Figyelő, 1989. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)

1989-07-06 / 27. szám

2 Most légy okos... Dúl a propagandaharc. Úgy is, hogy lelkes aktivisták szórólapokat szórnak mifelénk a postaládákba. A redőnyké­szítő, a parkettázó és a fényképész kis­iparos után a világkiállítás aktivistái is megtiszteltek. A szórólap így kezdő­dik: „Remélhetőleg azért vette kezébe a lapot, mert érdekli a téma. Úgy vél­jük, ha elolvassa, biztosan megtud né­hány új, igaz dolgot a világkiállításról. Ez is egyike azoknak a némileg miszti­kusnak ható ügyeknek, amelyeket az utóbbi időben felemás »sajtónyilvá­nosság« vesz körül. Ígérjük, hogy itt csak bizonyítható tényeket (legjobb meggyőződésünk szerint), csak reális elképzeléseket olvashat. Ez persze le­het kevésbé érdekes, mint ha féligazsá­gokon alapuló, szenzációéhes tálalás­ban nyerné értesüléseit. Ezt az Ön megítélésére bízzuk, mert bízunk ítéle­tében. ” Tovább olvasva megtudom, hogy mi is a világkiállítás, s hogy a házigazda szerepe „szinte mindannyiunknak — s honfitársainkon kívül osztrák szom­szédainknak is — jó". Húszmillió láto­gatóval kell számolnunk, s a nemesen egyszerű érv, amely magától értetődő­en ezután következik: „Nyilvánvaló, hogy e tömeg fogadásához és színvo­nalas kiszolgálásához még rengeteg feltételt meg kell teremteni, ami újabb kiadásokkal, befektetésekkel jár." S persze ezután sem hiányzik a gyógy­­érv, hivatkozva a korábbi világkiállítá­sokra, megtudom a tényt, hogy ezután az idegenforgalom soha nem látott fel­lendülése következik. Kíváncsian várom a folytatást, átrá­gom magam a már jól ismert helyszín­vitán, majd azt olvasom: „Bármennyi­re is furcsa, de igaz, hogy maga a kiál­lítás viszonylag a »legkevesebbe« ke­rül. Egy új kiállítási felépítmény költ­sége mintegy nyolc-tíz milliárd forint. Ahhoz azonban, hogy ez működjön is, további milliárdok szükségesek." Már éppen kérdezném, hogy honnan lesz erre nyolc-tíz, s még további milliár­dok, de itt áll fehéren feketével: „Csak­hogy e tízmilliárdokat elő kell teremte­ni, be kell fektetni — a kell szót vasta­gon szedték! —, a finanszírozás miatt minden hasonló rendezvény esetében sokoldalú: bel- és külföldi magántőke, vállalati, pénzintézeti, költségvetési források, külföldi hitelek, megajánlá­sok stb. ”* Aztán semmi több, illetve egy’idézet Arany Jánostól: „Ha felülünk, felvesz, ha maradunk, nem vár.” — Mármint az „Idő" — értsd: Európa — szekere. Hm. De ilyen propagandával — aka­rom mondani előkészítéssel — is fel­vesz? Mert majd elfelejtettem, alul a dátum: Budapest, 1989. május, és az aláírás: ELŐKÉSZÍTŐ BÍZOTT- c­sn­­ FÓRUM Amerika még mindig? A közölt információk érdekességén felül még azért is köszönettel tartozom dr. Varga György­nek amerikai tapasztalatai (Mindenki másképp csinálja, FIGYELŐ, 1989/23.) átadásáért, mert nosztalgiára nyújtott lehetőséget. A sorok böngészése közben egyre az jár a fe­jemben, milyen fura népség ez az amerikai, épp­olyan makacsok a tradíciók tekintetében, mint mi. De valójában mindketten ugyanazt tesszük, csak éppen ellenkező előjellel. Olvasva a mi köz­­gazdasági vitáinkat, a jobbára a kicsinyesség ba­rikádjai mögül elhangzó fontoskodásokat, miért akarjuk mi makacsul szalonképessé tenni a sztá­lini modellt? Miért kell szinte ünnepi áhítattal, az elmúlt 15 évben ki tudja, hányadszor, most a miniszterelnöknek deklarálni: immár komolyan vesszük a vállalkozást. Vajon hányszor kell még felfedeznünk Ameri­kát? Hajdani tanárom, a neves Borotvás-Nagy Sándor c. egyetemi tanár hírneves könyvében (Közgazdasági művelődésünk kezdetei) milyen részletességgel fejtette ki vállalkozás- és kereske­dőellenességünk történelmi gyökereit. És ma ott tartunk, hogy fél évszázad múltán újra felfedez­zük Amerikát. Miért emlékeztetek ezekre a régi dolgokra? El­sősorban azért, mert saját, azóta lepergett évtize­deim alatt egyszerűen nem értettem, miként le­het egy tehetséges nép vezető rétege ennyire kö­zömbös a vállalkozás, a kereskedés iránt. Félre­értés ne essék, nem azt kérem számon — és mint résztvevő, ehhez erkölcsi alapom sincs —, hogy miért nem szálltunk szembe a történelemmel? Csupán azt sajnálom e nosztalgiázás közben, hogy a sztálini modell szűk zubbonyában még önmagunk lehetőségeihez képest is elmaradtunk. Egyszerűen nem tudom felfogni az iparpolitikai tévedéseket, a nemzetközi eladósodás csapdáját és más dolgokat. Hol volt a józan ész és akár a háztartási gazdálkodás hétköznapi logikája? És miért ülnek olyan nyugodtan a bizonyítottan rossz vezetők a helyükön? E kérdések kapcsán fel lehet tenni a további kérdést: és ennek mi kö­ze Amerikához? Talán sikerül megmagyaráz­nom. Pusztán arról van szó, hogy, függetlenül az ideológiától, a gyakorlati lét jelenségeiből is tud­ni lehet a konkrét teendőket. Kivált, ha a ma mindenért felelőssé tett I. V. Sztálin 1952 októ­berében [SZK(b)P XIX. kongresszusa] elmon­dott hattyúdalában kinyilvánította az objektív gazdasági törvények létét. És most jön Amerika! Azon a tájon az eszmék sokasága száguldott át, de a józan észt soha nem tudták elferdíteni. Tu­dom, Amerika ott van, ahol lennie kell, és mi meg itt. De azért a Batsányi-jelszó: „Vigyázó sze­meteket Párizsra vessétek!” is immár kétszáz éves. Annyi okos, tanult ember sem volt képes fel­fogni az amerikai módszer, a vállalkozás és ke­reskedés fontosságát. Hány tanulmányút hasz­nos észleleteit kell még leírni, hogy felébred­jünk? De azért van valami, ami biztató. Jelesül, hogy Amerika még mindig kitart, és még soha­sem olvastam az elmúlt ötven évben arról, hogy gondolkodnak a mi hol fehér, hol zöld, hol pe­dig pirossal jelzett csődmódszereink átvétele fe­lől. Megértem a szerző szándékát: végre tanul­junk valamit Amerikától is. MAROSI JÁNOS Szeged­ szág területére. Sorra születtek a végrehajtási rendeletek, majd azok módosításai. A földérté­keléssel megbízott földhivatalok apparátusát fel­­duzzasztották, eszközállományukat, gépkocsi­­parkjukat a „feladathoz igazították". Szakmai körökben erősen vitatott volt a föld­­értékelés módszere, több ellenjavaslat is szüle­tett. Én magam a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem ilyen irányú kezdeményezéséről tudok. A földértékelési munkák előrehaladtával egy­re nyilvánvalóbbá vált, hogy a kitűzött célnak nem fog megfelelni. Ekkor a MÉM-Stagek egy nagyszabású, az egész országra kiterjedő adatfel­­vételezést indított, hogy mikroökonómiai oldal­ról közelítve a kérdést, az addig elvégzett mun­kát közgazdasági alapon támadja vagy megerő­sítse. Ebben a munkában, mint üzemi adatszol­gáltató, részt vettem. Amikor évek múltán az eredmény után érdeklődtem, azt a tájékoztatást kaptam, az üzemi adatok értékelhetetlenek vol­tak, ezért az egész feldolgozásból nem lett sem­mi. Ez azért is érthetetlen, mert az adatszolgálta­tás szerződéses munka volt; ha átvették és kifi­zették, nem lehetett értékelhetetlen. A Földhivatal pedig ásatta a termelőüzemek­kel a mintaszelvényeket, hordták a sok zacskó talajmintát tőlünk, és elvégezték a vizsgálatot a gazdaságok költségére. Az eredmény: semmi. A termőhelyi értékszámok gyakorlatilag az aranykorona-rendszerre épültek rá, azzal együtt változnak. De nem is használjuk őket, hiszen az érvényes rendeletek — legyen szó földadóról, kedvezőtlen termőhelyi besorolásról vagy statisz­tikai adatszolgáltatásról — továbbra is az arany­koronát adják meg mérőszámként. Úgy emlékszem, a program 5 milliárd forintos költségvetési előirányzattal indult. Ehhez kellene hozzászámítani, amibe a termelőüzemeknek ke­rült. Hogy végül is mennyi pénzt szórtunk így el, elképzelni sem tudom. Mostanában hallom, hogy a MÉM is kudarc­nak tartja az úgynevezett új földértékelést. Hát akkor mégis, mennyibe került ez az országnak? ZAKARIÁS IMRÉNÉ üzemgazdász Mennyit ér a földértékelés? Most, amikor egy ország nyomoz az évek során elfolyt milliárdok után, és a mezőgazdaságban központi kérdéssé kezd válni az alapvető terme­lőeszköznek, a termőföldnek az értékelése, nem ártana utánanézni annak sem, mi történt az úgy­nevezett „földértékelés” körül. A hetvenes évek végén valaki valahol kimond­ta, az aranykorona-rendszer rossz, elavult, a ré­gen volt birtokosok érdekérvényesítési képessé­gét jobban tükrözi, mint a valós termőhelyi vi­szonyokat. Alkotni kell helyette egy újat, reáli­sabbat, így 1980-ban a 16. számú tvr. el is rendelte a termőhelyi értékszám kidolgozását az egész ér­ KÜLGAZDASÁGI KAPCSOLATOK Bush Kelet-Európában: Új világpolitikai szakasz nyitánya? (1., 12.) Magyar—amerikai kapcsola­tok: Vonzd a tőkét! (1., 9.) GAZDASÁGPOLITIKA Vita a hároméves programról: Helyben járás (3.) Közel az örvény széléhez I.: A restrikció fokoza­tai (5.) Beszélgetés amerikai menedzserképzők­kel: „.. . ez az ország a 90-es évek közepére vi­rágozni fog.” (7.) Piacgazdaságot, de hogyan? (8.) VASKOHÁSZAT A szindróma neve: szerkezetátalakítás (4.) ------------TARTALOM-------— MINISZTERTANÁCS Állunk rendelkezésére! (6.) KRÓNIKA A Dulép-ügy folytatódik: Nincs vége a Canossá­­nak; Rubeleső Szabolcs-Szatmárban (6.) ÉVFORDULÓ Kamarától kamaráig (8.) ORSZÁGGYŰLÉS „. .. nincs igazi válságtudata a . .. társadalom­nak.”; Mégis elfogadták (9.) GYÓGYSZERFORGALMAZÁS A pénz beszél . . .; Az átszervezés kényszere: Vissza a kezdeményezést és a vállalkozói kedvet (10.) MEZŐGAZDASÁG Mezőgazdasági pályamódosítás: Megrázkódtatá­sok nélkül nem megy? Szabadpiac (11.) GAZDASÁGI JOGGYAKORLAT Bírság tisztességtelen ár alkalmazása miatt (7.) NEMZETKÖZI GAZDASÁG Nemzetközi adósságstratégia: Mr. Brady — „á la carte”; Kínai gazdaság — sortűz után: Nagy ug­rás — hátra? Nézőpont: Körkép (12—13.) JEGYZET Most légy okos (2.) FÓRUM Amerikai még mindig? Mennyit ér a földértéke­lés? A szövetkezetek érdekképviselete (2.) RIPORT Pusztai anzix (24.) PÉNZ- ÉS TŐKEPIAC (15-16 ) A szövetkezetek érdekképviselete Milyen érdekképviseletet akarnak a termelőszö­vetkezetek? Egyértelmű igény, hogy az érdekképviselet az állammal szemben harcolja ki és védje meg a szövetkezetek gazdasági és szervezeti önállósá­gát. Napjainkban kiemelkedő jelentőségű a ka­marai jellegű gazdasági érdekképviselet, amely­nek a szabályozórendszer egészének és egyes eszközeinek (adó, ár, hitel, kamat stb.) befolyá­solásában, valamint a velük partneri viszonyban álló és többségében még monopolhelyzetben lé­vő állami vállalatokkal történő érdekegyeztetés­ben, a velük szembeni érdekérvényesítésben len­ne nagy szerepe. A mezőgazdasági vagy élelmiszer-gazdasági kamarában mint az ágazat kizárólag gazdasági érdekképviseletére vállalkozó és állami feladato­kat is átvállaló szervezetban nem oldható fel és nem érvényesíthető a téeszek társadalmi-tagi ér­dekképviselete. Létrejötte ugyan segítheti a gaz­dasági érdekképviselet hatékonyabbá válását, de a szövetkezetek sajátos gazdasági érdekeit a ka­marán belül, vagy éppen vele szemben is védeni, képviselni kell. Az sem felejthető el, hogy a szer­veződő kamarán belül a szövetkezeti szektor csak egy gazdálkodószerv-típus lehet és fennáll a veszélye annak, hogy szükségképpen elveszítené az ágazatban egyébként létező meghatározó sze­repét. Ezért a kamara nem funkcionálhat a szövetsé­gi rendszer helyett, legfeljebb mellette, partneri viszonyban. Ha már kamarai jellegű területi, ágazati, megyei és országos szervek is létrejön­nek akkor elképzelhető egy olyan országos csúcsszerv, amely alkalmas lehet az érdekek egyeztetésére, összehangolására, a kormánnyal való partnerségre. A szövetkezeti mozgalom azonban ez esetben sem mondhat le arról, hogy ebben a csúcsszerv­ben szerepe meghatározó legyen és a kormány­nyal való közvetlen partnersége is megvalósul­jon. Az érdek-képviseleti szervezet átalakításánál tényszerűen abból kell kiindulni, hogy nem ma­ga a szervezeti forma bukott meg, hanem rész­ben a kényszerpályán működés, részben az a te­vékenység, amely a kényszerpályán belül is elég­telen minősítést kapott. Az új, egységes, erős, hatékony érdekvédelmi és­­képviseleti szervezet feltétele, hogy egy szer­­­vezetben valósuljon meg a téeszek kamarai tar­talmú gazdasági, társadalmi, szervezeti tartalmú társadalom- és szövetkezetpolitikai és szakszer­vezeti tartalmú tagi érdekképviselete. A hármas tevékenység egymást feltételezi és segítheti, külö­nösen, ha valamennyi a téeszek jól szervezett, összefogott, gazdasági-társadalmi erejére tá­maszkodik. Az alulról építkezés egyik lehetséges módja, hogy az országos szervezetet a téeszek és kister­melők által létrehozott regionális vagy megyei, területi és ágazati szövetségek és más csatlakozni kívánó szervek hoznák létre, irányítanák és tarta­nák fenn. Csak olyan országos szerv lehet haté­kony, amelyet erős bázisszervezetek hoztak létre. Ez a területi és a területen működő ágazati és kistermelői szövetségeket egyrészt alkalmassá tenné és kényszerítené is a felmerülő igények fel­karolására, közvetítésére, a téeszek erejének ösz­­szefogására, szükség esetén az érdek-képviseleti célok érdekében történő fellépés megszervezésé­re. Az önkormányzati szervezet felépítésének és működésének biztosítékul kell szolgálnia az alul­ról történő demokratikus irányításnak. Ennek ér­dekében a kongresszuson minden téesznek és szövetségnek képviseleti joggal kell rendelkez­nie. Támogatásra érdemes szövetkezeti javaslat, hogy az országos tanács tagjait nem a kongresz­­szusnak, hanem — a képviseleti elv alapján — a téeszeknek kellene választókörzetenként válasz­taniuk. A megyéken belüli körzetesítés a TE­­SZÖV közreműködésével kialakítható. Mai vi­szonyokra vonatkoztatva 1250 mezőgazdasági té­­esz és egy 125 tagú országos tanács esetében 10 téesz delegálhatna a tanácsba egy küldöttet. Az országos tanácsba való közvetlen választás nö­velné a delegált felelősségét, biztosítaná az ará­nyos képviseletet és konkretizálná a beszámolási kötelezettséget. A választójogú körzetek — mint az érdek-képviseleti szervezet alapegységei — más funkciót is elláthatnának, így például, ha a TESZÖV-öknél a küldöttgyűlésből, a TOT-nál az országos tanácsból tagozatok jönnének létre, akkor a választókörzetek delegálhatnák tagjaikat a megyei tagozatokba, míg a megyei tagozatok delegálnák küldötteiket az országos tagozatba. Megfontolandó az országos tanács tagjaiból 4 tagozat: gazdaságpolitikai, társadalom- és szö­vetkezetpolitikai, tagi érdekvédelmi, kistermelői tagozatok létrehozása. Ezek támaszkodhatnának az általuk létrehozandó szakértői csoportokra és szakapparátusra. Mentesíthetnék az országos ta­nácsot a gyakori ülésezés és a minden kérdéssel való foglalkozás alól. A TOT elnöksége a képviseleti elv alapján a területi, ágazati, szakmai szövetségek és társult kamarai szervezetek elnökeiből állhatna, és hiva­talból tagjai lehetnének a tagozatok elnökei. A szövetkezetcentrikus egyirányú elkötelezett­ség elemi feltétele az érdek-képviseleti funkció­nak. Ez nem zárja ki az együttműködést, a part­nerséget más szervekkel, de kizárja az elvtelen megalkuvást, az érdekek feladását a „jó kapcso­lat, a jó viszony megőrzése” ideológiájával. , A szervezet függetlensége azt jelenti, hogy az érdekképviselet nem lehet egyetlen párt vagy a kormány eszköze. Ezzel szemben együtt kell mű­ködnie — egyenjogú partneri viszonyban — mindazon szervekkel, amelyek leginkább magu­kévá teszik a szövetkezeti tagság politikai képvi­seletét, amelyeknek gazdaság- és társadalompo­litikája leginkább megfelel a szövetkezeti gazda­ság és tagság érdekeinek. Az átalakulás rendező elveinek kialakítása és mielőbbi elfogadása nagymértékben elősegítené az érdemi vitákat, jelentősen csökkentené mind a szövetkezetek, mind az érdek-képviseleti szer­vek és dolgozóik károsan ható bizonytalanságát, könnyítené és gyorsítaná a korszerűsített szerve­zetre vonatkozó részkérdések eldöntését és azok szabályozását. Javaslatom — vitára bocsátva — ezt kívánja előmozdítani. DR. ORBÁN SÁNDOR Agrártudományi Egyetem, Debrecen 1989. július 6.

Next