Figyelő, 1968. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1968-09-11 / 37. szám
JE® Az ingyenes oktatás költségei Változott a városok, községek hétköznapi utcaképe — megkezdődött az iskolaév. A nyáron „civil” fiatalok iskolaruhát öltöttek, reggel és kora délután zsúfoltabbak a villamosok, autóbuszok ... hazánkban csaknem 1,8 millió fiatal és felnőtt jár iskolába — a lakosság 18 százaléka. Ez örvendetes. Az már nem ilyen egyértelműen kedvező, hogy az oktatás és szakképzés állami és családi költségei tovább emelkednek. Pedig erről vallanak egy új tudományág — az oktatás gazdaságtan — művelőinek felmérései, számításai is. Egy nemrégen készült tanulmány szerzője (út. Tímár János kandidátus) összefoglalva a következőket állapítja meg: a tanítás, oktatás, tanulás révén a társadalom munkaerejébe „beruházott” munka nagyobb gazdasági értéket köt le, mint az egész népgazdaság teljes állóalapjai ... Tény, hogy az iskolarendszer fejlesztésére és fenntartására nemzeti jövedelmünk öt-hat százalékát fordítjuk. Ez az összeg pedig évente 9—10 milliárd forintot tesz ki, s „fogyasztói”, haszonélvezői végső soron a tanulók százezrei. Tanulók száma (ezer fő) Iskolaév alsó- közép- felsőfokú tanintézetekben A most kezdődő 1968/69-es iskolaévben nem végleges adatok szerint az általános iskolákban nappali tagozaton 1 millió 250 ezren tanulnak az idei oktatási évben, a középiskolákban pedig 228 ezer fiatal gyarapítja ismereteit. Az új elsőosztályosok száma az általános iskolákban 126 ezer, a különböző típusú középiskolákban mintegy 67 ezer. Az utóbbiak közül több mint 36 ezren gimnáziumban, csaknem 26 ezren szakközépiskolákban és ötezernél többen különböző technikumokban kezdik tanulmányaikat. Napközi, diákotthon, ösztöndíj A szakmunkásképző iskolákban (a három évfolyamon) mintegy 210 ezer fiatal kezdte meg a tanulást az új tanévben. Ezek az iskolák az általános iskolákban idén végzett legnépesebb korosztály továbbtanulásának megkönnyítésére, a tavalyinál 11 százalékkal több (összesen 92 ezer) elsőéves szakmunkástanuló helyről gondoskodtak. Ehhez tartozik, hogy az idén 14 ezer fiatal kezdi meg tanulmányait — a középiskolával egyenlő értékű — emeltszintű szakmunkásképzés első évfolyamán. S ez a létszám azt jelenti, hogy az első évfolyamon tanulók száma megegyezik a második és harmadik évesek létszámával. Az egyetemeken és főiskolákon az 1968/ 69. iskolaévben előreláthatóan 16 ezer elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait —■ (a csaknem 46 ezer jelentkező közül). A népgazdasági igények, a demográfiai helyzet és a továbbtanulást igénylők számának növekedése iskola- és oktatási rendszerünk állandó bővítését követeli. (Az idén 41 új általános és 13 új középiskolát adtak, illetve adnak át rendeltetésének, s jelentősen bővült a kollégiumi és a napközis hálózat is.) Napközis ellátásban az általános iskolai tanulók közül 1968/69-ben 202 ezren részesülnek, ösztöndíjban a felsőfokú oktatásban részt vevőknek 91,5 százaléka részesül (1960/61-ben 84,1 százaléka.) Az új iskolák létesítéséről, a diákotthoni és napközis ellátásról, az ösztöndíjasok arányának alakulásáról szóló beszámoló adataiból is kitűnik iskola- és oktatási rendszerünk tendenciája. A beruházások és ráfordítások költségei az államot terhelik, bár az is kétségtelen, hogy a továbbtanulás anyagi hatása érezhető a családi költségvetésekben is. A költségek összetétele Az oktatásra, továbbtanulásra és szakképzésre fordított összes költségek a következőkben foglalhatók össze: a) az oktatási intézmények, diákotthonok létesítésének és fenntartásának költségei; b) az oktatási intézmények összes dologi és személyi költségei, beleértve a tanulóknak nyújtott juttatásokat (ösztöndíj, napközi, kollégiumi hozzájárulás, egészségügyi ellátás költségei stb.); c) a taníttatás költségeinek a tanulóra, illetve családjárajutó része (tanszerek, tandíj, ruházkodás, táplálkozás, lakbérhányad és nem utolsó sorban a kieső egyéni jövedelem, a kieső munkabér, amelytől a továbbtanuló elesik); d) és végül... az átmenetileg kieső nemzeti jövedelem, hiszen a továbbtanuló munkaképes korú fiatal nem áll be a termelésbe. Az iskolai oktatás és szakképzés ráfordításainak fenti hozzávetőleges felsorolásából is kitűnik: igen nehéz és bonyolult közgazdasági feladat lenne az oktatás valamennyire is pontos költségvetésének összeállítása, bár mostanában történtek ilyen kísérletek. A Pénzügyminisztérium és a KSH adataiból összeállított táblázat szerint az egy főre jutó társadalmi és egyéni (családi) költségek a következőképpen összegezhetők (ezer forintban, a kieső nemzeti jövedelem beszámításával): Ezer forint Általános iskola (6 év--8 év) 174,8 Szakmunkásképzés (3 év) 57,4 (4 év) 160,8 Egyetem (4 év) 265,s Egyetem (5 év) 333,0 Nem nehéz ebből kiszámítani, hogy végeredményben egy-egy új szakmunkás képzése több mint 231 ezer, s egy-egy érettségizetté körülbelül 335 ezer forint ráfordítást igényel. Az egyetemet végzettek magasszintű képzésének költségei 600 ezer, illetve5 éves egyetem esetében) 667 ezer forintot tesznek ki. Egy mérnök: félmillió forint Ezek az adatok az oktatásra, szakképzésre fordított évi 9—10 milliárd forint (Folytatás a 4. oldalon.) p»p rvr . ' ■na/prucg- * -W» r.*'.y.v-? — •£, 1937/38 1096,0 52,3 11,7 1950/51 1230,0 107,9 32,5 1967/68 1331,0 351,2 83,9 Középiskola A békekölcsön sorsolás teljes lstája (10—11. oldal) Árcsökkentés a nyereségből (4. oldal) Interjú vámügyben (3. oldal) Új ipar, új gondok a szegedi medencében (5. oldal) A külkereskedelmi árak alakulása 1967-ben (2. oldal) ENSZ-jelentés a világgazdaság helyzetéről (7. oldal) BOV '68 XLIOufl KIRAKAT, BÖRZE, VÁSÁR, FÓRUM? Aki belelapoz az első Budapesti Őszi Vásár ábécés katalógusába, az első cég, az Alföldi Cipőgyár „lábhoz idomuló hunting cipő”-jétől a lista végén szereplő Zománcipari Művek új típusú, a fajansz benyomását keltő főzőedényéig — sok-sok ezer árucikkel ismerkedhet meg. Természetesen nemcsak papíron, a valóságban is, a vásáron. A legindokoltabb cél Óhatatlanul el kell gondolkodni azon, mi is ez a vásár? Óriási kirakat, országos méretű nagyáruház, vagy fórum, amelyen ipar és kereskedelem próbál szót érteni egymással és a fogyasztóval? Ez is, az is, amaz is. Kirakat, mert bér az alapcélkitűzés mindannak bemutatása, amit a hazai ipar a hazai fogyasztónak gyárt, a sok tízezer féle-fajta árucikket lehetetlen egyszerre bemutatni; a vitrinekben, a kiállítási csarnokokban ezért elsősorban a márkapható, vagy rövid időn belül szállításra kész újabb termékek kaptak helyet. (Miután újból is annyi lenne, inkább csak a zsánerminták). Országos „nagyáruház”, mert a kiállítási látogató (ellentétben a tavaszi nemzetközi vásárral) itt sok mindent megvehet, esetleg néhány olyan cikket is, amelyeket pillanatnyilag az üzletekben nem kaphat. (Hiánycikk ugyanis, de a vásárra piacra dobnak belőle valamenynyit. Hogy ez a módszer helyes-e, enyhén szólva vitatható). Egyébként a köznapi forgalomban kapható árukból sem árusíthatnának itt mindent, hiszen — csak egy példa —■_ az ország 5300 ruházati boltjában együttvéve sem található meg minden áru egyidőben. Fórum, mert valóban alkalmat, teret és lehetőséget nyújt az iparnak termékei bemutatásához, a kereskedelemnek az árucikkek megismeréséhez, megrendeléséhez, a fogyasztóknak pedig a szavazáshoz, a véleménynyilvánításhoz. Alkalom a bemutatkozásra A variációk közül — véleményünk szerint —, ez az utóbbi, az őszi vásár „fórum” jellege tűnik számunkra is a viszonylag legéletképesebbnek. Miért? Csakugyan jobban megismerhető a piac, szélesebb klaviatúrán játszhat a gyártó ipar és az eladó kereskedelem. Hiszen a gyakorlat az, hogy egy-egy vállalatnál (iparinál, kereskedelminél egyaránt) csak szűk kör foglalkozik az értékesítéssel. Klasszikus panasz például a cipőtervezők szájából: hiába hozunk modern dolgokat, megjelenik a kereskedelem nevében egy éltesebb férfiú vagy nő és azt mondja, hogy az neki nem tetszik. S mást rendel. Persze, a „fogyasztóra” hivatkozva. Most — az őszi vásárral — mód van arra, hogy egy-egy vállalat teljes vezérkara felkerekedjék és válogatva rendeljen. (S mivel szinte mellettük áll „a” fogyasztó is, fél szemmel rája is sandítva vásároljon). Kínálkozik lehetőség „egymás megismerésére” — tudniillik egymás árucikkeinek, új gyártmányainak megismerésére. (És ismét a helyszínen, azon melegében a lakosság ítéletének megfigyelésére). Nyilván új gondolatokat is ébreszt mind a konkurrencia kiállítása, mind a vásárlók véleményet követke(Folytatás a 2. oldalon.)