Figyelő, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1970-02-25 / 8. szám
A 1 . 8. SZÁM ST JJSBTJBwk jSKI 1970.FEBRUÁR 25 ÁRA: 2 FORINT . A papíripar felzárkózik Egy nagy svéd konszern két papírgyára nemrég bemutatta Budapesten legújabb gyártmányait. Még a szakemberek is meglepődtek, amikor a kis kiállításon az első percekben hiába keresték a papírt, s csak kerámia edényeket, textilholmikat láttak. Persze, csakhamar kiderült, hogy ezek mégiscsak papíripari termékek: a porcelántányérokat, tálakat, poharakat megtévesztően utánzó papírműanyagkombinációk és a textilt helyettesítő papírterítők, lepedők, törülközők. Valamennyi ilyen ízléses, az eredeti anyagok illúzióját keltő gyártmány csak egyszer vagy legfeljebb néhány alkalommal használható fel, de tiszavirág-életük alatt igen sok előnyt nyújtanak. Az „eldobó" edények révén a közétkeztető üzemek, éttermek megtakaríthatják a mosogatás műveleteit, s a sokféle mintájú, olcsó papírtányérokkal, abroszokkal változatosabb terítékeket állíthatnak össze. . Az egyszeri használatra készített lepedők, törülközők a kórházakban, a szállodákban és másutt tesznek jó szolgálatokat a higiéniának és nem utolsósorban a gazdaságosságnak, arra gondolunk, hogy a papír még nem „futotta ki formáját" jó néhány alkalmazási területen. A hullámpapír-lemez és a belőle készült doboz például már hoszszú évek óta valóságos sztár a csomagolásban, mert kitűnően pótolja a drága és súlyos faládákat. Térnyerése egyre nagyobb, mert újabban az egymásra ragasztott rétegek szaporításával és megfelelő kombinációjával tovább növelték szilárdságát, rugalmasságát, fejlesztették a dobozok szabás- és összeerősítési módját, esztétikai kivitelét, a műanyagos impregnálással pedig tengeri szállításra is alkalmassá tették. Hazai alkalmazásában azonban még nagyon elmaradtunk a nemzetközi értékektől: az USA-ban például évi 50 kilogramm körül jár az egy lakosra jutó hullámpapír-felhasználás, míg nálunk csak mintegy 10 kilogramm. Korlátlan lehetőségek Szakemberek úgy vélik, sok más területen is nagy jövő vár a papírra. A gyűjtőcsomagolásban mindinkább terjed a nagy méretű papírzsákok és zacskók felhasználása, egyes nyugati országokban a háziszemét gyűjtésének és szállításának rendszerét is papírzsákok alkalmazására alapozták. A fogyasztói csomagolásban sok a lehetőség a kombinált papírok további fajtáinak kidolgozására és széles körű használatára. A műanyaggal rétegezett papírral (amilyen például a világszerte ismert „Tetrapack”) már folyadékokat (pl. tejet) is lehet olcsón, biztonságosan csomagolni.. Ugyancsak egyre bővül az egészségügyi és textilhelyettesítő papíripari gyártmányok köre, amelyekből az Egyesült Államokban ma már csaknem évi 15 kilogramm az egy lakosra jutó felhasználás. Az előbbiekben körvonalazott új jelenségek, irányzatok érthetővé teszik azt a világszerte megfigyelhető változást, hogy a papíripar termelésében mindinkább csökken a könyvek, újságok és más, kulturális célokra gyártott papírfajták hányada, és növekszik a gazdasági (főként csomagolási) célú papíroké. A két kategória között 1963-ben az arány világátlagban 36,64 volt a „gazdasági papírok" javára. A nyugati országokban 1950. és 1965. között 42:38-ról 40:60-ra (Folytatás a 2. oldalon) Mindentudó anyag A szóban levő bemutató ismét igazolta, hogy a papír, az emberiségnek ez az egyik legősibb mesterséges anyaga — örökifjú. Ma is képes arra, hogy új és új formákat öltsön, további felhasználási területeket hódítson meg. A sokfajta új anyag (különösen a műanyagok vagy az alumínium) előretörése láttán hajlamosak lennénk azt gondolni, hogy a „jó öreg papír" lassacskán háttérbe szorul, ha nem is hagyományosan alkalmazási körében, a kultúra, az írás hordozójaként (hisz ebben valóban nincs párja), hanem az ipari és kereskedelmi felhasználásban, a csomagolásban, ahol viszont jócskán akadnak vetélytársai. A valóság azonban egészen más. Igaz, a műanyag vagy az alumíniumfólia sok célra előnyösebben használható a papírnál, és szükségszerűen át is veszi helyét. Általában azonban jól megférnek egymással, sőt sokszor együtt szorítanak ki a használatból fát, fémet, üveget és egyéb anyagokat. (Amint ez a csomagolóanyagokon kívül például az említett kerámia-helyettesítő edények vagy a szintén papírból és műanyagból készülő sokoldalú burkolóanyag, az úgynevezett dekorlemez esetében történik.) A fejlettebb ipari országok csomagolástechnikájában a papír alkalmazásának aránya 50—60 százalék körül van, és ez a részesedés belátható időn belül aligha csökken. Nem nehéz ezt megjósolni, ha P XIV. ÉVFOLYAM ' ^ ' Közéleti problémáink sorában egyre gyakrabban és növekvő súllyal szerepel, a legkülönbözőbb fórumok napirendjén is egyre többet vitatott kérdés: hogyan szilárdíthatnánk meg a munkafegyelmet? Egy újságcikk keretében persze aligha lehet vállalkozni arra, hogy választ adjunk a munkafegyelem bonyolult problematikájának akárcsak a legfontosabb néhány kérdésére is. Célom inkább csak a kérdések felvetése, remélve, hogy ez is hozzájárul a tisztázódáshoz, megkönnyíti az elmélyültebb kutatásra és vizsgálódásra vállalkozók feladatát. A munkafegyelmet ezúttal tágabb értelemben vizsgálom, beleértve az állami, munkaköri stb. előírások, kötelezettségek betartását és a képességeknek megfelelő, a tárgyi feltételekkel (például a technika fejlettségi színvonalával) összhangban álló magatartást és munkateljesítményt is. A munkafegyelemre meghatározó hatással vannak a konkrét gazdasági és társadalmi viszonyok, mégsem mondhatjuk, hogy ez a hratás abszolút érvényű. Nem írható minden az adott viszonyok javára vagy rovására. Történelmi elem Emellett az emberek munkához való viszonyában bizonyos történelmi elem is kifejeződik. A mai munkafegyelem a tegnap és a tegnapelőtt terméke is. Nem lenne tehát helyes figyelmen kívül hagyni azokat a körülményeket, amelyek hazánkban hosszú időn át fékezték a társadalmi-gazdasági viszonyok fejlődését. Magyarország még alig két évtizede is paraszti ország volt, az 50-es évek elején a foglalkoztatottaknak még csaknem fele a mezőgazdaságban dolgozott. A szó tágabb értelmében vett munkafegyelemről szólva, ezt a körülményt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen az elmúlt másfél-két évtizedben óriási méretű társadalmi átrendeződésnek és átalakulásnak lehettünk tanúi. Ez idő alatt mintegy 600 ezer kereső áramlott át a mezőgazdaságból más népgazdasági ágakba, elsősorban az iparba, magával hozva a generációkon keresztül felhalmozódott és megrögződött magatartásnormákat. Ennek megvoltak a maga következményei a munkafegyelemre. Nem mintha a paraszti mentalitást a „fegyelmezetlen” munka jellemezné. De a paraszti munkának (abban az időszakban, amikor a nagy munkaerő-átáramlás lezajlott) más volt a jellege, elmaradott volt a műszaki kultúrája, hiányzott a technikai „civilizáltsága”. Figyelembe kell venni azt is, hogy a mezőgazdaságból az iparba átvándorolt emberek többsége azonnal anagyiparba, nagyüzemi keretek közé került és nem ment keresztül a kis- és középüzemek előiskoláin. További probléma: a fegyelem alapja. Politikai gazdaságtani alaptétel, hogy a tőkés rendszer gazdasági kényszeren alapuló fegyelmének a helyébe a szocializmusban fokozatosan a dolgozók önként vállalt, tudatos fegyelmének kell lépnie. Ennek szembetűnő megnyilvánulását láthattuk kritikus helyzetekben (újjáépítés, természeti csapások), és tapasztalhatjuk egyes kollektívák (például a szocialista brigádok) esetében. A munka hétköznapjaiban azonban nem lehet csak a lelkesedésre építeni. A szocializmus száműzte a munkanélküliség rémét, alkotmányjogilag és a napi gyakorlatban is biztosította a társadalom tagjainak jogát a munkához. Ugyanakkor— úgy tűnik — nem találtuk meg és nem építettük ki azokat a módszereket, amelyek az új társadalmi viszonyokkal összhangban biztosítanák a munka magasabb színvonalát, „fegyelmét”. A termelőeszközök állami tulajdonba vétele önmagában nem hozza létre az ezt biztosító érdekeltséget, hiszen az egyénnek csak áttételesen fűződnek érdekei a termelési eszközök tulajdonformájához. A közvetlen érdekek jövedelmének maximálása. Az elosztási rendszer valószínűleg éppen ebben rejlik a megoldás kulcsa. Ha ugyanis ezzel az egyéni motivációval szembeállítjuk a javak munka szerinti elosztásának szocialista elvét, ha a munka elismerését annak társadalmi hasznosságától tesszük függővé, akkor egyúttal megteremthetjük a munkafegyelem biztosításának feltételeit is. A munkafegyelemre ugyanis a történelmi elemek mellett alapvető hatással vannak az érdekeltségi tényezők. Nálunk a dolgozók létalapja általában intézményesen biztosított, a fegyelmezett, vagyis a kor technikai és a munkaerő képzettségi fokának megfelelő munkakifejtésre elsősorban a munka differenciált elismerésén alapuló és a szükségletkielégítés magasabb színvonalát lehetővé tevő bérezés ösztönöz. Ebben az összefüggésben a szükségletkielégítés színvonala nem csupán következmény, végeredmény, hanem motiváló, ösztönző tényező is. A logika és a tapasztalat egyaránt bizonyítják: a munkahelyi fegyelem és a szükségletkielégítés foka között szoros összefüggés van. Minél több a magasabb igényeket kielégítő termék és szolgáltatás, minél nagyobbak a lehetőségek az ilyen igények kielégítésére, annál intenzívebb a megszerzésükre irányuló törekvés is: ez· önképzés, • a magasabb kvalifikáció iránti igény, a munkaerő hatékony fel(Folytatás a 3. oldalon) X (1 I C H Munkamorál és vezetés Tavalyi fogyasztói árak — idei tanulságok (4. old.) m Szektorsovinizmus nélkül (5. old.) m A pénzügyi revízió tapasztalatai (6. old.) A brit Fehér Könyv nyomában (3. old.) Kihasználatlan lehetőségek (14. old.)