Magyar Filozófiai Szemle, 2007
1–2. szám - Tanulmányok - Schmal Dániel: Az érzékelés „nyelve” a XVII. században
azonban ideáink a külvilágot, ha nem hasonlítanak rá? Descartes a következő képpel vezeti be válaszát optikája elején: „Bizonyára megtörtént már velünk, hogy éjszaka nehezen járható úton mentünk, s fáklya híján egy bot segítségére szorultunk, hogy az vezessen minket. Ekkor módunkban állt észrevenni, hogy mindazokat a különböző tárgyakat, amelyek körülöttünk vannak, érzékeljük e bot közvetítésével, sőt azt is meg tudtuk különböztetni, hogy fák, kövek, homok, víz, fű, sár, vagy más hasonló dolgok ezek." (AT VI, 83-84.) A reprezentáció jelenségében - amint azt a bottal tájékozódó ember képe mutatja - nem a hasonlóság, hanem a megkülönböztetés lehetősége a döntő. Érzeteink nem hasonlítanak az érzékelt tárgyakhoz, de a tárgyakban meglevő valamennyi releváns különbségnek megfelel az érzetek egy-egy különbsége. Tapasztalatunk ily módon nem ábrázolja, de jelzi számunkra a világot. Descartes az idea és a tárgy között alaptalanul feltételezett hasonlóság fogalmát olykor egyfajta nyelvi, szemantikai modellel helyettesíti. A nyelvi jelek éppúgy nem hasonlítanak az általuk felidézett jelentésekre, mint ahogyan elménk észleletei sem hasonlítanak azokhoz a dolgokhoz, amelyekre utalnak. Bármennyire kézenfekvő is azonban az idea természetes jelként történő felfogása, Descartes az idea a tárgy reláció kapcsán viszonylag szemantikai kifejezésekkel. Annál gyakrabban, s annál kidolgozottabb formában találunk nyelvi analógiákat annak a áttételek dacára megmarad némi hasonlóság - s ennyiben a tárgy képzete valóban kép (image) —, ám az agy anyagának e fizikai módosulása mégsem képként idézi elő bennünk a megfelelő érzeteket (vö. AT VI, 130). Az agyban nincsenek szemek, hogy mintegy leolvassák az agy képzeteiben kódolt vizuális információt. Descartes tehát teljes egészében - s nem csak a másodlagos minőségek tekintetében - kérdőjelezi meg a reprezentáció hasonlóságon alapuló elméletét (vö. MacKenzie 1994, 256). Bárhogyan fogjuk is fel a descartes-i ideákat, egy biztos: elménk nem mozihoz hasonlít, ahol a vászonra vetített kép ábrázolná a külvilágot. „S bizonyos is, hogy abból, hogy nagyon eltérő színeket, hangokat, illatokat, ízeket, valamint meleget, keménységet és más efféléket érzékelek, helyesen következtetek arra, hogy vannak a testekben bizonyos különbözőségek (...), s azok megfelelnek emezeknek, még ha esetleg nem is hasonlítanak hozzájuk." (AT VII, 81, Descartes 1994, 99-100.) 4 Vö. AT XI, 4. 2