Állami gimnázium, Fiume, 1901
S elrablá bár lelked felét a végzet, Elvesztvén egy fiad meg drága nőd, Felkeltél csüggedetlen, Anteusként, Ki a földből merite új erőt ; Szived szintén a föld aczélozá meg — Vigaszt hazánknak földjétől nyerői, Hol elhagyott szived keserve enyhült S hü nép kárpótolt veszteségedért ! Mert im tiéd e nép, mely ünnepel ma S hálát rebegve lelkes szóval áld : Te voltál a békének alkotója, I mivel hosszú ború derűre vált. Kezed nyomán uj élet nyit e földön : Békén vágják most a termés sorát ; S hol oly soká halál és pusztulás volt, A gazda vígan szűri most borát ! S e bor, melyet békének napja érlelt, Ma vidáman csengő pohárban áll; És milliók kiáltják lelkesedve. « Éljen sokáig, éljen a király!» Hiszen nevedben élnek, nagy királyunk, E nemzet legdrágább emlékei; Nevedben virradt uj kor e hazára, Veled szűntek meg szenvedései. Mert el !borult az ég fejünk felett már, Halált jósoltak a vészes jelek ! Sötét aknákat túrt a rút gyűlőség, Hazánk már ingott, népe reszketett. S már-már nyakunkba dőlt a szolgajárom, Hiába volt a hősiség s a kard; De ím ! felénk nyujtád te béke-jobbod S boldoggá tetted újból a magyart!