Földrajzi értesítő, 1975
1. szám - Értekezések - Bohn Péter: A Keszthelyi-hegység geomorfológiai felépítéséből adódó környezetvédelmi feladatok
* FÖLDRAJZI ÉRTESÍTŐ 1975. XXIV. ÉVFOLYAM 1. FÜZET Keszthelyi-hegység geomorfológiai felépítéséből adódó környezetvédelmi feladatok ВОШГ PÉTER A Keszthelyi-hegység a Dunántúli-középhegység legnyugatibb, önálló tagja. A Déli-Bakonytól és a Balaton-felvidéktől (mint hegyvonulattól) a Tapolcai-medence, ill. a pannóniai bazaltvulkánok választják el. Geográfiai különállóságát elsősorban ez a határozott, nagy kiterjedésű egységekkel való (ui. a Tapolcai-medence és a bazaltvulkáni terület nagysága jelentősen meghaladja a Keszthelyi-hegység területét) elhatároltsága teszi indokolttá. Tárgyalásunk során a földtani-geomorfológiai egységgel foglalkozunk, ez nem terjed ki a „Tátika-csoport" bazaltvulkáni területre, amely a PÉCSI M. — SOMOGYI S.-féle tájbeosztás szerint a Keszthelyi-hegységhez tartozónak tekintendő. A hegység K-i határa a hegységszerkezet alakulása révén geológiailag is messzemenően alátámasztható. A Keszthelyi-hegységet D-ről a Balaton Ny-i medencéje, ill. az ún. Keszthelyi-öböl, míg É-on a Várvölgyi-medence (előző nevén: Zsidi-medence) határolja. Nyugaton a Keszthelyi-hegység határának futása kevésbé egyértelmű, azonban a hévízi E-D-i irányú tektonikus-eróziós völgy viszonylag jó lehatárolási lehetőséget ad. Ezért a vele párhuzamosan futó karmacs — alsópáhoki dombvonulatot, amely a Zala folyó völgyét választja el a hévízi ároktól, a Zalai-dombsághoz tartozónak minősítjük. Ilyen lehatárolás mellett a hegység területe közel 150 km 2. A geomorfológiai felépítéssel a következőkben részletesen foglalkozunk, elsősorban az újabb kutatási eredmények figyelembevételével. A geomorfológiai elemzés eredményei alapján megkíséreljük a legfontosabb preventív környezetvédelmi szempontok megfogalmazását a hegység területére vonatkozóan. A Keszthelyi-hegység geomorfológiai felépítésének részletkérdéseivel először a századforduló táján, a Balaton-felvidéken folytatott kutatásokkal egyidőben foglalkoztak. ID. LÓCZY L. (1913b) elsősorban a Balaton keletkezésével kapcsolatos, mindmáig elfogadható elméletének alátámasztása céljából foglalkozott többek között a Keszthelyi-hegység peremterületének geomorfológiai jelenségeivel. Ennek során ismerte fel és írta le a Balaton-part egykori vízállásai idején kialakult eróziós színlőket, turzásokat, valamint a pliocén, pleisztocén és holocén időszaki lepusztulás eredményeként létrejött törmelékkúpokat. Ez utóbbiakat 1 : 75 000-es földtani térképén igen szemléletesen ábrázolta. CHOLNOKY J. (1918) jelentősen előbbre vitte a terület geomorfológiai megismerését, a Balaton-parti színlők számának növelésével, valamint azzal, hogy elsőként írta le a holocén felszínlepusztulás bizonyítékait a Balaton medencéjéből. BULLA B. (1928) közölt először az egész hegység területét felölelő, átfogó geográfiai értékelést. Munkájának geomorfológiai fejezete szükségszerűen számos, ma már főleg a földtörténet, a rétegtan, a szerkezeti földtan és a kőzettan tárgykörébe tartozó adatot tartalmaz, azonban több, vitathatatlanul helyes felismerése van a hegység felszíni formaelemeire vonatkozóan. Bár korának ún. deflációs munkahipotézisére támaszkodott, néhány önálló geomorfológiai fejlődéstörténeti megállapítása az előtéri süllyedékek és a sűrű völgyhálózat kialakulásáról már a tektonikai szemlélet elemeivel is számol és így mindmáig helytálló. A Balaton közvetlen és távolabbi környékének geomorfológiai feldolgozásával KORCSMÁROS I. (1938), LÁNG S. (1958), MAROSI S. (1970), ül. PÉCSI M. (1963, 1969) foglalkoztak. PÉCSI M. 1 : 300 000-es geomorfológiai térképe (1969) tulajdonképpen az első nyomtatott, korszerű, átfogó morfológiai szintézis a Keszthelyi-hegységről. Metodikáját, ill. jelkulcsrendszerét feldolgozásunkban alkalmaztuk, s csak a részletesebb felvétel miatt egészítettük ki a nagyobb méretarányú geomorfológiai térképek fontosabb tartalmi adataival és a hozzájuk tartozó szimbólumokkal. Földrajzi Értesítő