. időpontban, 1,1 százaléka egy évvel korábban, 17 százaléka egy évvel, 42,4 százaléka pedig két vagy több évvel később kezdte meg működését. Ennek következtében 3—3,5 milliárd forint termelésiértékkiesés érte a népgazdaságot. Az 1964. évi helyzet még így is jobb volt, mert 1963-ban mintegy 6—6,5 milliárd forint volt ez a veszteség, öt év során ezek az elcsúszások már igen nagy összeget tesznek ki Az ipar termelési rendeltetésű állóeszközeinek értéke 1964. december 31-én jelentősen, mintegy 40 százalékkal haladta meg az 1960. év végi szintet. Az állami ipar foglalkoztatottjainak száma ugyanezen időszakban a tervezett 11,2 százalékkal szemben megközelítően 16 százalékkal nőtt. E számokból következik, hogy jelentősen (mintegy 36 százalékkal) javult a munka technikai felszereltsége, vagyis az egy ipari foglalkoztottra jutó állóeszközállomány. Ennek tükrében különösen kirívó, hogy a munka termelékenysége 1961—1964 között kisebb mértékben emelkedett, mint ahogyan a második 5 éves terv időarányos részében, a terv szerint alakulnia kellett volna. A munka technikai felszereltségének növekedése csak akkor jár a termelés és a termelékenység megfelelő ütemű növekedésével, ha megfelelő üzemszervezéssel párosul és ha az üzemekben megvalósuló új technika valóban korszerű. A hatékonyság kérdőjelei Úgy tűnik azonban, hogy számos beruházásunk nem eléggé korszerű, bár javította a munka technikai felszereltségét. Igaz, a műszaki tervezők számos európai színvonalú, korszerű technológia megvalósításával is példát mutattak; gondoljunk csak a Dunaújvárosi Hideghengerműre, a Szőnyi krakküzemre, a hidasi brikettgyár II. lépcsőjére, a mohácsi farostlemezgyárra, az oroszlányi hőerőműre stb. A felsorolt okok együttes hatásaként a második ötéves terv időszakában egységnyi nemzetijövedelem-emelkedésre, a korábbi időszakok bármelyikéhez hasonlítva, nagyobb beruházási befektetés jutott. Ám amíg a második 3 éves tervidőszakban 1 százalék nemzetijövedelememelkedésre 2,12 százalék állóalap-növekedés jutott, addig 1961—65 között ez az arány — a terv szerint — 3,9 százalék volt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az egységnyi állóalapra jutó nemzeti jövedelem 1961—64 között 1,8 százalékkal csökkent. A beruházási terv említett módon történő túlteljesítése tehát fokozott terheket hárított a népgazdaságra. Emellett a folyamatban levő beruházásaink elmaradásai és számos beruházásunk nem kielégítő technikai színvonala miatt még nem beszélhetünk a befektetések koncentrált, kellő hatású felhasználásáról sem. A beruházási erőforrások szétforgácsolásában a következő főbb tényezők játszanak szerepet: A beruházási politika alapját képező 5 éves és távlati tervek hiánya. A tartalékok nélküli gazdálkodás. (Úgyszólván mindent elosztottunk a terv indulásakor és nem számoltunk az előre nem látható feladatokkal, az esetleges kockázati veszteségekkel.) A gazdaságtalan beruházások és a korszerűtlen technológia. A beruházási politika és a külkereskedelem közötti összhang hiánya. A telepítési politika és a távlati munkaerőgazdálkodás tervezési módszereinek kiforratlansága. Az anyagi érdekeltség hiánya. Elenyésző ugyanis a visszafizetés terhével folyósított beruházások aránya. Az állami szektorban ez a teljes beruházási volumen 1 százaléka. Hasonlóan kis összegűek a vállalati saját beruházások forrásai. Az 1964-ben bevezetett eszközlekötési járulék alig észrevehetően javított a helyzeten, mert elsősorban a már meglevő állóeszközök jobb kihasználására teremtett érdekeltséget. A vállalati önállóság fokozásának csak egyik, de nem egyedüli eszköze a finanszírozási konstrukciók említett irányú átalakítása. Szükséges az is, hogy a döntési jogot megfelelően egybehangolják a beruházási forrásokkal. Lehetővé kell tenni a vállalati eszközök célszerű felhasználását, a megfelelő műszaki, anyagi megalapozottság megteremtésével. A beruházások, ennek nyomán a termelés céljait szolgáló termelőeszközök és munkaerő időbeli, minőségi és helyi koncentrálásának a gazdaságos beruházási politika a legfőbb eleme. Olyan sajátos gazdasági tevékenységkomplexum ez, amelyben a gazdaságirányításnak úgyszólván minden résztevékenysége érezteti hatását. Ezért a gazdaságirányítás reformja keretében az egyes részterületekkel foglalkozó közgazdászok szoros együttműködésére van szükség. A gazdaságirányítás reformja azonban, mint ismeretes, csak távlatilag, évek múlva — a tudományosan megalapozott előkészítés után — javíthatja alapvetően és általánosan beruházási módszereinket. Hiba lenne viszont, erre várva, nem számolni a koncentráltabb, takarékosabb beruházások közelibb, már ma is megvalósítható lehetőségeivel. Kétségtelen, hogy már az 1966. évi terv végrehajtása közben lehetséges és szükséges a beruházásokra fordított milliárdok gazdaságosabb, takarékosabb felhasználásának útjait-módjait kutatnunk. Éppen a most zárult második ötéves tervben elért beruházási eredmény, a korábbi időszakhoz képest tapasztalt előrehaladás bizonyítja, hogy a jelenlegi tervezési-irányítási keretek között is van mód a beruházások gazdaságosságának javítására. A takarékosság, amely az egész népgazdaságot átfogó, állandó feladat, a beruházások esetében milliókkal és milliárdokkal javíthatja gazdálkodási eredményeinket. Nyilvánvaló, hogy csak e lehetőségek széleskörű és gyors hasznosítása teremthet szilárd alapot az életszínvonal emeléséhez! Dr. Neményi István 2 fsr Jppemlen A tapasztalatok összessége határozza meg a Német Demokratikus Köztársaság irodagép-gyáripara magas színvonalú termelési programját. A gazdasági élet minden ágát forradalmasítják az új munkamódszerek. Korszerű, műszakilag tökéletes irodagépekkel gyorsabb, eredményesebb, gazdaságosabb a munka. Ezért kell megismerkednie a SOEMTRON- programmal. A Német Demokratikus Köztársaság irodagépei felhasználják sok év tapasztalatait és a legújabb technikát. Rendkívüli teljesítőképességük közismert. BÜR0MASCHINEN-EXP0RT GmbH BERLIN 108 BERLIN, Friedrichstrasse és Német Demokratikus Köztársaság Látogasson meg bennünket a Lipcsei Tavaszi Vásáron (Bugra-Haus Gutenbergplatz). FIGYELŐ, 1966. JANUÁR 5.