Film Színház Irodalom, 1941. január-június (4. évfolyam, 9-26. szám)
1941-02-28 / 9. szám
Jancsi és Juliska Engem kezdettől fogva máig furcsaságok, különösségek sorozata. Például, amikor feleségemmel elhatároztuk, — majdnem húsz évvel ezelőtt! — hogy ígybekelünk, azt is elhatároztuk, hogy először fiunk lesz, azután lányunk. A fiút .Táncainak fogjuk nevezni, a lányt Juliskának így is lett. Elsőnek megszületett Jancsi, egy évre rá Juliska, Jancsi jövőre már egyetemi hallgató lesz. Juliska pedig idestova férjhezmegy. Kúriából víkendház Nagyapám halálával dobraütötték gyönyörű, csendes zalamegyei kúriáját és földjeit. Ezzel is úgy vagyok, mint azzal a régi-régi fényképpel. Vágyaim, sóvárgásaim a Balatonhoz húznak. Ha én egyszer visszaszerezhetném nagyapám kúriáját, ahol gyermekkorunkban olyan édes nyarakat töltöttünk a húgommal! Hát a kúriát visszaszerezni többé nem lehet. Viszont vettünk egy kis házat, kertet Akarattyán. Ott is Balaton a Balaton... Nyáron hát a családdal, jó barátaimmal az akarattyai szomorúfűzek alatt tereferélünk a világ és az irodalom eseményeiről. A világ eseményei, sajnos, egyre szaporodnak. Az irodaloméi, sajnos, egyre fogynak.. .o Zlllozdolly Világéletemben szerettem volna egy igazi kis gőzmozdonyt s hozzá rengeteg vasúti sínt. Annyit, hogy az egész lakást be lehessen hálózni vele. Aztán felnőttem, elkerültem hazulról, író lettem. A nyomor hosszú, keserves évei alatt karácsonyonként odaálltam a kirakatok elé és sóvárogva bámultam a csodálatos, fényes gőzmozdonyokat. Ha egyszer írói sikerem s pénzem lesz! Isten uccse, veszek magamnak egy igazi gőzmozdonyt. Sikereim voltak. De mozdonyt nem vehettem. Az idén azután, a kirakatok előtt állva s a csodálatos gőzmozdonyokat bámulva, elhatároztam, legyen csak unokám, majd veszek neki egyet! S most ennyiben maradtunk. Megegyeztem a gyerekeimmel, ha gyermekeik lesznek, gőzmozdonyt s rengeteg vasúti sínt veszek nekik. S behálózzuk az egész lakást éslátszunk. Végre lesz majd gőzmozdonyom. Finnország Kisdiák koromban láttam egy fényképet: csillogó tó költői kis öblét ábrázolta, a háttérben fenyves, meg ezüstös nyírfák. A tavon csónak, a csónakban szőke, mosolygó, szelíd leány finn nemzeti viseletben. Akkor elhatároztam, hogy egyszer elmegyek Finnországba. Később fanatikus buzgalommal a finnugor nyelvek tanulmányozására vetettem magam. Ez ötödikes koromban volt. Tanultam finnül, ősatyákul, vogulul. Minden könyvet felfaltam, ami Finnországról szólt. S végre, 1936-ban, felkészültem s elmentemFinnországba. Ötször mentem el még azután. Megtanultam finnül, ügyükben-bajukban szolgáltam a finneket. íme, gyakran ez a következménye annak, ha az ember gyerekkorában meglát egy fényképet. Ez is különös. Ó, bárcsak utazhatnék újra! Második hazám lett Suomi. -Viimkamara és éli Itt van például a filmkamara. Ez is különös dolog. A Hivatalos Lapban szólít le, hogy igazoljam keresztény származásomat. Én meg nem igazolom. Igazoltam az Athenaemnban, a Sajtókamrábait, sőt, amikor egyik úgynevezett síírótársam azt a hírt terjesztette rólam, hogy eredetileg Kudes-nek hívtak, igazoltam magam egy kis bizottság előtt, dédapáig-dédanyáig visszamenően. Enynyi, azt hiszem, elég. Most már többé nem igazolom magam. S hogy nem lehetek a Filmkamara tagjai Isten neki! Úgysem csinálhatok filmet. A Földindulás országos, sőt külföldi sikerei óta a filmesek szóba sem állanak velem. Nyilván megsértődtek, mert a film annak ellenére volt jó, ahogyan ők a filmet képzelik ... én oldalam Némaság! fogadalom No, de Akarattyán csak lehet írni! Dehogy lehet. Sehol sem lehet. Egyrészt, mert nem ismertem még írót, akit úgy irtózott, volna az írástól, mint én. Csak akkor dolgozom,ha a szerkesztő, a kiadó goromba fenyegetéssel csikarja ki tőlem a kéziratot. Mert hát írná neon élvezet, hanem kínszenvedés. No, de — ismétlem — a vitáig eseményei annyira tornyosulnak, hogy van miire hivatkoznom! S viszont az irodalom eseményei annyira vérszegfenyékiké váltak, hogy méltán mondta a miniszterelnök Szegeden: «Ha tíz újságot lapozok is át, mindegyikben ugyanitt találom.« A semmit, ő bizonyára tudja, mitért. Én is tudom. El is határoztam, hogy egy álló esztendeig semmit sem írok. Attól félek, meg fogom tartani fogadalmamat... Végeredmény: bújjunk el... így él az ember, ha tud, elszalad Pestről, hogy friss levegőt szippantson, ha meg idehaza van, olvassa az öregeket: Gyulait, Kemény Zsigmondot. S rájön, hogy a múlt század közepén ugyanígy volt, bár szelídebb, nemesebb formában, nem olyan fejlett technikával, mint ma. És ha nem is rendes, de mindenesetre nyilvános egyetemi tanár lettem. Senki sem tart annyi előadást, mint, én. Ha mindenüvé elmennék, ahová hívnak, belerakkatniék. Pedig úgy irtózom az emberektől, hogy szenvedek, ha többen vannak körülöttem ötnél-hatnál, de azok is barátaim legyenek ... Végeredményben: jó volna legalább egy évre elbújni egy erdő vagy az akarattyai kert közepén. Lehet, hogy azután nem ismernék rá többé a világra, amikor ismét előkerülnék... • Első nadrágomban, hároméves koromban. Mellettem Ila engem A feleségem »nagygazdasága« Legújabb arcképem