Magyar Filozófiai Szemle, 1964
1. szám - Tanulmányok - Mészáros Béla–Pécsi Tibor: A rész és egész dialektikus kölcsönviszonyának kérdése a biológiai tudományban
idejű vizsgálatát." (Broille, I.V. Blauberg után.) Viszont az olyan aggregátum, mint egyes egysejtűek (pl. Dynobryon, Spondylomorum, Chlamydobotrys stb.) telepei, nem alkotnak szervezeti egészet, tehát a telep tagjai önálló egyedek, és nem pedig egy rendszer (pl. egyed) részei. Véleményünk szerint minőségi különbség van az aggregátumot alkotó tagok és a szervezetet alkotó részek kölcsönviszonya között. Az aggregátumokban a tagok között pusztán mennyiségi kapcsolat van (főként a felső határ korlátozott, mert az aggregátum könnyen szétesik), a szervezeti egészben viszont a részek bonyolult, működési és morfológiai kölcsönviszonyban, tehát minőségi kapcsolatban is vannak egymással. Az egész és a rész viszonya maga is fejlődik, sőt az egész és a rész kölcsönösen átmegy egymásba, e jellegük az egymásra épülő minőségi szinteken váltakozik. Például a citológiai egységben, a sejtben, a sejt alkotórészei (sejtmag, mitochondrium, sejtmagvacska stb.) részek formájában jelennek meg, de ezek a részek maguk is még kisebb részekből felépülő egészek, ugyanakkor maga a többsejtű szervezet sejtje is részként jelentkezik a szervezet egészében. A szervezeti egész is további, minőségileg magasabb szintű egész részét képezi (egyed—populáció—faj stb.). A rész és az egész tehát viszonyított kategóriák, egymáshoz való kölcsönviszonyukat mindig a konkrét minőségi állapot határozza meg. Ha ez a minőségi állapot megváltozik, akkor megváltozik a köztük levő kölcsönviszony is. A rész és az egész, amellett hogy egymáshoz képest viszonyított kategóriák, egyben objektív tartalmú kategóriák is, amennyiben az anyagi valóság meghatározott területén konkrét formában jelentkeznek egymás kölcsönviszonyában. Mi nem tudunk egyetérteni Blauberggel, aki idézett munkájában Hegeltől és Engelstől mechanikusan vette át a rész és az egész értelmezését, azt húzva alá, hogy része csak a hullának van, s ezzel tagadta a rész objektív létét is. Véleményünk szerint az egész, de különösen az élő szervezet egésze éppen részei működésének bonyolult kölcsönhatásában válik ténylegesen egységes egésszé, amelyben minden résznek (sejtnek, szövetnek, szervnek stb.) megvan a speciális funkciója. Ha mi ezen élő egész valamely lényeges részét (pl. szív, vese, agy, tüdő stb. a magasabbrendű állatoknál) kiemeljük a szervezet bonyolult kölcsönviszonyából, akkor a szervezet mint egész megszűnik, de egyben a kiemelt rész is megszűnik mint rész létezni, elpusztul, ugyanakkor mesterséges körülmények között új egészet is alkothat (pl. szövettenyészet, a növények vegetatív szaporítása, hidra-regeneráció stb.) (A. P. Tokin.). A hulla viszont már csak a részek egyszerű összege, a rész és az egész kölcsönviszonya ebben az esetben sem működésbeli, sem szerkezetbeli kapcsolatot nem tételez fel. Itt végeredményben a részek egymáshoz való viszonya, ugyanúgy mint az aggregátumban, pusztán mennyiségi jellegű, bármely rész kicserélhető anélkül, hogy minőségi állapotában változás következnek be. 7 Broille: Sur la complémentarité des idées d'individu et de systeme. Dialeetica, 1948. No. 7/8. 8 Блауберг, И. В.: О категориях целого и части в марксистской философии. Вопр. философии, No 4. 1957. 9 Tokin, В. Р.: Regeneráció és a szomatikus embriogenezis. Biológiai Közlemények. 1961. IX. köt. 1. sz.; továbbá Токин, В. П.: Регенерация и соматический эмбриогенез. Ленинград, 1959. 107—112. о. 3