Figyelő, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-06 / 1. szám

2 GYÓGYÍTÁSRA VÁRÓ GYÓGYSZERELLÁTÁS (Folytatás az 1. oldalról) jével lehetett volna kielégíteni. Ennek azonban többek között határt szab egy­részt az, hogy a berendezések átállítása, az egyes gyógyszerkészítmények gyár­tása csak meghatározott rendelésnagy­ságnál, egyes esetekben csak évente, fél­évente gazdaságos. Másrészt a gyógyszer­­ipar is fokozódó kooperációs gondokkal küzd, amely az ütemes szállítást nem­csak a hazai, hanem az exportpiacokon is akadályozza. A hazai üvegipari vállalatok sok eset­ben a magasabb nyereséget kínáló, s nem túl magas minőségi követelménye­ket támasztó partnerek felé fordultak, s a gyógyszeripar a Coca-Colával, s a kon­zervipari vállalatokkal folytatott „ver­senyben” alulmaradt. Gyors ütemben nőtt viszont — az 1968. évi 30 ezerről­ 1970-ben már félmillió dollárra — a gyógyszeripar üvegimportja. Külföldön azonban az itthon szokásos üvegmérete­ket nem gyártják, ezért az import to­vábbi problémákat jelentett a csoma­golóeszközöket előállító nyomdákkal való kooperációban is. Hasonló problémák jelentkeztek a gyógyszer-alapanyagok és félkész termé­kek esetében is. Számos gyógyszer-in­termediert előállító vállalat nagyobb nyereséget biztosító termékek gyártására kötötte le termelő kapacitását. A gyógy­szeripari vállalatok jó része ellentmon­dásosnak találja, hogy míg ők szerző­déskötelezettek a gyógyszerkereskede­lemmel szemben, addig a gyógyszer­­ipar szállítói a reform második évétől kezdve szabadon köthetik szerződéseiket. A gyógyszerellátás javítására tett ja­vaslatok kidolgozása során felmerült te­hát a gondolat, hogy a szerződési köte­lezettséget vezessék be az üveg- és a nyomdaipari, valamint a gyógyszer­alapanyagot gyártó vállalatok számára is. Ez azonban aligha járható út, mert ez további láncfolyamatot válthatna ki — az érintett vállalatok ugyancsak hasonló igényekkel léphetnének fel partnereik­kel szemben, s ez nincs összhangban a vállalati önállóságra és érdekeltségre alapozott gazdálkodási rendszerrel. Meg­oldást hozhat viszont, ha a gyógyszer­­ipari vállalatok gazdasági eszközökkel igyekeznek megteremteni a zökkenő­­mentes kooperáció feltételeit. Igen sok lehetőség kínálkozik a hosszú lejáratú, kapacitást lekötő szerződésektől, a kö­zös beruházáson át egészen a közös nye­reségérdekeltségig. Az ilyen módszerek alkalmazásához feltehetően adottak a feltételek, hiszen a gyógyszeripar jelen­tős eszközökkel s viszonylag magas nye­reséggel gazdálkodik. A termelési anyagi-műszaki ellátásá­nak megjavítása mellett azonban feltét­lenül szükség van a kereskedelem kész­leteinek feltöltésére is. Pénzügyi szem­pontból — legalább egyelőre — egy na­gyobb forgóalap juttatás révén (150 mil­lió Ft) megszűntek a biztonságos kész­letek finanszírozásának gondjai, így a gyógyszerkereskedelem és a gyógyszer­­ipar 1971. évi terveinek egyeztetése so­rán célul tűzhette ki az éves szükségle­tek kielégítése mellett, a készletek feltöl­tését is. Sok intézkedő­­ kevés felelős A készletfeltöltésre kiadott milliók mellett azonban érdemes néhány száz­ezer forintot olyan szervezési problémák megoldására fordítani, amelyek a kész­letek és a termelés alakulásával látszó­lag nincsenek közvetlen kapcsolatban, mégis akadályozzák a gyógyszerellátás folyamatosságát. Ahhoz, hogy ezek a kérdések érthetőbbé váljanak, hasznos lehet egy „történelmi” visszapillantás. Néhány évtizeddel ezelőtt — pontosab­ban 1948-ig — a gyógyszertárakat há­rom-négy nagykereskedelmi vállalat (Tö­rök Labor Rt., Thallmayer és Seitz Rt., Kochmeister Frigyes Utódai Rt.) látta el közvetlenül, de nem számított ritkaság­nak a patikák és a gyógyszergyárak kö­zötti közvetlen szállítás sem, hiszen a gyárak saját készletekkel is rendelkez­tek. A gyógyszertárak kis kész­leteket tartottak, s mivel a for­galom a­kkori méretei ezt lehe­tővé tették, küldöncök útján szinte naponta egészítették ki választékukat. 1949-ben egyetlen központi készletező vállalatként megalakult a GYÓGYÉRT, amely később az ország különböző pont­jain létesített készletező hálózaton, az úgynevezett decentrumokon keresztül látta el a gyógyszertárakat. Később a tizenkilenc megyei és budapesti gyógyszertári központ átvette a decentru­­mok feladatkörét is, és ők készlete­zik, s szállítják ki a gyógyárut az irányításuk alá tartozó patikákba. Az ipar továbbra sem készletez , a megyei központokat a GYÓGYÉRT látja el. A jelenlegi helyzetnek számos hátrá­nya van. Az ipar­ a termelés gazdasá­gossága szempontjából a minél nagyobb tételben való szállításban érdekelt, a gyógyszerkereskedelmi vállalatoknak ez­zel szemben a gyakoribb szállítás, az alacsonyabb készlet lenne kifizetődőbb. A rögzített árak rendszere, a több lép­csőben is elkülönülő forgalmi szervezet mellett pedig nem lehetséges a terme­lési és készletezési költségek elemzésé­ből és összevetéséből adódó, az optimá­list megközelítő termékkibocsátás és készletszint elérése. A termelés tömeg­szerűségének, illetve a készletek alaku­lásának változásából adódó többletkölt­ségek, illetve megtakarítások ugyanis a partnernél nem jelentkeznek. Mindehhez hozzá kell tennni, hogy a gyógyszerek termelői és nagykereske­delmi árai közgazdaságilag nem megala­pozottak. Csak érdekességképpen említ­jük, hogy egyes, régebben forgalomba kerül gyógyszerek fogyasztói árai még mindig az 1946-os pengőátszámításon alapulnak, holott az előállítás költségei az alapanyagárak, a mennyiség és a technológia függvényében változnak, s persze a forint értéke sem maradt a régi. A termelői és nagykereskedelmi árak kapcsolatáról pedig elég annyit em­líteni, hogy több száz forgalm­adó kulcs van érvényben. A jelenlegi szervezet másik hibája az információáramlás viszonylagos lassú­sága. Amíg a gyógyszertárak forgalmá­nak adatai a gyógyszer-nagykereskede­lem összesítőin is megjelennek, átlago­san 4—6 hét telik el. A megyei köz­pontok havonta, a gyógyszertárak két­hetente rendelnek árut s jelentik a for­galom alakulását. Ha számításba vesz­­szük azt is, hogy a nagykereskedelem az ipartól negyedévenként rendel, akkor érthetővé válik, hogy az egy-egy gyógy­szerfajtából lökésszerűen jelentkező igé­nyek által előidézett hiányt, ha már a biztonsági készletek is kimerültek, csak viszonylag lassan lehet pótolni. A gyógyszeripari egyesülés egyébként lehetővé kívánja tenni, hogy a hamaro­san beállítandó nagy teljesítményű elektronikus számítógépe megoldja a ke­reskedelmi készletek szinte naprakész nyilvántartásának feladatát. E­z nemcsak gyorsabbá, áttekinthetőbbé, sőt részben au­tom­a­tizálhatóvá tenné az egész kész­letgazdálkodást, de az eddiginél jóval nagyobb lehetőséget biztosítana arra is, hogy az egyes körzetekben , jelentkező hiányt a készletek területi átcsoporto­sításával hidalják át. Az a tény, hogy a készletek több mint kétharmad része, a különálló me­gyei központok raktáraiban, illetve a gyógyszertárakban van, azt eredményezi, hogy nemcsak a forgalom különböző szintjein, de különböző ellátási körze­tekben is más és más hiánycikkek je­lentkeznek, s így a cikkek területi átcso­portosítására — bár erre a lassú infor­mációáramlás mellett is megvan a lehe­tőség — csak elvétve kerül sor. Feltehető tehát, hogy a forgalom az indokoltnál nagyobb készleteket köt le, helyesebben, hogy az adott eszközök és feltételek mellett jobb ellátást lehetne biztosítani. Márpedig figyelembe véve a készletek és a forgalom milliárdos nagy­ságrendjét, néhány százalékos megtaka­­karítás is igen sokat jelentene. Felvetődik tehát a gondolat, vajon szükség van-e arra, hogy a NIM fel­ügyelete alá tartozó gyógyszergyártó vállalatok és a lényegében készletező funkciót is ellátó, a megyei tanácsok irányítása alá tartozó gyógyszertári köz­pontok közé egy ugyancsak önálló érde­keltségi rendszerben dolgozó, és harmadik hatósághoz, az Egészségügyi Miniszté­riumhoz tartozó nagykereskedelmi vál­lalat ékelődjön. Két megoldás is kézenfekvőnek lát­szik. Az egyik az, hogy az egész kész­letező tevékenységet a gyógyszeripari vállalatok közös vállalkozásában bonyo­lítsák le. A másik pedig, hogy a GYÓGYÉRT, mint a területi gyógyszer­tári központok közös készletező válla­lata működhetne, s bizonyos koordiná­ciós feladatokat is megoldhatna. Nemzetközi munkamegosztást Az ellátás javításának, a termelési és készletezési költségek alakulásának és az egészségügy szempontjainak figyelembe vételével mérlegelni kellene azt is, hogy célszerű-e a hazai gyógyszerellátás 96 százalékát a házi gyógyszeriparra ala­pozni. (Olyan gyógyszer-nagyhatalom esetében is, mint Svájc, ez az arány csupán 80 százalék.) Jelenleg a magyar gyógyszeripar termelésének több mint kétharmadát exportálja, de az „élő” cik­kek mintegy 80 százalékát (hatszáz gyártmányféleség) csak a hazai ellátás céljaira gyártja. Feltehető, hogy a KGST-együttműködés fokozása ezen a területen is kedvező eredmé­nyeket hozna, amelyek nemcsak a termelési költségek csökkentését és a termékkibocsátás ütemességé­nek fokozását, de új exportpiacok meg­szerzését is lehetővé tennék. Egyes készít­ményekből (algopirin, egyes penicillin alapanyagok) már meg is kezdődtek a szállítások, de a kibontakozást gátolja a minőségi előírások, a gyógyszerkönyvek különbözősége. Sovány vigasz, hogy még a Közös Piac tagországai sem tudták tel­jes mértékben megoldani ezt a fel­adatot. A mi esetünkben fokozza a nehézségeket, hogy a hazai minőségi előírások igen szigorúak. Ebből azonban nem lenne helyes en­gedni, hiszen a hazai gyógyszeripar ma­gas műszaki színvonala és külkereske­delmi eredményei is jelentős részben a gyógyszerkészítmények hazai engedélye­zésével foglalkozó hatóság következetes munkájának köszönhetők. A gyógyszerellátás alaposabb elemzése során meg kellene vizsgálni azt is, hogy az egészségügyi intézmények, az orvosok hogyan segíthetnék leküzdeni legalábbis a problémák egy részét. A hazai gyógy­szerválasztékban számos hasonló hatású gyógyszer található, s az eddiginél job­ban figyelembe kellene venni már a gyógyszerek felírásánál, a hiánycikkek­ről rendszeresen összeállított listákat. Köztudomású, hogy a rendelőkben gyak­ran a beteg mondja meg, hogy milyen gyógyszerre tart igényt, s így a forga­lomban sokszor erőteljes „divat” hatások érvényesülnek. összefoglalva megállapítható, hogy a gyógyszerellátás nehézségei nem vezet­hetők vissza egyetlen tényezőre. A lakos­ság millióit érzékenyen érintő problé­mák megoldásához együttes erőfeszítésre van szükség. Szőke András A Nemzetközi kapcsolatok Az osztrák Wagner—Biro cég képvi­selői a fűzfői Nitrokémiában folytattak tárgyalásokat. — Jugoszláv cipőgyárak­kal tárgyalt a VEDITEX Ruházati Ke­reskedelmi Vállalat delegációja. A zrenjanini Városrendezési Tervező Intézet háromtagú küldöttsége a Békés megyei Tanácsi Tervező Vállalat és a Békés megyei Beruházási Vállalat tevé­kenységével ismerkedett. Peremarton­ban, az új összetett­ műtrágyagyárban meg­kezdték a berendezések üzemi próbáit. A nitrogént, káliumot és foszfort tartalma­zó műtrágyagyártási technológiáját és az üzem legfontosabb lerendezéseit Ang­liából a Spencer cégtől vásárolták. A pe­­rremartoni új üzem évente 250 000 tonna műtrágyát állít elő. A készítményben a komponensek aránya az igények szerint variálható, s az Ipari Robbanóanyaggyár felkészült különböző mikro­elemek be­keverésére is. Növényvédőszer-gyártással is bővítette profilját a peremartoni gyár. A Veszp­rémi Nehézvegyipari Egyetemmel kö­tött öt évre szóló szerződés alapján az egyetem szakemberei növényvédőszer variánsokat állíta­nak elő és kidolgozzák a gyártástechno­lógiákat is. Az igények kielégítésére a pe­remartoni vállalat szerződést kötött az olasz Montecatini céggel is. Az olasz partner hatóanyagot szállít, melyet a ma­gyar gyár formuláz kész termékké. DDDDdDD Szegeden a IV. ötéves tervben felépítik az ország legkorszerűbb hús­ipari kombinátját. Létesítésére több mint félmilliárd forintot fordítanak. A kom­bináthoz sertés- és marhavágó, húsfel­dolgozó, hentesáru és külön szalámiüzem tartozik majd. A szalámiüzem kapacitása 320 vagon lesz évente. A tereprendezési munkálatokat már megkezdték, és a ter­vek szerint a kombinát 1975-ben már tel­jes kapacitással üzemel. PR-tanfolyamot rendezett december közepén a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság public relations munkabizottsága. A kezdemé­nyezés sikeresnek bizonyult, januári köze­pén a tanfolyamot azonos programmal megismétlik. Az előadások foglalkoznak a public relations alapvető jellemzőivel, pszichológiájával, közönségével és eszkö­zeivel, továbbá a kommunikáció elméle­tével, a sajtókapcsolatokkal, a PR és a marketing­ kapcsolatával. A résztvevők nemcsak előadásokat hallgatnak, hanem intenzív formában és gyakorlatokon ke­resztül is foglalkoznak az egyes témák­kal. A Dunai Vasművet az idén jelentős beruházásokkal fejlesz­tik. A többi között 1971 végén részlege­sen üzemelni kezd a folyamatos öntőmű első egysége, a nagyolvasztóban megépí­tik a negyedik léghevítőt és az új turbó­­fúvót, új horganyzó üzemet is létesítenek a lemezfeldolgozó gyáregységben és mű­ködni kezd a második spiralcső-hegesztő­­berendezés. KÖNYVEKRŐL Közgazdasági szabályozó rendszerünk továbbfejlesztése (Az 1971. január 1-én életbe lépett szabályozók magyarázata.) A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában megjelent könyv elősza­vában Tímár Mátyás röviden értékeli az elért eredményeket, és felhívja a figyelmet a közgazdasági szabályozó rendszer továbbfejlesztésének szükséges­ségére. Az 1968. évi szabályozásnak je­lentős mértékben voltak ideiglenes ele­mei is. A politikai-társadalmi és gazda­ságpolitikai szempontok megkövetelték a kiegyensúlyozott átmenetet. A na­gyobb biztonságra törekvő szabályozás magában hordta a dinamikusabb fejlő­dés kellő intenzitású ösztönzésének hiányát is. A korlátokat bizonyos idő elteltével ésszerű méretekben csökken­teni kell. A közgazdasági szabályozók változ­tatása a IV. ötéves terv céljainak szem­pontjából is indokolt. Ez abban nyilvá­nul meg, hogy a terv nagyobb mérték­ben számol a mechanizmus kialakításá­nál is alapul vett hatékonysági követel­mények érvényesülésével. A kötetben levő tanulmányok foglal­koznak az árrendszer, a vállalat jövede­lemszabályozási és támogatási rendszer, a bérszabályozás, a vállalati munkaerő­­gazdálkodás, a külkereskedelem, a la­kossági fogyasztással összefüggő szabá­lyozás, a fejlesztés-szabályozás, a forgó­eszköz-gazdálkodás, a termékforgalma­zás szabályozás és a műszaki fejlesztési tevékenység értékelésével és továbbfej­lesztési irányaival. A tanulmányok szer­zői az adottságok és követelmények fi­gyelembevételével vázolják fel a to­vábbfejlesztés útját, a piaci helyzet megszilárdítását, a gazdasági hatékony­ság fokozását, korszerű munka- és üzemszervezési tevékenység kialakítását, a vállalatok kockázatviselő képességé­nek növelését, a stabil árszínvonal­ poli­­tikáit és a műszaki fejlesztést. A tanulmánykötet tükrözi a közgaz­dasági szabályozók hároméves működé­sének tapasztalatait, és ezek kritikus értékelése alapján — és a helyesnek bi­zonyult alapelvekre támaszkodva — mutatja be a szabályozó rendszer to­vábbfejlesztését. F. S. FIGYELŐ, 1971. JANUÁR 6.

Next