Figyelő, 1988. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1988-01-07 / 1. szám

1988. január 7. S­Ú­LY­P­O­N­T| Egyensúly és szerkezet A STABILIZÁCIÓ ÉS KIBONTAKOZÁS PROGRAMJÁT meg­alapozó tervezőmunka, és ezzel az 1988. évi terv előkészítése már 1987. év januárjában megkezdődött. A tervezés előbb az 1990-ig, majd az 1992-ig terjedő időszakra végzett sokrétű számításokat. Ugyanis már viszonylag hamar megmutatkozott, hogy a gazdaság kiegyensúlyozott fejlődéséhez szükséges előfeltételek nem egy-két év alatt hozhatók létre; az adósságnövekedés megállítása szükség­­szerű, de legalább három-négy évet igényel. Az 1988. évi népgazdasági terv előkészítése egybekapcsolódott az adóreform kidolgozásával. Ezért — a tervezés történetében elő­ször — a jövedelmeknek a tervévben történő alakulására, elosztá­sára és felhasználására vonatkozó vizsgálatok nem a megszokott júliusi időpontban kezdődtek meg, hanem már 1987 elejétől kezd­ve. Ennek révén lehetett kimutatni, hogy a gazdaság stabilizációja a fő jövedelemtulajdonosok jövedelmei között jelentős átcsopor­tosításokat, egyes területeken jövedelemkivonást tesz szükségessé. A tervezés — azért is, mert több évre tekintett előre — a koráb­bitól eltérően jobban koncentrált a gazdaság alapvető problémái­nak megoldására. Kezdettől fogva előtérbe állította a termelés­szerkezeti változások megalapozását, többek között a konvertibilis export növelését, a gazdaságos importhelyettesítés lehetőségeinek feltárását, a leggazdaságtalanabb termelés és kivitel, az ennek fenntartását szolgáló támogatások visszaszorítását, a belföldi fel­­használás csökkentésében a szelektív, differenciált elgondolások és eszközök kialakítását. A tervezés folyamatosan elemezte az 1987. évi gazdasági folya­matokat és az 1988. évi tervelgondolásokat rugalmasan igazította a változó — egyre élénkebb fejlődést tükröző — képhez. Emiatt az elképzeléseket többször is módosítani kellett, anélkül, hogy azok gazdaságpolitikai lényege a kibontakozási programban elgondolt­­hoz képest megváltozott volna. A tervezésben a korábbiaktól eltért a változatokban való gon­dolkodás mikéntje. Míg az előző években a fő változatképző té­nyezőt a külgazdasági feltételek eltérő alakulása jelentette, most e téren lényegében elég volt egy prognózist alapul venni. Ugyanak­kor a tervezés első időszakában több gazdaságpolitikai változat vizsgálatára került sor az adósságnövekedés megállításának idő­pontját, a gazdasági növekedés ütemét, a szerkezetátalakítás „se­bességét”, a belföldi felhasználás alakítását és a fő elosztási ará­nyokat illetően. A stabilizációs és kibontakozási program elfoga­dása e kérdésekben döntést jelentett, azaz választást a változatok közül. A tervezés azonban ezután is vizsgált változatokat. Ezek egyes strukturális döntések, az export és import dinamikája, a vál­lalati és állami beruházások, a lakossági megtakarítások és fo­gyasztás, a szociálpolitikai és árintézkedések, a gazdasági szabá­lyozás mértékei stb. tekintetében tértek el egymástól. A részválto­zatokról „menet közben” döntöttek a kormányzati szervek; a terv­­javaslat ezeket tükrözte. Az 1988. ÉVI TERV KIDOLGOZÁSA szempontjából meghatáro­zó jelentőségű kérdés volt az, hogy a népgazdaság 1987. évi fejlő­dése követi-e az MSZMP 1986. novemberi határozatában megje­lölt és az éves terv által konkretizált célokat, azaz sikerül-e megál­lítani és megfordítani az 1985—86. évben kibontakozott kedvezőt­len tendenciákat. Erre a kérdésre a gazdaság nagyobbrészt pozitív, de nem teljesen egyértelmű választ adott. A népgazdaság egyensúlyi helyzete 1985—86-ban gyorsuló ütemben romlott. Ez a folyamat 1987-ben nem erősödött, a romlás megállt, szerény javulás következett be. A konvertibilis elszámolá­sú áruforgalom passzívuma csökkent, de a tervezettől eltérően nem szűnt meg; a fizetési mérleg hiánya, az adósságnövekedés mértéke mérséklődött, de továbbra is magas. Hasonló a helyzet az állami költségvetés deficitjével is. Ugyanakkor romlott a belföldi piac egyensúlya. A gazdasági növekedés üteme — főleg az iparban — élénkült. A nemzeti jövedelem és a bruttó hazai termék (GDP) az 1985. évi csökkenés és az 1986. évi igen szerény — a cserearányromlás által közömbösített — növekedés után a tervezett körüli ütemben nőtt. A növekedés ennél is gyorsabb lett volna, ha a mezőgazdasági ter­melést nem sújtják ismét természeti tényezők. A termelési szerke­zet bizonyos javulását jelzi és a gazdasági stabilizációt szolgálja, hogy a növekedés egyik fő húzóereje az ipar konvertibilis elszá­molású kivitelének dinamikus emelkedése volt. Ugyanakkor a nö­vekedésnek voltak kedvezőtlen, az egyensúlyi célokkal nem össz­hangban levő összetevői is: a belföldi energiafelhasználás, a beru­házási javak és a fogyasztási cikkek iránti kereslet a tervezettet meghaladóan nőtt. Utóbbi miatt mind a közvetlen, mind a közve­tett import nagyobb volt a tervben számítottnál, és így a kitűzött egyensúly-javítási célokat nem sikerült elérni. A termelés szerkezetének változása alig gyorsult. Az ipar kon­vertibilis exportja ugyan — mint említettem — erőteljesen nőtt, de a gépiparban ez nem következett be. A hazai termeléssel előnyö­sen helyettesíthető import, valamint a leggazdaságtalanabb terme­lés és kivitel megszüntetése lassan haladt előre. A nehéz gazdasá­gi-pénzügyi helyzetben levő vállalatok nagyobb részénél a fizetés­­képtelenség bekövetkezését átmeneti „kisegítések” odázták el, szervezeti és szerkezeti átalakulásuk nagyobbrészt még nem kez­dődött el. A termelés hatékonysága mérsékelten javult, a jövede­lemtermelés fokozódott. A BELFÖLDI VÉGSŐ FELHASZNÁLÁS a szándékolt kisméretű csökkenés helyett emelkedett. A lakosság nomináljövedelme — ezen belül a keresetek — a tervezettnél, illetve a teljesítmények ál­tal indokoltnál jóval erőteljesebben nőttek; ezt a fogyasztói árszín­vonal tervezettet meghaladó növelésével sem sikerült ellensúlyoz­ni. A reáljövedelem nem csökkent. A lakosság, megtakarításainak csökkentése terhére, fokozta fogyasztását. A gazdálkodó szerveze­tek és a tanácsok a tervben számítottat meghaladó felhalmozási Soha olyan korán nem kezdődött és soha olyan széles körű vizsgálatokon és előre­tekintésen nem alapult meg éves népgaz­dasági terv kidolgozása, mint most, ami­kor az 1988. évi terv készült­ célú pénzforrásokkal rendelkeztek, főleg emiatt a beruházások vo­lumene számottevően nőtt. Csak a készletfelhalmozás volt kisebb az 1986. évinél, azonban nem a készletgazdálkodás javult, hanem — főleg a belkereskedelemben — a szükséges készletek csökken­tek. Mindez azt jelzi, a gazdaság teljesítményében, a jövedelemter­melésben, a népgazdaság egyensúlyi helyzetében van bizonyos ja­vulás, de ez még nem nyugszik eléggé tartós alapokon, és önmagá­ban még nem tartalmaz kielégítő esélyt a stabilizáció erőteljesebb folytatódására. A jövedelemtermelés és -felhasználás között a szükséges összhang ugyanis még nem jött létre, a struktúraátala­kulás intenzitása pedig még messze van a világgazdasági folyama­tokhoz történő szükségszerű igazodás követelményeitől. A gazda­ság stabilizálása terén elért eredmények tehát csak szerényeknek és kezdetieknek minősíthetők. A tervezés az 1988. évi népgazdasági terv kidolgozása során két fő feladatot tűzött maga elé. Egyrészt az adott év sajátosságaihoz és körülményeihez igazítani, konkretizálni a stabilizációs és ki­bontakozási program fő gazdaságpolitikai céljait; másrészt olyan reális és megalapozott tervet­­összeállítani, amely kellő biztonság­gal veszi számításba a rendelkezésre álló belső és külső forrásokat, és óvatos, tartalékokat is magába foglaló elosztási politikát irá­nyoz elő, ehhez maradéktalan összhangot alakít ki a tervezett anyagi és jövedelmi folyamatok között, kész a cselekvésre a célok valós megalapozása érdekében. A gazdaságpolitika fő céljait az elfogadott programok rögzítet­ték. Két alapvető cél: a gazdasági szerkezet átalakításának meg­gyorsítása és a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítása egyér­telműen elsőbbséget kapott, minden más cél átmenetileg háttérbe került. A feladat abban állt, hogy az 1988-as év konkrét körülmé­nyeihez igazítva e két cél megfelelő kombinációját alakítsuk ki, te­kintetbe véve azt is, hogy ezek ugyan hosszabb távon jól harmoni­záló, egymást erősítő célok, rövid távon azonban ellentmondások is vannak köztük. E céloknak olyan konkrét kombinációját kellett kialakítani, amely egyrészt kielégítő esélyt tartalmaz arra nézve, hogy belátható időn belül, 1990—91-ig képesek leszünk megállíta­ni a külföldi adósságok növekedését, másrészt megindítja, illetve felerősíti a világgazdasági folyamatokhoz való igazodást jelentő azon struktúraátalakítási folyamatokat, amelyek a kilencvenes év­tizedben a „kibontakozást” eredményezhetik. Az 1988. évi terv legfontosabb célja az, hogy a fizetési mérleg hiányát az 1987. évi közel egymilliárd dollárról mintegy a felére, körülbelül 500 millió dollárra csökkentsük, azaz e tekintetben a következő három-négy év alatt megteendő útnak az „arányosnál” jóval nagyobb részét tegyük meg. Ezt követelik a külső hitelkap­csolatok, de az is, hogy az ennek érdekében szükséges áldozatok meghozatala „egyenletesen” elosztva fájdalmasabb és bizonytala­nabb lenne. Az említett cél eléréséhez az 1987. évi passzívum után számottevő aktívumot kell elérni a konvertibilis elszámolású áru­forgalomban, és nagymértékben csökkenteni kell a gazdaság „hi­telszükségletét”, különösen az állami költségvetés deficitjét. Mind­ezt csak úgy lehet értelmesen megvalósítani, hogy egyúttal javul­jon a belső árupiacok helyzete, a kereslet és a kínálat viszonya. Arra törekszünk, hogy ne ismételjük meg az 1982—84. évi egyensúly-javítási folyamatnak azt a jellemzőjét, hogy az struktú­raátalakítás nélkül, sőt részben annak terhére történt. Ezért a ter­melési szerkezet korszerűsítésének gyorsítása több irányban és úton történik. Elsődlegesnek a pozitív irányba történő előrehala­dást kell tekinteni. Ez a műszaki fejlődés élénkítése vállalati esz­közökkel és állami preferenciákkal; erre is támaszkodva a terme­lés exportorientált fejlesztése, ezen belül is főleg a konvertibilis elszámolású kivitel erőteljes növelése, mégpedig mindenekelőtt a feldolgozó iparban; ennek előmozdítása a gazdasági szabályozás általános ösztönző és kiegészítő eszközeivel, a külkereskedelmi te­vékenység fejlesztésével. Pótlólagos, de fontos irány az importhe­lyettesítés, ennek keretében is főleg a háttéripari termelés megfele­lő műszaki színvonalon történő gazdaságos fejlesztése, ennek szer­vezési jellegű állami tevékenységgel történő segítése, annak elő­mozdítása, hogy a hazai termelők törekedjenek részesedésük nö­velésére a belföldi piacon. Mindezt alátámasztja az elosztási ará­nyok alakítása, külföldi — többek között világbanki — célhitelek hasznosítása, a külföldi működő tőke beáramlásának elősegítése, sog követelményének — a gazdaságirányítás ösztönzi. Korlátot ál­talában nem a piacok felvevőképessége, hanem a termékek ver­senyképessége és a piaci munka színvonala jelent. A terv azzal számol, hogy a konvertibilis export volumene legalább négy száza­lékkal emelkedik, figyelembe véve azt is, hogy két százalékpontnyi gazdaságtalan export elmarad, és viszonylag kevés gabona áll ren­delkezésre az 1987. évi termésből. A gazdaság abban érdekelt, hogy a kivitel emelkedése ennél is erőteljesebb legyen. A rubelelszámolású kivitel 1988-ban valószínűleg nem lehet a termelés húzóereje. A kialakult áruforgalmi aktívumot és a külke­reskedelmi cserearányok várható javulását tekintetbe véve e vi­szonylatban még akkor is nőnek követeléseink, ha a behozatal vo­lumene a kivitelnél három-négy százalékponttal jobban emelke­dik. Ezért az export emelkedésének az az előfeltétele, hogy az import négy százalékot meghaladóan bővüljön. Erre — a KGST- országok kínálata és vállalataink beszerzési szándékai alapján — kevés az esély. Mégis, év közben is törekedni kell a fizetőképes ke­resletet kielégítő új behozatali lehetőségek feltárására, hogy a gaz­dasági fejlődés ezzel és az ezt kiegyenlítő kivitel révén pótlólagos impulzust kapjon. A belső értékesítésre szolgáló termelés előreláthatólag nem, il­letve csak igen eredményes importhelyettesítő tevékenység esetén bővülhet. A belföldi keresletet ugyanis az egyensúlyi követelmé­nyeknek megfelelően reálértékben csökkenteni kell. Csak ebben az esetben lehet számítani arra, hogy nemcsak az ennek kielégíté­sét közvetlenül szolgáló behozatal, hanem az erre irányuló hazai termelés importanyag-szükséglete is mérséklődik. (Ami pedig el­engedhetetlen az áruforgalom szükséges egyenlegének eléréséhez.) ELŐREHALADÁST KELL ELÉRNI a szerkezetátalakítás látszó­lag „negatív” jellegű, valójában pozitív hatású irányában is. A leg­­gazdaságtalanabbul előállított termékek gyártását és kivitelét, az ennek fenntartását szolgáló támogatásokat — például a vaskohá­szatban, a műtrágyagyártásban, az állati termékeknél — csökken­teni kell. Az adóreform jövedelemátcsoportosító hatását is tekin­tetbe véve a vállalatok és szövetkezetek jelentős hányada válhat fizetésképtelenné. Ezt a gazdaságirányításnak, illetve a kereske­delmi bankoknak sem kisegítésekkel megelőzni, sem támogatások­kal „megoldani” nem szabad. A megérett esetekben következete­sen kell érvényesíteni a felszámolási eljárást, amelyet állami sza­nálás csak igen szűk körben, korlátozott eszközökkel és kizárólag a kilábalás megfelelő esélye esetén, ezt megalapozó program alap­ján szakíthat meg. Az ebből — és másutt is a létszám csökkentésé­ből — adódó foglalkoztatási gondok megoldására szolgáló eszkö­zökkel körültekintően és előrelátóan kell élni. A gazdasági növekedés — mint gazdaságpolitikai cél — 1988-ban csak az egyensúlyi és szerkezetátalakítási céloknak alá­rendelten érvényesülhet. A konvertibilis elszámolású kivitelt szol­gáló termelés bővülését — ha az megfelel a kielégítő gazdaságos­AZ IDEI GAZDASÁGI FEJLŐDÉS tervszerű alakulását külön­böző tényezők teszik bizonytalanná, illetve veszélyeztetik. Ilyen té­nyező lehet a nem kielégítő vállalati aktivitás a konvertibilis ex­port növelése és az importhelyettesítés terén, a vállalati jövedel­mek gazdaságilag megalapozatlan — indokolatlan áremelésekből vagy támogatásokból származó — növekedése, a rubelexportnak az importtal nem összehangolt emelkedése, a helyi konfliktusok nem megfelelő kezelése stb. Ezek a veszélyek nem elháríthatatlanok. Mindenekelőtt az álla­mi gazdaságirányításon múlik, hogy az éves terv döntéseit mara­déktalanul hajtsa végre és év közben olyan gazdaságirányítási gya­korlatot folytasson, amellyel következetesen érvényre juttatja a monetáris irányítás, a költségvetési, ezen belül a támogatási politi­ka, az árpolitika, a nehéz pénzügyi helyzetbe kerülő vállalatokkal kapcsolatos magatartás elfogadott elveit. Ami pedig a gazdálkodó szervezeteket illeti, saját érdekük is, hogy a népgazdaság fejlődé­séhez szükséges változások megvalósításához tevékenységük kor­szerűsítésével, egyes esetekben átalakításával, jövedelemtermelé­sük fokozásával hozzájáruljanak. Dr. Balassa Ákos 3 A TERVEZÉS A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS MÉRTÉKÉNEK kialakítása során az értékesítési és importlehetőségek mérlegelése mellett tekintetbe vett több más szempontot és tényezőt is. A ko­rábbi évek tapasztalatai alapján nem kívánt „feszített hatékonysá­gi követelményeket” számításba venni, hiszen ez nemegyszer volt lehetőségeink túlbecsülésének és ezzel a túlelosztásnak kiváltó té­nyezője. A gazdasági szabályozást illetően figyelembe vette egy­részt, hogy az adóreform, a jövedelemszabályozás és a termelői ár­arányok változása, az exportösztönzés eszközeinek alkalmazása, a társadalmi tőkeáramlás élénkülése, a kereskedelmi bankok aktivi­tása serkentőleg hat a vállalati tevékenységre. Másrészt azonban tekintetbe vette azt is, hogy a központi bérszabályozás és néhány más tényező nemcsak hogy nem hat ösztönzőleg a gazdálkodás in­tenzitásának, a termelés hatékonyságának fokozására, hanem tom­pítja a nyereségérdekeltséget, csillapítja a nyereség növelése iránti „éhséget”; emellett fennáll a veszélye annak is, hogy a gazdálkodó szervezetek a nyereséget a termelői árak indokolatlan emelésével növelik. Nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy az év elején a termelőtevékenységben a szokásosnál nagyobb visszaesés követke­zik be. Mindezek alapján a tervezés arra a következtetésre jutott, hogy 1988-ban mérsékelt gazdasági növekedés irányozható elő. Arra le­het számítani, hogy az iparban a bruttó termelés körülbelül 1 szá­zalékkal, a GDP 1,5-2 százalékkal, a mezőgazdaságban az ágazati bruttó termelés 5-5,5 százalékkal, a GDP 6-7 százalékkal, a mező­­gazdasági termékek termelése 6 százalékkal nő, az építőipari ter­melés csökken. A nemzeti jövedelem 1 százalékkal, a GDP 1-1,5 százalékkal emelkedik. Az export-import egyenleg javításának forrásszükséglete na­gyobb, mint a GDP reálisan tervezhető növekedése, s ráadásul a tervnek tartalékot is tartalmaznia kell. Ezért nem lehet elkerülni a GDP belföldi felhasználásának mintegy 1 százalékos, a nemzeti jövedelem belföldi felhasználásának 1,5-2 százalékos csökkenté­sét. Ezt igen szigorú követelményeket támasztó monetáris és költ­ségvetési politika támasztja alá. Az elosztási politika az eddigiektől eltérő elveket és arányokat érvényesít. A gazdaság-korszerűsítés és a termelésiszerkezet-átala­­kítás követelményei nem teszik lehetővé a széles értelemben vett — a termelő infrastruktúrát is magában foglaló — termelő szféra beruházásainak, ezen belül a vállalati beruházásoknak a csökken­tését. Ezeknek nemcsak aránya növekszik, hanem, bár csekély mértékben, de a reálértéke is. Csökkennek viszont az úgynevezett nem termelő szféra beruházásai, a polgári célú közösségi fogyasz­tás és a lakosság fogyasztása. A lakosság reáljövedelme 2,5-3 szá­zalékkal mérséklődik. Ezen belül jelentősen visszaesik a munkajö­vedelmek reálértéke, és összességében nő a társadalmi jövedelme­ké. A szociálpolitika védelemben részesíti a 70 éven felülieket, a többgyermekeseket, a többszörösen hátrányos helyzetűeket; má­soknál az ellátások egyedi reálértéke csökken.

Next