Magyar Filozófiai Szemle, 1962

1. szám - Tanulmányok - Rózsahegyi Tiborné: A cél helye és szerepe a megismerési folyamatban

képpen egyrészt a megismerési folyamat, másrészt az ember társadalmi gyakorlatának, és méginkább e kettő kapcsolatának sajátos szempontból történő logikai vizsgálata —, ez lehet a célkategória elemzésének — akár tisztán ismeretelméleti problémának tekintjük, akár a teleologikus nézetek megcáfolása eszközének — egyetlen célravezető módszere. Sőt, ez utóbbi szempont különösen alátámasztja a történeti-logikai megközelítés szükséges­ségét: a célviszony emberi lényegének bizonyítása enélkül lehetetlen, márpedig nyilvánvalóan ez minden teleológia ellenes érvelés alapja és vezérfonala. De vajon nem ezt a módszert követi-e magától értetődően a célkate­gória tanulmányozásakor minden marxista filozófus? Hiszen ez nem más, mint a történeti és a logikai dialektikus egységének felismerésén alapuló, a marxista filozófia lényegéből folyó kutatási módszer.­­ A helyzet nem ilyen egyszerű. Elvileg valamennyiünk előtt világos, hogy az emberi célkitűző tevékenység csak az objektív anyagi-társadalmi gyakorlattal kölcsönhatásban, csak az anyagi tevékenység által meghatározott emberi megismerés fejlődésében érthető meg. Gyakorlatilag azonban ez többnyire csak azt jelenti, hogy amennyiben a megismerési folyamattal vagy a gyakorlattal a cél szempontjából foglalkozunk, kiindulunk abból, hogy a cél az objektív valóság sajátos tükrözése a tudatban, és ebből eljutunk oda, hogy a cél olyan kategória, amely átvezet az absztrakt gondolkodásból a gyakorlatba. De hogy mit jelent az, hogy a cél átvezet a megismerésből a gyakorlatba, hogyan kapcsolódik egyáltalán egymásba megismerés és gyakorlat a célban, hogy ebből kifolyólag mi is a cél szerepe és helye a megismerési folyamatban, erről valójában alig tudunk valamit mon­dani. Legjobb esetben „materialista módon értelmezzük" Hegelt. Hegel a maga dialektikus módszerével valóban olyan értékes felismerésekkel gyarapí­totta a célra vonatkozó tudásunkat, melyeket semmi esetre sem lehet figyel­men kívül hagyni. De Hegelt „felhasználni", materialista módon túlhaladni, nem azt jelenti, hogy egyszerűen „valóban objektívnek" nevezzük ki azt, amit a célratörő tevékenység létrehoz, azaz azt, aminek Hegelnél idealista módon, lényegében, szubjektív tartalma­ van. Egy filozófiai probléma történeti megközelítése eleve kizárja a pusztán spekulatív megoldásra való törekvést. A cél elemzésénél is nyilvánvalóan támaszkodnunk kell a szaktudományok, nem utolsósorban az emberi tudat sajátosságait kutató pszichológia eredményeire. Erre feltétlenül utalnunk kell, mert éppen a szovjet pszichológia újabb eredményei (Sz. L. Rubinstejn munkái, és különösen a pszichológiai vizsgálat történeti módszerének kidolgozására irányuló törekvések) nagy értékű segítséget nyújtanak a célkapcsolat kialakulá­sának mélyebb megértéséhez. . Ez természetesen nem jelenti ezeknek az ered­ményeknek valamiféle közvetlen­ mechanikus felhasználhatóságát. A pszicho­lógia semmilyen vonatkozásban nem foglalkozik a céllal mint olyannal, az emberi célszerű tevékenységgel (noha az emberi cselekvés pszichológiai tar­talma hatáskörébe tartozik), mivel a célkapcsolat az emberi pszichikum és a gyakorlati tevékenység sajátosan ismeretelméleti tartalmát fejezi ki. A cél a valóság visszatükrözésének (különleges) formája, benne a megismerő alany­nak a megismerés tárgyához való viszonya fejeződik ki. Úgy gondoljuk, ez nem is szorul különösebb bizonyításra. A cél vizsgálata azonban emellett, ezen belül - azaz ismeretelméletileg is — az emberi megismerő tevékenység egy sajátos, speciális szempontból történő megközelítése. Az ilyen megközelítésnél a hangsúly, természetszerűleg, azon lesz, hogyan valósul meg a gyakorlat és a meg­ismerés kölcsönhatása a tágabb értelemben vett emberi tevékenységben. Azaz a 3­1*

Next