Figyelő, 1970. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1970-07-15 / 28. szám

V A fogyasztó fegyvere A 7 éve Mintabolt zsűrije meghozza döntését. A Népszabadság „Vegyem, ne vegyem" rovatában tanácsokat kapunk arra, hogy mely árut érdemes megven­ni. A Kiváló Áruk Fóruma embléma az egyes árukon, bizalmat ébreszt. Plaká­tok adják tudtunkra, hogy megjelent az első magyar tesztlap, a „Nagyító". Rö­videsen megjelennek az árucikkeken a KERMI Tanúsítói Védjegyei, e címkék­ről megtudhatjuk majd az áruk­ legfon­tosabb minőségi tulajdonságait. Inkább több árut Felvethető persze és sokan fel is te­szik a kérdést: vajon ma, amikor a vá­sárlók legfőbb problémája az, hogy a keresett árukért egyik üzletből a másik­ba kell szaladgálniok (amikor is sok­szor előfordul, hogy a kívánt választék hiányzik, „eszik nem eszik” alapon mással kell beérni), mi szükség van a fogyasztók ilyen széles körű intenzív tájékoztatására? Vajon lehet-e a közölt ismereteket a gyakorlatban egyáltalán hasznosítani? Nem a vevők felvilágosí­tása a fontos, mondjuk, inkább gondos­kodjunk több, megfelelőbb választékú áruról. Vajon tényleg időszerűtlen a fogyasz­tók jobb informálása? Úgy gondolom, nem. Mai gazdasági fejlettségünk mel­lett, a jobb áruellátást nem lehet kizá­rólag a mechanizmus szabályozóival, vagy hatósági intézkedésekkel, esetleg ipari vagy kereskedelmi átszervezések­kel hathatósan befolyásolni, ebben a fogyasztóknak is aktív szerepet kell játszaniuk. S e szerepet be is tölthetik, feltéve, hogy jól informáltak. A ma még fennálló ellátási hiányok egy része ugyanis egyáltalán nem ob­jektív adottság, elkerülhetetlen sorscsa­pás, helyenként rossz szervezésből, egyes emberek meg nem felelő munká­jából, az esetek jelentős részében pedig jóhiszemű, de — a kellő informáltság hiányában — nem eredményes tevé­kenységéből adódik. Ha pedig ez így van, akkor a fogyasztók aktív fellépése sokban hozzájárulhat a hiányosságok felszámolásához vagy legalább csök­kentéséhez. Vegyük szemügyre a dolgot kicsit részletesebben. Először is hamis az a kép, amely a fogyasztói piacot egészé­ben mint hiánygazdaságot jellemzi. Már ma is elég nagy, egyre bővülő az a te­rület, ahol a kereskedelmi-ipari árukí­nálat éppen elég sokrétű, hogy a vásár­lókat már választási probléma elé ál­lítsa. Itt nemcsak a sokszor példázott kozmetikai és háztartás-vegyipari áru­kínálatra lehet hivatkozni, de a textil­ipar számos újdonságára, a szövetekre, a konfekcionált árukra, nem­ is szólva az olyan műszaki cikkekről, mint a kisrádiók, televíziókészülékek, hűtő­­szekrények, kávéfőző gépek. Bízunk benne, hogy a behozatal üteme tovább gyorsul, a várakozási idők csökkennek, s így rövidesen ide sorolhatók majd a gépkocsik is. Ez már önmagában is in­dokolja, hogy ott, ahol a boltok megfe­lelő választékot kínálnak a vásárlók bő­vülő, pontos és részletes tájékoztatást kapjanak, hogy így a számukra legmeg­felelőbb árut kiválaszthassák. De még a „hiánycikkeknél” is indo­kolt, sőt — ha lehet —, szükségesebb a vásárlók objektív tájékoztatása. A „hiánycikk" jelleg ugyanis nem egyér­telmű fogalom; a gyakorlatban soha­sem jelent egyértelműen teljes hiányt. Csak annyit, hogy a kínálat kisebb, mint a kereslet. Ennek okai pedig nem mindig objektívek. Lehet ok például az is, hogy a kereskedelem rosszul mérte fel a vásárlói igényeket és az adott vá­lasztékból keveset rendelt. Lehet, hogy „globálisan” a kínálat kielégítené a keresletet, csak rossz az elosz­tás; egyes vállalatoknál, vagy me­gyékben zsúfoltak a raktárak olyan áruikból, amelyeket a szomszéd város­ban hiába keresnek az üzletekben. Le­het, hogy az ipar fejleszteni tudná ka­pacitását, de nem teszi, mert azt hiszi, nincs többre igény. Ha az áruminősítés (KÁF), tesztelés (Nagyító, TV-Minta­­bolt, Népszabadság) közlései a vásárló­kat a jobb minőségű, gazdaságosabb, a szükségleteket jobban kielégítő áruk fe­lé irányítják, ez növeli irántuk a keres­letet a kereskedelemben. A kereskede­lem ehhez igazítja rendeléseit, az ipar pedig — ahol erre lehetőség van — a gyártást. Ugyanakkor­­eladatlan készle­tek keletkezhetnek olyan cikkekből, amelyek már nem korszerűek, nem elé­gítik ki a mai igényeket vagy áruk nincs arányban minőségükkel vagy más hasonló szükségleteket kielégítő cikkek árával. Az ilyen árukból kevesebbet rendel majd a kereskedelem, az ipar pe­dig csökkenteni fogja gyártásukat. És ezzel a kör bezárul. A vásárlók aktív, tudatos fellépése bizonyos esetekig (Folytatás a 2. oldalon) A kereskedelem nyereségproblémái (3. old.) Koncentrációs gondok az építőiparban (5. old.) A külkereskedelmi munka eredményessége (7. old.) Anglia a kapuk előtt (8. old.) A tsz-középüzemek hitelellátása (15. old.) , x 3 író « •­­ ANYAGI ÉRDEKELTSÉG A VÁLLALATOKNÁL A vállalati belső mechanizmus problémáinak megismerésére, a legfejlet­tebb módszerek felkutatására és konkrét vállalati ajánlások kidolgozásá­ra az MSZMP Központi Bizottságának Gazdaságpolitikai Osztálya bizott­ságot hozott létre. A bizottság által kidolgozott anyag vállalati tervezés­sel foglalkozó részét előző számunkban közöltük, a vállalaton belüli anyagi érdekeltség problémáival foglalkozó részt pedig most ismertetjük. A vállalaton belüli érdekeltségi rend­szerrel szemben támasztott követelmé­nyek sokféleségéből adódik, hogy a meg­oldási módszerek is részleteikben igen különbözőek lehetnek. A hazai gyakor­latban három alapvető érdekeltségi tí­pus említhető: a terv típusú érdekelt­ség, a bázis típusú érdekeltség és a nor­matív típusú érdekeltség. Megállapítha­tó, hogy minden vállalaton belüli érde­keltség lényegében több típus ötvözete­ként jelentkezik. Ez természetes is, hi­szen tulajdonságaiban, körülményeiben, feltételeiben teljesen azonos vállalat, gyár és gyáregység sincsen. Minden vál­lalat olyan rendszer kialakítására törek­szik, amely mellett a népgazdasági és vállalati célokat legjobban lehet megkö­zelíteni. Helytelen lenne előre rögzíteni, hogy a vállalaton belüli irányításnak milyen mértékben kell közvetlen utasításokra, s milyen mértékben közvetett ösztönzőkre támaszkodnia. Találkozhattunk olyan véleménnyel is, hogy a vállalaton belüli közvetett irányítás a központi akarat végrehajtásának dezorganizálódásához vezethet. Ez a megfogalmazás természe­tesen csak azok részéről merült fel, akik az állami szabályozás valamennyi össze­függését nem komplex módon szemlé­lik. A másik véglet azok részéről jelent­kezik, akik az új iránti lelkesedésükben valamennyi vállalati feladatot csak ösz­tönzőkkel akarnak megoldani. Célszerű­nek az olyan belső irányítási rendszer mondható, ahol az utasításokkal történő irányításra akkor kerül sor, mikor köz­­vetett módszerek alkalmazása nem le­hetséges. Példás példák Érdemes néhány olyan példával megis­merkedni, amelynek elvei és módszerei, esetleg számszerű jellemzői is gondolato­kat ébresztenek és segítséget nyújtanak hatékonyabb vállalaton belüli érdekelt­ségi rendszer kialakításához. A Villa­mos Berendezés és Készülék Művek (VBKM) a gépipari ágazat egyik jelen­tős erősáramú nagyvállalata. Tizenötezer dolgozót foglalkoztat, tíz gyára és egy fejlesztő intézete van. Termékeinek szá­ma mintegy 18 000-re tehető, termelésé­ben a vertikalitás foka 6—7 százalék. A vállalati értékesítésben az export rész­aránya 12—14 százalék. A vállalat vezetése a vállalaton belüli hatásköröket úgy osztotta el, hogy a ve­zérigazgatóság kizárólag olyan kérdések­kel foglalkozik, amelyeket csak központi­lag lehet elvégezni. A gyárak vállalkozá­si jogát — az export bonyolítását kivéve — teljes egészében biztosította. A gyá­rak belső kooperációval kapcsolatos­ kö­telezettségeit a vezérigazgatóság kötele­zően előírja és koordinálja. A gyárak irányítása részben közvetlen utasítások­kal, nagyobb részben gazdasági ösztön­zőkkel történik. A vállalatnál a vezetési koncepciók megvalósításának hatékony eszköze a többlépcsős tervezési, gazdál­kodási és ösztönzési rend. A gyárak vezetői mind hatáskörüket, mind kötelezettségeiket, a rendelkezés­re álló eszközöket, valamint az anyagi érdekeltség rendjét teljes egészében még a gazdasági év kezdete előtt megismer­hetik. Az elvárható hatékonyság elérése érdekében az előre biztosított jövedelem­­források felett szabadon rendelkeznek. A gyárak vezetői részletes jövedelempo­litikai tervet­ is készítenek. A vezérigazgatóság — a jövedelemfor­rások vonatkozásában — a gyárakkal szemben szinte vállalkozásszerűen előre elkötelezi magát, s az ilyen jellegű dön­téseket közgazdasági számításokra ala­pozza. Az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a vezetés igen kicsi hibahatárok között tervezte a várható teljesítményeket. A vállalatnál az infor­mációs rendszer, a gyári elszámoltatások rendje közgazdasági megfontolásokra épített, s a tervezés rendjével, a vállalati belső érdekeltséggel összhangban van. A VBKM-nél figyelmet érdemel még, hogy a vállalaton belüli ösztönzési mód­szereket a gyárak sajátosságaihoz iga­zodva differenciáltan alkalmazzák. Ilye­nek a számított eredményekhez, az ár­bevételhez, a bérszínvonalhoz, a bértö­meghez, a fejlesztési hatékonysághoz, az export-teljesítményekhez, vagy a kie­melt termelési feladatokhoz kapcsolódó ösztönzési módok. A modell egyik fontos jellemzője, hogy a vállalatvezetés dönté­seit közép- illetve hosszabb távú meg­fontolások alapján hozza és érdekeltségi rendje is ehhez kapcsolódik. A vezér­igazgatóság minden gazdasági év kertje­(Folytatás a 4. oldalon)

Next