Magyar Filozófiai Szemle, 1969
1. szám - Tanulmányok - Hermann István: A totalitás kategóriája
A totalitás kategóriája HERMANN ISTVÁN A „kezdetben volt a tett", a szállóigévé vált goethei mondás kétségtelenül Marx egész filozófiáján keresztülvonul. Ahhoz azonban, hogy ennek a filozófiának és a marxi kultúrafelfogásnak valóságos értelmét átláthassuk, a tett-fogalom tartalmi analízisére van szükség. Az emberi tevékenység igazi sajátsága ugyanis nem egyszerűen elvont cselekvésformáknak, beidegzett cselekvéstípusoknak gyakorlata, hanem gyakorlat a szó ontológiai értelmében. S éppen azzal összefüggésben, hogy a marxi filozófia immár több mint százéves hatástörténetében a Feuerbach-tézisek nyomán főként aktív jellegét szokták a legfontosabb tulajdonságaként tekinteni, szükség van ennek a tevékenység-problémának átgondolására. A hegeli filozófia legnagyobb vívmánya abban állott, hogy mintegy át tudta tekinteni az emberiség belső fejlődési folyamatát a legtöbb tudati kategóriában, a logikában, a filozófiában, a jogban és a vallásban. A hegeli filozófia egyik belső problémája mégis abból fakad, hogy ennek a fejlődési folyamatnak Hegel első nagy klasszikus művében nyújtott egységes képét, tehát a Fenomenológia által jellemzett összfolyamatot Hegel kénytelen volt — részben a konkretizálás okán — felbontani az emberi tudat különböző formáinak vázolásával. Ezáltal szükségképpen megszűnt Hegelnél az a szemléleti mód, amely még A szellem fenomenológiáját jellemezte, ahol a fejlődés, az evolúció különböző mozzanatai dialektikus egységet képeztek egymással, és itt még nem tűnt el sok olyan vonás ebből a filozófiából, mely magára a valóságos életre mutatott. (Elég lesz itt megemlíteni az olyan elemzéseket, mint a rabszolgatársadalom felbomlásának az úr és szolga viszonyra történő visszavezetését). Azt, hogy a fiatal Hegelnél végső fokon ez az egységes szemlélet uralkodott, nagyon világosan bizonyítja be már a frankfurti periódussal kapcsolatban Lukács, amikor a következőket hangsúlyozza: „Filozófiailag két nagyon lényeges módszertani szempont kerül Kanttal szemben előtérbe. Először, hogy a kötelesség-konfliktus az abszolút és relatív dialektikájából keletkezik. Minden egyes kötelesség Hegel szerint pusztán a társadalmi dialektikus teljes összefüggés egyik mozzanata, a frankfurti terminológia szerint: az élet egyik mozzanata. Ez az összefüggés azonban maga is ellentmondásos, és az egyes meghatározottságok ellentmondása alapozza meg lényegét, az életet. Az egyes meghatározások (kötelességek) körülhatárolása nem úgy történik meg, hogy mindegyikük egymásmellettiségben valamiféle fölosztott területen uralkodnék, vagy pedig hierarchikusan egymás fölé rétegeződnék, hanem ez a vonatkozás maga is harc, ellentét, ellentmondás. Amennyiben minden mozzanat, minden kötelesség az abszolútum igényével lép fel, szükségképpen egy másik, ugyanilyen igényű mozzanattal kerül ellentmondásba. S ezt az ellentétességet pusztán mindezeknek a meghatározásoknak eleven totalitása oldja fel. Lényegük azonban a Magyar Filozófiai Szemle