Fővárosi Közlöny, 1897 (8. évfolyam, 1-105. szám)
1897-01-01 / 1. szám
habár a szabályok és a társasággal kötött szerződés alapján a fővárosnak e tekintetben intézkedési joga nincsen, hogy kötelességemnek fogom tartani, miután a felszólalás teljesen jogosult, hogy érintkezésbe lépjek a vállalattal oly irányban, hogy ezt a propeller-járatot azonnal nyissa meg és ha jégzajlás nincsen, a jövőben is tartsa fenn. Hogyha a vállalat ezen megkeresésnek eleget nem tenne, akkor meg fogom gondolni, hogy mily irányban lehetne intézkedést tenni, hogy a budai közönségnek igényei kielégíttessenek. (Helyeslés.) Ami a harmadik pontot illeti, hogy t. i. mi történik majd akkor, ha az omnibus vállalat megszűnik, méltóztatik a napirenden levő előterjesztésünkből látni azt, hogy a tanács biztosítani kívánja elsősorban a budai vonalak fentartását Amennyiben az az előterjesztés elfogadtatik, akkor márczius hó végéig Budán a közlekedés biztosítva lesz és ezen három hónapon belül a tanács és a szakbizottmányok behatóan tanácskozni fognak oly irányban, hogy legelsősorban a budai vonalakon és ha lehetséges, a pesti vonalakon is omnibuszközlekedés biztosíttassék. A választ úgy az interpelláló, mint a közgyűlés is tudomásul veszi. Terstyánszky Kálmán a következő interpellációt intézi a polgármesterhez: A milleniumi kiállítás alkalmával Magyarország társadalmának színe-java és számos idegen látogatta a fővárost. S itt azt tapasztalhatták, hogy Magyarország ipara, kereskedelme, földmívelése és tanügye előrehaladt. Bátran mondhatjuk, hogy Magyarország polgárai szorgalmukkal elérték azt, hogy helyet foglalhatnak a külföldi nemzetek sorában. Egyet azonban nem láttak megörökítve itt a fővárosban, amely esemény pedig indító oka volt e nagy arányú felvirágozásnak, nem látták az 1848-iki szabadságharcz megörökítését. Ellenben az azután következett szomorú időknek megörökítését láthatták. 1883-ban Gerlóczy polgármester úr indítványára a főváros elhatározta, hogy a szabadságharcz szobrát itt a fővárosban felállítja. A bizottság megalakult, gyűjtőíveit szétküldte, az egész ország adakozott, tekintélyes pénzösszeg gyűlt egybe és azóta tizenhárom év múlt el, de a bizottság munkájának semmi látszatja. Kérdem tehát amaz ezrek nevében, akik a szoborra adakoztak, hogy mi történt a szoborbizottsággal, mennyi pénz van már együtt és van-e alkalom arra, hogy ezen szobor rövid idő alatt fel legyen állítva? Gerlóczy Károly alpolgármester, T. közgyűlés ! Hogyha valaki óhajtja ezen szobrot a főváros területén látni, ha van valaki, akinek nagy öröme tennék a szobor létrejöttében, az első sorban én vagyok, mert a szobor létesítése körül, — szerénytelenség nélkül mondhatom — senki sem fáradozott annyit, mint én. (Éljenzés.) Nem is történt szoboralapra oly nagyszerű eredménynyel gyűjtés, mint erre. Több, mint 200.000 forint gyűlt egybe és hazafiúi örömmel mondhatom, hogy az egész ország lelkesedéssel vett részt az adakozásban. Aránylag legkevesebb történt a fővárosban. A szobor már eredetileg nagy szabásúnak volt tervezve. Egy millióról volt szó. De sajnos, eddig ennek az összegnek csak kis része folyt be. Néhány évvel ezelőtt általános pályázat íratott ki, amelyre több becses mű érkezett, de a beadott költségvetés olyan volt, amelyhez a szükséges anyagi eszközök nem állottak rendelkezésre. Egy másik nagyobb baj az, hogy a szobor helyére nézve végleges megállapodás még nem történt. Pedig a hely megállapítása nélkül művészi becsű és kivihető terveket készíteni nem lehet. Legutóbb általános helyesléssel fogadott határozat hozatott, amely szerint a szobor helye az újépület területén legyen. De az újépület területének szabályozása sok nehézséggel jár. Számos szabályozási tervet készített a mérnöki hivatal és a mérnök egyesület. Legutóbb végre a közgyűlés a terület szabályozása tekintetében általános, nyilvános pályázatot hirdetett. 29—30 terv érkezett erre be, amelyek közül a legjobbak díjaztattak is. A kiküldött sáry a hetekben fejezi be munkálatát és ítéletét be fogja terjeszteni a törvényhatósághoz s majd a közgyűléstől fog függni, hogy az új épület szabályozási tervét véglegesen mikép állapítsa meg. Ha a szabályozás meglesz, akkor lehet a szobor ügyében további intézkedéseket tenni. Ha a felállítás helye véglegesen meg lesz állapítva, új pályázat fog a szoborra kiíratni. Addig is actiót kell indítani arra nézve, hogy a szoborra szükséges költség összejöjjön és ezen hazafias ügyben türelmet kell tanúsítani és lelkes munkásságot kifejteni, hogy a szoboralap minél nagyobb legyen. (Helyeslés.) A választ úgy az interpelláló, mint a közgyűlés is tudomásul veszi. Következik a napirend. Rózsavölgyi Antal jegyző előadja pénzügyi bizottmány és tanács előterjesztését a házbérkrajcrárok felemelése tárgyában. Kasics Péter: Nem fogadom el a tanács előterjesztését. Nem helyes pénzügyi politika az, hogy a kiadások fokozódnak, az adókat emelik és ha hiány van, a foltot kölcsönökkel akarják betakarni. A törvényhatóság összes tagjai részesei ennek a rosz politikának. Nincsen és nem volt kellő figyelem fordítva arra, hogy ama jövedelmező üzemek, amelyek milliókat hajtanak, a főváros kezelésébe menjenek át. Ilyen jövedelmező vállalatok a légszeszgyár, villamos vasúti és világítási részvénytársaságok üzemei stb. (Helyeslés.) De ha azt akarja valaki, hogy eme vállalatokból bizonyos nagyobb jövedelme legyen a fővárosnak, az illető mindig minoritásban marad. A tanács terve ellen tiltakozom. Gondoskodjék oly módon a pénzügyi egyensúly helyreállításáról, hogy a főváros polgárainak terhei ne emeltessenek. Amíg milliókat ajándékoznak dúsgazdag részvénytársaságoknak, nem lehet és nem szabad a főváros közönségét arra kényszeríteni, hogy amúgy is nagy terheit még inkább növelje. A tanács javasolta adóterhet a háziurak megint csak a lakókra hárítanák. (Helyeslés.) Más módon is lehet jövedelemhez jutni. Ne engedje el a főváros az állami hivatalnokok községi adóját, hozza be a fokozatos jövedelmi adót és akkor nem lesz szükség ilyen kétségbeesett módokhoz nyúlni. Weisz Berthold: Adófelemeléssel foglalkozni épp oly kellemetlen az adófizetőre, mint a törvényhatósági képviselőre nézve. Adófelemelés minden körülmények között komoly dolog, mert elvégre bármily közczélra szenteltetik az igénybe vett összeg, elvitathatatlan tény az, hogy az egyes polgárok bevételeiből eredvén, apasztja azok rendelkezésre álló jövedelmét. Tudjuk ugyan, hogy az adófizető közönség resignatióval kénytelen hozzászokni az őt megterhelő helyzethez, de ez korántsem enyhíti a felelősséget, mely azokat terheli, akik új terhek létesítését határozzák el. Komoly dolog új adók teremtése akkor is, ha a kereseti viszonyok kedvezők. Mennyivel inkább súlyos az abban az esetben, ha, mint ez nálunk Budapesten is van, a megélhetési viszonyok nem fényesek. Azt hiszem, hogy felesleges e helyen részletesen bizonyítani állításomat, mert mindenki tudja, milyen sebeket ütött gazdasági életünkön a lefolyt 16 hónap. Az áldozatkészség Budapest közönségében mindig megvolt. Voltak idők a hetvenes és nyolcvanas években, amikor a fővárosi jövedelmi források megcsappanása folytán kiadásaink csak súlyos adófelemelések és új adónemek behozatala által voltak fedezhetők. Oly körülmények között, amidőn rendkívüli események kényszerhelyzetet teremtenek, elkerülhetetlen, hogy a fővárosi élet előnyeit rendkívüli ellenszolgáltatások által váltsuk meg. De ha ily körülmények nem forognak fenn, ha a fővárosi jövedelmi források nem apadnak, hanem a közpénztárban folyton nagy mérvben növekednek és a létesítendő dolgok nem rendkívüliek, akkor az adófelemelés még inkább megfontolandó. Mert jogosan tehető fel az a kérdés, hogy mi történjék akkor, amikor rendkívüli helyzettel állunk szemben, ha rendes és kedvező viszonyok között is az adóforrásokat megfeszítjük és újabb nehéz terheket rovunk a polgárságra. Fővárosi pénzügyi gazdálkodásunkban éppen azok a jelenségek tesznek kedvezőtlen benyomást, amelyekből azt látjuk, hogy eddigelé létező bevételi czímek alatt folyton nagyon emelkedtek rendes bevételeink és mégis mindig új és új igények támasztatnak a polgárság irányában. Ha visszaemlékezünk, hogy 1886-ban, amikor a lakosság 420.100 volt, 7.758.000 forinttal bírtuk fedezni kiadásainkat és azóta a folyton emelkedő rendes kiadások a rendes bevételek által ellensúlyozhatók voltak, megdöbbenéssel kell ma azt constatálni, hogy máig a lakosság 565.000-re rúg, tehát csak 35%-kal több, míg az 1897. évi előirányzat szerint 15.400.000 forinttal, tehát kétszer annyi rendes bevétellel sem vagyunk képesek az előirányzott rendes szükségletet kielégíteni. És elég indokolt az a kérdés, hogy mi idézt e elő ezen sajnos, elszomorító viszonyokat és nem léteznek-e fővárosi háztartásunkban oly hibák, amelyek elnyelhetik folyton a növekedő bevételeket és azonkívül az adóemelések végére sohasem juthatunk ? Permanens adóemelés! Nem szándékom a 11 évi korszaknak pénzügyi fejlődését bonczolgatni. Hadd maradjon ez annak, aki Budapest főváros történetét fényes és sötét részleteivel meg fogja írni. Elég lesz, ha az utolsó két évi fejleményekkel foglalkozom. Az 1897. évi rendes bevételek 15.400.000 forinttal, vagy kerek számban két millió forinttal magasabra vannak előirányozva, mint az 1895. évi zárszámadási eredmény. De ezen nagyarányú bevételi emelkedésen felül legkedvezőbb számítás szerint legkevesebb 260.000 forint hiány fedezéséről kell még gondoskodnunk. Már az utolsó két évben új terheket szavaztunk meg és egészen új bevételekre tettünk szert, de mindez nem elégséges, hogy a kiadások folyton éhesebbé váló Molochját jól lakassuk. Az említett két millió forint rendes bevételi többlet áll : 1,050.000 forintból, mely a régibb czímek alapján folyt be, továbbá új bevételi tételként szerepelnek 1897-ben a vásár-és zsibárus tőzsdecsarnokok 468.000 forinttal. Az ezen összesen 1,518.000 forinton felüli körülbelül 480.000 forint újonnan keletkezett terhekből és jövedelmekből ered, így például 1895-ben az építési díjak emeltettek, melyek folytán 111.000 forint több kiadással lesznek megterhelve az építkező polgárok. 121.000 forintra rúgnak a szeszadó és más fogyasztási adók felemeléséből és a ferenczvárosi sertéskirakodásnál befolyó, 1895-ben rendszeresített díjak. Egy 1896. évi közgyűlési határozat folytán az iskoladíjak is emelve lettek és ezek 126.000 forinttal többet vesznek ki az iskoláztató polgárok zsebéből. Ez a három tétel a közterhek emelése jellegével bír. Ezeken kivül az 1897. évi budget még felemészti azt a 113.000 forintot is, mely az 1895. évben a városi vasúti és villamos vállalatokkal kötött szerződésekből ered. Mindezekből azon aggasztó következtetést kell levonnunk, miszerint az újonnan 480.000 forinttal fölemelt fővárosi jövedelem nem volt elégséges a rendes kiadási többlet fedezésére és ma megint kénytelenek vagyunk új adóemelésekkel foglalkozni. Úgy látszik, hogy egy adóemelési aerába jutottunk, melynek idejekorán útját kell vágnunk. Ezek a viszonyok okvetetlenül oly körülményekre vezetendők vissza, melyeknek véget kell vetnünk, ha csak újabb és újabb terhek által a polgárságnál elégedetlenséget támasztani, a terheket elviselhetetlenné tenni és a fővárosi pénzügyeket a legziláltabb helyzetbe hozni nem akarjuk. Kétséget nem szenved, hogy az arányok, amelyeket a személyi kiadások öltenek szintén túlmennek az elviselhetőség határán. Elvitazhatatlan, hogy a főváros által kezelt üzemeknél nagyobb takarékosság által jobb pénzügyi eredmények is elérhetők volnának. De nézetem szerint ezek a hibák nem képezik a rendetlen pénzügyi helyzetnek a kátforrását. Én ezt főképen abban találom, hogy fővárosunknál építési, mánia uralkodik és hogy minden építkezés, bármely üzemi czélnak szolgáljon, a szükség és tehetségünkhöz képest oly drágán történik, hogy az üzemi bevételek a