Figyelő, 1989. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-06 / 27. szám
2 Most légy okos... Dúl a propagandaharc. Úgy is, hogy lelkes aktivisták szórólapokat szórnak mifelénk a postaládákba. A redőnykészítő, a parkettázó és a fényképész kisiparos után a világkiállítás aktivistái is megtiszteltek. A szórólap így kezdődik: „Remélhetőleg azért vette kezébe a lapot, mert érdekli a téma. Úgy véljük, ha elolvassa, biztosan megtud néhány új, igaz dolgot a világkiállításról. Ez is egyike azoknak a némileg misztikusnak ható ügyeknek, amelyeket az utóbbi időben felemás »sajtónyilvánosság« vesz körül. Ígérjük, hogy itt csak bizonyítható tényeket (legjobb meggyőződésünk szerint), csak reális elképzeléseket olvashat. Ez persze lehet kevésbé érdekes, mint ha féligazságokon alapuló, szenzációéhes tálalásban nyerné értesüléseit. Ezt az Ön megítélésére bízzuk, mert bízunk ítéletében. ” Tovább olvasva megtudom, hogy mi is a világkiállítás, s hogy a házigazda szerepe „szinte mindannyiunknak — s honfitársainkon kívül osztrák szomszédainknak is — jó". Húszmillió látogatóval kell számolnunk, s a nemesen egyszerű érv, amely magától értetődően ezután következik: „Nyilvánvaló, hogy e tömeg fogadásához és színvonalas kiszolgálásához még rengeteg feltételt meg kell teremteni, ami újabb kiadásokkal, befektetésekkel jár." S persze ezután sem hiányzik a gyógyérv, hivatkozva a korábbi világkiállításokra, megtudom a tényt, hogy ezután az idegenforgalom soha nem látott fellendülése következik. Kíváncsian várom a folytatást, átrágom magam a már jól ismert helyszínvitán, majd azt olvasom: „Bármennyire is furcsa, de igaz, hogy maga a kiállítás viszonylag a »legkevesebbe« kerül. Egy új kiállítási felépítmény költsége mintegy nyolc-tíz milliárd forint. Ahhoz azonban, hogy ez működjön is, további milliárdok szükségesek." Már éppen kérdezném, hogy honnan lesz erre nyolc-tíz, s még további milliárdok, de itt áll fehéren feketével: „Csakhogy e tízmilliárdokat elő kell teremteni, be kell fektetni — a kell szót vastagon szedték! —, a finanszírozás miatt minden hasonló rendezvény esetében sokoldalú: bel- és külföldi magántőke, vállalati, pénzintézeti, költségvetési források, külföldi hitelek, megajánlások stb. ”* Aztán semmi több, illetve egy’idézet Arany Jánostól: „Ha felülünk, felvesz, ha maradunk, nem vár.” — Mármint az „Idő" — értsd: Európa — szekere. Hm. De ilyen propagandával — akarom mondani előkészítéssel — is felvesz? Mert majd elfelejtettem, alul a dátum: Budapest, 1989. május, és az aláírás: ELŐKÉSZÍTŐ BÍZOTT- csn FÓRUM Amerika még mindig? A közölt információk érdekességén felül még azért is köszönettel tartozom dr. Varga Györgynek amerikai tapasztalatai (Mindenki másképp csinálja, FIGYELŐ, 1989/23.) átadásáért, mert nosztalgiára nyújtott lehetőséget. A sorok böngészése közben egyre az jár a fejemben, milyen fura népség ez az amerikai, éppolyan makacsok a tradíciók tekintetében, mint mi. De valójában mindketten ugyanazt tesszük, csak éppen ellenkező előjellel. Olvasva a mi közgazdasági vitáinkat, a jobbára a kicsinyesség barikádjai mögül elhangzó fontoskodásokat, miért akarjuk mi makacsul szalonképessé tenni a sztálini modellt? Miért kell szinte ünnepi áhítattal, az elmúlt 15 évben ki tudja, hányadszor, most a miniszterelnöknek deklarálni: immár komolyan vesszük a vállalkozást. Vajon hányszor kell még felfedeznünk Amerikát? Hajdani tanárom, a neves Borotvás-Nagy Sándor c. egyetemi tanár hírneves könyvében (Közgazdasági művelődésünk kezdetei) milyen részletességgel fejtette ki vállalkozás- és kereskedőellenességünk történelmi gyökereit. És ma ott tartunk, hogy fél évszázad múltán újra felfedezzük Amerikát. Miért emlékeztetek ezekre a régi dolgokra? Elsősorban azért, mert saját, azóta lepergett évtizedeim alatt egyszerűen nem értettem, miként lehet egy tehetséges nép vezető rétege ennyire közömbös a vállalkozás, a kereskedés iránt. Félreértés ne essék, nem azt kérem számon — és mint résztvevő, ehhez erkölcsi alapom sincs —, hogy miért nem szálltunk szembe a történelemmel? Csupán azt sajnálom e nosztalgiázás közben, hogy a sztálini modell szűk zubbonyában még önmagunk lehetőségeihez képest is elmaradtunk. Egyszerűen nem tudom felfogni az iparpolitikai tévedéseket, a nemzetközi eladósodás csapdáját és más dolgokat. Hol volt a józan ész és akár a háztartási gazdálkodás hétköznapi logikája? És miért ülnek olyan nyugodtan a bizonyítottan rossz vezetők a helyükön? E kérdések kapcsán fel lehet tenni a további kérdést: és ennek mi köze Amerikához? Talán sikerül megmagyaráznom. Pusztán arról van szó, hogy, függetlenül az ideológiától, a gyakorlati lét jelenségeiből is tudni lehet a konkrét teendőket. Kivált, ha a ma mindenért felelőssé tett I. V. Sztálin 1952 októberében [SZK(b)P XIX. kongresszusa] elmondott hattyúdalában kinyilvánította az objektív gazdasági törvények létét. És most jön Amerika! Azon a tájon az eszmék sokasága száguldott át, de a józan észt soha nem tudták elferdíteni. Tudom, Amerika ott van, ahol lennie kell, és mi meg itt. De azért a Batsányi-jelszó: „Vigyázó szemeteket Párizsra vessétek!” is immár kétszáz éves. Annyi okos, tanult ember sem volt képes felfogni az amerikai módszer, a vállalkozás és kereskedés fontosságát. Hány tanulmányút hasznos észleleteit kell még leírni, hogy felébredjünk? De azért van valami, ami biztató. Jelesül, hogy Amerika még mindig kitart, és még sohasem olvastam az elmúlt ötven évben arról, hogy gondolkodnak a mi hol fehér, hol zöld, hol pedig pirossal jelzett csődmódszereink átvétele felől. Megértem a szerző szándékát: végre tanuljunk valamit Amerikától is. MAROSI JÁNOS Szeged szág területére. Sorra születtek a végrehajtási rendeletek, majd azok módosításai. A földértékeléssel megbízott földhivatalok apparátusát felduzzasztották, eszközállományukat, gépkocsiparkjukat a „feladathoz igazították". Szakmai körökben erősen vitatott volt a földértékelés módszere, több ellenjavaslat is született. Én magam a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem ilyen irányú kezdeményezéséről tudok. A földértékelési munkák előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a kitűzött célnak nem fog megfelelni. Ekkor a MÉM-Stagek egy nagyszabású, az egész országra kiterjedő adatfelvételezést indított, hogy mikroökonómiai oldalról közelítve a kérdést, az addig elvégzett munkát közgazdasági alapon támadja vagy megerősítse. Ebben a munkában, mint üzemi adatszolgáltató, részt vettem. Amikor évek múltán az eredmény után érdeklődtem, azt a tájékoztatást kaptam, az üzemi adatok értékelhetetlenek voltak, ezért az egész feldolgozásból nem lett semmi. Ez azért is érthetetlen, mert az adatszolgáltatás szerződéses munka volt; ha átvették és kifizették, nem lehetett értékelhetetlen. A Földhivatal pedig ásatta a termelőüzemekkel a mintaszelvényeket, hordták a sok zacskó talajmintát tőlünk, és elvégezték a vizsgálatot a gazdaságok költségére. Az eredmény: semmi. A termőhelyi értékszámok gyakorlatilag az aranykorona-rendszerre épültek rá, azzal együtt változnak. De nem is használjuk őket, hiszen az érvényes rendeletek — legyen szó földadóról, kedvezőtlen termőhelyi besorolásról vagy statisztikai adatszolgáltatásról — továbbra is az aranykoronát adják meg mérőszámként. Úgy emlékszem, a program 5 milliárd forintos költségvetési előirányzattal indult. Ehhez kellene hozzászámítani, amibe a termelőüzemeknek került. Hogy végül is mennyi pénzt szórtunk így el, elképzelni sem tudom. Mostanában hallom, hogy a MÉM is kudarcnak tartja az úgynevezett új földértékelést. Hát akkor mégis, mennyibe került ez az országnak? ZAKARIÁS IMRÉNÉ üzemgazdász Mennyit ér a földértékelés? Most, amikor egy ország nyomoz az évek során elfolyt milliárdok után, és a mezőgazdaságban központi kérdéssé kezd válni az alapvető termelőeszköznek, a termőföldnek az értékelése, nem ártana utánanézni annak sem, mi történt az úgynevezett „földértékelés” körül. A hetvenes évek végén valaki valahol kimondta, az aranykorona-rendszer rossz, elavult, a régen volt birtokosok érdekérvényesítési képességét jobban tükrözi, mint a valós termőhelyi viszonyokat. Alkotni kell helyette egy újat, reálisabbat, így 1980-ban a 16. számú tvr. el is rendelte a termőhelyi értékszám kidolgozását az egész ér KÜLGAZDASÁGI KAPCSOLATOK Bush Kelet-Európában: Új világpolitikai szakasz nyitánya? (1., 12.) Magyar—amerikai kapcsolatok: Vonzd a tőkét! (1., 9.) GAZDASÁGPOLITIKA Vita a hároméves programról: Helyben járás (3.) Közel az örvény széléhez I.: A restrikció fokozatai (5.) Beszélgetés amerikai menedzserképzőkkel: „.. . ez az ország a 90-es évek közepére virágozni fog.” (7.) Piacgazdaságot, de hogyan? (8.) VASKOHÁSZAT A szindróma neve: szerkezetátalakítás (4.) ------------TARTALOM-------— MINISZTERTANÁCS Állunk rendelkezésére! (6.) KRÓNIKA A Dulép-ügy folytatódik: Nincs vége a Canossának; Rubeleső Szabolcs-Szatmárban (6.) ÉVFORDULÓ Kamarától kamaráig (8.) ORSZÁGGYŰLÉS „. .. nincs igazi válságtudata a . .. társadalomnak.”; Mégis elfogadták (9.) GYÓGYSZERFORGALMAZÁS A pénz beszél . . .; Az átszervezés kényszere: Vissza a kezdeményezést és a vállalkozói kedvet (10.) MEZŐGAZDASÁG Mezőgazdasági pályamódosítás: Megrázkódtatások nélkül nem megy? Szabadpiac (11.) GAZDASÁGI JOGGYAKORLAT Bírság tisztességtelen ár alkalmazása miatt (7.) NEMZETKÖZI GAZDASÁG Nemzetközi adósságstratégia: Mr. Brady — „á la carte”; Kínai gazdaság — sortűz után: Nagy ugrás — hátra? Nézőpont: Körkép (12—13.) JEGYZET Most légy okos (2.) FÓRUM Amerikai még mindig? Mennyit ér a földértékelés? A szövetkezetek érdekképviselete (2.) RIPORT Pusztai anzix (24.) PÉNZ- ÉS TŐKEPIAC (15-16 ) A szövetkezetek érdekképviselete Milyen érdekképviseletet akarnak a termelőszövetkezetek? Egyértelmű igény, hogy az érdekképviselet az állammal szemben harcolja ki és védje meg a szövetkezetek gazdasági és szervezeti önállóságát. Napjainkban kiemelkedő jelentőségű a kamarai jellegű gazdasági érdekképviselet, amelynek a szabályozórendszer egészének és egyes eszközeinek (adó, ár, hitel, kamat stb.) befolyásolásában, valamint a velük partneri viszonyban álló és többségében még monopolhelyzetben lévő állami vállalatokkal történő érdekegyeztetésben, a velük szembeni érdekérvényesítésben lenne nagy szerepe. A mezőgazdasági vagy élelmiszer-gazdasági kamarában mint az ágazat kizárólag gazdasági érdekképviseletére vállalkozó és állami feladatokat is átvállaló szervezetban nem oldható fel és nem érvényesíthető a téeszek társadalmi-tagi érdekképviselete. Létrejötte ugyan segítheti a gazdasági érdekképviselet hatékonyabbá válását, de a szövetkezetek sajátos gazdasági érdekeit a kamarán belül, vagy éppen vele szemben is védeni, képviselni kell. Az sem felejthető el, hogy a szerveződő kamarán belül a szövetkezeti szektor csak egy gazdálkodószerv-típus lehet és fennáll a veszélye annak, hogy szükségképpen elveszítené az ágazatban egyébként létező meghatározó szerepét. Ezért a kamara nem funkcionálhat a szövetségi rendszer helyett, legfeljebb mellette, partneri viszonyban. Ha már kamarai jellegű területi, ágazati, megyei és országos szervek is létrejönnek akkor elképzelhető egy olyan országos csúcsszerv, amely alkalmas lehet az érdekek egyeztetésére, összehangolására, a kormánnyal való partnerségre. A szövetkezeti mozgalom azonban ez esetben sem mondhat le arról, hogy ebben a csúcsszervben szerepe meghatározó legyen és a kormánynyal való közvetlen partnersége is megvalósuljon. Az érdek-képviseleti szervezet átalakításánál tényszerűen abból kell kiindulni, hogy nem maga a szervezeti forma bukott meg, hanem részben a kényszerpályán működés, részben az a tevékenység, amely a kényszerpályán belül is elégtelen minősítést kapott. Az új, egységes, erős, hatékony érdekvédelmi ésképviseleti szervezet feltétele, hogy egy szervezetben valósuljon meg a téeszek kamarai tartalmú gazdasági, társadalmi, szervezeti tartalmú társadalom- és szövetkezetpolitikai és szakszervezeti tartalmú tagi érdekképviselete. A hármas tevékenység egymást feltételezi és segítheti, különösen, ha valamennyi a téeszek jól szervezett, összefogott, gazdasági-társadalmi erejére támaszkodik. Az alulról építkezés egyik lehetséges módja, hogy az országos szervezetet a téeszek és kistermelők által létrehozott regionális vagy megyei, területi és ágazati szövetségek és más csatlakozni kívánó szervek hoznák létre, irányítanák és tartanák fenn. Csak olyan országos szerv lehet hatékony, amelyet erős bázisszervezetek hoztak létre. Ez a területi és a területen működő ágazati és kistermelői szövetségeket egyrészt alkalmassá tenné és kényszerítené is a felmerülő igények felkarolására, közvetítésére, a téeszek erejének öszszefogására, szükség esetén az érdek-képviseleti célok érdekében történő fellépés megszervezésére. Az önkormányzati szervezet felépítésének és működésének biztosítékul kell szolgálnia az alulról történő demokratikus irányításnak. Ennek érdekében a kongresszuson minden téesznek és szövetségnek képviseleti joggal kell rendelkeznie. Támogatásra érdemes szövetkezeti javaslat, hogy az országos tanács tagjait nem a kongreszszusnak, hanem — a képviseleti elv alapján — a téeszeknek kellene választókörzetenként választaniuk. A megyéken belüli körzetesítés a TESZÖV közreműködésével kialakítható. Mai viszonyokra vonatkoztatva 1250 mezőgazdasági téesz és egy 125 tagú országos tanács esetében 10 téesz delegálhatna a tanácsba egy küldöttet. Az országos tanácsba való közvetlen választás növelné a delegált felelősségét, biztosítaná az arányos képviseletet és konkretizálná a beszámolási kötelezettséget. A választójogú körzetek — mint az érdek-képviseleti szervezet alapegységei — más funkciót is elláthatnának, így például, ha a TESZÖV-öknél a küldöttgyűlésből, a TOT-nál az országos tanácsból tagozatok jönnének létre, akkor a választókörzetek delegálhatnák tagjaikat a megyei tagozatokba, míg a megyei tagozatok delegálnák küldötteiket az országos tagozatba. Megfontolandó az országos tanács tagjaiból 4 tagozat: gazdaságpolitikai, társadalom- és szövetkezetpolitikai, tagi érdekvédelmi, kistermelői tagozatok létrehozása. Ezek támaszkodhatnának az általuk létrehozandó szakértői csoportokra és szakapparátusra. Mentesíthetnék az országos tanácsot a gyakori ülésezés és a minden kérdéssel való foglalkozás alól. A TOT elnöksége a képviseleti elv alapján a területi, ágazati, szakmai szövetségek és társult kamarai szervezetek elnökeiből állhatna, és hivatalból tagjai lehetnének a tagozatok elnökei. A szövetkezetcentrikus egyirányú elkötelezettség elemi feltétele az érdek-képviseleti funkciónak. Ez nem zárja ki az együttműködést, a partnerséget más szervekkel, de kizárja az elvtelen megalkuvást, az érdekek feladását a „jó kapcsolat, a jó viszony megőrzése” ideológiájával. , A szervezet függetlensége azt jelenti, hogy az érdekképviselet nem lehet egyetlen párt vagy a kormány eszköze. Ezzel szemben együtt kell működnie — egyenjogú partneri viszonyban — mindazon szervekkel, amelyek leginkább magukévá teszik a szövetkezeti tagság politikai képviseletét, amelyeknek gazdaság- és társadalompolitikája leginkább megfelel a szövetkezeti gazdaság és tagság érdekeinek. Az átalakulás rendező elveinek kialakítása és mielőbbi elfogadása nagymértékben elősegítené az érdemi vitákat, jelentősen csökkentené mind a szövetkezetek, mind az érdek-képviseleti szervek és dolgozóik károsan ható bizonytalanságát, könnyítené és gyorsítaná a korszerűsített szervezetre vonatkozó részkérdések eldöntését és azok szabályozását. Javaslatom — vitára bocsátva — ezt kívánja előmozdítani. DR. ORBÁN SÁNDOR Agrártudományi Egyetem, Debrecen 1989. július 6.