Figyelő, 1992. június-augusztus (36. évfolyam, 23-35. szám)

1992-06-04 / 23. szám

Csizmadia Ervin Leértékelődhet-e az alkotmányosság m­ inden rendszernek, amely kikászálódott a legpri­mitívebb csereformák közül, szüksége van maga fölé rendelt hatalmakra, legyen ez a hatalom a földanya, a víz, a nap, a sámán, az isten vagy éppen a tör­vényhozók által alkotott törvény. Kelet-Közép-Európában aszerint is különbséget tehetünk az egyes volt kommu­nista országok között, hogy vajon mennyire jutottak közel a modern Európára jellemző jogállami gondolathoz, il­letve mennyire fogadják el az egyes országok társadalmai és politikusai maguk fölötti „zsinórmértékül” az alkot­mányt. Ha formálisan nézzük, azt mondhatjuk: Magyarország — mint sok más dologban — ebben is a legközelebb áll a nyugati mintához. A hazai politikusok számára minden mást megelőző norma, etalon az alkotmány, a törvény. Olyannyira, hogy ha csupán formálisan nézzük a kérdést, akár azt is mondhatjuk: elégedettek lehetünk, az itthoni politikai elit jól vizsgázik „alkotmánytanból”. Ám, hogy mégsem ilyen rózsás a helyzet, azt mi sem jelzi pregnánsabban, mint azoknak a politikai fejlemé­nyeknek a sokasága, amelyek mindegyike az alkotmányos­ság körül, az alkotmányra való hivatkozással robbant ki, az elmúlt két évben és még inkább az utóbbi hónapokban. Miért van az, hogy — csak a legutóbbi időkből véve a pél­dát — miközben a kormánytábor némely képviselői több­­rendbeli alkotmánysértéssel vádolják a köztársasági elnö­köt, a másik oldalon szintúgy alkotmánysértőnek minősí­tik a kormánypártok abbéli szándékát, hogy az elnök „túl­kapásairól” parlamenti határozatot hozzon? Nem fenye­get-e az a veszély, hogy az alkotmány lassacskán olyan gumifogalommá válik, amelyre mindenki hivatkozik, amelybe mindenki azt magyaráz bele, amit akar, azaz nem fenyegeti az alkotmány fogalmát és szerepét az inflá­lódás veszélye? Amint előttünk feküdt az elmúlt rendszer hullája, kide­rült, hogy az alkotmányosság kérdésében elértnek vélt közmegegyezés nem létezik, magyarán: az új rendszernek nincsen automatikusan mindenki által elfogadott törvé­nye. Nem új ez a történelemben; a legősibb időkben is lé­teztek ellensámánok, ellenistenek, ellenkirályok és ellen­­parlamentek. Sőt pontosan ezekkel van tele a história. És mégis: a magyar rendszerváltás vezérlői számára keserű és meghökkentő felismerés volt, hogy az alkotmány nem tölti be a neki szánt szerepet, sőt pontosan az alkotmány értelmezése és interpretálása körül indulnak meg a leghe­vesebb „hitviták”. Alkotmányos hitek csaptak és csapnak össze, amelyek természetesen önmagukat az alkotmány egyetlen hiteles és racionális képviselőjének tekintik. Ki­csit olyan helyzet alakult ki, mint amikor istenek harcol­tak egymással a lelkek meghódításáért. Most az alkot­mány az, amely a modern társadalom politikusainak — különösen a mi térségünkben a fő harci terepe. Merthogy harcról van szó, azt botorság lenne tagadni. S az is kimondható, hogy korántsem csupán arról van szó, hogy míg az egyik tábor szakmai érvekkel próbálkozik, addig a másik mindent átpolitizál. Az alkotmány körüli politikai csatározás mindkét félre jellemző, közöttük leg­feljebb nagyságrendi különbségek vannak. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyformán is kell vélekednünk róluk. Nyilvánvaló ugyanis a hatalmon lévő pártok helyzeti előnye, ők akarják meghatározni a „játékszabályokat”, ők használják előszeretettel a választók általi legitimáció fo­galmát, ők akarják elvégezni az alkotmány értelmezését. Ők vindikálják maguknak azt a jogot, hogy eldöntsék: mi alkotmányos és mi alkotmányellenes. Ők akarják kije­lölni, hogy milyen „istent” kövessünk és milyet tagadjunk meg. ők gondolják azt magukról, hogy meghatározhatják a „pogányság” kritériumait. Erre — láthatjuk — kizárólag a hatalmi helyzetből való legitimáció ad számukra érve­ket. Velük szemben az ellenzékben lévők szintén politikai eszközökkel próbálkozhatnak, már csak azért is, mert akarjuk-nem akarjuk, az alkotmány priméren politikai kér­dés, különösen ott, ahol nem évszázados demokráciák mű­ködnek. Az ellenzék tehát nem akkor cselekszik helyesen, ha azt igyekszik elhitetni, hogy nem politikai alapon mond kritikát, hanem ha világosan megfogalmazza állás­pontjának politikai elemeit. Egyetlen ellenzék sem gondol­hatja, hogy sikert érhet el, ha önmagát szakszerűnek, ellen­lábasát politikai alapokon állónak mutatja be. Címbéli kérdésünkre visszatérve: az alkotmányosság le­értékelődhet, mégpedig akkor, ha úgy válik politikai csa­ták tárgyává, hogy a felek nincsenek tudatában ennek, nincs a helyzetre kidolgozott stratégiájuk. A történelem­ből megint sorolhatnánk példákat, amikor a nagypolitika „szemfényvesztéseivel” szemben a társadalmak magániste­neket, magántörvényeket kerestek maguknak. Ez a ve­szély ma nagyon is fennáll. Nem lenne szerencsés, ha az állampolgárok számára az alkotmány se lenne több (párt)politikai hamisságnál. 1992. JÚNIUS 4. NÉZŐPONTOK Becsky Róbert A kivételezés FoRdulatai is úgy, mondhatná valaki a múlt héten, éppen a Ford Alba székesfehérvári üzemének felavatása után a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete és két mi­nisztérium között kitört nyilatkozatháborúról. A vita tárgya egy bizonyos gépjárműtípusra „rászabott” kedvezmény, amely azonban évente alig több mint 1000 gépjármű behoza­talát érinti. Ez az 1991-ben is importált 200 ezer új és régi autóhoz képest aligha jelentős tétel. Ám mindkét fél elvi magaslatokra emelte a disputát. A ke­reskedők a szabadkereskedelem, sőt a GATT­ szabályainak megsértéséről, az illetékes minisztérium képviselői viszont a magyar gazdaság fejlesztése, a munkanélküliség leküzdése, a külföldi tőke becsalogatása érdekében tett lépésről beszél­nek. Miközben még a tények megítélése sem egyszerű. A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma sze­rint semmi különös sincs abban, hogy a vámokat specifikál­ják, a gépipari cikkek között tucatnyi tétel található, ame­lyekre részletes műszaki paraméterek előírásával szabják ki a vámtételt. Egyébként a gépjárművekre korábban egységes 25 százalékos vámot a múlt év novemberében az 1991/8-as rendelet kétfelé bontotta, az új gépkocsikra 18, a régiekre 25 százalékos vámot határozva meg. Ezen belül azonban — így a minisztérium — az adott ország kompetenciája, hogy egyes jellemzőkkel leírt járművekre mekkora vámot ró ki. Az egyetlen megkötés, hogy az 25 százaléknál magasabb nem lehet. Ha bárki, az adott paraméterrel rendelkező gépko­csit importálja, élvezheti jelen esetben a C-színtű vám elő­nyeit. A gépjármű-importőrök egyesülete viszont példátlan disz­kriminációnak minősítette az esetet, amely ellentétes a ma­gyar alkotmánnyal, sőt súlyosan sérti a Magyarország által vállalt nemzetközi kötelezettségeket is. Ki hiszi el, hogy itt nem egy konkrét gyártó, konkrét termékéről van szó? A ne­kik számító márkacégek aligha. Ezért kérik is — ami nekik, mint kereskedőknek, s mellesleg a fogyasztóknak is érdeke —, hogy a 0 vámtarifát szíveskedjenek kiterjeszteni az egész termékcsoportra. Arra persze kíváncsi lennék, hogy mit szól mindehhez a Pénzügyminisztérium, amely — leg­alábbis a hírek szerint — utolsó leheletéig harcolt az NGKM-el a 0-tarifás megoldás ellen. Gondolom, nemcsak a verseny szabadsága, hanem a költségvetés bevételének vé­delmében is. Nyilván az ügyben érintett mindegyik fél kisebb-nagyobb érdekeket, érdekcsoportokat képvisel. Mindenki nem járhat egyformán jól. De ha léteznek érdekcsoportok, amelyek arti­kulálni tudják és akarják érdekeiket, illene őket meghall­gatni, s nem ellenséges aknamunkának tekinteni fellépésü­ket. Nem vitatom, hogy a vámtarifák nem népszavazás ered­ményeként születnek, de talán a Vámtarifa Bizottságban nemcsak az államigazgatás, hanem az érdekképviseletek vé­leményét is kikérhetnék, amire a gépjármű-importőrök sze­rint eddig egyszer sem került sor. Egyik nemrégi számunkban (lásd Figyelő, 1992/19. szám) a Kopint-Datorg munkatársa tette szóvá, hogy a Ma­gyarországra beruházó multinacionális vállalatok magukat „gyermekiparágaknak” minősítve igényelnek vámvédelmet, esetleg az import korlátozását. Mások, mint a példa mutatja, a beruházás fejében éppen vámcsökkentést kívánnak. És úgy tűnik, a nyújtott előnyök formái időnként meglehetősen esetlegesek, kicsit az idetelepülni szándékozó külföldi cég tőke és alkuerejétől, netán befolyásától függően. Ezzel válik ez a kis ügy naggyá. Egyszerre liberalizáltuk — a gépkocsibehozatalt nemzetközileg is szinte példátlan mértékben — és tettünk ígéreteket az ide települő gépkocsi­gyártók támogatására, lettünk az EK-társult tagjai, miköz­ben szinte kizárólag — legalábbis eddig — tengerentúli cé­gek fektettek a hazai autógyártásba. És egyelőre nem látni — én legalábbis nem látom — azt az egységes gazdaságpoli­tikát, amely a piacnyitás, a hazai ipar védelme, a munkahely­­teremtés nem könnyen egyeztethető szempontjait valahogy mégis képviselné, összehangolná. A PÓK HÁLÓJÁBAN GERLE LÁSZLÓ RAJZA Fóti Péter Blöffök piacgazdaságban az üzlet nem filozófiai kérdés. (Ha bármely biznisz-császár üzleti filozófiáját citálja, álta­­l­­ában alig mond többet egy Murphy-színvonalú, ele­mista iskolás közhelynél: „Jó leszek — a vevőkkel.’) Mivel az üzlet nem filozófiai kérdés, nem is szövi át különösebb ideológiai, etikai megfontolás. Nem vetődik alá a filozófiai igazság-hamisság mérőeszközének, megmaradt saját alrend­­szeri mértékegysége — a nyereség, veszteség — uralma alatt. A tisztán elkülönült gazdasági alrendszerbe tehát szerve­sen, az alrendszeri logikából következően tisztán belefér az üzleti luftballon eregetése, a megalapozatlan, rögtönzött, ki­vitelezésében kétséges biznisz-blöffök reptetése. Illethetők a gazdasági léggömbök más társadalmi alrendszeri logika sze­rint hamisságnak, hazugságnak, sőt „ejnye-bejnyének”is, az üzleti blöfföt azonban végül a saját alrendszeri mértékegy­sége minősíti, nevezetesen az, hogy nyereséget hozott-e, avagy kizárólag veszteséget termelt. így, elméleti síkon akár bele is nyugodhatnánk a piacgaz­dasági blöffök indokolt szükségszerűségébe — pontosab­ban: szörnyű ez a rendszer, csak éppen még nem találtak ki jobbat a helyébe —, csakhogy a magyarországi átmenet vad­kapitalista szakaszában az üzleti blöffök oly élvetegen bur­­jánzanak, hogy már alig férnek a gazdasági alrendszer logi­kájának védernyője alá. Az átmenet első pillanatától jellemző volt a blöff-vállalko­zások létrehozása. Ezek például arra jöttek létre, hogy a be­vitt állami tőkét mihamarabb feléljék. Aztán jöttek a kizáró­lag az adójogszabályok kijátszására alakított bt.-k, kft.-k, amelyek kedvező, adómentes költségfelvételi lehetőséggel ajándékozták meg tulajdonosaikat, de jaj volt másoknak ve­lük bármiféle üzleti kapcsolatba lépni. Folyamatosan szület­nek azok az eleve halálra ítélt blöff-társaságok, amelyek egy-egy kétséges tranzakcióra szerveződnek, vagy már két­ségesen megszerzett pénz elrejtésére, s gyors csődökkel ker­getik infarktusba azokat a partnereiket, akik nem tudták, hogy velük pókerpartiba szállnak be. Gyorsan importáltuk a fejlett piacgazdaságokból az egyéb fejlett blöfföket is. Hamar érkezett az „örök garanci­­ájú”szemét, a hazug — vagy, ha a gazdasági alrendszer logi­kájához méltó kívánok lenni — a hiteltelen reklám, az áru­­terjesztési blöff. Ennek nyomán aztán egy-egy lerobbant ke­rületben fél óra alatt hét B-52 bombázódzsekis — nadrágjá­ban szakadt — honfi „pilótatársunkkal” találkozhatunk... Ám nemcsak a blöff-módszertant importáltuk szélsebe­sen, a léggömb-hámozó kalandortőke is gyorsan rátalált ha­zánkra. ÁVÜ-szakértő, bankár, gazdasági újságíró legyen a talpán, aki a kétes eleganciájú külhoni partner nagyratörő ter­veiben pontosan elkülöníti a projekt megalapozott részét és a blöfföt. Az autóeladásoktól az építkezésekig gyakorta több ugyanis a mondanivalójuk, mint később a tennivaló, így a ki­sebb-nagyobb ábrándok gyorsan összeroppannak, s maguk alá temetik a blöfföt fel nem ismerőket, a be- és ráfizetőket. Véleményem szerint recessziós gazdaságunkban kezd ki­alakulni a blöffök túltermelési válsága, amely éppen a gazda­sági reálfolyamatok kis eredményességében, eredménytelen­ségében tükröződik. Nem olyan fejlett ugyanis a magyar pi­acgazdaság, hogy rajta színes virág, elnézően megmosolyog­ható gyöngyösbokréta lenne a blöff, hanem annyira erőtlen, hogy a blöff-dömping gyomnövényként elszívja a gazdaság kevéske életerejét is... 3

Next