Fotó, 1984 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1984-01-01 / 1. szám
Köszöntő helyett Milyen lesz az idei év? Rosszabb, mint a tavalyi, de jobb, mint az utána következő. A gyengécske, de tipikusan pesti viccet bizonyára sokan ismerik. Kifejezi az „utca emberének” a külvilág eseményeit eleve szkepszissel fogadó hangulatát, amely ■— valljuk be — gyakran nem is alaptalan. Az egyik embernek az fáj, hogy megint kikapott a Fradi, a másik az áremelkedések miatt mérgelődik, a harmadik pedig talán éppen a világbékét félti. Jut tehát aggódnivaló mindannyiunknak, joggal gondolhatnánk, hogy az önfeledt szórakozás ideje lejárt. De lejárt csakugyan? Aligha. Hiszen — kissé elkoptatott, de változatlanul időszerű szóval — éppen az életünk kényszerű részévé vált stressz ellen védekezhetünk a könnyed kikapcsolódást hozó, kedvünkre való hobbival. Gyufacímke-gyűjtők, kisvasútépítők, kertbarátok figyelem! Ápoljuk idegnyugtató szenvedélyeinket, nehogy majd mi szoruljunk ápolásra! Filmrajongók, tárlatlátogatók, zenekedvelők! Csak azért is irány a mozi, a múzeum és a hangverseny! És végül: fotóbarátok! Ne hagyjátok gépeiteket a szekrényben porosodni! Hiszen — amíg világ a világ — fényképezni jó. Pardon, még valami. Boldog új évet! -fotó FOTÓSZAKLAP, MEGJELENIK HAVONTA A TARTALOMBÓL Premfotó — engedményekkel (Balogh Ferenc) .................................... 2 Alföldi tájak, emberek (Fehérné Kovács Ilona—Hidvégi Péter).......... 8 Tájak, változó fényben — Beszélgetés Szelényi Károllyal (TJ)............ 12 A kamera mögött: Habik Csaba (-int)................................................... 13 Herbst Rudolf jemeni fotói (Veres Mihály)........................................... 18 Európai körkép: Acélszerkezetek és viaduktok (Szilágyi Gábor) .... 24 Nikon FA — Forradalom a fénymérésben? (Schwanner Endre)........ 28 Megvilágítás villanófénnyel....................................................................... 32 Miért lett rossz a felvételem? (Járai Rudolf) ........................................ 37 Fekete-fehér házi labor V. (prophoto/Herbert E. Maas)...................... 38 Világítás az amatőrfilmben (Balog Gábor) ........................................... 42 1984/1 Felelős szerkesztő: Kaján Mária — Szerkesztőség: Budapest IX., Mester utca 34. — Telefon: 334-509 — Postai küldemények: Budapest 1906 — Kiadja a Lapkiadó Vállalat, Budapest VII., Lenin krt. 9—11. — Telefon: 222-408 — Felelős kiadó: Siklósi Norbert vezérigazgató — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban és a Posta Központi Hírlap Irodában (Budapest V., József nádor tér 1., levélcím: Budapest 1900) vagy közvetlenül, vagy postautalványon, vagy a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámára való átutalással — Előfizetési díj 1/4 évre 54 forint — Külföldön terjeszti a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat (H—1389 Budapest, postafiók 149) és külföldi bizományosai — 6881 Révai Nyomda, Budapest — Felelős vezető: Horváth Józsefné — INDEX: 25293— HU ISSN 0427—0576 A borító oldalain a következő képeket közöljük: SZELÉNYI KÁROLY: BADACSONY RÁCZ ISTVÁN: TÉL ZÁGON LÁSZLÓ: TÉLI JÁTÉK JÁRAI RUDOLF: ILLUSZTRÁCIÓK (a,Miért lett rossz a felvételem?’ című cikkhez)