Figyelő, 1970. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1970-09-16 / 37. szám

ói kísérlet követői zaki dolgozó, a többi szakmunkás, illet- e segédmunkás.) Sajnos ezekből a leírásokból, ismer te­rsekből nem derül ki, hogy a kísérlet éjén milyen nagyságú és összetételű olt a kombinát dolgozólétszáma (ez a :sekinóihoz hasonló kísérletek ismétlé­sére is vonatkozik). Ezért nem lehet legbízhatóan „minősíteni” az egyébkéfit ersze önmagában véve is tekintélyes )00 főnyi létszám-megtakarítást. Annyi ízonyos, hogy a helyi munkaerőhelyze- •n máris lényegesen javított a kísérlet .zt a pozitívumot külön is hangsúlyoz- i a scsekinói városi pártbizottság titká- i a vegyikombinátról adott egyik nvi- itkozatában), mivel az eddigiekben fel- ;abadult létszámot a kombinát szom- édságában felépült új műfonalgyárnál Ikalmazzák. Létszám és ösztönzés A kísérletet bemutató és méltató cik- >k alapján kibontakozó kép közgazda- igi értékelése nem könnyű feladat. A ■nyék, a fentebb ^vázolt komoly ered- ények önmagukért beszélnek. A teljes ■r megtakarj tás-többlet személyi jövedé­kiként való felhasználása folyamata­in, hosszabb időn át és egyszersmind terjedtebben (tehát nemcsak egy vagy ehány gyár kollektívájánál) semmikép- ;n sem látszik járható útnak. Ami pe- g a (korrigált) bázis-bérvolument ille- nehézségekkel járhat a bázis-bérvo- men több éven át változatlanul tartá- t. Akármilyen bázismutatót alkalmaz­ik; valószínűsíthető, hogy évenként labb és újabb korrekciók szükségesek, ■akúgy, mint a hosszabb időre előre ki­lóit termelési terv tekintetében is. A scsekinói kísérletnek mindenekelőtt vállalati kollektíva aktivitását, kezde- ényező képességét és munkalendületét lélesen kibontakoztató hatása, s nem sősorban az adott esetben a helyi fel­telekhez alkalmazkodóan jól bevált, de ;m mindig, s mindenhol alkalmazható labályozó módszere az, amely figyel­őt és elismerést érdemel. Bizonyság erre az a tény, hogy a csekinói kísérlet követői”, a legkülön- lébb iparágakban, s országrészekben űködő vállalatok (mintegy 30 vállalat 10 ezer dolgozóval) belső ösztönzési •ndszerüknek a vegyikombinát példája /orrúin hovatovább országos mozgó­mmá váló fejlesztésekor általában a sekinól eljárástól részben-egészben el- rő módszereket alkalmaznak. Ez ter- észetes és érthető, ha tekintetbe vesz­tik az iparáganként különböző műsza­rült. Jugoszláv vállala­tok már eddig is nagy összegeket fordítottak az Adriai tenger partján és a környező szigeteken olaj- és földgázkutatá- sokra. Bulgária ötödik ötéves terve Bulgária idén befeje­ződő ötödik ötéves ter­ve a korábbiakhoz ha­sonlóan magas és szilárd ütemet biztosított a népgazdaság fejlődésé­nek. A társadalmi ter­mék összessége 1969- ben 45 százalékkal ha­ladta túl az 1965. évi színvonalat, 9,8 százalé­kos növekedést valósítva meg évente. A gazdasági fejlődés gyors ütemében a nehéz­ipar játszotta a döntő szerepet. Ennek terme­lése az adott időszakban átlagban évi 12 százalék­kal fejlődött. Előzetes értékelés szerint a nem­zeti jövedelem idén 45,5 százalékkal haladja túl az 1965. évi szintet. Ál­talában számítani lehet, hogy a népgazdaságnak ez az ága túl is teljesíti az eléje tűzött feladatot. Egyébként a nemzeti jö­vedelemnek az utóbbi nétgy évben bekövetke­zett növekedését a mun­ka termelékenysége biz­tosította. ki-technikai feltételeket, követelménye­ket, s a hatalmas kiterjedésű Szovjet­unió egymástól távol eső gyárainak na­gyon eltérő környezetét, pozícióját stb. „Scsekinó követői” között említhető a baskiriai kőolajkitermelő és feldolgozó vegyipari egyesülés. Az egyesülésen be­lül vannak kedvező munkaerő-ellátottsá- gú, s vannak munkaerőhiánnyal küzdő vállalatok. Az eltérő helyzet folytán meg­határozott termelési és termelékenységi többletteljesítményhez eléggé eltérő vál­lalati erőkifejtések kapcsolódhatnak. A kísérlet jelenlegi szakaszában az egye­sülési központ bizonyos fokig kiegyen­líti az eltéréseket. Ezt úgy teszi, hogy a létszám-felszabadításból adódó bérmeg­takarítások 30%-át elvonja, s azt a vál­lalatok között újra elosztja. Az egy főre eső termelési értékkel kifejezett terme­lékenység alakulása a nyereségből ké­pezhető anyagi ösztönzési alapnak a nagyságát is befolyásolja. Az egyesülés munkadíjazási politikájára jellemző bi­zonyos mértékű — ez esetben eléggé át­tételesen érvényesülő — nivellálási tö­rekvés itt is felismerhető. A tervezett anyagi ösztönzési alap ugyanis abban az esetben növelhető, ha a vállalatnál a termelékenység növeke­désének mutatója meghaladja az egye­sülési átlagot. Ilyenkor az átlagtól való eltérés minden százaléka a tervezett Ösz­tönzési alap 7%-os növekedését vonhatja maga után. A baskiriai kísérlet alig több mint fél éve tart. De már ez a viszony­lag rövid idő is elégnek bizonyult ahhoz, hogy az egyesülési szinten mért terme­lékenység 9%-kal, a termelési volumen pedig közel 100%-kal megnövekedjen, s hozzávetőlegesen 1600 fővel csökkenjen az egyesülés vállalatainál a dolgozók lét­száma. A scsekjnóihoz hasonló — erőteljes lét­számleépítésre ösztönző — módszere­ket vezettek be kísérletképpen a 22 vál­lalatot magában foglaló nitrogéngyártó ágazatban is. Az uráli Szverdlovszk ener­giabázisának kollektívája is a scsekinói kísérlet követőjének tekinti magát. Már 1968 második felétől kezdődően tanul­mányozták a vegyikombinát módszereit, s azok felhasználásával, a villamoserőmű sajátos műszaki adottságainak megfele­lően alkalmazott szervezési és bérezési módszerekkel törekednek az energia­szolgáltatás és a hálózatfenntartás ter­melékenységének emelésére. 1969-ben 345 kisebb-nagyobb horderejű ésszerűsí­téssel, műszaki-szervezési intézkedéssel 520 fizikai és 120 műszaki, illetve irodai­igazgatási dolgozó vált szabaddá az erő­műnél. Az 1969—71-es időszakra mint­egy 1900 főnyi létszámmegtakarítást, s egyidejűleg kb. 14%-os fejenkénti sze­mélyi jövedelemnövekedést irányoztak elő. A könnyűiparban is átveszik a scseki­nói kezdeményezéseket. 1969-ben a tárca öt egyesülése kezdett az élőmunka haté­konyabb felhasználására irányuló bére­zési-ösztönzési kísérletekbe. Ezek egyike a tallinni „Marat” egyesülés, ahol a szé­lesedő munkaverseny, egyes kézi mun­kák gépesítése, s ezzel együttjáróan a fo­lyamatos normakarbantartás, a haladó átlagnormák alkalmazása már 1970 ele­jére 25 munkás, 22 műszaki és 20 igaz­gatási dolgozó más munkahelyre való átirányítását tette lehetővé. Bér és értékesítés A kísérletek sorában különösen érde­kesnek tűnik a permi műszeripari elekt­rotechnikai gyár újonnan kialakított anyagi ösztönzési rendszere. Ez tulajdon­képpen annak a — műszeriparban álta­lánosan érvényesülő — kísérletnek ré­sze, melynek keretében minden egy ru­belnyi termékértékesítésre meghatáro­zott kopejka kifizethető bért kalkulál­nak, vagyis a kifizethető bérvolument a termékértékesítésre vetített normatívá­val írják elő. A bértömeget a permi elektrotechnikai gyárban is az említett eljárással (a termékértékesítéshez kap­csoltan) jelölik ki. Egyidejűleg a bér- színvonalat is szabályozzák, éspedig a következőképpen. A vállalati gazdálko­dás hatékonyságát kifejezésre juttató ter­melékenységi mutató (sajnos az iroda­lomból nem derül ki, hogyan számítják ezt) 1%-os növelése a bérszínvonal 0,4%-os emelését teszi lehetővé. Az eddigiekből kitűnik, hogy a scse­kinói kísérlet alapjában véve nem első­sorban konkrét szabályozástechnikai módszerével tekinthető úttörőnek és je­lentősnek. Jelentősége főként abban áll, hogy hozzájárul ahhoz az egyébként is kibontakozóban levő folyamathoz, amely új színt, aktivitást és kezdeményezést visz a szovjet vállalati kollektívák mó­kájába, s elősegíti a hatékonyabb vál­lalati munkaerő- és bérpolitika kialara­tását. Dr. Lévai János ielme la l elenté- nak a igokkal skedel- tékben / 1968- ázalék- milli- keres- lott le. hónap- orszá- keres- •lérte a is l Dugi leiében, északi xiött a ajkuta- >kat a vásá- ű mo- ótorony méter kutató- itóan 5 ij- és amely­ét nagy •lajipari V és a (■ mint- rba ke­PERISZKÓP Ua 'H£n±eÁACx Pozícióharc a számítógépiparban A világsajtóban szinte naponta jelennek meg hírek a számítógépiparban vég­bemenő változásokról, a hatalomért, a piacért, vagy a puszta fennmaradásért foly­tatott fejlesztési, árpolitikai és jogi harcról, amelyet a különböző kapitalista ér­dekeltségek vívnak egymással. A kíméletlen harc természetesen tág teret nyújt a tőzsdei spekulációra, amely viszont visszahat a különböző érdekeltségek helyzetére. Még alig csillapodtak le a hullámok, amelyeket a Bull-General Electric érde­keltség keltett a Honeywell Társaságnak átadott részvényeivel, máris újabb tár­gyalásokról érkeznek a hírek, melyek szerint a számítógépgyárak közötti együtt­működés tovább fokozódik és újabb találgatásokra és spekulációra nyújt lehető­séget. A legújabb hírek szerint a francia CII (Compagnie Internationale pour l’Iri- formatique) és az angol ICL (International Computers Limited) társaságok között folynak tárgyalások az együttműködés kérdéseiről és lehetőségeiről. A beavatottak szerint a CII nehéz helyzetbe került a BULL-GE társaság és a Honeywell megegyezése következtében. Ugyanis a megegyezés közvetve az ame­rikai IBM (International Business Machines Corporation) franciaországi pozíció­jának további megerősödését eredményezte. Másrészt a Honeywell cég részéről lényegesen agresszívabb üzletpolitika várható — mind a francia, mind az euró­pai piacon —, mint amelyet eddig a BULL-GE folytatott. A számítógépgyárak közötti szoros kooperáció kérdését tovább bonyolítja a CII korábbi megegyezése az amerikai CDC (Control Data Corporation) társaság­gal a kutatási és technológiai információcsere vonatkozásában, valamint az ICL ugyancsak korábbi megegyezése a CDC-vel piaci és licenc kérdésekben. A jelek tehát egy CDC—CII—ICL hármasszövetség kialakulására mutatnak, bár az illetékes gyárak képviselői ezt még cáfolják. Míg a CII együttműködési törekvése a Franciaországban kialakult számítógép­ipari helyzet folytán könnyen magyarázható, addig a többi számítógépgyár ilyen irányú törekvései már részletesebb elemzést igényelnek. Hozzá kell ehhez tenni, hogy a számítógépipar — eltérően más ipar­ágaktól — a „piaci részesedésen” nem az évente leszállított mennyiségből való ré­szesedést érti, hanem egy vállalat részesedését az év folyamán felállított (üzembe helyezett) berendezések összességéből. Ez lényeges eltérést jelent, mert a gyártás — leszállítás — üzembe helyezés fázisai között általában jelentős időeltolódás van, és ez nagymértékben befolyásolja egy-egy vállalat életképességét. A fejlesztéstől az üzembe helyezésig terjedő, viszonylag hosszú átfutási idő ellenére a fejlődés mégis rohamos a számítógépiparban, így a gyárak mindig újabb próbatétel elé kerülnek a versenyfutásban. A legújabban kialakult együttműködési láz okait keresve, elsősorban az IBM cég július eleji bejelentésére kell gondolni, amikor a gyár bejelentette új, 370-es rendszerét, amelynek gyorsasága ós adattároló képessége többszöröse az előző 360-as típusnak. így természetesen lényegesen kedvezőbb az eredmény teljesít- mény/ár viszonylatban is. Ugyanakkor az IBM hangsúlyozza, hogy a lényeges elő­nyök mellett a fő szempont az volt, hogy ennél az új típusnál elkerüljék azt a forradalmat, amelyet a 360-as típus annak idején okozott, amikor a vevőknek ösz- szes feldolgozási programjaikat át kellett dolgozniok, gyakran az egész vállalatot is át kellett szervezni. így az IBM cég nem beszél negyedik generációról, bár a rendszer előzetes ismertetése alapján, a negyedik generációra jellemző számos technikai megoldás tételezhető fel. Ennek ellenére az új 370-es típus teljesen kom­patíbilis az előző 360-as rendszerrel. Az IBM cég új típusának bejelentése nyilvánvalóan megrázta a tőkés számító- gépipart és piacot. Hiszen annak ellenére, hogy egyes országokban csökkent az üzembe helyezett IBM-berendezések száma (az NSZK-ban 1968 nyarától 1970 ele­jéig 65,4 százalékról 61,8 százalékra csökkent az IBM részesedési aránya), 70—75 százalék részesedési aránnyal még mindig uralja mind az amerikai, mind a világ­piacot, és így az IBM minden üzleti lépése fokozottan érinti a kisebb számítógép- gyárakat. Az IBM cég egy korábbi üzletpolitikai húzása — amikor számítógép-rendsze­reinek árát a gépi berendezés árára (hardware) és a szellemi bázis értékére (soft­ware) bontotta, továbbá, hogy külön számlázza a vevő személyzetének oktatását, a berendezés karbantartásának és az egyéb szolgáltatásoknak a költségeit — már amúgy is megrázta a számítógéppiacot. A mostani új típus bejelentése szinte kényszeríti a kisebb gyárakat, hogy a fejlődési színvonal és a piac megtartása ér­dekében együttműködjenek, illetve egyesüljenek. Az IBM piaci hatalmi befolyásán kívül természetesen egyéb okok is közre­játszanak az újabb kooperációs törekvések kiszélesítésénél. A második világháború után az IBM-hez hasonló gyors fejlődést mutatott a Xerox Corporation is, amely hirtelen lépett be a piaci küzdelembe. Megvásárolt egy kis számítógépgyártó vállalatot a Scientific Data Systems céget, és ma már mind az IBM, mind a többi számítógépgyár ellen felvette a harcot. A Német Szövetségi Köztársaságban ez év áprilisában a Siemens és az AEG Telefunken közös nyilatkozatot adott ki, hogy tárgyalásokat folytatnak nagy tel­jesítményű elektronikus számítógépek gyártásának koordinálására. Ehhez a prog­ramhoz a bonni kormány fejlesztési segélyt is nyújt. A Siemens és az AEG együtt­működése valószínűleg már a közeljövőben nemcsak az NSZK-ban, de az európai piacon is fokozni fogja a versengést. E verseny további mozzanata, hogy Európa legnagyobb villamosipari kon­szernje, a Philips cég, tízéves előkészítő munka után a közelmúltban számítógép- _ gyártásba kezdett. Ráadásul a Philips kisebb „belépődíjat” fizetett elődeinél, hi- * szén az alkatrészgyártásban igen nagy tapasztalatokkal rendelkezett. A fokozódó verseny természetesen az Egyesült Államokban is éreztette hatá­sát. Nemrégiben General Electric — a világ legnagyobb villamosipari kon­szernje — és a Honeywell cég összevonta számítógépipari érdekeltségét — így a számítógépgyártási világranglista 3. és 5. helyét elfoglaló két cégből létrejött a világ második legnagyobb számítógépgyára, az IBM legerősebb versenytársa. Hogy teljes legyen a kép, nem hanyagolható el a távolkeletről fenyegető újabb versenytársnak, Japánnak a megjelenése sem. Az 1965-ben indított japán húsz­éves terv — amely húsz' év alatt 1400 milliárd USA-dolláros beruházást irányoz elő — nem kisebb célkitűzéssel indult, minthogy Japánt az „információ korszak­ba” lendítse, és az Egyesült Államok információfeldolgozó iparát legyőzze. A japán nagyvállalatok, a Hitachi Ltd., a Fujitsu Limited, a Nippon Electric Co., a Mitsubishi Electric Corporation, az OKI Electric Industry stb. egyre fokoz­zák elektronikus számítógép-termelésüket. Japánban a számítógépek iránti ke­reslet igen nagy, ezért a japán gyárak exportra ez ideig csak mérsékelten töre­kedtek, viszont nincs túl messze az az idő, amikor a számítógépgyártás felfutása és a belső szükséglet kielégítése után robbanásszerűen jelenhetnek meg a világ­piacon. A tárgyilagosság kedvéért meg kell jegyezni, hogy az amerikai és az európai gyárak a japán cégek viszonylagos software lemaradottsága folytán ke­vésbé félnek a távolkeleti versenytárstól, mint egymástól. A japánok azonban vi­szonylag olcsó berendezéseikkel ezt a hátrányt hamar ledolgozhatják — annál is inkább —, mert napjainkban rendkívüli erőfeszítéseket tesznek a software fej­lesztésére. Végül: a hírek szerint öt európai cég: az angol ICL, a francia CII, a holland Philips, az NSZK-ban pedig a Siemens és az AEG Telefunken foglalkozik a gon­dolattal, hogy közösen fejlesszenek ki egy „európai nagy számítógépet”; olyan berendezést, amelynek kifejlesztése egyébként az egyes cégek elszigetelt erejét messzemenően meghaladná. Ezzel az együttműködéssel a számítógéppiacon érez­hető amerikai befolyással és uralommal kívánnak szembeszállni. Dr. Kmety Antal 3ER 16. 17

Next

/
Thumbnails
Contents