Figyelő 2. (1877)
Váry Gellért: Hazai irodalmunk classikai elemei
Hazai irodalmunk classikai elemei. 3 1* helyességéről az eredeti ismerése után hozhatunk józan ítéletet, úgy nekünk is tudnunk kell előbb, hogy mit értsünk a classikai gondolkodás, világnézet s ennek következtében a classikai irodalom alatt. Vannak emberek, kiknek a legújabb divat szerint már szokásukká vált, valamely váratlan eseményre, vagy leleményes tettre felkiáltani, hogy — ez ugyan classikus! — Ebből azután jönnek az ilyen kifejezések: classikus pipa, classikus nadrág, classikus ló, kutya, macska s Isten tudja mi más egyéb. Hogy e kifejezésekből a dolog igazi értelmére nem juthatunk, azt mindenki elgondolhatja. De még maga a latin megnevezés sem hordozza magában egészen azt, amit tulajdonkép e kifejezés alatt érteni kellene, vagyis azon világnézetet, belszellemet, mely a classikusoknak nevezett írók műveiben van letéve. Hasonlít e megnevezés ahhoz, hogy mi tollnak hívjuk azon érceszközt, melylyel írunk, nem azért mintha az toll volna, hanem mivel az írószerszám valamikor abból került ki, így Servius Tullius a szervező szellemű római király is a polgárokat vagyoni tehetségek szerint fölosztván osztályokig (classis), csakis azokat, akik vagyonuk nagyságánál fogva az első osztályban voltak, nevezte osztályosoknak vagyis classikusoknak. (Gellius, Noct. Attic, kb. VII. c. 13.). Később e szó a szellemi térre alkalmazódván, a legszellemdúsabb s legerőteljesebb kifejezésű embereket és azoknak írott műveit jelentette. Ily módosított értelmében jelenleg is alkalmazzuk e megnevezést oly írókra, kik valamely nyelven igen talpraesetten tudták magukat kifejezni. Mindazáltal a classikasságot nem pusztán az első osztálybeliség teszi, hanem azzal együtt azon sajátságos gondolkodás, érzelem és világnézet, azután meg azon sajátságos alak, mely minden más nemzet közül kiválólag a görögöknek és rómaiaknak vala tulajdona, s mely az első osztálybeliséget csak mintegy végeredménykép hozta ki. Ami e két nemzet világnézetéből, irodalmi alakjaiból, vagy épen egész kifejezéseiből a mi irodalmunkba átszivárgott, ez lesz az, amit azután méltó joggal classikai elemnek nevezhetünk. Hogy ezt felismerhessük, okvetlenül tisztában kell lennünk magával a görög-római gondolkodás és alak fő vonásaival, melyek után hazai irodalmunk mezejére térve, az eleven szinű virágok módjára önként ötlenek szemünkbe mindazon classikai eljárások, alakok, vagy kifejezések, melyek mintha csak a lélekvándorlás törvényeit követnék, a magyar földön új életet folytatnak. A ki csak egy kissé is elmélkedett már az ókori görög és római irodalom felett; aki fontolgatta mostani tetemes fejlettségünket mind szellemi, mind anyagi téren, bizonyára fel kellett