Fillértár mindennemű közhasznú isméretek terjesztésére 1834-1835 (1. évfolyam, 1-51. szám, Pozsony, 1834)
1834-11-08 / 37. szám
290 FILLÉR TÁR. változott, mellyben aztán timsó volt az uralkodó rész, ’s mellette fejér területek látszottak nagy kiterjedésben, a’ forróságtól összeállított lávából állók.“ Ezen angolokon kívül mások is megjárták a’ torkulatot, névszerint 1819 májusban felséges Urunk több herczegi személyekkel együtt, még pedig olyan időben, mikor kevéssel azelőtt egy lávafolyam bugyogott fel, ’s a’ torkulat még mindig hányogata ki egyes lángokat ’s izzó köveket. Képünk a’ Vezuvot teljes munkásságában ábrázolja. Negyvennél több ily kirohanást ad a’ történet elé. Némellyek ezek közt nem igen nagyok valának ’s kevéssé ártalmasok a’ közel faluk és városokra nézve, de mások szörnyű pusztulásokat okoztak. Az első kirohanás, mellyről a’ történet emlékezik K. u. 79 esztendőben történt, a’ mikor három város Herkulanum, Pompeji és Stabia egészen elbontatott. A’ hamu Egiptomig és Szíriáig elszállott akkor, mint mondatik. Mértföldekre terjeszte a’ mérhetetlen sokaságu finom hamu, melly a’ levegőben repült és egy nagy záporral egyesült, halált és pusztúlást. Három egész nap’ homályosítatott el a’ Vezuvnak egész vidéke. Az említett városokat oly magasan bobtá el a’ hamu, hogy még nyomuk is elveszett. Csak 1700 fedeztettek fel ismét, midőn pinczét vájó vinczellérek történetből épületekre találtak. De már előbb is kellett kirohanásokat tennie a’ hegynek, minthogy magok ezen városok lávakővel kirakva találtattak ’s még ezen kövezet alatt is más lávarétegek fedeztettek fel. — Azon hatalmas kitörés után századokig nyugalomban látszott vesztegleni a’ Vezúv; legalább későbbi korból nem emlékeznek róla a’ római irók. — A’ kilövellések nem is mindig tartottak hosszasan, p. o. az 1737-iki csak igen rövid ideig tartott, de egy volt a’ leghevesebbek közül. A’ tűzoszlop néha oly iszonyú volt, hogy a’ nap világánál is fényesebnek látszott. Az 1766-iki kirohanás martius’ 28-tól decemberig’ és így 9 hónapig, tartott. Hogy olvasóinknak megfogásuk legyen a’ Vezúv’ kiütéséről, egy utazónak leírását közöljük itt, ki azt 1805 szemlélte. ,,A’ legnagyobb látmányt, mellyel a’ természet megrendíti ’s megrázza a’ lelket, egész miségében szemléltem. Minden borzadalmaival, egész felségével ünneplé a’ Vezúv lángömledésének réműletes szép ünnepét. Már jóval azelőtt fejér füstoszlop lebelgett tetején, mint a’ levegőben magasan lobogó zászló, melly valami nagy jelenet előtt vitetik. A’ hatalmas hegynek belsejében mennydörgött a’ készület a’ nagy kifejlődésre, a’ rejtett erő’ mélyebb ingadozása Nápolyt ’s a’ közösleg fekvő szigeteket rettegteté, több városokat leomlasztott ’s a’ lakosok’ nagy részét a’ düledékek alá temeté. A’ fejér füstoszlop megveresedett az alatta izzó tűztől, gyakran tiszta lángá lett belseje, melly izzó köveket hánya fel és köpködő széljel. A’ torkulatban rettenetes háború ropogott és recsegett. Augustus’ 12-kén megnyílt végre az elragadó látmány, milyet csak képes a’ természet mutatni. Esteli 9 óra felé magasabra emelkedett a’ füstoszlop, mindinkább inkább veresedett, utoljára egészen fényes láng leve, melly változva emelkedett és sülyedt, olykor olykor villámot lövetvén egyik és másik oldalra. Néha rendkívüli magasságra jutott, azután nehány perczig csaknem mozdulatlanul állott a’ méltóságos jazobeliskus, mint egy lángoló seraph, ki messze kinézett a’ paradicsomi Campaniába; könynyű veres fellegek lebegtek közösleg, visszatükröződvén a’ setét tengerben, melly csendes vala, mintha félelmesen figyelne a’ haragos szomszédra. Hirtelen lesülyedt a’ magasan világító jelenet a’ tűztorkulatba, feszőleges felhőkből hagyván egy koronát maga után. Most ismét egy hatalmas lángoszlop emelkedett fel; mellette egy kisebb villámlott fel, ’s közösleg nagy volt a’ zörej, mint egy magas isteni jelenet’ kíséretében; visszavonulván ez, helyét tűztengerré változtatá. A’ hullámok örvényeztek, keresztül csaptak egymáson ’s megverestték a’ látkört, melly szelidebb visszafényt vete a’ városra, tengerre ’s barna sziklákra. Mindig elevenebbé, mindig nyugtalanabbá len a’ lángtolongás, ’s most, mint egy tökéletességre ment felzendülés, áttöré a’ bekerítő torkulat’ falait és leomlott ennek hamuhegyéről. Nem festhetni szavakkal, mily érzelmi felháborodás lepé meg a’ nézőket; oly állapot volt ez, mellyben az elragadtatás rémületté, a’ rémület ismét elragadtatássá válik. A’ torkulat felett felhőgyülekezet támadt felemelkedő füstből; úgy látszott, bíboros horák ezek, mellyek az éj’ vastag hó- (November’ 8—kán