Fővárosi Közlöny, 1923 (34. évfolyam, 39-58. szám)
1923-08-17 / 39. szám
hoz szükséges összeg felemelésének-, a VI. ker., Angyalföldi úti hajléktalanok menhelyén új mosdók felállítására szükséges összeg, a Szociális Missziótársulat „Központi Gyermekcsoportok" akciójának kérelmére a gyermekcsoportok számára szükséges könyvek beszerzésére szükséges összeg, a II. ker. Általános Közjótékonysági Egyesületnek, a II. ker., Szegényház utcai hajléktalanok menhelye épületében levő népkonyha helyiségeinek tatarozására szükséges összeg fedezete és a szegényházi főorvosok fizetési osztályainak újabb megállapítása ügyében. (Elfogadtatnak.) Dr. Városy Gyula tanácsnok ismerteti a bizottsági és tanácsi előterjesztéseket a kelenföldi róm. kath. templom belső berendezési költségeihez való hozzájárulásra, a budapest-városmajori róm. kath. plébániatemplom építési költségeihez való újabb hozzájárulásra-, a budapest-tabáni róm. kath. plébániatemplom harangjának költségeihez való hozzájárulásra-, a III. ker. újlaki róm. kath. plébániatemplom tetőzetének és toronysisakjának kijavítására többletként-, az óbudai róm. kath. plébániatemplom tatarozására és belső festésének kijavítására-, a Karmelita-templom tatarozási költségeihez való hozzájárulásra-, a budapestjózsefvárosi róm. kath. templom tetővízlevezető csatornájának kijavítására-, a budapest-józsefvárosi róm. kath. plébániatemplom toronyórájának kijavítására-, a X. ker. rákosfalvi róm. kath. plébániatemplom belső festésére-, a II. ker., Batthyány-téri róm. kath. plébániatemplom toronyórájának és a székesfőváros kegyurasága alá tartozó plébániatemplomok toronyóráit védő szekrények kijavítására-, a Szegényháztéri gör. kath. templom főbejárata mellett levő két oszlop kijavítására, a Budapesti Országos Központi Oltáregyesület rendkívüli segélyére szükséges összeg fedezete ügyében. (Elfogadtatnak.) Szaszovszky tanácsnok-főjegyző ismerteti a bizottsági és tanácsi előterjesztést a székesfővárosi végleges közigazgatási alkalmazottak (nyugdíjasok és özvegyek) rendkívüli segélyének a hasonló fizetésű állami alkalmazottakat megillető összegekre való felemelése iránt. Dr. Homonnay Tivadar: Tisztelt Közgyűlés! Az előttünk fekvő tanácsi előterjesztés és a tanácsnok úrnak a jóindulatú és megértő szavai, a székesfőváros alkalmazottai iránt érzett meleg szeretet élő bizonyítékai engem felmentenek az alól a kötelesség alól, hogy itt, e helyen is a tisztviselők, illetőleg a székesfővárosi közalkalmazottak kérdésével hosszabban foglalkozzam. Még akkor is, ha nem volnék a tanácsnak és a főváros vezetőségének támogatója és nem volnék olyan bizalommal a székesfőváros vezetősége iránt, mint amilyennel viseltetem, akkor is meg kellene állapítanom azt, hogy a székesfővárosi alkalmazottak sanyarú, mostoha helyzetének nem a székesfőváros tanácsa és a vezetősége az oka, hanem egyedül az a kormányzat, amely ma az ország élén áll. (Úgy van!) E helyen nem akarok a székesfővárosi alkalmazottak sanyarú helyzetével foglalkozni és ezt bővebben ecsetelni, nem akarom azt a nyomort részletesen leírni, amely a székesfővárosi alkalmazottakat oly mélyen sújtja, nem akarom pedig azért, mert azt hiszem, hogy ennek a szükségessége csak ott merül fel, ahol ebben a kérdésben nem találunk megértő szavakra, nem találunk akaratra és nem találunk kellő hozzáértésre. Márpedig a székesfőváros vezetősége és tanácsa, mint ahogy az előttünk fekvő javaslatból és a tanácsnok úrnak a megértő szavaiból látom akinek hálás köszönettel kell adóznom azért a meleg támogatásért, amelyben a székesfővárosi alkalmazottakat részesíti — azt látom, hogy igenis a székesfőváros mostani vezetőségében megvan az akarat, megvan a szív és — ami még ennél is több, — megvan a hozzáértés, hogy a székesfővárosi alkalmazottak gazdasági helyzetét úgy rendezze, hogy azok tisztességesen meg is tudjanak élni. Azért én in medias rel kezdem a székesfővárosi alkalmazottak helyzetének az ismertetését. Csak rá akarok mutatni röviden a székesfővárosi alkalmazottaknak arra a kettős sérelmére, amely léptennyomon felhangzik és amely már úgyszólván elviselhetetlen. Az egyik azonos az állami alkalmazottak sérelmeivel, a másik pedig azok a sérelmek, amelyek a székesfővárosi alkalmazottakat speciálisan is érik az állami alkalmazottakkal szemben. Az első kérdésnél nem akarok részletesen időzni, csak röviden kifejezem, hogy a székesfővárosi alkalmazottak éppúgy nem tudnak megélni a nyomorúságos fizetésükből, mint ahogy nem tudnak megélni az állami alkalmazottak, itt tehát a sérelmeik azonosak. A másik sérelem, amire a tanácsnok úr rámutatott, a székesfővárosi alkalmazottak sérelme, szemben az állami alkalmazottak sérelmével az, hogy a székesfővárosi alkalmazottak még mostohább és sanyarúbb helyzetben állanak az állami alkalmazottaknál, úgy a rendkívüli segélyek, mint pedig a lakbér tekintetében. Ha nézzük az előttünk fekvő tanácsi javaslatot, amelyhez magam részéről hozzájárulok, csak egy-két határozati javaslatot leszek bátor beszédem végén beterjeszteni — azt látjuk, hogy a székesfőváros éppúgy, mint az állami tisztviselők, úgyszólván hétről-hétre a kormány elé járul és kéri, hogy segítsen rajtuk; az előttünk fekvő előterjesztésben egész sor aktaszámot, felterjesztési számot látunk, amelyből kiérezhetik még azok is, akik nem ismerik ezeket a felterjesztéseket, hogy a székesfőváros vezetősége állandóan sarkalja és szorgalmazza a kormányt arra, hogy segítsen a fővárosi alkalmazottakon. Az eredmény éppoly kevés, mint amilyen kevés az állami alkalmazottaknál. Amikor ma délelőtt a nemzetgyűlésen egyik képviselőtársammal beszéltem és megmondottam, hogy ma a székesfőváros közgyűlésén is hangot adok a közszolgálati alkalmazottak azon jogos kívánságának, hogy a kenyéradójuk az állam, e speciális esetben pedig a székesfőváros gondoskodjék az alkalmazottairól és ezeknek a kultúremberhez méltó megélhetéséről, akkor azt mondotta ez a képviselőtársam : mehetsz, kár azért a papírért, amin a székesfőváros a kormányhoz felír. Én nem osztom egészen ennek a tisztelt barátomnak a felfogását. Hogy én mégis idejövök, ennek oka az, hogy igenis lépten-nyomon, mindenkor és minden esetben, amikor módunkban van nekünk ennek a kérdésnek hangot adni, ez kötelességünk és addig nem hagyni békét ennek a kormányzatnak, amíg ezt a szőnyegen fekvő eminens kérdést gyökeresen meg nem fogja oldani. (Élénk helyeslés.) Ez az egyedüli oka annak, hogy itt a székesfővárosi közgyűlésen is hangot emelek és kérem a közgyűlést, hogy utasítsa majd a tanácsot indítványaim értelmében, írjon fel a kormányhoz, hogy hallja meg, nyissa ki fülét, ne csukja be szemét, mert ha ezt a kérdést nem fogja a kormányzat megoldani, akkor a legnagyobb veszélyeknek teszi ki az országot. A kormány azt mondja, hogy ez a kér.