Figyelő, 1970. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1970-07-15 / 28. szám
V A fogyasztó fegyvere A 7 éve Mintabolt zsűrije meghozza döntését. A Népszabadság „Vegyem, ne vegyem" rovatában tanácsokat kapunk arra, hogy mely árut érdemes megvenni. A Kiváló Áruk Fóruma embléma az egyes árukon, bizalmat ébreszt. Plakátok adják tudtunkra, hogy megjelent az első magyar tesztlap, a „Nagyító". Rövidesen megjelennek az árucikkeken a KERMI Tanúsítói Védjegyei, e címkékről megtudhatjuk majd az áruk legfontosabb minőségi tulajdonságait. Inkább több árut Felvethető persze és sokan fel is teszik a kérdést: vajon ma, amikor a vásárlók legfőbb problémája az, hogy a keresett árukért egyik üzletből a másikba kell szaladgálniok (amikor is sokszor előfordul, hogy a kívánt választék hiányzik, „eszik nem eszik” alapon mással kell beérni), mi szükség van a fogyasztók ilyen széles körű intenzív tájékoztatására? Vajon lehet-e a közölt ismereteket a gyakorlatban egyáltalán hasznosítani? Nem a vevők felvilágosítása a fontos, mondjuk, inkább gondoskodjunk több, megfelelőbb választékú áruról. Vajon tényleg időszerűtlen a fogyasztók jobb informálása? Úgy gondolom, nem. Mai gazdasági fejlettségünk mellett, a jobb áruellátást nem lehet kizárólag a mechanizmus szabályozóival, vagy hatósági intézkedésekkel, esetleg ipari vagy kereskedelmi átszervezésekkel hathatósan befolyásolni, ebben a fogyasztóknak is aktív szerepet kell játszaniuk. S e szerepet be is tölthetik, feltéve, hogy jól informáltak. A ma még fennálló ellátási hiányok egy része ugyanis egyáltalán nem objektív adottság, elkerülhetetlen sorscsapás, helyenként rossz szervezésből, egyes emberek meg nem felelő munkájából, az esetek jelentős részében pedig jóhiszemű, de — a kellő informáltság hiányában — nem eredményes tevékenységéből adódik. Ha pedig ez így van, akkor a fogyasztók aktív fellépése sokban hozzájárulhat a hiányosságok felszámolásához vagy legalább csökkentéséhez. Vegyük szemügyre a dolgot kicsit részletesebben. Először is hamis az a kép, amely a fogyasztói piacot egészében mint hiánygazdaságot jellemzi. Már ma is elég nagy, egyre bővülő az a terület, ahol a kereskedelmi-ipari árukínálat éppen elég sokrétű, hogy a vásárlókat már választási probléma elé állítsa. Itt nemcsak a sokszor példázott kozmetikai és háztartás-vegyipari árukínálatra lehet hivatkozni, de a textilipar számos újdonságára, a szövetekre, a konfekcionált árukra, nem is szólva az olyan műszaki cikkekről, mint a kisrádiók, televíziókészülékek, hűtőszekrények, kávéfőző gépek. Bízunk benne, hogy a behozatal üteme tovább gyorsul, a várakozási idők csökkennek, s így rövidesen ide sorolhatók majd a gépkocsik is. Ez már önmagában is indokolja, hogy ott, ahol a boltok megfelelő választékot kínálnak a vásárlók bővülő, pontos és részletes tájékoztatást kapjanak, hogy így a számukra legmegfelelőbb árut kiválaszthassák. De még a „hiánycikkeknél” is indokolt, sőt — ha lehet —, szükségesebb a vásárlók objektív tájékoztatása. A „hiánycikk" jelleg ugyanis nem egyértelmű fogalom; a gyakorlatban sohasem jelent egyértelműen teljes hiányt. Csak annyit, hogy a kínálat kisebb, mint a kereslet. Ennek okai pedig nem mindig objektívek. Lehet ok például az is, hogy a kereskedelem rosszul mérte fel a vásárlói igényeket és az adott választékból keveset rendelt. Lehet, hogy „globálisan” a kínálat kielégítené a keresletet, csak rossz az elosztás; egyes vállalatoknál, vagy megyékben zsúfoltak a raktárak olyan áruikból, amelyeket a szomszéd városban hiába keresnek az üzletekben. Lehet, hogy az ipar fejleszteni tudná kapacitását, de nem teszi, mert azt hiszi, nincs többre igény. Ha az áruminősítés (KÁF), tesztelés (Nagyító, TV-Mintabolt, Népszabadság) közlései a vásárlókat a jobb minőségű, gazdaságosabb, a szükségleteket jobban kielégítő áruk felé irányítják, ez növeli irántuk a keresletet a kereskedelemben. A kereskedelem ehhez igazítja rendeléseit, az ipar pedig — ahol erre lehetőség van — a gyártást. Ugyanakkoreladatlan készletek keletkezhetnek olyan cikkekből, amelyek már nem korszerűek, nem elégítik ki a mai igényeket vagy áruk nincs arányban minőségükkel vagy más hasonló szükségleteket kielégítő cikkek árával. Az ilyen árukból kevesebbet rendel majd a kereskedelem, az ipar pedig csökkenteni fogja gyártásukat. És ezzel a kör bezárul. A vásárlók aktív, tudatos fellépése bizonyos esetekig (Folytatás a 2. oldalon) A kereskedelem nyereségproblémái (3. old.) Koncentrációs gondok az építőiparban (5. old.) A külkereskedelmi munka eredményessége (7. old.) Anglia a kapuk előtt (8. old.) A tsz-középüzemek hitelellátása (15. old.) , x 3 író « • ANYAGI ÉRDEKELTSÉG A VÁLLALATOKNÁL A vállalati belső mechanizmus problémáinak megismerésére, a legfejlettebb módszerek felkutatására és konkrét vállalati ajánlások kidolgozására az MSZMP Központi Bizottságának Gazdaságpolitikai Osztálya bizottságot hozott létre. A bizottság által kidolgozott anyag vállalati tervezéssel foglalkozó részét előző számunkban közöltük, a vállalaton belüli anyagi érdekeltség problémáival foglalkozó részt pedig most ismertetjük. A vállalaton belüli érdekeltségi rendszerrel szemben támasztott követelmények sokféleségéből adódik, hogy a megoldási módszerek is részleteikben igen különbözőek lehetnek. A hazai gyakorlatban három alapvető érdekeltségi típus említhető: a terv típusú érdekeltség, a bázis típusú érdekeltség és a normatív típusú érdekeltség. Megállapítható, hogy minden vállalaton belüli érdekeltség lényegében több típus ötvözeteként jelentkezik. Ez természetes is, hiszen tulajdonságaiban, körülményeiben, feltételeiben teljesen azonos vállalat, gyár és gyáregység sincsen. Minden vállalat olyan rendszer kialakítására törekszik, amely mellett a népgazdasági és vállalati célokat legjobban lehet megközelíteni. Helytelen lenne előre rögzíteni, hogy a vállalaton belüli irányításnak milyen mértékben kell közvetlen utasításokra, s milyen mértékben közvetett ösztönzőkre támaszkodnia. Találkozhattunk olyan véleménnyel is, hogy a vállalaton belüli közvetett irányítás a központi akarat végrehajtásának dezorganizálódásához vezethet. Ez a megfogalmazás természetesen csak azok részéről merült fel, akik az állami szabályozás valamennyi összefüggését nem komplex módon szemlélik. A másik véglet azok részéről jelentkezik, akik az új iránti lelkesedésükben valamennyi vállalati feladatot csak ösztönzőkkel akarnak megoldani. Célszerűnek az olyan belső irányítási rendszer mondható, ahol az utasításokkal történő irányításra akkor kerül sor, mikor közvetett módszerek alkalmazása nem lehetséges. Példás példák Érdemes néhány olyan példával megismerkedni, amelynek elvei és módszerei, esetleg számszerű jellemzői is gondolatokat ébresztenek és segítséget nyújtanak hatékonyabb vállalaton belüli érdekeltségi rendszer kialakításához. A Villamos Berendezés és Készülék Művek (VBKM) a gépipari ágazat egyik jelentős erősáramú nagyvállalata. Tizenötezer dolgozót foglalkoztat, tíz gyára és egy fejlesztő intézete van. Termékeinek száma mintegy 18 000-re tehető, termelésében a vertikalitás foka 6—7 százalék. A vállalati értékesítésben az export részaránya 12—14 százalék. A vállalat vezetése a vállalaton belüli hatásköröket úgy osztotta el, hogy a vezérigazgatóság kizárólag olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyeket csak központilag lehet elvégezni. A gyárak vállalkozási jogát — az export bonyolítását kivéve — teljes egészében biztosította. A gyárak belső kooperációval kapcsolatos kötelezettségeit a vezérigazgatóság kötelezően előírja és koordinálja. A gyárak irányítása részben közvetlen utasításokkal, nagyobb részben gazdasági ösztönzőkkel történik. A vállalatnál a vezetési koncepciók megvalósításának hatékony eszköze a többlépcsős tervezési, gazdálkodási és ösztönzési rend. A gyárak vezetői mind hatáskörüket, mind kötelezettségeiket, a rendelkezésre álló eszközöket, valamint az anyagi érdekeltség rendjét teljes egészében még a gazdasági év kezdete előtt megismerhetik. Az elvárható hatékonyság elérése érdekében az előre biztosított jövedelemforrások felett szabadon rendelkeznek. A gyárak vezetői részletes jövedelempolitikai tervet is készítenek. A vezérigazgatóság — a jövedelemforrások vonatkozásában — a gyárakkal szemben szinte vállalkozásszerűen előre elkötelezi magát, s az ilyen jellegű döntéseket közgazdasági számításokra alapozza. Az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a vezetés igen kicsi hibahatárok között tervezte a várható teljesítményeket. A vállalatnál az információs rendszer, a gyári elszámoltatások rendje közgazdasági megfontolásokra épített, s a tervezés rendjével, a vállalati belső érdekeltséggel összhangban van. A VBKM-nél figyelmet érdemel még, hogy a vállalaton belüli ösztönzési módszereket a gyárak sajátosságaihoz igazodva differenciáltan alkalmazzák. Ilyenek a számított eredményekhez, az árbevételhez, a bérszínvonalhoz, a bértömeghez, a fejlesztési hatékonysághoz, az export-teljesítményekhez, vagy a kiemelt termelési feladatokhoz kapcsolódó ösztönzési módok. A modell egyik fontos jellemzője, hogy a vállalatvezetés döntéseit közép- illetve hosszabb távú megfontolások alapján hozza és érdekeltségi rendje is ehhez kapcsolódik. A vezérigazgatóság minden gazdasági év kertje(Folytatás a 4. oldalon)