Film Színház Muzsika, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-05 / 1. szám
mm Az elmúlt napokban fejezte be Jancsó Miklós rendező a Lengyel József novellájából készült „Oldás és kötés" forgatását. A film főhőse egy fiatal sebészorvos, akit öreg professzorának halála döbbent rá arra, hogy másképpen éljen, mint eddig. Az év utolsó napjaiban a film technikai munkálatain dolgoztak. Rövidesen kész lesz a standard kópia, s aztán hamarosan elkövetkezik a bemutató. Képünkön: Domján Edit, a flri egyik szereplője. Jeles olasz vendég-karmesterünk, Lamberto Gardelli vette kezébe Verdi kései remekének, az ,,Otelló”-nak dilielőadás: január 3. (A képen: Palócz László, Moldován Stefánia, Joviczky József, Lamberto Gardelli a próbán ) „változnak az idők" a címe a Madách Kamaraszínház magyar vígjáték-újdonságának. Gyárfás Miklós írta, Pártos Géza rendezte. A bemutató napja: január 4. Képünkön: Ajtay Andor, Szemere Vera, Greguss Zoltán és Csűrös Karola.) T I r? * SHAWRÓL, EGY BALETT-ESTRŐL ÉS NÉHÁNY ELADATLAN ZSÖLLYÉRŐLa z a hosszúlábú, rendetlenül öltözött, szakállas úr ott a nézőtér első sorában ugyancsak tapintatlanul viselkedik. Elnyújtózik, a térdét csapkodja nevettében, mindig akkor, amikor körülötte elcsendesednek a sorok, s a szomszédok meghatottan figyelnek a színpadra. Valaki felsóhajt, istenem, de szép s ő abban a pillanatban megint harsányan felnevet. Egyszóval botrányosan viselkedik. Ki kellene vezettetni a nézőtérről. De nem lehet. Mert ő a szerző. Shawnak hívják, London jól ismeri. Hogyan? Önök nem ismerik erről az oldaláról? Pedig egész életében ezt csinálta: mindig nevetett azon, amit sokan mások félelmetesnek vagy meghatónak tartottak. Azt mondják, egészen rendes kis életművet hozott össze ebből a k£ján mosolyból. Most hogy megjelent a Jókai Színház színpadán — háromféleképpen is: egy híradófilm kockáin, aztán a színész maszkjában s a világtörténelem egy elképzelt fejezetét színpadi jelenetekké írva, a GENF 1938 című darabbal — megintcsak eszébe juttatja az embereknek azt, amit minden színművével, minden a régi leírásokból ismert személyes megnyilatkozásával, minden mondatával: vajon ezzel a kíméletlen nevetéssel nem kényszerítette-e az embereket arra, hogy komolyan vegyék a szokásosnál. Gyanítom igen. ő maga azt mondja egy helyütt: „A nyilvánosság előtti tréfálkozás nagy kiváltságát csakis olyanoknak kellene fenntartani, akik teljesen tisztában vannak azzal, amin tréfálkoznak — vagyis kivételesen komoly és alapos emberek”. S íme ebben a darabban is a diktátorokon, Herr Batteren és Signore Bombardonen köszörüli a nyelvét, nem a gyilkost leplezi le bennük, hanem nevetségessé téve őket — megsemmisíteni a félelmet. Úgy lehet, ezt sokan elkésett szónak tartják, meg azt is hozzáteszik, hogy még a maga idején, is — hiszen 1939-ben írta — kevesebb volt annál, mint amit egy felelősségérzettől áthatott írónak e tárgyban mondania kellett volna, mégis úgy vélem, missziós hivatást töltött be. Szembeszállni a fasiszta terrorral — ez a konkrét harc feladata: nevetségessé tenni, bebizonyítva ezzel legyőzhetőségét, a félelmetes külső mögötti megingathatóságát — ez meg éppen írói feladat. Na dehát Shaw nem szorul rá a védelemre. Egyébként is másféle k következtetéseket kínál ez a mostani bemutató. A nagy csúfolódó, „kivételes alapossága” a mi számunkra inkább abban mutatkozik, hogy ő mindig „időben előre tréfált”. A jövő felől. Ahogyan ezt a színművet sem kellett különösebben áthangolnia a háború után, mert okos politikai-művészi előrelátását a diktátorok végső sorsáról az idő igazolta. Shaw a saját korát sohasem a múlthoz mérte. Éppen az a rossz emberi szokás ingerelte a gúnyra, amely a régvolt felől oktatta a jelent: bezzeg azelőtt tudták mi a rend, mi a szép, mi a tisztességes. S az ember — Shawt hallgatva — nem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy a mi újabb vígjátékaink némelyike éppen ezen a küszöbön botlik el: a múlt erkölcsi eszméi szerint ítél, s néha — mint legutóbb is tapasztaltuk egy bemutatón — ezzel a szemlélettel leckézteti a mai fiatalokat, bizonyítván nekik, hogy amit ők modernségnek hisznek, arra régen azt mondták, nyegleség, meg hogy az igazi szerelem tán el sem lehet rossz versek nélkül .. Kutatjuk az okát, miért hiányzik oly gyakran a színházi nézőtérről a fiatalabb nemzedék. Bizonyos, hogy ha a jövő felől közelítenénk mai világunk jelenségeihez — otthona- A CÍMLAPON: BALETT-EST, 1963 (Pénti Tamás fair ételt)