Fővárosi Közlöny, 1897 (8. évfolyam, 1-105. szám)

1897-01-01 / 1. szám

habár a szabályok és a társasággal kötött szer­ződés alapján a fővárosnak e tekintetben in­tézkedési joga nincsen, hogy kötelességemnek fogom tartani, miután a felszólalás teljesen jogosult, hogy érintkezésbe lépjek a vállalattal oly irányban, hogy ezt a propeller-járatot azonnal nyissa meg és ha jégzajlás nincsen, a jövőben is tartsa fenn. Hogyha a vállalat ezen megkeresésnek eleget nem tenne, akkor meg fogom gondolni, hogy mily irányban le­hetne intézkedést tenni, hogy a budai közön­ségnek igényei kielégíttessenek. (Helyeslés.) A mi a harmadik pontot illeti, hogy t. i. mi történik majd akkor, ha az omnibus-vál­lalat megszűnik, méltóztatik a napirenden levő előterjesztésünkből látni azt, hogy a tanács biztosítani kivánja első sorban a budai vonalak fentartását A mennyiben az az előterjesztés elfogadtatik, akkor márczius hó végéig Budán a közlekedés biztosítva lesz és ezen három hónapon belül a tanács és a szakbizottmányok behatóan tanácskozni fognak oly irányban, hogy legelső sorban a budai vonalakon és ha lehetséges, a pesti vonalakon is omnibuszköz­lekedés biztosittassék. A választ ugy az interpelláló, mint a köz­gyűlés is tudomásul veszi. Terstyánszhy Kálmán a következő interpel­latiót intézi a polgármesterhez: A milleniumi kiállítás alkalmával Magyar­ország társadalmának szine-java és számos ide­gen látogatta a fővárost. S itt azt tapasztal­hatták, ho^y Magyarország ipara, kereskedelme, földmivelése és tanügye előrehaladt. Bátran mondhatjuk, hogy Magyarország polgárai szor­galmukkal elérték azt, hogy helyet foglalhatnak a külföldi nemzetek sorában. Egyet azonban nem láttak megörökítve itt a fővárosban, a mely esemény pedig indító oka volt e nagy arányú felvirágozásnak, nem látták az 1848-iki szabadságharcz megörökítését. Ellen­ben az azután következett szomorú időknek megörökítését láthatták. 1883-ban Gerlóczy polgármester úr indítványára a főváros elhatá­rozta, hogy a szabadságharcz szobrát itt a fő­városban felállítja. A bizottság megalakult, gyüjtőiveit szét­küldte, az egész ország adakozott, tekintélyes pénzösszeg gyűlt egybe és azóta tizenhárom év mult el, de a bizottság munkájának semmi lát­szatja. Kérdem tehát amaz ezrek nevében, a kik a szoborra adakoztak, hogy mi történt a szoborbizottsággal, mennyi pénz van már együtt és van-e alkalom arra, bogy ezen szobor rövid idő alatt fel legyen állítva? Gerlóczy Károly alpolgármester: T. közgyű­lés ! Hogyha valaki óhajtja ezen szobrot a fő­város területén látni; ha van valaki, a kinek nagy öröme telnék a szobor létrejöttében, az első sorban én vagyok, mert a szobor létesí­tése körül, — szerénytelenség nélkül mondha­tom — senki sem fáradozott annyit, mint én. (Éljenzés.) Nem is történt szoboralapra oly nagy­szerű eredménynyel gyűjtés, mint erre. Több, mint 200.000 forint gyűlt egybe és hazafiúi örömmel mondhatom, hogy az egész ország lelkesedéssel vett részt az adakozásban. Arány­lag legkevesebb történt a fővárosban. A szobor már eredetileg nagy szabásúnak volt tervezve. Egy millióról volt szó. De sajnos, eddig ennek az összegnek csak kis része folyt be. Néhány évvel ezelőtt általános pályázat íratott ki, a melyre több becses mű érkezett, de a beadott költségvetés olyan volt, a melyhez a szükséges anyagi eszközök nem állottak ren­delkezésre. Egy másik nagyobb baj az, hogy a szo­bor helyére nézve végleges megállapodás még nem történt. Pedig a hely megállapítása nélkül művészi becsű és kivihető terveket készíteni nem lehet. Legutóbb általános helyesléssel fo­gadott határozat hozatott, a mely szerint a szobor helye az újépület területén legyen.| De az újépület területének szabályozása sok nehézséggel jár. Számos szabályozási ter­vet készített a mérnöki hivatal és a mérnök egyesület. Legutóbb végre a közgyűlés a terü­let szabályozása tekintetében általános, nyilvá­nos pályázatot hirdetett. 29—30 terv érkezett erre be, a melyek közül a legjobbak díjaztat­tak is. A kiküldött jury a hetekben fejezi be munkálatát és Ítéletét be fogja terjeszteni a törvényhatósághoz s majd a közgyűléstől fog függni, hogy az újépület szabályozási tervét véglegesen mikép állapítsa meg. Ha a szabályozás meglesz, akkor lehet a szobor ügyében további intézkedéseket tenni. Ha a felállítás helye véglegesen meg lesz álla­pítva, új pályázat fog a szoborra kiíratni. Addig is actiót kell indítani arra nézve, hogy a szoborra szükséges költség összejöjjön és ezen hazafias ügyben türelmet kell tanúsítani és lel­kes munkásságot kifejteni, hogy a szoboralap minél nagyobb legyen. (Helyeslés.) A választ úgy az interpelláló, mint a köz­gyűlés is tudomásul veszi. Következik a napirend. Rózsavölgyi Antal jegyző előadja pénzügyi bizottmány és tanács előterjesztését a házbér­krajezárok felemelése tárgyában. Kasics Péter: Nem fogadom el a tanács előterjesztését. Nem helyes pénzügyi pelitika az, hogy a kiadások fokozódnak, az adókat emelik és ha hiány van, a foltot kölcsönökkel akarják betakarni. A törvényhatóság összes tagjai részesei ennek a rosz politikának. Nin­csen és nem volt kellő figyelem fordítva arra, hogy ama jövedelmező üzemek, a melyek mil­liókat hajtanak, a főváros kezelésébe menjenek át. Ilyen jövedelmező vállalatok a légszeszgyár, villamos vasúti és világítási részvénytársaságok üzemei stb. (Helyeslés.) De ha azt akarja va­laki, hogy eme vállalatokból bizonyos nagyobb jövedelme legyen a fővárosnak, az illető mindig minoritásban marad. A tanács terve ellen tiltakozom. Gondos­kodjék oly módon a pénzügyi egyensúly helyre­állításáról, hogy a főváros polgárainak terhei ne emeltessenek. A mig milliókat ajándékoznak dúsgazdag részvénytársaságoknak, nem lehet és nem sza­bad a főváros közönségét arra kényszeríteni, hogy amúgy is nagy terheit még inkább nö­velje. A tanács javasolta adóterhet a háziurak megint csak a lakókra hárítanák. (Helyeslés.) Más módon is lehet jövedelemhez jutni. Ne engedje el a főváros az állami hivatalnokok községi adóját, hozza be a fokozatos jövedelmi adót és akkor nem lesz szükség ilyen kétség­beesett módokhoz nyúlni. Weisz Berthold: Adófelemeléssel foglal­kozni épp oly kellemetlen az adófizetőre, mint a törvényhatósági képviselőre nézve. Adófel­emelés minden körülmények között komoly do­log, mert elvégre bármily közczélra szenteltetik az igénybe vett összeg, elvitázhatatlan tény az, hogy az egyes polgárok bevételeiből eredvén, apasztja azok rendelkezésre álló jövedelmét. Tudjuk ugyan, hogy az adófizető közönség resignatióval kénytelen hozzászokni az őt meg­terhelő helyzethez, de ez korántsem enyhiti a felelősséget, mely azokat terheli, a kik uj terhek létesítését határozzák el. Komoly dolog uj adók teremtése akkor is, ha a kereseti viszonyok kedvezők. Mennyivel inkább súlyos az abban az esetben, ha, mint ez nálunk Budapesten is van, a megélhetési viszonyok nem fényesek. Azt hiszem, hogy felesleges e helyen részletesen bizonyítani állí­tásomat, mert mindenki tudja, milyen sebeket ütött gazdasági életünkön a lefolyt 16 hónap. Az áldozatkészség Budapest közönségében mindig megvolt. Voltak idők a hetvenes és nyolezvanas években, a mikor a fővárosi jöve­delmi források megcsappanása folytán kiadá­saink csak súlyos adófelemelések és uj adónemek behozatala által voltak fedezhetők. Oly körül­mények között, a midőn rendkívüli események kényszerhelyzetet teremtenek, elkerülhetetlen, hogy a fővárosi élet előnyeit rendkívüli ellen­szolgáltatások által váltsuk meg. De ha ily kö­rülmények nem forognak fenn, ha a fővárosi jövedelmi források nem apadnak, hanem a köz­pénztárban folyton nagy mérvben növekednek és a létesítendő dolgok nem rendkívüliek, akkor az adófelemelés még inkább megfontolandó. Mert jogosan tehető fel az a kérdés, hogy mi történjék akkor, a mikor rendkívüli helyzettel állunk szemben, ha rendes és kedvező viszo­nyok között is az adóforrásokat megfeszítjük és ujabb nehéz terheket rovunk a polgárságra. Fővárosi pénzügyi gazdálkodásunkban éppen azok a jelenségek tesznek kedvezőtlen benyo­mást, a melyekből azt látjuk, hogy eddigelé létező bevételi czímek alatt folyton nagyon emelkedtek rendes bevételeink és mégis mindig uj és uj igények támasztatnak a polgárság irá­nyában. Ha visszaemlékezünk, hogy 1886-ban, a' mikor a lakosság 420.100 volt, 7,758.000 forinttal birtuk fedezni kiadásainkat és azóta a folyton emelkedő rendes kiadások a rendes bevételek által ellensúlyozhatok voltak, meg­döbbenéssel kell ma azt constatálni, hogy máig a lakosság 565.000-re rug, tehát csak 35%-kal több, mig az 1897. évi előirányzat szerint 15,400.000 forinttal, tehát kétszer annyi rendes bevétellel sem vagyunk képesek az előirányzott rendes szükségletet kielégíteni. És elég indokolt az a kérdés, hogy mi idézi e elő ezen sajnos, elszomorító viszonyokat és nem léteznek-e fő­városi háztartásunkban oly hibák, a melyek el­nyelhetik folyton a növekedő bevételeket és azonkívül az adóemelések végére sohasem jut­hatunk ? Permanens adóemelés! Nem szándékom a 11 évi korszaknak pénzügyi fejlődését bonczolgatni. Hadd marad­jon ez annak, a ki Budapest főváros történe­tét fényes és sötét részleteivel meg fogja irni. Elég lesz, ha az utolsó két évi fejleményekkel foglalkozom. Az 1897. évi rendes bevételek 15,400.000 forinttal, vagy kerekszámban két millió forinttal magasabra vannak előirányozva, mint az 1895. évi zárszámadási eredmény. De ezen nagyarányú bevételi emelkedésen felül legkedvezőbb számítás szerint legkevesebb 260.000 forint hiány fedezéséről kell még gon­doskodnunk. Már az utolsó két évben uj ter­heket szavaztunk meg és egészen új bevéte­lekre tettünk szert, de mindez nem elégséges, hogy a kiadások folyton éhesebbé való Moloch­ját jól lakassuk. Az emiitett két millió forint rendes bevé­teli többlet áll : 1,050.000 forintból, mely a régibb czímek alapján folyt be, továbbá uj bevételi tételként szerepelnek 1897-ben avásár­és zsibárus tőzsdecsarnokok 468.000 forinttal. Az ezen összesen 1,518.000 forinton felüli körülbelül 480.000 forint újonnan keletkezett terhekből és jövedelmekből ered. így például 1895-ben az építési díjak emeltettek, melyek folytán 111.000 forint több kiadással lesznek megterhelve az építkező polgárok. 121.000 forintra rúgnak a szeszadó és más fogyasztási adók felemeléséből és a ferenezvárosi sertés­kirakodásnál befolyó, 1895-ben rendszeresített díjak. Egy 1896. évi közgyűlési határozat foly­tán az iskoladíjak is emelve lettek és ezek 126.000 forinttal többet vesznek ki az iskoláztató pol­gárok zsebéből. Ez a három tétel a közterhek emelése jellegével bír. Ezeken kivül az 1897. évi budget még felemészti azt a 113.000 forintot is, mely az 1895. évben a városi vasúti és villamos vállalatokkal kötött szerződésekből ered. Mindezekből azon aggasztó következtetést kell levonnunk, miszerint az újonnan 480.000 forinttal fölemelt fővárosi jövedelem nem volt elégséges a rendes kiadási többlet fedezésére és ma megint kénytelenek vagyunk új adó­emelésekkel foglalkozni. Ugy látszik, hogy egy adóemelési aerába jutottunk, melynek idejekorán útját kell vágnunk. Ezek a viszonyok okvetetlenül oly körtil­ményekre vezetendők vissza, melyeknek véget kell vetnünk, ha csak ujabb és ujabb terhek által a polgárságnál elégedetlenséget támasz­tani, a terheket elviselhetetlenné tenni és a fő­városi pénzügyeket a legziláltabb helyzetbe hozni nem akarjuk. Kétséget nem szenved, hogy az arányok, a melyeket a személyi kiadások öltenek szintén túlmennek az elviselhetőség határán. Elvitázhatatlan, hogy a főváros által kezelt üzemeknél nagyobb takarékosság által jobb pénzügyi eredmények is elérhetők volnának. De nézetem szerint ezek a hibák nem képezik a rendetlen pénzügyi helyzetnek a kutforrását. Én ezt főképen abban találom, hogy főváro­sunknál építési, mánia uralkodik és hogy min­den építkezés, bármely üzemi czélnak szolgál­jon, a szükség és tehetségünkhez képest oly drágán történik, hogy az üzemi bevételek a

Next

/
Thumbnails
Contents