Film Színház Irodalom, 1941. január-június (4. évfolyam, 9-26. szám)
1941-02-28 / 9. szám
UHÁSZ GYULA MINDENKÉPEN ÉRDEMEL UTCÁT SZÜLŐVÁROSÁBAN -MONDJA A SZEGEDI POLGÁRMESTER KIVONAT Szeged sz. kir. város törvényhatósági bizottsága közgyűlésének jegyzőkönyvéből: ...Elnök: A tárgysorozat következő pontja Indítvány Juhász Gyula nevéről utca elnevezése tárgyában. S. K. bizottsági tag: Nem kívánjuk tárgyalni! Késő van. Gyerünk haza. Elnök: Megállapítom, hogy a közgyűlés az indítványt nem kívánja tárgyalni. Más tárgy nem lévén, az ülést bezárom, kinek az emlékét őrzi nevében a „Fodor utca« és most a Zrínyi utcában lakik, mult évben özvegyen maradt leányával, Király König retemével, a nagy szegedi muzsikus özvegyével. A két hölgy a két költő emlékének él. A falakon arcképek, plakettek, babérkoszorúk, szalagok, az elnémult zongora húrjain az utolsó szerzemény akkordjai remegnek. Juhász Gyula: »Jól van így« című megzenésített szép versének akkordjai. — Jól van ez így — suttogja Juhász néni is — hiszen szegény Gyuluskám sohasem szerette a lármát, a föltűnést. Majd a tavasszal új fejfát csináltatok neki, erősebbet a réginél, mert a sok nedvesség már ezt a másodikat is elkorhasztotta. Minek is neki az utca, hiszen úgy szerette ezt a várost, hiszen az egész város az övé volt.* Az ember azt hihetné, hogy ez a kérdés ezekben a napokban senkit sem érdekel Szegeden, hiszen Pest megyéből, a Duna felől vadul hömpölyögnek a vizek az Alföld mélypontján fekvő metropolis felé és Kiskunfélegyházától kezdve sík tengerré változtatták már az egész világot. És mégis: ahová néz, amerre lép az ember Dugonics András, Szegedi Kiss István, Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza, Tömörkény István, Móra Ferenc, no meg a többi gyűttmént, kapa kasra kerülő, tollforgató, mihaszna népség, valamint a kivételesen bennszülött Juhász Gyula álétt városában, mindenütt vele találkozik, minden szöglet az ő emlékét idézi, minden kő róla beszél. — Juhász Gyula emlékének — mondja rajongva egy fiatal egyetemista — nagyobb szolgálatot nem is tehetett volna a hivatalos város, mert azzal, hogy még tárgyalásra sem tartotta érdemesnek az indítványt, hihetetlen módon fölszította a Juhász-kultuszt. Tessék csak megnézni a rádióműsort: megzenésített Juhász-verseket énekelnek, azután Juhászszonetteket szavalnak__Ez a határozat nem a város népének a határozata, ez csak olyan »hévatalon határozmány.. .» A villamos csilingelve szalad végig a Boldogasszony-sugárúton a pesti gyors utasaival. —.Hősök Kapuja — kiáltja hirtelen a kalauz és néhányan megemelik a kalapjukat Aba-Novák Vilmos freskói ékesítik ezt a kolosszális kaput, amely a szegedi fiúk örök dicsőségét hirdetik. »Ú ti fiúk, barnák, szőkék, ti Szegednek hősei, árvák. Hol van a lant, a babér, mely dalol és koszorúzl Északon és délen, keleten, nyugaton, e világnak Minden tájékán siratok ált s nevetek! A Hősök Kapujának boltívei öles pilléreken nyugszanak, a pilléreket üres márvány lapok borítják. Annak idején szó volt róla, hogy ezekre a márványlapokra ezt az ódát vésik. Juhász Gyulának a »Negyvenhatosok« című disztichonokban írt versét A remek daktiloszokat most csak az ünnepélyesen lassító villamos kerekei skandálják. A sok vitába belefáradt, vacsora után kívánkozó közgyűlés megtagadta Juhász Gyula emlékét, de ezt a határozatot ma már megtagadja mindenki Szegeden. Dr. Pálfy József polgármestert szemmeláthatóan kellemetlenül érinti az érdeklődő kérdés: — Nem én elnököltem azon a közgyűlésen. Budapesten voltam éppen, a belügyben tárgyaltuk a város költségvetését. Baleset is ért, a minisztérium egyik sötét folyosóján megbotlottam, megrándult a lábam, betegen érkeztem haza és azóta nem is voltam a hivatalomban. Voltaképpen nem is tudom pontosan, mi történt De azt tudom, hogy az indítványt »nem vették le a napirendről«, ami azt jelentené, hogy fél esztendeig újból nem foglalkozhatnánk vele, csak »nem kívánta tárgyalni« a közgyűlés, ami azt jelenti, hogy bármikor ismét napirendre kerülhet az indítvány. Azt hiszem, hogy Juhász Gyula, Szeged szülötte, a Petőfi Társaság és a Kisfaludy Társaság tagja mindenképpen érdemel utcát szülővárosában. Itt valami félreértés történhetett. Persze, hogy az történt és ma már mindenki azon töri a fejét, miképpen is tehelné jóvá a város azt, amit egyik legnagyobb fia ellen vétett. Özvegy Juhász Illénné, a négy évvel ezelőtt elhunyt költő közel nyolcvanesztendős édesanyja — fekete szeméből a költő tekintete néz a látogatóra — elköltözött a végzetes Fodor utcai házból (tíz szegedi közül az nem tudta megmondani, hogy Magyar László Bizony, nem szerette a lármát soha. Az utolsó tíz esztendőt önkéntes száműzetésben töltötte el. Vagy a Fodor utcai falak között bújt ember, világ és élet elől, vagy az idegklinika csöndes, fehér szobájában álmodozott a fiatal évek ködbevesző vágyairól, Léváról, Máramarosszigetről, Szakolláról, no meg Makóról, Nagyváradról, »ahonnan sírva, zengve világnak indult ifjú Ady Endre —« és ahol Anna élt, akinek szőkesége szőkébb volt a dús kalásszal érkező nyár szőkeségénél, szeme kékebb a szeptemberi bágyadt, búcsúzó ég végtelen kékségénél és hangja selymesebb a tavaszi mezők sóhajtásánál. És álmodta tovább örök álmát Szegedről, az öreg Tiszáról, amely felett »az örök élet csillaga remeg«, arról a tájékról, amely visszavonta mindig, mindenhonnan. Az a tájék, mely elértette mindig Az én rokontalan, nagy bánatom. Lapozgatunk verseskönyvében és nem találunk lapot, amelyről ne melegítene olthatatlan lánggal Szeged rajongó szeretete. Így énekelt: Koldus vagy és imlaszt vagy: itt maradsz. E föld örökre altatón maraszt, E föld, amelyből nincsen egy rögöd. Csak gúny és vád örökös örököd... ... Már itt maradsz e földön, föld alatt. Még könnyed és pár versed megmaradt, Ha sanda szem rád görbén néz talán. Megbékél pár szív a szíved dalán... Csak Kilényi Irma lázong a hűtlen város hálátlanságán, az önfeláldozó önkéntes »titkárnő«, aki őrzi a Juhász-relikviákat, gyűjti a Juhászmúzeum kincseit, aki a felszabadulás első perceiben levelet írt Nagyváradra, a régi barátnak, Tabéry Gézának és a fölszabadult Váradon már van Juhász Gyula utca. Most Tápé község elöljáróságához szerkeszt beadványt. Kérni fogja, hogy a tápéi útnak azt a szakaszát, amelyre a Tápéi Krisztus vigyáz, nevezze el a falus Juhász Gyula -útjainak, a költő útjának, aki egyik legszebb, legmélyebb versét énekelte erről a szelíd, falusi feszületről és aki sokat ballagott ezen a tiszaparti úton, hallgatva a vízimalom monoton ritmusát, a »tápai lazi« halkan felészűrődő muzsikáját és nézte, hogy »a némán ballagó vizen tutajok úsznak ,szelíden«. — Magam állíttatnék egy oszlopon emléktáblát oda — mondja — megfelelő szöveggel, legalább ha a tápéi magyarok megsüvegelik a feszületet, tisztelet adatik a költőnek is. Juhász Gyula sírján már elkorhadt a második fakereszt is, de a Juhászkultusz egyre jobban terjed. A lap kaptam levelet egy szlovák költő-képviselőtől, Pozsonyból, aki állandóan fordítja szlovákra Juhász Gyula verseit. Szakolcán két könyv is jelent meg róla. Amerikában Reményi József, a clevelandi egyetemen szemináriumot tart költészetéről, Szigethy Ferenc borsodmegyei falusi református lelkész könyvet ír róla és hirtelen el sem tudom sorolni, hogy napról napra milyen bizonyítékait kapom elismertetésének. És elmondja, hogy a napokban telefonon hívták a szegedi főposta kapujához, ahol egy fiatal lány árul körmit, rongyos kabátban kiflit a járókelőknek. Odament és látta, hogy a kifliárus egy fiatalemberrel összebújva Juhász Gyula a Testamentom« című kötetét olvassa . .. Juhász Gyula hajdan szülőháza Szegeden, Ipar utca 13. szám alatt. * Juhász Gyula édesanyja — fia sírjánál Juhász Gyula egyik legsikerültebb fényképe A »tápai Krisztus«, amely a tápéi országúton áll és amelyről Juhász Gyula egyik legszebb versét írta Juhász Gyula utolsó fényképe. A szegedi egyetem idegklinikájának udvarán készült Sárváry Anna, akiről az Anna-versek szólnak. A kép a hajdani , várad! színésznő utolsó fényképe