Fővárosi Közlöny, 1912 (23. évfolyam, 70-93. szám)
1912-10-11 / 70. szám
kórházak építésével, a főváros az államra rótja a kötelességet, az meg viszont a fővárosra, a közegészség pedig a két szék közt a földre esik. Sajnos, nem foglalkozhatik a kórházak építési programmjában felvett új kórházakkal, melyek hivatva lettek volna a jelenlegi kórházak szűk voltát pótolni, hogy a betegeket elhelyezhessék, nem pedig, hogy azokat rabkórházba helyezzék vagy elutasítsák, vagy a kényszer hatása folytán mint felgyógyultat a kórházból idő előtt kiküldjék. Nélkülözzük azon ígért kórházakat, talán ad graecas calendas, pedig a főváros százezrei epekednek, hogy kórházi ápolás szüksége esetén valahol fölvételt nyerjenek. Különösen látja ezen hiányt a középosztály és az intelligencia, mely, sajnos, betegség esetén utalva van a szanatóriumokra, honnét a méregdrága költségek folytán, gyakran mint koldusok távoznak. Vegyék tekintetbe, hogy Budapest fővárosnak 6000, az államnak 26.000 hivatalnoka van; orvosok, ügyvédek, írók, tanárok stb. 6000 és a kereskedelem és iparnak van 50—60.000 hivatalnoka, tehát már ezek 100.000-et tesznek ki. Hát még ezek családtagjai mily számot képviselnek. Ezek eredve várnak kellő elhelyezést betegségük esetében — s az nincs ! Kérdi a közgyűlést és a tanácsot, hogy van-e remény, hogy ez mielőbb létesüljön ? Sajnos, ő igen feketének nézi a perspektívát, mert megint az államtól várják az ígért segélyt. S midőn ezeket felemlíti, áttér két pontra, melyek gyors javítást igényelnek. Az első, hogy, sajnos, a tatarozásra igen kevés gondot fordítanak. Nem szól a rozoga Szt. Rókus-kórházról, Budapest fővárosnak és az országnak e szégyenfoltjáról, hogy még a helyén áll, s melyért főleg a régi kormányokat lehet okolni, melyek 20 éven át ígérték, hogy a fővárosnak kórházakat építenek, illetőleg a város követelte, hogy az állam építtessen és a rövidebbet húzta. Azonban itt vannak az újabb kórházak, főkép a Szt. István-kórház, ahol a viszonyok már tarthatatlanok. A falak több helyen repedtek, a gőz- és vízvezeték hiányossága folytán nedvesek, a padlók repedtek, bennük a piszok állandóan fészkel és a férgeknek gyülhelye. Fölösleges mondani, mily tarthatatlan állapot ez tisztasági és hygienikus szempontból, tudván, hogy e helyekből a betegségek terjedhetnek, ott a szerves anyagok elrothadnak s a nehéz betegekre károsan hatnak. Nem akarja vizsgálni, kit terhel a mulasztás, kit kell ezért felelősségre vonni, de idő múltán erre ki fog térni. Hogy ez reparációra szorul, az kétségtelen s reménylem lehet, hogy ezt itt felemlítve, a tanács reparálni fogja azt. Ha Budapest székesfővárost, mint testületet veszi, akkor etikai szempontból igen sok kifogásolható. Nincs az a foglalkozás, kifejtett szellemi vagy fizikai munka,amelyet a város nem méltányolna és honorálna, kezdve az alsó munkástól a legfőbb hivatalnokig; elaborátumokért külön honorálja az ügyvédeket, az építészeket, mérnököket stb. s ha ez jogosult és igazságos, mert minden munkát kell megfelelőleg honorálni, hol van akkor azon axióma, hogy elsőrendű, kiváló szakorvosokat, egyetemi m tanárokat, mint rendelőorvosokat alkalmaz, akik 10—14 évig vannak állásban mindennemű fizetés nélkül. Nehéz szellemi és fizikai munkát végeznek kora reggeltől délig, gyakran délután és este is, ha a beteg nehéz, súlyos volta vagy sürgős operáció úgy követeli, éjjel is a műtőteremben dolgozik az emberiség javára, a főváros betegei érdekében. Szabad-e azt tenni, hogy nagyműveltségű orvosok, kik folytonos gyakorlatban, tudományos búvárlat kedvéért, hogy tudásukat fejlesztik s szolgálatukat a fővárosnak felajánlják, szabad-e ezen nemes és humánus, fennkölt igyekvést, ezen kiváló embereket, akik díszei a tudományunknak, az országnak és fővárosnak, kiket az egész külföld felismer, szabad-e ezen elismerésre méltó törekvést arra felhasználni a fővárosnak, mert ezeknek kórházi betegre van szükségük, hogy teljesen kihasználják és fizetésben ne részesítsék. Nem pirul el az ember arca, ha ezt hallja? S hogy nevezi azt a törvény, midőn másnak kényszerhelyzetét kihasználják ? Lehetetlenségnek tartja azt, hogy nem ütött-e már ezen abúzusra a 12 óra, hogy ezen lehetetlen helyzetet fenntartsák! De még hagyján ezen állapotok azon rendelő orvosokra, kik Pesten laknak, amennyiben a kórházaikat könnyen elérhetik, mit szóljanak azon rendelő orvosokról, kik a Szt. Margitvagy Szt. János-kórházban nehéz, fáradságos és időtrabló szolgálatot végeznek ingyen és ezen messze újra még fuvarpénzt sem kapnak! Több ízben lett ezen ügy már a kórházi bizottságban tárgyalva, méltatva, sőt a közgyűlés is utasította a tanácsot, hogy ezt az igazságtalan állapotot szanálja, múlt hónap 26-án pedig a kórházi bizottság foglalkozott ezen áldatlan kérdéssel, melynek eredményeképen az elnöklő tanácsnok azon kijelentéssel élt, hogy : ,,A maga részéről hozzájárul ahhoz, hogy ez külön indítványként tárgyaltassék és terjesztessék a tanács, illetve a közgyűlés elé. Amennyiben a közgyűlés elfogadná, esetleg póthitel útján lehetne a fedezetről gondoskodni." Amidőn ezt a közgyűlés elé saját elvtársai és a kórházi bizottság határozatából folyólag előterjeszti, mély alázattal kéri ezen indítványa elfogadását . A közgyűlés utasítja a tanácsot, hogy a legrövidebb idő alatt terjesszen a közgyűlés elé oly javaslatot, hogy póthitel segélyével a kórházi rendelő orvosok kivétel nélkül még 1913. évben fizetésben részesüljenek. Dr." Feleki Béla magával a kórházi költségvetéssel nem kíván foglalkozni, mivel az előtte szóló tagtársa szakszerű kritikát gyakorolt és azt hiszi, hogy lesznek még, akik úgy itt, mint a szakbizottságokban a kórházi költségeket kritika tárgyává teszik. Azért szólal fel ennél a tárgynál, mert a közgyűlés figyelmét fel akarja hívni egy olyan támadásra, amely a főváros lakossága és különösen annak vagyoni érdekei ellen készül és amelynek már a jelen pillanatban hathatósabban kell ellenállni, mert különben egy, vagyoni érdekeiket súlyosan érintő törvény fog életbe lépni, amelynek helyrehozására nem tudja mi lesz az orvosság. Kéri a közgyűlés engedelmét erre annál is inkább, mert ez a törvényjavaslat, illetve adóemelés épen a kórházi ügyekkel és egészségügyekkel állván összeköttetésben, azt hiszi, hogy ennél a tárgynál az ügyrend megsértése nélkül szólhat hozzá. Amint tudják, 1898-ban meghozták a betegápolási törvényt, az 1898. évi XXL.c.-t, amelynek 2. §-a kimondja, hogy részben betegápolási alap létesítésére, részben a 7 éves korig kiskorúak ellátására fog fordíttatni a befolyó összeg, amely azonban %-os kulcsban kifejezve 3°/o-nál nagyobb soha nem lehet és ennek a kulcsnak a nagyságát a pénzügyminiszter és a belügyminiszter egyetértőleg fogják megállapítani. 1904-ben történt, hogy — a képviselőknek és Budapest főváros közönségének a figyelmét kikerülvén — a budget-törvényben egész titkosan ez a törvényszakasz egyszerűen változ.