Figyelő 15. (1883)
Ferenczi Zoltán: Báró Eötvös József
A költő Eötvös József nem fukarkodik a nyelvvel. Bőven árasztja képeit, hasonlatait. A rideg előadás hangját sohasem hallatja. Megszínel minden mozzanatot, mely műveiben akár a lelki állapotokat, akár az eseményeket illetőleg felmerül, a szív igazán érzett, az agy világosan értett reflexióival, melyek, mint a hangszer főhangjai mellett hangzó mellékrezgések, nem nyomják el a főhangok tisztaságát, csak elveszik élességét, nem rontják meg a dallamot, de lágyabbá s édesebbé teszik. Az államférfiú Eötvös kerüli a képeket, a színek változatos élénkségét az előadásban. Hangja e nemű műveiben tisztábbá, tömörebbé válik. Mint a hegyről omló patak, nem kanyarog lassú futással végig a virágos réten, hogy itt is virágcsókok érintsék habjait, árnyas fák hajtsák belé fáradt karjaikat! úgy stylja is gyors, folyamatos, erős; a gondolatok tömör, rövid mondatokban sententiákként hangzanak fülünkbe politikai irataiban. Nem a szárazság vagy ridegség keresése, vagy magában kétféle embert szívesen megkülönböztetni akaró törekvés ez , hanem érzése annak, hogy a dolgokat, az eszméket, gondolatokat irányuk szerint kell megszólaltatni. Meglehet egyébiránt, hogy ez irányára befolyással lehetett csakugyan az a sajátos, hogy ne mondjuk nevetséges felfogás, mely szerint a költő nem lehet államférfiú. Meglehet, hogy e miatt valóban törekedett a ridegebb, bárha nem sivár, a csattanósabb, bárha nem hatást vadászó előadásra, s világos példát akart szolgáltatni, hogy a költő lehet alaposabb mint a nem költők, s hogy az államférfiúnak, a politikai írónak nem hátránya, ha szíve van, ha egyszóval: ember. Eötvösnek tehát úgyszólván kétféle stylja van: egyik, mely költői műveiben van, t. i. regényeiben; másik, mely politikai irataiban nyilatkozik. A költőnek nem lehet felróni, ha minden tárgyat saját hangján szólaltat meg, egyénisége határai között; a festőnek nem hátránya, ha minden arcot hűen, tárgynak megfelelően fest le egyéni modora szerint Tán a prózaíró Eötvösnek sem hátránya, ha szylja, amennyiben egyéni vonásait megtartja, más kissé, ha mint költő, vagy ha mint politikai író ír. Eötvös ő itt is ott is, hanem mint egy Janus arc egy szívvel, egy lélekkel bírva ugyan, de két felé tekint. Mert Eötvös azért mindkét irányú munkálkodásában egy és ugyanaz marad. Ugyanaz a mélység a gondolatokban és érzésekben ; ugyanaz a messzelátó pillantás a lélek homályos szövedékébe és a népek életének kuszáti zavarába, s mindkét helyt egyenlően tudta rendszerbe fűzni a megnyilatkozó törvényeket; ugyanaz az emberszeretet és jól értsük meg e szót, ugyanazon emberszeretet vezette kezét, midőn mint költő az emberi társadalom sebeit feltárva összetett kezekkel gyógyítást sürgetett, s midőn jós szóval kiáltotta Európa népeinek fülébe, hogy vigyázza