Figyelő, 1967. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)

1967-07-05 / 27. szám

g­yi­ közgazdász vándorgyűlés Debrecenben Huszár István. Ezután Huszár István, a KSH első elnök­helyettese, az új gazdasági mechanizmus bevezetésének előkészítéséről tartott elő­adást. Az MSZMP Központi Bizottsága június 23-i üléséről kiadott közlemény szerint — mondotta — „... el kell érni, ... hogy a következő hónapokban a re­formra való átmenet középpontjába a vállalati tevékenység, a vállalatok hely­zetének a magasabb követelményekből kiinduló elemzése, a vállalati kezdemé­nyezés élénkülése kerüljön”. E közgazdasági tevékenységhez min­den, vagy majdnem minden fontos fel­tétellel rendelkezünk. Az elmúlt hóna­pokban kidolgozták a legfőbb szabályozó eszközöket. Befej­ezé­hez közeledik az új termelői árak kialakítása, állásfogla­lás történt az ármechanizmus fő kérdései­ben. A vállalatok többsége július végéig, a gépipari és az építőipari vállalatok pedig szeptember 1-ig megismerik induló crailet. Időben megismerik az árakat és az ún. ármechanizmust a mezőgazdasági üzemek is. Kialakul tehát az az új mér­tékrendszer, aminek alapján végül a vál­lalati tevékenységet a társadalom minő­síti, értékeli. Elfogadta a kormány az állami válla­latok jövedelmének felhasználására vo­natkozó szabályozás elveit is. Most a kor­mányzati szervek azon dolgoznak, hogy konkrétan szabályozzák a termelési adó és a nyereségadó mértékét, a vállalatok­nál maradó nyereség felhasználását, a vállalati részesedési alap, fejlesztési alap és tartalékalap képzésének rendjét. Kialakult a tervezés új rendje is. A népgazdasági tervezés feladata minde­nekelőtt a fejlődés legfőbb arányainak, a fejlődés ütemének, a fogyasztás és a fel­halmozás mértékének, a beruházások össz­volumenének meghatározása. Ezek mellett a tervek magukban­­ foglalják majd azokat a szabályozó eszközöket is, amelyek a gazdaságpolitikai célok meg­valósításához szükségesek. A népgazda­sági terv a minisztériumok, országos ha­táskörű szervek, bankszervek számára határozza meg a cselekvés kötelező irá­nyát. A vállalatok saját terveiket, gazda­sági programjaikat a maguk számára ön­állóan dolgozzák ki, természetesen a népgazdasági terv és a hozzátartozó számítási anyagok, valamint a közgaz­dasági szabályozó eszközök ismere­tében. Kidolgozták az új beruházási rend­szert, újra szabályozták a hitel- és pénz­­forgalmat, a külkereskedelmet, a deviza­gazdálkodást, a termékforgalmazás rend­jét. A kormány határozatot hozott a gazdasági ellenőrzés új feladatairól és egyenként dönt a minisztériumok szer­vezetéről. A vállalati tevékenység kibontakozta­­tásának, a reform vállalati konkretizálá­sának legfőbb feltételei tehát biztosítot­tak. A reformnak jellegzetessége, hogy a korábbi irányítási rendhez képest a döntési rendszer decentralizálódik: min­den lényeges kérdésben ott döntenek majd, ahol a döntéshez szükséges isme­retanyag és a megvalósítás eszközei is leginkább rendelkezésre állnak. A jó vál­lalati gazdálkodás kialakításához okvet­lenül ismerni kell a központi szabályzó eszközök működési mechanizmusát, sőt a szabályozó eszközök kialakításának gazdasági, társadalmi, politikai indíté­kait is. Ez azonban még csak szükséges, de nem elégséges feltétele a jó vállalati gazdálkodásnak. A gazdaságirányítás új rendjében a vállalatok önállóan, saját felelősségükre, a gazdasági környezet hatásaival számotvetve döntenek gazda­sági programjukról. A gazdasági környe­zet azonban nem egyenlő a szabályozók és a jogszabályok halmazával. Vállalati tevékenységek eredőjeként alakul majd ki sok minden. A vállalatoknak tehát jól kell ismerniük a piaci viszonyokat, a be­szerzési, értékesítési lehetőségeket, az ön­állóan cselekvő eladók és vevők maga­tartását, sőt, várható magatartását Fokozatosság a bevezetésben A reform számos elemét fokozatosan tudjuk csak érvényesíteni, de ez a foko­zatosság nem jelent eltérést a reform fő céljaitól, nem lemondás az irányítás kö­vetkezetes átalakításáról. A fokozatosság elvének alkalmazására az előadó a következő gondolatokat ve­tette fel: — A reform alapelveiből az következ­nék, hogy a vállalatok teljes egészében rendelkezzenek az amortizációval. Mégis, ma olyan álláspont alakult ki, hogy az amortizációnak átlagosan mintegy 40 százalékát be kell fizettetni, 60 százalé­kát célszerű csak a vállalatoknál hagyni. A III. ötéves terv beruházási szerkezete ugyanis nem ad lehetőséget arra, hogy a vállalatok a teljes amortizációs alap­pal diszponáljanak.­­ A reform elvei szerint a vállalatok­nak maguknak kell megteremteni az át­ A legfőbb feltételek biztosítottak. Vállalati döntés a gazdasági ösztönzők új rendszerében A közgazdászok országos méretű találkozója, az időszerű közgazdasági problé­mákról folytatott eszmecsere immár hagyományosnak számító kerete az 1962 óta más-más városokban megrendezett közgazdász vándorgyűlés. Miskolc, Győr, Budapest, Szeged és Pécs után, a hatodik vándorgyűlés színhelye Deb­recen városa volt, ahol az Agrártudományi Főiskola korszerű épületei ideális kör­nyezetet szolgáltattak a mintegy 600 résztvevő tanácskozásához. Vajdit Imre: A reform szellemében cselekedni! A június 27-i plenáris tanácskozást dr. Vajda Imre, az MTA levelező tagja, a Közgazdasági Társaság elnöke nyitotta meg. A vándorgyűlés jellegét — mon­dotta — ez alkalommal az adja meg, hogy a gazdasági reform elveinek kiala­kítása után, de gyakorlati alkalmazásba­­vételük előtt vagyunk. Ebből következik feladata: széles körben tárja fel és is­mertesse az elveknek a gazdaság gyakor­latába való átültetésére kínálkozó módo­zatokat. A tanácskozás a vállalati dön­téseiket befolyásolni hivatott gazdasági ösztönzők új rendszerét és a rájuk való vállalati reagálást vitatja meg. A cél nem rendeletek ismertetése, hanem az ösztönzők, rendszerében testet öltő össze­függő koncepció kifejtése, megvitatása és bírálata. Az összefüggések jó megértésé­nek roppant fontossága van, hiszen a re­formot követő új helyzetben az lesz a jó gazdasági vezető, alá a reform szelleme szerint cselekszik. Az előírások szabta keretek között a megnövekedett szerephez jutó vállalatok sokféleképpen járhatnak el, s az adott körülmények közt legcélszerűbb megol­dást nekik maguknak kell megtalálniuk. A vállalatok vissza is hathatnak az ál­lami intézkedésekre és szabályokra­ je­lezni, s ha kell, dörömbölni, ez is vál­lalati feladat! A reform szellemében hozott vállalati döntésekkel feltárható tartalékok között Vajda Imre kiemelte a felgyülemlett készleteket és a befejezetlen beruházások évről évre növekvő állományát. Ezek együttvéve a felhalmozás jelentős részét folyamatosan sterilizálják. Ha ezen vál­toztatunk, máris hatékonyabbá válik a gazdálkodás. A megnyitó után Molnár Viktor, a Debreceni Városi Tanács VB-titkára és dr. Munkácsi Ferenc, a vándorgyűlést vendégül látó Agrártudományi Főiskola rektora üdvözölték a tanácskozás részt­vevőit, tagbérek növelésének fedezetét. Ami­lyen mértékben megteremtik a bérek emeléséhez szükséges részesedési alapot, annyira lesz lehetőségük a keresetek nö­velésére. Ennek nyomán szűnik majd az egyenlősdi, fokozódnak a vállalatok kö­zötti jövedelemkülönbségek. Mégis, 1968- ban vállalatonként 4 százalékban maxi­málták az átlagbérek emelkedését, még ha a részesedési alap többre is adna fe­dezetet.­­ Január 1-ével a vállalatok egyszeri forgóalap-juttatásban részesülnek. A jut­tatás mértéke azonban nem lehet függet­len az állam központi pénzalapjából e célra igénybevehető résztől.­­ Józan előrelátással arra is fel kell készülnünk, hogy az új feltételek között sor kerül majd bizonyos átértékelésekre is. Lehetnek majd esetek, amikor a köz­tudatban vagy a gazd­aságirányító szer­veknél kiválónak, de legalábbis jónak el­könyvelt vállalatokról az új feltételek között az derül ki, hogy inkább a gyen­gék közé tartoznak és fordítva. Eseten­ként a vállalati lehetőségek is módosul­nak, olykor nem is mindig kedvező irányban. Az indulás pozíciói is lehetnek a jelenleginél kedvezőtlenebbek. Ilyen­kor is a vállalati tevékenység gondos mérlegelése s az erre épülő program, terv végrehajtásával változtathatnak — ma­guk a vállalatok — ezen a helyzeten. Az előadó ezután a reform megvaló­sításának néhány politikai jellegzetes­ségére hívta fel a vándorgyűlés fi­gyelmét.­­ Az áttérés éveiben is biztosítani kell a gazdasági élet folyamatos­ságát, el kell kerülni a nagyobb megráz­kódtatásokat, zökkenőket, így várható csak, hogy a reform előnyei gyorsan ki­bontakozzanak. A reformtól azt várjuk, hogy egész gazdálkodásunk minőségileg ma­gasabb szintre emelkedjék, a munka eredményesebb, hatékonyabb legyen. A reformról szóló irányelvek teljes érvé­nyesítése a biztosítéka a gazdasági élet fellendülésének, a népgazdaság eddi­ginél gyorsabb, kiegyensúlyozottabb fej­lődésének. Ezért nem szabad engednünk a reform elveiből, következetesen valóra kell azokat váltanunk. Az esetleges ne­hézségeket pedig nem a reform elveinek feladásával kell legyőznünk, hanem az elfogadott, mindnyájunk által helyes­nek tartott politikai irányvonal érvé­nyesítésével. Csak így várhatjuk a re­formtól a gazdasági élet fellendülését. Az elvtelen kompromisszumok az elő­nyök kibontakozását fékeznék. Az elmúlt évben sokat javultak a reform végrehajtásához rendkívül fontos emberi, vezetésbeli, munkamód­szerbeli feltételek. Százával vettek részt közgazdászok, gazdasági vezetők a rész­letes szabályok kialakításában csak úgy, mint az irányelvek kimunkálásában. Értik tehát és megértik a reform szük­ségességét, lényegét. Mégis, még sokáig számolnunk kell a módszerek kialaku­latlanságával, szokatlanságával. Goethe szavaival: „A régi út botránkozás, az úton lábunk még ügyetlen.” Új követelmények a vezetés minden szintjén A gazdasági vezetőkkel szemben a vezetés minden szintjén sok az újszerű követelmény. Fáradhatatlanul tudato­sítani kell, hogy a vállalat nem állam­­igazgatási, végrehajtó és hatósági orga­nizmus, hanem vállalkozás. Ha ez a vállalkozás eredményes — a szocialista népgazdaság eredményeit növeli, ha eredménytelen — egész népünk számára okoz veszteséget. Ezt a politikai, s egy­ben szigorúan gazdasági összefüggést azért is hangsúlyozni kell, mert enélkül aligha érthetők meg a vezetők fokozott anyagi felelősségére, valamint a szük­séges és helyes anyagi érdekeltségére hozott intézkedések. Emellett az anyagi érdekeltségnek szervesen ki kell egé­szülnie erkölcsi, politikai motívumok­kal. (Ez utóbbiak nem lehetnek ellenté­tesek az előbbiekkel.) Huszár István ezután foglalkozott a reform dogmatikus értelmezésének ve­szélyeivel. Hangsúlyozta: a reform ki­munkálói, az irányelvek és a részletes szabályozások megfogalmazói nem hit­tételek kánoni rendszerezését végezték el. Gazdaságvezetési koncepciót alkot­tak, amelyet rugalmasan alkalmazni lehet és kell az élet követelményeihez. Amikor tehát a reformkoncepciót ismer­tetjük, olyanfajta ismeretterjesztés kí­vánatos, amely gondolkodásra nevel. Nem dogmákat kell magyaráznunk, ha­nem az emberi cselekvést, kezdemé­nyezőkészséget kell kibontakoztatni, fel­tárva a reformnak ezeket a vonásait is. Sok még a meg nem értett vagy fél­reértett kérdés, és emiatt nem a reform koncepcióját kell hibáztatnunk. He­lyenként még a reform fő céljai is ma­gyarázatra, megértetésre várnak. Külö­nösen fontos az egy-egy intézményt vagy réteget érintő lényeges összefüg­gések bemutatása. Áttérve a reform közvetlen beveze­tésének kérdéseire, az előadó hangsú­lyozta, hogy azt a lehetséges legnagyobb gondossággal készítik elő. A következő hónapokban még rendelkezésre álló idő elégséges a még hiányzó rendelkezések kidolgozására és arra, hogy a vállalatok időben megismerhessék gazdálkodásuk­nak a központi szabályozás által beha­tárolt feltételeit és időiben elkészíthes­sék gazdasági terveiket, programjaikat. A jövő évi tervek még bizonyára nem lehetnek minden szempontból kifogás­talanok. A felkészülésben is sok a kü­lönféle ismeretlen tényezőkből fakadó bizonytalanság. A régi gondok egy része még egy darabig megmaradhat, esetleg újak is keletkezhetnek. Ezeket a kelet­kező, esetleg egyes vállalatokat, csopor­tokat érintő helyi konfliktusokat oldjuk meg a reform elveinek a megőrzésével, ne emeljük őket népgazdasági magasla­tokra, ne tekintsük általános politikai horderejű problémáknak. Befejezésül néhány, a reform bevezeté­sével összefüggő gazdaságpolitikai kérdés­ről szólott. Figyelmet érdemlő gazdasági tény — mondotta —, hogy III. ötéves tervünk első két évében a népgazdaság fejlődése és a lakosság fogyasztásának emelkedése is gyorsabb annál, amire az ötéves terv előirányzatai szerint szá­mítottunk. Felmerül a kérdés: a követ­kező három évre ezek alapján az ötéves terv eredeti 5 évre szóló előirányzatait tekintsük-e­­ irányadónak, avagy a kö­vetkezőkben is számoljunk az első két évben tapasztalt gyorsulással? Ha az első alternatívát választanánk, akkor rendszabályokat kellene hoznunk a fej­lődés ütemének lényeges fékezésére; ha a másodikat, akkor már most a terv lé­nyeges túlteljesítésével kellene számol­nunk, annak minden gazdasági követ­kezményével. Az előadó­k szerint nem lenne reális lényegesen fékezni a fejlő­dés ütemét, az ötéves terv lényeges túl­teljesítését előirányozni viszont nagy­fokú könnyelműség lenne. Legcélsze­rűbbnek az látszik, ha a következő há­rom év gazdaságfejlesztési programjai­nak, terveinek kimunkálásakor az öt­éves tervben előirányzott átlagos éves fejlődési ütemből indulunk ki. A következő években alapvető, a re­form sikerét lényegesen befolyásoló gaz­dasági feladat a belső piac egyensúlyá­nak biztosítása, mindenekelőtt a lakos­ság javuló áruellátása. Természetesen, a népgazdaság organikus egység­e végső fokon nem választható el a belső, s azon belül is a fogyasztói piac egyensúlya a külső egyensúlytól, e kettő pedig a fejlődés általános ütemétől és a gazda­sági hatékonyság fokától. A reform ki­bontakozása mindhárom gazdasági ösz­­szefüggésben lényeges változást kell, hogy hozzon. Ám, ha e célokat fokoza­tosan tudjuk csak elérni, akkor nem lenne helyes erőltetni a külső piac — magyarul a fizetési mérleg — egyen­súlyának teljes megteremtését, annak árán is, hogy nagymértékű korlátozáso­kat vezetnénk be a belső fogyasztói piacokon. A belső piac nagyobb zavarai ugyanis veszélyeztetnék a reform sike­rét. Ezt a gondolatsort folytatni lehetne a beruházások leheséges mértékével kap­csolatos problémák vázolásával, ahol kü­lönösen fontos a józan mértéktartás. Végül Heinét idézte: „A merész gyűr­­kőzés már félig győzés”. Megv­an ben­nünk az elszántság, a cselekvési vágy a reform végrehajtására; a vándorgyűlés s a hasonló más tanácskozások bizo­nyára gyarapítják majd az ésszerű cse­lekvéshez szükséges ismeretanyagot (Folytatása a 4. oldalon.) m 3 FIGYELŐ, 1067. JÚLIUS 5.

Next